III.
Higuaín és Hutcher a Maisahnál tett látogatás után megérkeztek a hotelbe, ahol megszálltak, amíg Triesztben tartózkodtak. Hutcher ajánlotta Higuaínnak, hogy inkább menjen haza, és ő innen már mindent intéz, de az argentin nemet mondott. Másnap is el akart látogatni az elmegyógyintézetbe. Ha kell, akkor mindennap, amíg Marina elő nem kerül épségben. A klubja természetesen szabadságot adott neki, a hivatalos közleményben pedig kisebb sérülést jelöltek meg indokként. A hírzárlatot továbbra is fenntartották. Gonzalo a szobája ajtaja előtt köszönt el a nyomozótól, majd bezárkózott. Este nyolc óra felé járt már az idő, így nem vágyott másra, csak egy kiadós zuhanyra. Étvágya nem volt, így üres gyomorral feküdt be az ágyába. Nem tudott másra gondolni, csak Marinára és arra, amit Hanson mondott.
„Elrabolja, majd hét napig kefélgeti őket, ez ilyen egyszerű.” A lány szavai újra és újra ismétlődtek a fejében. És az is, milyen könnyedén mondta ki ezeket a szavakat. Tapintatlanul, mintha az ő barátnője csak egy játékszer lenne, és mintha ő maga ott sem lenne. Mintha nem hallaná ezeket a kegyetlen szavakat. Pedig az ő Marinája most szenved és retteg. Ő pedig nincs ott, hogy megvédje. A tehetetlenség teljesen kiborította a focistát. A hátára fordult az ágyban, lerúgta magáról a takarót, majd újra elismételte Maisah szavait és megint felidézte a hideg közönyét. Talán pont ez a közöny fogja nyomra vezetni a lányt? Talán azért fogja megtalálni Marinát, mert ő igazán hideg fejjel gondolkodik? Bíznia kll benne. Szüksége van a segítségére, hiszen lehet, hogy a rendőrség ehhez nem elég. Az argentin felemelte a kezét és megnézte a tenyerét, amit Maisah fogott meg az intézetben. Miután eljöttek onnan, még sokáig érezte a lány levendulás testápolójának illatát a melegítőfelsője ujján. Hirtelen felpattant és magához vette a ruhadarabot, majd visszafeküdt és ismét megszagolta. Haloványan még mindig érezni lehetett a levendulát. Azonban Gonzalo még valamit felfedezett. A pulóver zsebéből egy összehajtogatott papírfecni esett ki. Megfogta és széthajtogatta. Egy könyvből tépték ki azt a néhány sort.
„Az okoskodásból sosem lesz gyilkosság; Gyilkos ösztön kell hozzá, hogy rávesse magát az áldozatra, éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja.”
Higuaín először dühös lett. Tudta, hogy Maisah csempészte bele a zsebébe az idézetet. De miért csinálta? Ennyire élvezi, ha kínozhat másokat. Valóban szociopata személyiség. A francba is, hogy lehet valaki ilyen aljas és kegyetlen? De aztán eszébe jutott, ahogy a lány ránézett. Amikor azt mondta, hogy segíteni fog, őszintének tűnt. Biztos, hogy őszinte volt. A szemei nem hazudtak. Lehet, hogy valamit akar ezzel az idézettel?
Gonzalo ismét felállt és ezúttal a tabletjét ragadta meg. Bekapcsolta, majd gyorsan beírta a keresőprogramba azt a néhány sort. Az idézet Émile Zola: Állat az ember című regényéből származott. A focista elolvasta a könyv tartalmát, majd komolyan gondolkodóba esett. Letöltötte a könyvet és elkezdte az elejétől kiolvasni. Úgysem tudna aludni...
Maisah kopogott a szobája ajtaján, majd az erre készített kis csapóajtón kitolta a tálcát, amelyen a vacsorát hozták neki. Az éjszakai ügyeletes elvette, majd rákattintotta a bilincset a kinyújtott csuklókra és két fegyveres kíséretében bement az esti gyógyszerrel. Maisah kinyitotta a száját, ahogy minden este. Az ügyeletes a nyelve alá tette a gyógyszert és vizet itatott a lánnyal, aztán jó éjszakát kívánt és a férfiak távoztak a helyiségből. Az ajtó újra bezárult, a bilincs lekerült, a kisajtó pedig lecsapódott. Maisah nyújtózott egyet, majd kivette a nyelve alól a gyógyszert és betette egy zacskóba, amit az egyik laza fali csempe mögé rejtett. Ahogy minden este. Ivott még egy kis vizet, majd leheveredett, kezeit pedig a tarkója mögött összekulcsolta. Bal lábát kinyújtotta a jobb térdét pedig felhúzta és elgondolkodva bámulta a plafont.
- „...éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja...” suttogta magában. - Éhség vagy szenvedély. Ő sosem fog jóllakni. - mondta ki hangosan. Aztán eszébe jutott Higuaín arca. Megszagolta a kezét és nagyot sóhajtott...
Másnap Gonzalo karikás szemekkel lépett ki a szobájából, amely ugyanazon a szinten volt, ahol a felügyelőé. Bekopogott Hutcherhez, aki éppen akkor jött ki a zuhany alól, így törölközőben nyitott ajtót.
- Elnézést Gonzalo máris összekapom magam. - mondta, miközben beinvitálta a focistát. Higuaín észrevett egy kerek forradást a nyomozó bal lapockáján, amikor Hutcher hátat fordított neki. Először nem akart rákérdezni,de aztán a kíváncsisága győzött.
- Ray, az a forradás a hátán, ööö...
- Egy golyó nyoma. - válaszolta a felügyelő.
- Meglőtték szolgálat közben?
- Maisah lőtt meg, amikor elfogtam. Nem volt egyszerű, tűzharc alakult ki. Ezért is nehéz nekem újra találkozni vele. Hosszú ideig jártam rehabilitációra.
- Ó, sajnálom. Nem kellett volna rákérdeznem. - szégyellte el magát az argentin.
- Ugyan, nem érdekes. - intett Hutcher, majd gyorsan felöltözött.
- Sikerült beszerezni mindent, amit Maisah kért?
- Igen. Még este átküldték e-mailben és már ki is nyomtattam a teljes anyagot fotókkal, mindennel együtt. Meglátjuk, mit mond nekünk ez a pokolfajzat.
Gonzalo bólintott. Maga sem tudta miért, de az idézetről, amit Maisahtól kapott, egyelőre nem szólt a felügyelőnek. Meg akarta kérdezni a lányt, miért adta neki. A könyv harmadánál tartott. Kezdte érteni, hogy mit akart Maisah üzenni, de konkrétan is rá akart kérdezni.
Amikor megérkeztek az intézetbe, Maisah már a beszélőben várta őket. A két fegyveres persze ez alkalommal is jelen volt. Hutcher átadta az aktákat a lánynak, aki miközben átvette, egyfolytában Higuaín arcát fürkészte. A felügyelő ezt észrevette, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Annak már inkább, hogy a mellette helyet foglaló focista hasonlóképpen tett, közben pedig az alsó ajkát harapdálta és nagyon izgatottnak tűnt. Nem ijedtnek, hanem határozottan izgatottnak. Hutcher végül megfeledkezett a dologról és inkább részletesen megmutatta a lánynak, mit hol talál a hatalmas iratkötegben.
- Nézze Hanson, ezek a fényképek az áldozatokról, a helyszíni szemlékről írt jelentések szintén fotókkal együtt, néhány tanuvallomás. Csak a szokásos. Valaki úgy hiszi, hogy látott valamit. De persze mindegyiket lenyomoztuk. Ezekről is itt vannak a jelentések.
- Rendben Mr. Hutcher. Ma mindent átolvasok. És este majd felhívom. - bólintott Maisah, majd felállt és intett a két őrnek, hogy mehetnek.
- Ennyi? - csodálkozott Hutcher.
- Igen. Mit mondhatnék, amíg nem olvastam el az anyagot? Most elkezdem. Nem áll szándékomban vesztegetni Marina idejét. Vagy hiányzott a társaságom? - nevette el magát a lány.
- Ha nem haragszik meg, a legkevésbé sem. - húzta el a száját a nyomozó. - Rendben, akkor mi is indulunk.
Gonzalo a nyomozó példáját követve felállt, de hirtelen odalépett Maisah mellé és megölelte.
- A jobb zsebében. - súgta oda neki, majd hangosan csak ennyit mondott: - Kérem segítsen megtalálni Marinát.
A többi jelenlévő nem kicsit lepődött meg a gesztust látva, Marina viszont elkomolyodott. Gonzalo még visszafordult és bólintottak egymásnak.
Amint visszakísérték a szobájába és magára hagyták, Maisah megnézte a zsebét. Egy cetli volt benne. Rajta csak egy rövid kérdés állt: Ő is éhes?
Maisah bólogatott.
- Tudtam, hogy meg fogod érteni. Tudtam, amikor először megláttalak. - mondta ki hangosan, majd lefeküdt és várta az ebédet...
