Ami igazán számít!

XI.

Higuaín izgatottan lépett pályára. Az edző azon az estén a kezdőcsapatba tette. Az argentin úgy érezte, tombol benne az erő és az energia. Elhangzott a kezdő sípszó, ő pedig lepasszolta a labdát Özilnek, aki azonnal támadást kezdeményezett és Di María felé tolta a lasztit. A villámléptű argentin felfutott a szélen, Gonzalo pedig követte a támadást, és a végén a hálóba lőtte a középre adott labdát. A társai a nyakába ugrottak, Ramos pedig örömében még Gonza haját is összeborzolta. A Real Madrid több remek akciót is vezetett, de az ellenfél kapusa jó napot fogott ki, így egészen a félidő közepéig maradt az 1-0-ás eredmény. Ekkor azonban a királyi gárda szöglethez jutott, és bár Cristiano Ronaldo fejesét még kitolta a hálóőr, a kipattanót Higuaín közelről a hálóba vágta. Az első félidő végéig már nem változott az eredmény, a csapatok 2-0-ával mentek el szünetre. Az öltözőben kifújták magukat, és miközben az edző vizespalackok segítségével a taktikát magyarázta, az argentin lopva ránézett a mobiljára. A kijelzőn egy nem fogadott hívás és egy sms volt látható, mindkettő David mobilszámáról. Gonzalo megnyitotta az üzenetet, ami csak egyetlen mondatból állt: JÖN A BABA!!!

A focista az eddiginél is jobban verejtékezni kezdett, és idegességében egyik lábáról a másikra állt. Casillas észrevette ezt, és oldalba bökte Gonzát.
- Mi bajod van? Mindjárt ki kell mennünk a pályára.
- Jön a baba. Eva szülni fog. - válaszolta Gonza.
- Micsoda?
- Mondom, most kaptam az sms-t.
- De most még koncentrálnod kell Pipita.
- Igen, persze. Rúgok még egyet. Még egy gólt akarok rúgni. - hajtogatta az argentin.
Újra pályára léptek és most az ellenfél kezdte a játszmát. Hátrafelé passzoltak és próbálták tartani a labdát, de Higuaín presszionált és elvette a lasztit az egyik védekező középpályástól, majd megiramodott vele. Ezután oldalra passzolt Ronaldonak, aki egy biciklicsel után önzetlenül visszatette a labdát, Gonzalo pedig huszonöt méterről bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba. A társak újra a nyakába ugrottak. Higuaín a kispad felé nézett és az edzőt kereste a tekintetével. Amikor összenéztek, az argentin megsimogatta a hasát. A Míster vette a lapot és elküldte melegíteni Benzemát. A hatvanadik percben az ellenfél szépített,ám két percre rá Özil passzából Ronaldo is izmos gólt lőtt, így a Míster végrehajtotta az első cserét, és Higuaínt Benzema váltotta. Az argentin megölelte a vezetőedzőt és egy köszönömöt súgott a fülébe.
- Igyekezz, le ne maradj. - mondta neki a Míster, Gonzalo pedig berohant az öltözőbe, felkapta a táskáját és futball szerelésben indult el a kórházba.

A nővérálláson furcsán néztek a piszkos szerelésben lihegő focistára, de megkapta az eligazítást. Sprintelt a szülészetig, és amikor a folyosóra ért, David már ott toporgott a szülőszoba előtt.
- Mi van? Már elkezdődött? - kérdezte kifulladva a fiútól.
- A méhszáj már nagyon kitágult, vagy mi. Én nem tudom, de a kiszűrődő hangokból ítélve mindjárt meglesz a kicsi. - válaszolta David, aztán mindketten hallgatózni kezdtek. Doktor García újabb erőteljes nyomásra biztatta Evát, aki ordított és magyarul kiabált valamit.
- David, szerinted mi az, hogy „a rohadt életbe?”
- Nem tudom, de nem jelenthet túl szépet. - néztek össze. A szülőszobából újabb ordítás hallatszott, majd gyereksírás következett, David és Gonzalo pedig egymás nyakába ugrottak. Körülbelül tíz perc múlva egy nővér lépett ki az ajtón, a két fiú pedig azonnal lerohanta őt.
- Minden rendben nővérke?
- Igen, az anyuka és a baba is jól van. Melyikük az édesapa?
A srácok ismét összenéztek.
- Én csak a meleg szomszéd vagyok. - válaszolta David.
- Én meg csak szeretnék az apa lenni. - mondta Gonzalo.
- Értem. Nos az egyikük bemehet. Döntsék el, hogy ki lesz az.
- Menj te, Gonza. Én megvárom Juanitot. Mindjárt itt lesz ő is.
- Rnedben, köszönöm. - mosolygott Gonzalo, majd miután beöltöztették egy köpenybe és nejlont is adtak a cipőjére, az argentin belépett a szülőszobába...



Patakokban ömlött rólam a víz,és a pulzusom sem állt még be a normális ritmusba. Az egyik nővér letörölgette a homlokomat.
- Jól van a kisfiam? - néztem rá.
- Igen, mindjárt odaadjuk, csak egy kicsit megtörölgetik. - válaszolta a hölgy, és néhány pillanat múlva doktor García valóban felém hajolt és a mellemre tette a kisbabámat.
- Gratulálok Eva, nagyon ügyes volt. És itt van érte a jutalom. - mondta, majd váltott néhány szót a nővérekkel, és mindannyian kivonultak a helyiségből.
Teljesen kimerültnek éreztem magam, minden erő kiszállt belőlem. De ahogy a kisfiam ott szuszogott a mellkasomon, egyértelmű volt, hogy ez életem legszebb pillanata, és megérte az összes szenvedést, hogy a karjaimban tarthatom.
- Hát megérkeztél végre kicsikém. - suttogtam neki. - Jó sokat vártam rád, de végre itt vagy. Megígérem, hogy téged senki sem bánthat majd soha. Anya mindig vigyázni fog rád. Te vagy a legfontosabb férfi az életemben. - óvatosan megsimogattam a kisfiam haját, és ekkor lassan kinyílt a szülőszoba ajtaja. Felnéztem, és Gonzalot láttam belépni rajta. Megállt, és először tágra nyílt szemekkel, majd mosolyogva nézett bennünket.
- Gyere ide. - mondtam neki halkan, és intettem a kezemmel, mire lábujjhegyen az ágy mellé lépkedett és felénk hajolt. - Ugye, milyen szép a kisfiam?
- Igen, nagyon szép. - bólogatott, és a mutatóujjával megsimogatta a baba arcát.
- Szeretnéd megfogni?
- Szabad?
- Hát persze. - válaszoltam,aztán óvatosan átadtam neki a kicsit, ő pedig ügyesen tartotta a kezében, és amíg én ittam egy kis vizet, sétálgatni kezdett vele a szobában, és halkan beszélt neki.
- Hola, che! Végre megérkeztél. Én Gonza vagyok, anyu egyik barátja, és már nagyon vártam, hogy lássalak. - Magyarázott a kicsinek, ő pedig teljesen nyugodtan feküdt az ölében.
Ahogy néztem őket, a gyomrom összeszorult, a szívem pedig hevesen dobogott. Valami változni kezdett bennem. Ahogy Gonzalo a kisfiamat tartotta a karjaiban, nem bírtam róla levenni a tekintettem, így csak néztem őt és mosolyogtam rá. Odajött hozzám, és óvatosan visszaadta nekem a babát.
- Tudod már, hogy mi lesz a neve? - kérdezte, mikor leült hozzánk az ágyra.
- Arra gondoltam, hogy az első Noel lesz. És szeretném, ha a második neve Gonzalo lenne, utánad. Hiszen annyi mindennel tartozom neked. Persze csak ha te is beleegyezel.
- Hát hogyne. Megtiszteltetés. - mosolygott. - És a vezetékneve? Az apjáét kapja?
- Még nem tudom. Ez majd nemsoká kiderül.
- Értem. - bólintott. - Végül is egyedülálló édesanya vagy- Te döntöd el.
- Igen, így hozta a sors.
- Hát persze. - mondta, majd felállt és közelebb hajolt hozzám. - Gratulálok anyuci. Hosszú. Boldog életet kívánok a kisfiadnak, és remélem, hogy sok örömöd lesz az anyaságban. Természetesen barátként továbbra is számíthatsz rám. . Adott egy puszit a homlokomra és el akart menni, de én az egyik kezemmel visszahúztam a tarkójánál fogva, és megcsókoltam. Próbára akartam tenni, hogy milyen hatással lesz rám, de ez a csók más volt, mint az eddigiek. A halántékomban dobolni kezdett az ér, és képtelen voltam elengedni az ajkait. Végül ő szakította meg a csókot és a szemembe nézett. A tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy meglepődött, és ő is érezte, hogy valami megváltozott. Én pedig már biztos voltam benne, hogy eljött az a pillanat, amiről Conchita beszélt.
- Gonzalo, kérlek, maradj még velünk egy kicsit. - simogattam meg az arcát.
- Igazából át kellene öltöznöm, és Juanitoék is látni szeretnének titeket. - dadogott.
- Inkább ne is csak egy kicsit maradj. Jobb lenne, ha többé el se mennél tőlünk. - hagytam figyelmen kívül az előző mondatát.
- Miket beszélsz? - kérdezte zavartan.
- Azt, hogy maradj velünk. Szeretsz még engem?
- Persze, hogy szeretlek. Én még mindig szeretlek. De te...
- Én is szeretlek téged. - vágtam a szavába. - Igazából nem tudom, hogy mióta. Talán mindig is szerettelek, de valami elvakított. Vagy talán csak most szerettem beléd, ahogy a kisfiamat tartottad a karodban. De ez nem is fontos. Mert most már világosan látok mindent. A gondolataim tiszták, tudom, hogy mit érzek. Szerelmes vagyok beléd Higuaín.
- Eva ez hihetetlen. Igaz ez?
- Igen. Szeretlek téged. És bármit megteszek, hogy ezt bebizonyítsam neked. Szeretnék minden percben mögötted állni. Ott lenni, ha szükséged van rám. Ahogy te is tetted az elmúlt kilenc hónapban. És szeretnék méltó lenni arra a gondoskodásra, amit tőled kaptam. Mert most már tudom, hogy ez az, ami igazán számít. Kiérdemelni azt, hogy valaki szeresse az embert.
Néhány pillanatig Gonzalo csak nézett rám, én pedig vártam, hogy mit fog szólni a vallomásomra.
- Nos, mit mondasz erre, Gonza? - kérdeztem.
Higuaín megsimogatta a kisbabám haját, aztán az arcomra tette a tenyerét és olyan lassan, szenvedélyesen csókolt meg, hogy libabőr futott végig rajtam.
- Ez megfelel válasznak? - mosolygott.
- Igen, legalábbis kezdetnek. - válaszoltam nevetve.
- Csak egy probléma van. - mondta hirtelen.
- És mi az?
- Hát, hogy a kis Noel így már nem kaphatja a te vezetéknevedet. Legalábbis nem csak azt.
- Hanem? - néztem rá kérdőn.
- Hát az én nevemet.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Pontosan. Szeretném, ha a kisfiú viselné a nevemet.
- Gonzalo, ez olyan gesztus, amit egyáltalán nem várhatok el tőled.
- De én szeretném.
- Akkor köszönöm. - válaszoltam neki kis szünet után, és megsimogattam az arcát.
Gonzalo óvatosan megfogta a kisbaba kezét, aki eddig aludt, de a mozdulatra felébredt, és hatalmas szemeket meresztett rá.
- Tudod, hogy hívnak téged? - suttogott neki az argentin. - Noelnek. Noel Gonzalo Higuaín.
Ekkor újra kinyílt az ajtó, és David Juanitoval együtt belépett rajta. Legnagyobb meglepetésünkre a két szomszédomat Gonzalo néhány csapattársa, Iker, Ramos, Arbeloa, Albiol, Marcelo és Pepé követte zöld műtősruhába öltöztetve, és bár mindannyian lábujjhegyen jöttek, rögtön elhalmoztak a kérdéseikkel...



Két és fél évvel később éppen Gonzalo születésnapját ünnepeltük. Az argentin délelőtt edzésen volt, én pedig otthon, a madridi házban készültem az estére, és tortát is sütöttem.
Eljött a délután két óra, és éppen beraktam a kész tortát a hűtőbe, hogy a csokoládébevonat meg ne olvadjon rajta. Noel bejött a konyhába, és felkapaszkodott az egyik székre, aztán rákönyökölt az asztalra és olyan arcot vágott, mintha a világ összes gondja, az ő alig hároméves vállára nehezedne.
- Mi a baj kisfiam? Olyan szomorú vagy. - ültem le mellé, és legszívesebben megzabáltam volna, annyira aranyos volt, ahogy a hatalmas kék szemeivel rám nézett. Magamban mindig hálát adtam az égnek, hogy rám hasonlít, nem Miguelre.
- Az a baj, hogy jöhetne már apuci. - sóhajtott.
- Hát már vége az edzésnek, úgyhogy biztos hamarosan itthon lesz. - simogattam, meg a fejét. - Addig nem akarsz enni egy szendvicset, és inni egy pohár tejet?
- De igen anyuci. - bólogatott. Megcsináltam neki a szendvicset, amit egy morzsáig meg is evett. Mikor végzett, hallottuk, hogy egy autó gurul a kocsifeljáróra.
- Megjött apuci! - kiáltott Noel, majd lemászott a székről, és a bejárati ajtó felé rohant. A kabátját a kezemben fogva szaladtam utána, de még mielőtt pulóverben kilépett volna a hűvös madridi decemberbe, szerencsére Gonzalo már a küszöbön állt.
- Hát te meg hová igyekszel kabát nélkül? - kapta fel a kisfiút az ölébe, és egy puszit nyomott Noel arcára.
- Eléd apuci.
- Már letargiában volt, annyira várt téged. - mondtam nevetve, és egy szájra puszival én is üdvözöltem Gonzalot.
- Tényleg hiányoztam neked, kisfiam? - mosolygott az argentin.
- Igen apuci. - bólogatott Noel. - Meg hát már tortát is enni szeretnék, és addig nem lehet, amíg el nem fújod a gyertyát.
- Hohó, szóval ez a hátsó szándék. Hát most ettől szomorú lettem. - mondta Gonza és igyekezett keserű arcot vágni, anélkül, hogy elröhögné.
- Jaj Noel, látod ezt? Apa most szomorú. Adjál neki még egy puszit, hogy vidám legyen. - mondtam, és közben az argentin fejét simogattam. A kisfiú gondolkodott néhány másodpercig, aztán szorosan átölelte Higuaín nyakát, és egy hatalmas puszit nyomott az arcára. - Szeretlek apuci.
- Na így már mindjárt jobb. Én is szeretlek, te kis ördögfióka. - nevetett Gonza.
- És enegm már nem is szeretsz? - néztem Noelre karba tett kézzel.
- Téged is szeretlek anyuci. - válaszolta, aztán odahajolt hozzám, és a pici száját az orromhoz érintette.
- Én meg imádlak kicsikém. De most már menjünk be srácok, apa hadd pakoljon le.
- Jó és átadom az ajándékomat, amit rajzoltam. - mondta Noel, aztán lemászott Gonza öléből, és előreszaladt a szobája felé.
- Hihetetlen, mennyire ragaszkodik hozzád. - fordultam az argentin felé. - Egyszerűen odavan érted.
- Én is odavagyok érte. - mosolygott, majd átkarolta a derekamat. - És az édesanyjáért is.
- Hát még mi lesz, ha megkapod a több részből álló szülinapi ajándékomat? - kacsintottam ráés hosszan megcsókoltam. Azután felmentünk az emeletre a kis Noel után.



Délután egy kicsit átmentünk Gonzalo családjához, hogy ők is felköszönthessék a születésnapja alkalmából, és csak este értünk haza. Amíg Gonza bezárta a garázst, én lefektettem a kisfiunkat. Miután betakargattam, fölé hajoltam.
- Szeretsz engem anyuci?
- Hát persze, kisfiam. Te vagy nekem a legfontosabb a világon.
- És ha testvérem lesz?
- Akkor mindkettőtöket egyformán foglak szeretni. Szeretnél testvért?
- Igen. - bólogatott. - Akkor már hárman tudnánk focizni.
- Ez egy jó gondolat. - mosolyogtam. - Na de most már alvás. - figyelmeztettem a mutatóujjammal, aztán megpusziltam a homlokát.
- Apucinak is akarok puszit adni. - jelentette ki Noel.
- Mindjárt szólok neki. - álltam fel, és az ajtóhoz léptem, ahol éppen megjelent Higuaín. - Jó éjszakát akar kívánni neked. - súgtam oda, majd megálltam az ajtóban, Gonzalo pedig leült az ágy szélére.
- Ideje aludni kisfiam. - mondta mosolyogva.
- Mindjárt, csak még azt akarom kérdezni, hogy holnap focizol velem? - motyogta Noel az álmosságtól hatalmasakat pislogva.
- Holnap igazi tétmeccset játszunk. Aki nyer, az dupla adagot eszik a szülinapi tortából.
- Esélyed sincs che. - mutogatott Noel a kis kezével, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Na azt majd holnap meglátjuk che. De most aludj szépen. - válaszolta Gonzalo,és megpuszilta a kicsi arcát. - Buenas noches.
- Buenas noches. - mosolygott Noel, és egy pillanat múlva már csak a szuszogását hallottuk. Kilopakodtunk a szobából, Gonzalo pedig egy résnyire nyitva hagyta az ajtót.
Lementünk a nappaliba. Gonza leült a nappaliban,én pedig máris hoztam a tortáját.
- Nos, mi amor. Ez az első része az ajándékomnak. - mosolyogtam.
- Az a finom csokitortád? Nem gondoltam, hogy ezt sütötted meg. Ezt imádom, köszönöm tesoro. - megcsókolt, aztán behunyta a szemét, és magában elmondta a kívánságát, majd elfújta a gyertyát.
- Jól van. Most jön a második része. - mondtam, és felszaladtam a hálószobánkba. Lehoztam az ajándéktasakot, és a borítékot, amiben az ajándékok voltak. - ez a második. - Nyújtottam felé a tasakot. Gonzalo egy fekete nyakkendőt talált benne, aminek az aljába a Real Madrid címerét hímeztem.
- Ó de szép. Na, ilyen hímzett csak nekem lesz a csapatból.
- Tetszik?
- Hát persze. Olyan ügyes vagy.
- Na jó, akkor jöhet a harmadik rész. - mondtam izgatottan, és átnyújtottam neki a borítékot.
- Még mindig van ajándék? Tetszik ez a szülinap. - mosolygott, majd kinyitotta borítékot. Amikor kihúzta belőle a képet, azonnal megértette, miről van szó.
- Eva ez azt jelenti, hogy... - kérdezte, de nem fejezte be a mondatot, csak kivörösödött arccal, fülig érő szájjal nézett rám, az ultrahangképet szorongatva.
- Igen Gonzalo. Terhes vagyok. Nem jött meg, úgyhogy csináltam egy tesztet, és pozitív lett, így elmentem doktor Garcíához.
- Akkor kisbabánk lesz? Hát ez csodálatos. És hány hete? - fogta meg a kezemet.
- Két hete.
- Istenem, újra apa leszek. - nevetett, és szorosan átölelt. - Ez a legszebb ajándék mind közül. - mondta, én pedig hozzábújtam, és hosszú csókot váltottunk.
- Nagyon szeretlek Gonzalo. - súgtam neki, miután szétváltunk.
- Noel, te és ez a kicsi a pocakodban, ti vagytok az én kincseim. - simogatta meg az arcom, és újra összeért az ajkunk.
- De még nincs vége az ajándékok sorának. Egy még van. - kacsintottam, majd felálltam a kanapéról, és a kezénél fogva az emeleti hálószobánk felé húztam az argentint.
- Hűha! De ezt az ajándékomat most, ebben az állapotodban át szabad vennem? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Most még igen, úgyhogy használd ki az alkalmat. - válaszoltam nevetve, ő pedig hátulról átölelt és felmentünk a hálóba...

FIN

Ami igazán számít!

X.

Eljött a március eleje és én már a hetedik hónapba léptem, a hasam miatt pedig képtelen voltam az étteremben dolgozni, így a főnök táppénzre akart küldeni, ami nem lett volna elég a havi megélhetésemre. Szerencsére azonban megüresedett egy hely a hotel titkárságán. Szükség volt egy angolul jól beszélő munkaerőre, aki a külföldi partnereknek lefordítja a hivatalos leveleket, így áthelyeztek oda. Ez ülőmunka volt, tehát könnyedén el tudtam végezni.
Miguelt a feljelentésem nyomán előzetes letartóztatásba helyezték, és kiderült, hogy egy ékszerrablás helyszínén az ő ujjlenyomatát találták meg, így hosszú börtönévekre számíthatott.
Gonzalonak a karácsonyi szünet után valóban kevés ideje volt, hiszen sorra játszották a mérkőzéseket, emiatt pedig legtöbbször újra csak telefonon értük el egymást.
Egyik nap délelőtt, miután végeztem a hét hónapos vizsgálattal doktor Garcíánál, a belvárosban betértem egy bababoltba, és meglátta egy szerkezetet, aminek magzati szívhang figyelő a neve, és ha ezt az övszerű eszközt a kismama a hasára csatolja, akkor a rákötött fülhallgatókon keresztül alkalmanként meghallgathatja a baba szívhangját és rezdüléseit. Nagyon megtetszett a dolog, és elhatároztam, hogy mindenképpen vásárolok egyet. Boldogan mentem haza az új szerzemény birtokában, hogy délután ki is próbáljam. Miután elpakolásztam és megebédeltem, éppen nekikészültem a pihenésnek, amikor csörgött a telefonom.
- Tessék? - fogadtam a hívást.
- Hola Eva. Itt Gonzalo. Nem zavarlak?
- Nem dehogyis! Hogy vagy? - örültem meg, amikor meghallottam az argentin hangját a vonal túlsó végén.
- Felmehetek hozzád? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben.
- Persze, gyere csak. Várlak.
- Húsz perc múlva ott vagyok. - válaszolta, majd a hívás megszakadt.
Izgatottan vártam, hogy megérkezzen, mert éreztem, hogy valami baj történt, de el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az. Fel-alá járkáltam a lakásban és képtelen voltam leülni, amíg meg nem jött. Végre kopogtak, és én sietve nyitottam ki az ajtót.
- Gonza mi történt? Megijesztettél. - mondtam köszönés helyett, mikor belépett a lakásba.
- Ne félj, semmi baj. Csak most szükségem van rád. - válaszolta, majd óvatosan megölelt és a vállamba temette az arcát.
- Itt vagyok. Mondd el, hogy mi bánt. - simogattam meg a haját, aztán leültünk a kanapéra.
- Vannak emberek akik imádnak furkálni, és bármit csinálok semmi sem elég nekik. - kezdte egy nagy sóhajjal.
- Az újságírókra gondolsz? - kérdeztem tőle, mert rögtön tudtam, hogy az újabb átigazolási pletykák viselik meg.
- Igen. És néhány szurkolóra. Persze, tudom, hogy nem kedvelhet mindenki, de nem tettem semmi olyat, amiért utálniuk kéne. Végzem a dolgom, ahogy kell. Rengeteget dolgozok a csapatsikerért. Elsők között érek oda az edzésre, és utolsóként megyek el. Plusz edzéseket végzek. Mégis úgy érzem, hogy semmi nem elég. Mi a bajuk velem? Nem tetszik a frizurám, vagy mi? - darálta, és közben egyre idegesebben gesztikulált. Megfogtam a kezeit, és igyekeztem a lelkére beszélni.
- Figyelj Gonzalo! Az a baj, hogy nem kéne ennyit foglalkoznod sem az újságírókkal, sem azzal a néhány fröcsögő szurkolóval. Tudod miért? Mert olyanok véleményére adsz, akik talán még életükben nem fociztak. Te egy profi sportoló vagy, és nem véletlenül igazolt le a világ egyik legsikeresebb futballklubja. Nem az a lényeg, hogy mit irkál a neten néhány fotelszurkoló, akik még az igazi nevüket sem vállalják fel, hanem az, hogy a csapattársaid és az edződ bízik benned. Légy szíves ne törődj másokkal, csak tedd a dolgodat, ahogy eddig, és meg lesz érte a jól megérdemelt jutalmad. - mosolyogtam rá.

- Látod Eva? Most én szorulok rád, és te tudsz segíteni nekem.
- Ez semmi ahhoz képest, hogy te már az életemet is megmentetted. - legyintettem.
- De nekem ez a fontos. A családom és a barátaim, akik mögöttem állnak és támogatnak. Erre minden élsportolónak szüksége van. Aki tagadja ezt, az hazudik. Úgyhogy köszönöm.
- Bármikor Gonza. - válaszoltam, és adtam egy puszit az arcára. - Akarsz relaxálni egy kicsit? - kérdeztem, mert eszembe jutott a készülék, amit vásároltam.
- Relaxálni? Hogyan?
- Mindjárt meglátod. - kászálódtam fel a kanapéról.
- Oké, gömbi. - nevetett Higuaín.
- Ne hívj gömbinek. - néztem rá sértődötten és fejbe dobtam egy párnával.
- Jól van. De mégis hány kilót mért ma a doki? Hetvenet?
- Csak hatvanhármat. - válaszoltam, miközben kicsomagoltam a babafigyelőt.
- Hatvanhárom? Hát az se semmi. - vihogott.
- Most már hagyd abba, mert le szumó birkózlak.
- Úristen, akkor tényleg jobb lesz, ha abbahagyom.
- Na figyelj. Ennek a cuccnak a hivatalos neve magzati szívhang figyelő készülék, és a nevéből már következtethetsz rá, hogy mit tud. - ültem le újra az argentin mellé, és a pocakomra csatoltam az eszközt, majd a fülhallgatókat átnyújtottam Gonzának, aki betette őket a fülébe. Először csak hallgatózott, aztán elképedve bámult rám.
- Ez a kicsi?
- Igen. Így dobog a szíve. - bólintottam neki mosolyogva.
- Ez hihetetlen- - mondta és most már ő is mosolygott. - Most meg olyan mintha csuklott volna.
- Játszani is szokott odabent.
- És már rugdalózik is?
- Persze, már hetek óta. - mondtam neki.
- Tényleg hallom ahogy dobog a szíve. - nevetett az argentin.
- Dőlj le ide. - mutattam a térdeimre. Gonza rám nézett, aztán lassan háttal az ölembe feküdt, és visszatette a fülhallgatókat a fülébe. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit a homlokára, aztán cirógatni kezdtem a haját, ő pedig behunyta a szemét. Kis idő múlva mindketten álomba merültünk.



Újabb négy hét telt el, és beköszöntött az április. Gonzalo sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mióta Evával is beszélgetett, és a lány is biztosította róla, hogy mellette áll. Ennek ellenére Eva még mindig nem igazán közeledett felé komolyabban, és az argentin úgy érezte, hogy talán soha nem is fog. A szokásos alkalmi kapcsolatai persze így is meg voltak a focistának, de ezeket egyre sekélyesebbnek érezte. Aznap este is volt egy randevúja, és éppen Barbara lakására igyekezett, hogy eltöltsön a szőke szépséggel egy kellemes pásztorórát. Barbara tudta, hogy mit akar az argentintól, és egy szál tűzvörös kombinéban nyitott neki ajtót, Higuaín pedig nem vesztegette az idejét, csak ledobta a táskáját és vadul megcsókolta a lányt. Közben viszont folyamatosan Eva arca lebegett a szeme előtt. Amikor Barbara hasát csókolgatta a franciaágyon fekve, csak arra a pillanatra tudott gondolni, amikor a kórházban Eva növekvő pocakjára adott puszit. Amikor a modell haját simogatta, az állapotos lány arcát látta maga előtt, ahogy vérző szájjal sírt a karjaiban. És mikor eljött az a bizonyos pillanat, Gonzalo legszívesebben Eva nevét kiabálta volna bele a fülledt éjszakába, de a vállát Barbara simogatta, így inkább elfojtotta magában a feltörni készülő hangot.
Kis idő múlva Gonzalo a hátán feküdt, a modell pedig a mellkasán aludt. Az argentin lehunyta a szemét, és bárhogy küzdött is ellene, egyetlen hangot hallott a fülében és a fejében. A kisbaba szíve egyre hangosabban dobogott az agyában. Úgy érezte, talán soha nem fogja ezen túltenni magát, és újra meg újra hallani akarja.



Az újabb vizsgálatra Gonzaloval együtt mentem, és reméltük, hogy végre a baba nemét is megtudhatjuk, mert a kicsi eddig makacsul nem akarta megmutatni.
Felfeküdtem a vizsgálóasztalra és az argentin megfogta a csuklóm. Úgy éreztem, ő izgatottabb, mint én. A pici rúgot egy erősebbet, mire a hasamhoz kaptam a kezem.
- Mi az? Fáj valamid? - kérdezte Higuaín.
- Nem, csak a baba rúgott egyet.
- Megint?
- Igen, és mostanában leginkább akkor csinálja, ha veled beszélek telefonon.
- Tényleg? Akkor biztos kedvel engem. - mosolygott.
- Valószínűleg. És hát az anyukája is kedvel téged. - néztem Higuaín szemébe.
- Most nem rúg? - kérdezte, és láttam, hogy egy kicsit zavarba jött az előző kijelentésemtől. Megfogtam a kezét és a pocakomra tettem, mire a baba egy újabb óriási rúgással jelezte, hogy érzi Gonzalo jelenlétét.
- Aú, ez már fáj. Azt hiszem erős lába lesz. - nevettem. Gonza lehajolt a hasamhoz és beszélni kezdett a babához.
- Hé, che! Óvatosan bánj anyucival. Majd ha kijöttél a bunkerből, kapsz tőlem egy szép focilabdát, és akkor aztán együtt toljuk a grundon. Benne vagy?
A gyerek egy újabb rúgással válaszolt.
- Oké, ez most nem volt olyan erős, szóval a lelkére beszéltél a kölyöknek. - nevettem újra.
Doktor García elkezdte a vizsgálatot. Mindhárman a képernyőre tapasztottuk a szemünket, de Gonza és én laikusként először nem láttuk, hogy milyen nemű lesz a kicsi. Az rovos viszont mosolyogni kezdett.
- Hohó, én már látom. - mondta.
- És mi lesz? Mondja már, doki! - türelmetlenkedett Gonzalo, és én is egyre izgatottabb lettem.
- Ez a baba bizony egy kisfiú. - válaszolta a doktor.
- Hallod ezt? Kisfiam lesz! - rángattam meg Gonza karját.
- Igen, kisfiú. Egy ügyes és erős srác. - bólogatott ő is.



Május nyolcadika volt, és már két nappal túlhordtam a kisbabát. Higuaínnak aznap este mérkőzése volt hazai pályán, én viszont kivettem néhány nap szabadságot, és otthonról dolgoztam, hiszen a kisfiam bármikor világra jöhetett. Gonzalo délelőtt még felhívott telefonon, hogy jól vagyok-e.
- Minden rendben, nyugodj meg. És a mobilom is mellettem van, mint mindig. - nyugtattam meg.
- És ki van a közeledben?
- Senki, egyedül vagyok itthon.
- Conchita nem tud átmenni hozzád? - kérdezte aggódva.
- Nem, mert az unokahúgára vigyáz vidéken.
- Señorita Dolores vagy Bernardo?
- Ó, te még nem is tudod? Együtt mentek wellness hétvégére.

- Örülök, na de pont most? És Juanito?
- Dolgozik. Valami neves divatlapnak fotóz mindenféle modelleket.
- Ez nem lehet igaz. Ráadásul most még anyám sincs itthon, hogy átmenne hozzád.
- De jól vagyok Gonza. Ne aggodalmaskodj. Szerintem ma még nem jön a srác.
- Akkor is zavar, hogy egyedül vagy.
- Tudod mit? Azt hiszem David itthon van. Majd szólok neki, ha a kisfiam mégis meggondolná magát.
- Na jó, ez egy kicsit megnyugtat. De csak egy kicsit. Most megyek ebédelni. És tudod, ha jön a baba, akkor csak csináld azt a légzést, amit a terhestornán. És maradj nyugodt. A túlélő csomagod elő van készítve?
- Túlélőcsomag? Gonza, nem kommandós bevetésre készülök, hanem szülni. Pár dolog elő van készítve. Hihetetlen, hogy te jobban aggódsz, mint én. - nevettem. - Ma este a saját fotelemből fogom nézni, ahogy gurítasz egy mesterhármast.
- Rendben. Vigyázz magadra.
- Te is, Gonzalo. - letettem a telefont, majd a pocakomra simítottam a tenyerem, és beszélni kezdtem a kisfiamhoz.
- Nos, mit szólsz hozzá, micsoda őrangyalunk van? Kedveled őt? - a baba azonal rúgott egyet, mintha ezzel válaszolna a kérdésemre. - Igen, én is kedvelem. Sőt, szeretem is. Olyan jó lenne, ha szerelmes lennék Gonzaloba. Akkor még szebb lenne minden. Akár lehetne ő az apukád. Persze tudom, hogy ketten is jól megleszünk, de ha lenne egy apukád, az lenne csak az igazi. Tudod,nem is értem, hogy miért nem zúgtam még fülig bele. Hiszen ő nagyon jóképű és kedves. Vigyáz rám, és rád is. Azt hiszem ő is nagyon vár téged. Egyébként is minden nő álma. Ha tudnád, milyen sok nőnemű rajongója van. Csak én vagyok ilyen balfék, hogy nem kapok utána két kézzel. De tudod mit? Itt és most megígérem neked, hogy nem hagyom elmenni. Meg fogom szeretni őt, és mindent meg is fogok tenni, hogy ezt érezze...

Ami igazán számít!

IX.

Mi a terved Miguel? - kérdeztem, és közben próbáltam elállítani az orrvérzésemet.
- Én csak beszélgetni szeretnék, de veled nem lehet. - ült le mellém a spanyol.
- Miről akarsz beszélgetni? Most itt vagyok. Úgyse mehetek sehová! Akkor beszélgessünk.
- Mond csak, ha akkor nem találkozunk este a bárban, elmondtad volna valaha is, hogy gyerekem lesz?
- Igen, mert azt akartam, hogy tudd.
- Aha, és ezt most el kellene hinnem?
- Ez az igazság. - vágtam rá.
- Mégis a focista kísérget az ultrahangra.
- Mert te dolgoztál.
- Na és aztán? Miért nem ment veled valamelyik homokos haverod? Tőlük legalább biztonságban tudhatlak.
- Gonzalo csak egy jó barát. És egyébként sem tartozom neked magyarázattal. Emlékszel a fekete hajú lányra, akivel megcsaltál? Vagy az már kiment a fejedből?
- És te emlékszel arra, hogy milyen jókat keféltünk ebben a lakásban? - kérdezte Miguel, és a nyakamtól lefelé haladva benyúlt a pólóm alá.
- Vedd le rólam a kezed, te mocsok. Még azt sem tiszteled, hogy terhes vagyok? - fakadtam ki, mire egy újabb pofont kaptam, amitől felszakadt a szám. A fájdalomtól újra sírni kezdtem.
- Az nem baj, hogy terhes vagy, mert más módon is segíthetsz kielégíteni a vágyaimat. - mondta az arcomhot hajolva, és éppen le akart fogni, amikor az ajtót betörték. Miguelnek hátrafordulni sem volt ideje, mert Higuaín megragadta a vállánál fogva.
- Hagyd békén, vagy bucira verlek. - mondta az argentin, majd egy hatalmas jobb horoggal „ajándékozta meg” Miguelt, aki elterült a földön. Ezután a rendőrök lefogták, és bilincsben vezették el. Közben Gonzalo édesapja és testvére felültettek engem, majd Gonza is mellettem termett és átölelt.
- Jól vagy, Eva? Nem esett bajod? Hol fáj? Mit tett veled ez a szarházi?
- Semmi bajom, csak az orrom fáj. - válaszoltam.
- Látom, és a szád is vérzik. - simogatta meg az arcomat, majd néhányszor finoman hozzáérintette az ajkait az enyémhez. Átkaroltam a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Tudtam, hogy most már biztonságban vagyok. Közben David, Juanito és a ház többi lakója is a lakásomban volt már, beleértve señor Bernardot is, aki falfehér arccal rohant fel az emeletre.
- Egyszer teszem ki a lában a házból, és mi történik. Jaj, ha itthon lettem volna, lelövöm azt a szemét disznót, akár egy kutyát. - mondta a fejét fogva.
- Eva, siettünk, ahogy tudtunk. A pocakodat is bántotta? - kérdezték Davidék is, mire csak a fejemet ráztam.
- Bevisszük a kórházba, hogy ellenőrizzék. Gyertek oda utánunk. - szólt nekik Nico Higuaín.
- Rendben. - bólogattak a srácok, Nico pedig az apjával egyetemben előre ment a kocsihoz.
- Talpra tudsz állni? - kérdezte Gonzalo, mire megint csak bólogatni tudtam, mert az idegesség miatt újra előtört belőlem a sírás. - Most már semmi baj mi vida. Itt vagyok. - mondta, majd lesegített a kocsijukig, hogy kórházba vigyenek.

Egy kórteremben feküdtem, és doktor Garcíát vártuk az eredményekkel. Csak Gonzalo volt bent velem, a többiek kint vártak a folyosón. Az argentin leült az ágyam szélére, és a pocakomra tette a tenyerét.
- Nem lesz semmi gond. - próbált megnyugtatni.
- Remélem, mert ha mégis, akkor én... - nem fejeztem be a mondatot, mert egy újabb síráshullám következett.
- Nyugodj meg, kérlek. Én érzem, hogy minden rendben lesz.
Néhány percig csöndben várakoztunk, majd megfogtam az argentin kezét.
- Sajnálom, hogy elrontottam a születésnapodat.
- Eva, ne beszélj butaságokat.
- De mindig csak a baj van velem, mióta megismertél. Monoklival a szemem alatt szolgálom fel az ebédedet, aztán elájulok az utcán, ráadásul te kísérgetsz mindenhová, mindig ott vagy, ha szükségem van rád, és most még ez is.
- Hát mit tagadjam, SuperPipita vagyok. - viccelődött, mire én is nevetni kezdtem.
- Én viszont egy naiv, buta liba vagyok, hogy még egy esélyt akartam adni Miguelnek. - mondtam elkomolyodva.

- Nem buta liba vagy, csak egy szerelmes nő. Miguel meg egy tetves mázlista. Bár jelen pillanatban nem lennék a helyében.
- Feljelentést kell majd tennem, igaz?
- Igen, ha azt akarod, hogy dutyiba zárják.
- Ez elég borzalmas. Hogyan fogom megmagyarázni a gyerekemnek, hogy börtönbe juttattam az apját? Ebbe belegondolni is rossz. - takartam el az arcomat.
- Most csak az a fontos, hogy biztonságban legyetek. A gyerek majd megérti, ha eljön az ideje. - válaszolta Higuaín. Belenéztem a szemébe, és megsimogattam az arcát.
- Bárcsak te lennél a kisbabám édesapja.
- Bárcsak engem szeretnél úgy, mint Miguelt.
- Én szeretlek téged.
- De csak mint egy barátot. - válaszolta az argentin, és még mielőtt bármit mondhattam volna, kinyílt a kórterem ajtaja, és doktor García lépett be rajta.
- Mi a helyzet, doktor úr? Rendben van a kicsi? - kérdeztük egyszerre, és azt éreztem, hogy az a néhány tizedmásodperc, amennyit a válaszra kellett várni, maga volt az örökkévalóság. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig diónyi nagyságúra szorult össze.
- A magzat egészséges, ahogy az orr-és szájsérülést leszámítva a kismama is. - mondta az orvos és Gonzával egyszerre lélegeztünk fel. - Holnap reggelig itt marad megfigyelésen, aztán hazamehet. - tette hozzá a doki, aztán kiment.
- Látod, mondtam, hogy nem lesz gond. - szorította meg Gonzalo a kezem, majd első alkalommal adott egy puszit a pocakomra, ami megmagyarázhatatlanul jó érzéssel töltött el.
- Köszönöm Higuaín. - simogattam meg a haját. Ekkor David, Juanito, és Gonzalo néhány családtagja egyszerre rontottak be a kórterembe. A focistát félretolták és lerohantak a kérdéseikkel. Juanito haálra vált arccal ült le az ágyam szélére, David pedig megállt mögötte és a tenyerébe temette az arcát. Félig ülőhelyzetbe tornáztam magam és megöleltem Juanitot.
- Ne vágkj ilyen képet, már semmi baj. Az orvos most mondta, hogy a baba jól van.
- Eva, annyira sajnálom, hogy nem voltunk otthon és nem tudtunk segíteni neked.
- Ugyan már, az én hibám volt, hogy megbíztam Miguelben. Egyedül én vagyok a felelős.
- Most mi lesz? Biztonságban vagy a lakásodban? Mert ha nem, akkor hozzánk is költözhetnél. Van elég szobánk. - ajánlotta fel Gonzalo édesanyja.
- Köszönöm señora Nancy, de nem akarok senkinek a terhére lenni. Már így is kellemetlenül érzem magam. Miguel pedig remélhetőleg már úgysem marad szabadlábon. De hálás vagyok, hogy felajánlotta.
- Azért gondold meg. Gonza biztos örülne neki. - pillantott rá az eseményeket kívülről figyelő focistára, akihez közben David lépett oda.
- Gonzalo, én is hibásnak érzem magam. Tudhattuk volna, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.
- Tudtuk is mindannyian. De Eva felnőtt nő, aki hozott egy rossz döntést. Persze ettől még sajnálom, hogy megint át kellett élnie ezt a durvaságot.
- De ha nem ma megyünk el arra a hülye kiállításra...
- David, én voltam vele délelőtt. Ha meghívom délutánra a születésnapi partimra, akkor mellettem lett volna, és ez nem történik meg. De ez mind csak feltételezés. Nyugi, haver, lényeg, hogy túl vagyunk rajta, és a kisbaba egészséges. - mondta Gonzalo, majd Daviddal átölelték egymást.
Miután újra ketten maradtunk Higuaínnal a kórteremben, megint leült az ágyam szélére.
- Neked holnap délelőtt edzés lesz. Menj haza és pihend ki magad. Én rendben vagyok. - mondtam neki.
- Áh, nem hiszem, hogy tudnék most otthon nyugodtan aludni. Behozatok ide egy pótágyat, és veled maradok.
- Gonzalo, nem akarom, hogy holnap miattam legyél fáradt. Már így is legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben, hogy mindig csak a terhedre vagyok.
- Te sosem vagy a terhemre. És hidd el, jobban tudok aludni, ha tudom, hogy a közelemben vagy.
- Miért csinálod mindezt? Én nem értem. - néztem rá hitetlenkedve Higuaínra.
- Azért Eva, mert szeretlek.
- De miért? Hiszen én nem tettem semmit, amiért szerethetnél.
- Nem azért szeretlek, mert tettél érte valamit, hanem azért, aki vagy.
- Egy hülye liba, aki állandóan a segítségedre szorul.
- Egy leendő anya, aki a gyereke érdekében mindent megtesz. És egy kedves lány, aki pulóvert köt a szülinapomra ahelyett, hogy valami hülye, drága karórát vásárolna.
- Akkor nem unod még a képemet? - kérdeztem tőle, és újra könnyezni kezdtem. Nem volt elég, hogy a hormonjaim a terhességtől egészen megzavarodtak, hanem még a stressz is rátett egy lapáttal.
- Dehogy unom, te pityergő. - mosolyodott el, és letörölt egy könnycseppet az arcomról. - Veled nem is lehet unalmas az élet.



Másnap Higuaín hazavitt kocsival és fel is kísért a lakásomba.
- biztos, hogy nem akarsz inkább hozzánk jönni? Anya szívesen látna. - kérdezte, mikor lepakoltunk az előszobában.
- Nem, köszönöm. Rendben leszek. Tényleg nem akarok már senkinek sem a nyakán lenni. Conchita egyébként is átjön délután.
- Na jó. De a mobilod legyen kéznél.
- Úgy lesz. - bólintottam.
- Akkor én megyek. Edzés után felhívlak.
- Jól van. Vigyázz magadra. - léptem oda hozzá, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megcsókoltam. Először ő is viszonozta a közeledésem, de aztán eltolt magától.
- Ez így nem jó, Eva.
- De én azt hittem, hogy...
- Igen, és jól gondolod. - vágott bele a szavamba. - Én szeretlek, de te nem szeretsz engem. Hálát érzel irántam és baráti szeretetet. De nem szerelmet, ugye igazam van? - kérdezte, mire válaszképpen lehajtottam a fejem. - Ezt így nem akarom Eva, mert ennek semmi értelme. Azt akarom, hogy szeress. - mondta határozottan, majd egyedül hagyott a lakásban a gondolataimmal...



Conchita átjött hozzám délután, és miután elsoroltatta velem, ami előző nap történt, egy nagyot sóhajtott.
- Jaj, Eva. Ha belegondolok abba, hogy ezért én is hibás vagyok.
- Már miért lennél hibás? - néztem rá kérdőn.
- Gondolj bele. Ha már a legelső estén figyelmeztetlek, hogy milyen is ez a Miguel, akkor ez az egész nem történik meg.
- De ha már akkor figyelmeztetsz, úgy most nem várnék babát. Ennek így kellett történnie.
- Szóval te úgy érzed, hogy mindennel együtt megérte?
- Igen. - vágtam rá határozottan. - A terhességem a legjobb dolog, ami történhetett velem. Alig várom, hogy a kisbabám megszülessen és a karjaimban tarthassam őt. Már azt se bánom, ha egyedül maradok, hiszen ő itt lesz nekem.
- És mi van a focistával? - kérdezte Conchita óvatosan.
- Higuaínnal? Nem tudom, teljesen össze vagyok zavarodva. Ma próbáltam közeledni hozzá, de elutasított., mert nem érzi úgy, hogy szeretem őt.
- És igaza van?
- Fogalmam sincs, Conchita. Hogyan tudhatnám meg, hogy mit érzek valójában iránta?
- El fog jönni az a pillanat, amikor tisztán látod majd. Csak várj türelemmel. De neked kell átgondolnod mi az, ami igazán számít egy kapcsolatban. Nem akarlak befolyásolni, de ez az ember mindent megtesz érted. Ráadásul nem vár érte semmit. És hónapok óta szerelmes beléd úgy, hogy te nem viszonozod az érzéseit. Melyik férfi tenné ezt meg?
- Tudom, hogy Gonzalo egy szent. - sóhajtottam. - Meg sem érdemlem, hogy szeressen...

Ami igazán számít!

VIII.

A következő két hónapban Higuaínnak sűrű volt a programja a foci miatt, hiszen szerda-szombat ritmusban egymás után játszották a mérkőzéseket. Keveset találkoztunk, de gyakran felhívtuk egymást, és ő sokat aggodalmaskodott a baba miatt. Emellett Miguel is egyre többet próbált törődni velem és a közös gyerekünkkel, bár néha azt éreztem, ahogy a spanyol viselkedik, az túl szép, hogy igaz legyen. Ilyenkor mindig visszhangoztak a fülemben Higuaín szavai, amit a kocsiban mondott nekem. „Kutyából nem lesz szalonna.” Ez a mondás már sokszor beigazolódott, és én tisztában voltam ezzel, mégis hagytam, hogy Miguel közeledjen felénk, és megpróbálja jóvá tenni a pofont. Mindig úgy gondoltam, hogy mégiscsak ő a gyerek apja, és joga van a babához. Persze még mindig külön laktunk, és inkább csak a kicsi miatt engedtem közel magamhoz, a kapcsolatunk nem fordult komolyabbra, bár ő valami okból kifolyólag mindenáron hozzám akart költözni. Conchita nem nézte jó szemmel a dolgot, és igyekezett gondoskodni róla, hogy ritkán maradjak ketteseben Miguellel. David és Juanito támogatták ebben és rendszerint hármójuk közül valaki mindig ráért, hogy elkísérjen a soros vizsgálatra. Amit furcsálltam, hogy ezt Miguel nem bánta, és egyszer sem jelentkezett, hogy ő akar velem jönni. Conchita erre fel is hívta a figyelmemet, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.

Decemberben pont Gonzalo születésnapjára írták ki a következő ultrahangos vizsgálatot, és mivel a csapat vezetőedzőjétől kaptak egy szabadnapot, megegyeztünk, hogy ő kísér el. Miguel aznap dogozott, így nem beszéltük meg, hogy feljön hozzám. Örültem, hogy egy kicsit Higuaínnal lehetek, mert már nagyon vágytam rá, hogy kettesben beszélgessünk. Az elmúlt hetekben megtanultam kötni, így születésnapi ajándékként egy fekete pulóvert kötöttem neki, bal oldalra pedig kis betűkkel belevarrtam a monogramját és a Real Madridnál viselt mezszámát.

Délelőtt tíz órára meg is érkezett, én pedig nem vártam meg, amíg feljön, hanem lesiettem hozzá a bérház elé.
- Cariño, ez már a nagyobb méretű söröshordó stádiuma. - nevetett, mikor meglátott, majd átölelt és megpuszilt.
- Hát ez szép kis üdvözlés, miután öt hete nem láttuk egymást. - mondtam neki felháborodást színlelve, és megütögettem a mellkasát.
- Jól van, tudod, hogy csak hülyéskedek. Ahogy telnek a hetek, egyre szebb vagy. - válaszolta mosolyogva, majd újra megöleltük egymást.
- Nagyon hiányoztál már Gonza.
- Te is nekem, Eva.
- Hoztam neked valamit. - engedtem el, és átnyújtottam neki az ajándéktasakot, ami eddig a csuklómra volt akasztva, benne a pulóverrel. - Feliz Cumpleaños.
- Ó, gracías! - lepődött meg, és átvette a csomagot.
- Ezt én készítettem saját kezűleg. Na, nézd már meg, mert félek, hogy nem is fog tetszeni.

Gonzalo kivette a tasakból a pulóvert, széthajtogatta és meglátta a monogramját is. - GH20? Ez egy nagyon menő ruhamárka. - nevetett.
- Na, ne izélj már. A francba, éreztem, hogy nem fog tetszeni. - vágtam szomorú képet.
- Dehogynem tetszik, csak húzom az agyadat. Szóval tényleg te kötötted? Nagyon ügyes vagy. És még a méretet is eltaláltad. - próbálta maga elé a pulóvert.
- Igen, mert anyukádtól kölcsönkértem az egyik pulcsidat.
- Ja, hát így már világos. Akkor ezért nem találtam azt a kék pulóvert.
- Szóval tetszik akkor?
- Persze, köszönöm. - bólintott, majd újra megölelt és megpuszilta a nyakamat. - Ez egy nagyon szép szülinapi ajándék. - suttogta, engem pedig valami furcsa békés érzés kerített hatalmába, és nem akartam őt elengedni.
Aztán mégis beültünk az autójába és elindultunk a vizsgálatra.

A folyosón ülve vártuk, hogy szólítsanak minket, és közben beszélgettünk.
- Fáradt vagy? - kérdeztem tőle, mert láttam a szemén, hogy ki van merülve.
- Igen, eléggé. Sinceramente alig várom a karácsonyi szünetet. Bár rövid lesz, mert harmincadikán már edzeni fogunk.
- Szegénykém, látszik is rajtad. És tényleg csak néhány napot kaptatok?
- Igen, sűrű lesz utána a program.
- De azért hazautazol Argentínába?
- Pont beesek a karácsonyi asadora. - nevetett. - És te?
- Hát én már nem ülhetek repülőre, anya meg nem kapott szabadságot, így csak a neten keresztül leszek a családommal. De Juanitoékkal azért lesz egy közös vacsora. Aztán majd átmegyek señorita Doloreshez, mert ő is egyedül lesz.
- Értem. És Miguel? - kérdezte gúnyos hangon.
- Gonzalo ne csináld ezt, kérlek. Miguel egyébként a szüleinél lesz vidéken, és még nem hívott meg, ha tudni akarod.
- De ha hív, vele mész?
- Valószínűleg.
- Világos.
- Gonzalo, én nem jöttem össze úgy Miguellel. Igazából néha azt hiszem, csak úgy tesz, mintha érdekelné ez az egész. Mármint a baba és én. - hajtottam le a fejemet.
- És ez elszomorít téged?
- Hát persze. De remélem, hogy csak tévedek.
- Ez azt jelenti, hogy még vágysz rá, hogy vele legyél?
- Igen. - bólintottam, amire Higuaín egy szemforgatással válaszolt, majd elkezdte bámulni a plafont. - Gonza, hidd el, hogy mostanában normális. Sokat dolgozik, de amikor tud, akkor mindig kérdezi, hogy jól vagyok-e, vagy, hogy mire van szükségem. És a baba felől is érdeklődik.
- Jaj, Eva. Ezt bármelyik szomszéd megteszi. Ez vajmi kevés egy lelendő apától.
- Gonzalo, én csak a gyereket nézem, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy normális családban kell felnőnie. Az apja pedig most foglalkozik velünk, és én örülök ennek. Ha te lennél az apja, akkor nyilván egy nagyon szerencsés nő lennék, mert tudom, hogy te még így is többet teszel értünk, de az apa Miguel, így neki kell esélyt adnom, hogy a gyerekével lehessen. - hadartam.
- Hát ha én lennék az apa, akkor biztos, hogy a tenyeremen hordoználak téged még száz kilósan is, és nem csak érdeklődnék a hogyléted felől. - emelte meg ő is a hangját.
- Gonzalo, én nem akarok veszekedni veled, főleg nem a születésnapodon. - fogtam meg a kezét, mire ő is megenyhült.
- Én sem akarok veszekedni. És nem akartalak felzaklatni. Ugye nem lettél rosszul? Kicsit sápadt vagy. A babának árt az idegesség.
- Semmi bajom, nyugi. - válaszoltam mosolyogva. Közben az ápolónő kilépett az ajtón, és szólt, hogy mi következünk. Bementünk a vizsgálóba, és miután az orvos feltett néhány általános kérdést, a súlyomat is megmérte.
- A kismamánk ötvennyolc kilót nyom. - mondta mosolyogva doktor García, mire Higuaín rögtön heccelni kezdett.
- Ötvennyolcat? Mennyi is a normális hízás egy terhesség alatt?
- Általában tíz-tizenkét kilogramm. - válaszolta az orvos.
- Na, akkor itt bajok lesznek, mert te már félidőben nyolc kilónál tartasz. Ez hamarosan igazi tölgyfahordó lesz. Biztos, hogy nem eszel túl sok csokis palacsintát?
- Fogd be, labdafej, különben száz kilósra hizlalom magam, és te leszel az első, akire rágurulok. - ütöttem vállba az argentint.
- Ezt a rágurulós dolgot még megbeszéljük. - kacsintott rám szemtelenül, mire az orvos és az ápolónő nevetni kezdtek.
- Na jöjjön Eva, lessük meg a babát. - mondta doktor García, én pedig felfeküdtem az ágyra. Az orvos előkészített az ultrahangra, Gonzalo pedig figyelte a mozdulatait. Ezután a képernyőn megjelent az ultrahangkép, az argentin pedig oldalra fordította a fejét és vizsgálni kezdte, amit lát.
- Az ott a lába? - kérdezte.
- Igen. - bólogattam, és közben az izgalomtól remegett a kezem.
- És az a kicsi ott a keze? - mutogatott.
- Igen. Most sokkal többet látni, mint legutóbb. - válaszoltam, és kitöröltem egy könnycseppet a szemem sarkából. Ez a kis lény a hasamban az enyém. Bármi is legyen Miguellel, vagy mással, a legfontosabb, hogy neki mindene meglegyen. Azt akarom, hogy boldog gyerekkora legyen, biztonság és nyugalom vegye körül, bármit is kell tennem ezért. Gonzalo megfogta a kezem, és rám mosolygott.
- Nagyon szép. - mondta.
- Minden rendben van? - fordultam a dokihoz.
- Igen, a magzat egészségesen fejlődik.
- Köszönöm, doktor úr.
Miután végeztünk az orvosnál, Gonzalo hazavitt engem. Megállt a há előtt, és még beszéltünk néhány szót.
- Még egyszer boldog szülinapot Gonza.
- Köszönöm szépen. Látni a kisbabádat tényleg remek volt, különlegessé tette a szülinapomat.
- Örülök. Lesz nagy buli délután?
- Anya főz, és itt vannak páran a rokonaim közül.
- Értem. Akkor érezd jól magad.
- Köszi. Te lepihensz?
- Igen. Csak holnapután megyek dolgozni, szóval most van időm egy kicsit pihenni és olvasgatni. - bólintottam.
- Vigyázz magadra. És a mobilod legyen melletted. - figyelmeztetett felemelt mutatóujjal az argentin.
- Rendben apuci. - fogtam meg az ujját nevetve. Gonzalo a tenyerébe vette a kezemet és egészen közel hajolt az arcomhoz. Már majdnem összeért az ajkunk, amikor ő egy sóhaj kíséretében meggondolta magát és az arcomat puszilta meg. Elköszöntünk, és megvárta amíg belépek a kapun, csak utána hajtott el. Felmentem a lakásba és lepakoltam, majd készítettem egy gyümölcsteát és leültem, hogy pihenjek egy kicsit. Hamarosan az álom is elnyomott a kanapén s csak késő délután ébredtem fel, amikor valaki kopogott az ajtón. Felkeltem és kinéztem. Miguel volt az.
- Hát te? Azt hittem dolgozol. Hányóra van? - nyitottam neki ajtót, ő pedig belépett a lakásba, majd elfordította a kulcsot a zárban.
- Este hat óra. Hamarabb végeztem. Te mit csináltál?
- Miután hazaértem a vizsgálatról,elaludtam. Most keltem fel.
- Mi volt a vizsgálaton? - kérdezte, és átkarolta a derekamat, ami valamiért egyáltalán nem esett jól abban a pillanatban.
- Minden rendben volt. A baba egészséges. - válaszoltam, és megpróbáltam kihámozni magam a karjaiból, de nem engedte. - Miguel, így megnyomod a hasamat. - szóltam rá ingerülten.
- Baj, hogy megölellek? Elvégre a leendő gyermekem anyja vagy. Nincs jogon téged átkarolni? Az a baj, hogy nem vagyok gazdag focista? - kérdezte idegesen, és a kanapé felé lépkedett velem.
- Miguel állj le, fogalmam sincs miről beszélsz.
- Nincs? Az egyik haverom látott téged a kórházban Higuaínnal.
- Igen, mert ő kísért el.
- És előtte muszáj volt ölelgetned itt a kapuban a szomszédok szeme láttára?
- A haverod követett engem, vagy mi? - néztem rá felháborodva, miközben lehuppantam a kanapéra, és reflexszerűen felhúztam a térdeimet, hogy védjem a pocakomat. Miguel fölém hajolt és megragadta az államat.
- Mondd csak, mi a szarnak töröm én itt magam két hónapja? Hogy viselkedhetsz így a gyereked apjával? Hányszor kérjek még bocsánatot azért a hülye pofonért?
- Miguel hagyd abba, én nem ígértem neked semmit.
- Pedig most már kezdem elveszíteni a türelmem. Te vagy az első nő, akit így körbeugrálok, úgyhogy legalább egy csókot megérdemelnék érte, nem gondolod? - hajolt közelebb és erőszakosan a számra tapasztotta a száját. Megpróbáltam ellökni őt, mire abbahagyta és dühösen nézett rám.
- tudtam én, hogy megcsalsz azzal a focistával. - kiabálta, majd idegesen járkálni kezdett a nappaliban. Remegő lábakkal álltam fel, és az ajtóhoz akartam menni, de lefogott.
- Hová igyekszel kislány? Nem mész sehova.
- Miguel, engedj ki, vagy sikítani fogok. - ütögettem a mellkasát. Erre ő visszalökött a kanapéra, a következő pillanatban pedig lendült a karja, és nekem elöntötte a vér az orromat.
- Ha meg mersz nyikkanni, nagy baj lesz, megértetted? - suttogta, majd újra ellenőrizte az ajtót, hogy rendesen be van-e zárva. Miközben háttal állt nekem, eszembe jutott, hogy mielőtt elaludtam, a mobilomat a kanapéra tettem magam mellé. Végig Miguelt figyelve kitapogattam a készüléket. Tudtam, hogy a rendőrséget hiába hívnám, hiszen nem tudok beleszólni, vagy bármilyen támpontot adni neki anélkül, hogy Miguel ne kezdene gyanakodni. Ezért a kezem az 1-es gyorshívó gombot tapogatta ki, majd mikor láttam, hogy Higuaín fogadta a hívást, gyorsan a hátam mögé dugtam a készüléket és könyörögni kezdtem a spanyolnak.
- Miguel, kérlek ne bánts. Gondolj a babára, ő a tiéd is, kérlek szépen, ne bánts...

Igen, tessék. - szólt bele Gonzalo a telefonba.
- Miguel, kérlek ne bánts. Gondolj a babára, ő a tiéd is, kérlek szépen, ne bánts... - hangzott a vonal túlsó végén, mire Higuaín ideges lett.
- Eva? Halló Eva, mi történt? Kérlek, Eva, mondj valamit.
- Miguel nagyon vérzik az orrom. Legalább hozz nekem egy zsebkendőt. A fürdőszobában tartom a felső polcon.
- Nyomorult zsebkendő kell, te lotyó? Hozom máris. - hangzott távolról Miguel válasza a könyörgésre. Aztán némi recsegés, majd egy sírástől remegő hang hallatszott.
- Gonzalo, hívd a zsarukat.
Ezután két sípoló hang következett, majd a hívás megszakadt.
- Eva, halló, Eva. - kiabált Gonza a telefonba, majd dühösen lecsapta a készüléket.
- Mi történt fiam? - kérdezte az édesapja, miközben már az egész család rémülten állta körbe.
- Az a rohadék elkapta Evát. Azt hiszem, megint megütötte. Oda kell mennem érte.
- Jézusom, de hát tudod, hogy hol van? - nézett rá az anyukája.
- Otthon. Jelezte nekem azzal, hogy zsebkendőt kért a fürdőszobából.
- Veled megyek, és útközben szólunk a rendőrségnek. - mondta az apukája.
- Én is segítek. - jelentkezett az egyik bátyja is, majd mindhárman kocsiba ültek. Míg az édesapja vezetett, Nico a rendőröket hívta, Gonza pedig Juanitoékat próbálta elérni telefonon, de éppen nem voltak otthon.
- De hát hol a fenében vagytok? - kérdezte Higuaín Davidtól.
- A belvárosban, de fél órán belül mi is ott leszünk.
- Addig agyonverem ezt a Miguelt. - válaszolta az argentin, majd lecsapta a telefont...

Ami igazán számít!

VII.

Néhány hét múlva sikerült jegyet szereznem a Real Madrid egyik hazai meccsére a Bernabéuba. Bár csak az egyik hátsó sorban voltam, de így is hatalmas volt a hangulat, és a mellettem ülőkkel közösen szidtuk a bírót egy meg nem adott büntető miatt, ahol Higuaínt buktatták a tizenhatoson belül. Mérkőzés után úgy gondoltam, hogy meglepem az argentint, aki nem tudott róla, hogy kint voltam a stadionban. A parkolóban vártam rá a kocsija mellett, amikor két csapattársa, Raúl Albiol és Iker Casillas társaságában megjelent.

Eva, hát te mit keresel itt? - lepődött meg, amikor észrevett.
- Neked is szia. Gondoltam megleplek. Rosszul tettem? - kérdeztem mosolyogva, majd bólintással köszöntem a másik két futballistának is.
- Nem, dehogyis. Örülök, hogy látlak. - odalépett hozzám és puszival üdvözöltük egymást, majd bemutatott a csapattársainak.
- Szóval te vagy Eva. Pipita állandóan rólad beszél. - mondta Albiol.
- Tényleg? És miket mond rólam?
- Hát azt, hogy milyen bátor vagy, hogy egyedül bevállaltad az anyaságot. Egyébként igaza van. - folytatta Iker.
- Igen, bár nincs teljesen egyedül. - tette hozzá Higuaín. - Itt vagyok én is. De várjunk csak! Hogy jutottál be a mélygarázsba? Csak az itt parkoló szurkolók és játékosok jöhetnek le ide.
- Ez így igaz, és én szurkoló vagyok. Igaz, hogy busszal jöttem, de ezt senki sem tudja.
- Azt akarod mondani, hogy megnézted a meccset? - csapta össze a tenyerét az argentin. - Eva, te terhes vagy, vigyáznod kell magadra. Mi van, ha a nagy tolongásban valaki ellök? És a hangzavar se tesz jót a gyereknek.
- Jaj Gonza, még csak nyolc hetes terhes vagyok, nem kell kétségbeesni. Semmi bajom, és ki akartam kapcsolódni a szabadnapomon.
- Na ez meg a másik. - mutogatott Higuaín egyre hevesebben, amit a spanyol csapatársai nevetve figyeltek.
- Micsoda? - kérdeztem.
- Hogy még mindig dolgozol az étteremben. Mondtam már, hogy a pincérkedés túl megerőltető egy állapotos nőnek. Miért nem mész már el betegszabadságra?
- Mert nem vagyok beteg, Gonzalo. - nevettem.
- Jaj, tudod, hogy értem. Szóval arra, amire ilyenkor a terhesek el szoktak menni.
- Dolgozom amíg bírok. A lakbért és a rezsit terhesen is fizetni kell.

Én mondtam, hogy fizetem a rezsidet, amíg nem tudsz újra dolgozni. - hadakozott továbbra is Higuaín.
- Nem, arról szó sem lehet. Én már mindent elterveztem. Ha már túl nagy lesz a hasam, a főnök áthelyez ültető hosstessnek, az nem olyan megerőltető.
- Hát ezzel nem nyugtattál meg. De majd meglátjuk, mi lesz. Remélem meggondolod magad.
- Aranyos vagy, mint mindig, de nem fogom meggondolni magam.
- Úgy veszekedtek, mint a házasok. - szólt közbe nevetve Albiol, Casillas pedig sűrű bólogatással jelezte, hogy a hátvédnek igaza van.
- Na jó, hagyjuk abba a vitát. Nem akarok veled veszekedni. - fogtam meg az argentin karját. - Van egy jobb ötletem. Mit szólnál hozzá, ha meghívnálak egy salátabárba? Vagy nagyon fáradt vagy?
- Nem, ilyenkor még képtelen vagyok aludni. Jót tenne, ha kikapcsolnám az agyamat. - válaszolta Higuaín, majd miután elköszöntünk a csapattársaitól, az autója felé vettük az irányt.
- Vezethetek én? Neked úgyis elfáradt a lábad a kilencven perc futás során.
- Hülyéskedsz? Be se férsz a kormány mögé. - röhögött, miközben kikapcsolta a kocsi riasztóját.
- Kapd be, labdafej. - ütöttem vállon.
- Hé, nem én tehetek róla, hogy kerekedsz. De ez már egyértelműen a boroskancsó stádium.
- Hogy te milyen egy szemtelen vagy. - háborodtam fel. - De nem baj. Majd én is ki foglak nevetni, ha a visszavonulásod után sörhasat növesztesz.
- Nekem nem lesz olyanom. - simogatta meg a hasát, miközben próbált beképzelt fejet vágni, de elröhögte.
- Na azt majd meglátjuk. Az én hasam egyébként is eltűnik hét hónap múlva. - mondtam sértődést színlelve, majd beültünk a kocsiba.
- Jól van már. Lehet, hogy még nem mondtam, de terhesen is szexi vagy, Eva. - mosolygott rám, én pedig fülig pirultam.
- Valamit mindig mondasz, amitől elszáll a haragom. - válaszoltam, majd kigurultunk a mélygarázsból.



Leparkoltunk egy csendes utcában lévő kis salátabár előtt. A késői órára való tekintettel a bárban kevés volt a vendég, és szerencsére nem nagyon támadták meg Higuaínt autogramért, így nyugodtan leülhettünk enni.
- Hogy van Pepé kslánya? - kérdeztem
- Jól van. Már meghívtak minket és megmutatták. Nagyon aranyos. És Pepé jól bírja az éjszakákat. Meg azt mondja, hogy nyugodt gyerek, ritkán sír fel.
- Az jó. Szerencsések. Kíváncsi vagyok, hogy az én kisbabám milyen lesz.
- Ha jól tudom a harmadik és negyedik hónap között már azt is meg lehet tudni, hogy fiú lesz-e vagy lány. Persze ez attól is függ, hogy hogyan fekszik az anyaméhben. - jegyezte meg Gonzalo, majd egy hatalmas adag majonézes krumplisalátát gyűrt be.
- Te meg honnan vagy ilyen tájékozott a terhesség témával kapcsolatban? - mosolyogtam rá.
- Keresztapa vagyok. Elfelejtetted?
- Nem, de akkor is meglepett. - válaszoltam, és egy szalvétával letöröltem a majonézt a szája széléről. Higuaín teljesen váratlanul megfogta a kezem, kivette belőle a szalvétát és megpuszilta a tenyerem. Zavaromban elkezdtem piszkálni a tarkómat és kerültem az argentin pillantását.
- Mi van kettőnkkel, Eva?

Hogy érted ezt? Megbeszéltük egy hónappal ezelőtt. Azután a...
- Azután a csók után nálad. Tudom. - bólintott. - De akkor azt is mondtam, hogy egyszer meggyógyulsz. Érdekelne, hogy most hogyan érzel. Mert én még szabad vagyok, tudod.
Belenéztem a szemébe, és ő továbbra is a kezemet simogatta a két tenyere között. Egy pillanatra úgy éreztem, talán valóban itt lenne az ideje változtatni a dolgokon, és bizalmat szavazni egy új kapcsolatnak. Higuaínnál rendesebb embert keresve sem találhatnék. Biztos voltam benne, hogy fontos vagyok neki, hiszen még úgyis elfogad, hogy más férfi gyerekét várom. Úgy éreztem, egy percre egyedül kell maradnom, hogy átgondoljam a válaszomat. Higuaín, mintha kitalálta volna a gondolatomat, elengedte a kezem, és felállt az asztaltól.
- Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök. - mondta, majd lehajolt hozzám, és megpuszilta a homlokom. - El ne gurulj addig. - szólt még vissza nevetve. Miután eltűnt a mosdóajtó mögött, az arcomat a kezeim közé temettem. Végül is miért ne mondhatnék igent neki? Miért ne randizhatnék vele? Hiszen valamilyen szinten vonzódom hozzá.
Ekkor valaki belépett a bárba. Az illető a mi asztalunkhoz sétált oda, és mikor újra felnéztem, már előttem állt.
- Eva? Hát te? Vacsorázol?
- Miguel? - felálltam a helyemről, amikor megláttam a volt barátom.
- Ó, istenem, csak nem gyereket vársz? - lepődött meg, amikor észrevette a pocakomat.
- De igen. - bólintottam.
- Ezek szerint hamar túlléptél rajtam. Pedig még esélyt sem adtál a bocsánatkérésre.
- Nagyon fájt amit tettél, Miguel. - válaszoltam, és éreztem, hogy remegni kezdek, és könny szökik a szemembe.

- Tudom Eva és nagyon sajnálom. Ezerszer megbántam már, el kell hinned. De már mindegy. Gondolom most igazán boldognak érzed magad az új barátoddal, ha már gyereketek is lesz.
- Miguel – ránéztem, és úgy éreztem, joga van tudni, mi a helyzet. - nincs új barátom. Tőled várok gyereket.
- Tessék? Most viccelsz? - tette a szája elé a kezét.
- Nem viccelek.
- Akkor apa leszek?
- Úgy van Miguel.
- Hát ez hihetetlen. - válaszolta és simogatni kezdte az arcomat. - Eva ez egy második esély kettőnknek.
- Miguel én...
- Nem, ne is mondj semmit. Olyan boldog vagyok, hiszen gyerekünk lesz. A sors azt akarja, hogy velem legyél. - vágott a szavamba, majd megcsókolt. Én csak álltam egy helyben, és éreztem, hogy a térdem egyre jobban remeg. Nem értettem mi ütött belém, de viszonozni akartam a csókját. Egy pillanatig így is tettem, de aztán visszajött Higuaín is megállt mellettünk.
- Zavarok? - szólalt meg, én és Miguel pedig szétváltunk.
- Gonzalo, nem, dehogyis, én csak... - hebegtem, és borzasztóan szégyelltem magam.
- Te vagy Miguel? - kérdezte az argentin, és végigmérte az exemet.
- Igen. De te nem Gonzalo Higuaín vagy? Valamiről lemaradtam? - nézett rám Miguel csodálkozva.
- Igen, nyolc hétről. - vágta rá az argentin idegesen.
- Gonza, kérlek ne. - mondtam neki halkan, és megfogtam az ökölbe szorult kezét, ami kicsit engedett a szorításból. - Higuaín egy kedves barátom. Vele vacsorázom most. - fordultam Miguel felé.
- Értem. - bólintott az exem.
- De nekem már mennem kell. Holnap edzés. - mondta az argentin. - Akarod, hogy hazavigyelek, Eva? Vagy esetleg...
- Igen, ha nem gond. - vágtam közbe gyorsan.
- Akkor később beszélünk, Eva. - fordult hozzám Miguel. - Tisztáznunk kell a kettőnk ügyét. Gonzalo, nagyon örültem. - nyújtotta a kezét Higuaín felé, aki egy pillanatig nézte, majd úgy megszorította, hogy az exemnek elvörösödött az arca.
- Én is örültem, Miguel. - válaszolta, majd az arra járó pincér kezébe nyomott néhány összehajtogatott papírpénzt és kiléptünk a bárból. Beültünk az autóba és ő szó nélkül indított. Egészen a lakásomig csöndben voltunk, és Higuaín rám sem nézett, csak az utat bámulta. Amikor leparkoltunk a bérház előtt, végre meg mertem szólalni.
- Gonzalo, én nem tudtam, hogy ott lesz. Véletlen, hogy éppen most bukkant fel.

Tudom, de nem is ez számít. - válaszolta, és a hangja nyugodtan csengett.
- Nézd, meglátta, hogy terhes vagyok, én pedig nem akartam hazudni neki. Aztán hirtelen megcsókolt...
- Nem kell magyarázkodnod.
- De kell. - vágtam rá határozottan. - És akarok is. Mert fontos vagy nekem. Csak nem találok magyarázatot.
- Én sem. - bólogatott és láttam a csalódottságot a szemében. - Nem látom az okát, hogy miért szereted őt még mindig. Ahogy viszonoztad a csókját, abból látszott.
- Én igazából nem tudom, hogy mit érzek. Teljesen össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs, mit tegyek. Azt hittem, hogy már tudom, amikor ott ültünk ketten, de aztán megjelent Miguel, és...
- Kérlek, hagyd abba. - mondta Gonzalo.- A szívnek tényleg nem lehet parancsolni. Én nagyon kedvellek téged. De nem akarok semmit rád erőltetni.
- De én meg nem akarlak téged elveszíteni. Szükségem van a beszélgetéseinkre és a barátságodra. Tudom, hogy önző vagyok, de enélkül nem tudom végigcsinálni.
- Eva, én még mindig itt vagyok. Hiszen megígértem. De jól gondold meg ezt a dolgot Miguellel. Kutyából nem lesz szalonna. - válaszolta, majd megölelt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Köszönöm. - mondtam, és beletemettem az arcom a mellkasába. - Olyan szerencsés vagyok, hogy barátom vagy.
Miután elköszöntünk egymástól, felmentem a lakásomba. Lehuppantam a kanapéra, és zokogni kezdtem...


Gonzalo hazaért, felment az emeleti hálószobájába, ledobta a táskáját és végignyúlt az ágyon. A gondolatok eszeveszettül kavarogtak a fejében, és úgy érezte, csak egyetlen megoldása van a lazításnak. Elővette a mobilját a zsebéből, és kikereste egyik nőismerősének a telefonszámát.
- Angelica, itt Gonzalo. Remélem nem ébresztettelek fel, de gondoltam holnap este találkozhatnánk. Szeretném veled tölteni az éjszakát...

Díjat kaptam!

Jézusom, kaptam egy díjat, amit nem is érdemlek, mert elég amatőr vagyok!:) De nagyon köszönöm Tangolitának!

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)

Kérdések:

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Ibolya a keresztnevem, és nem igazán szeretem a beceneveket. Általában a keresztnevemen szólítanak az emberek.

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Blake Neely Believe című szerzeményén, ami a Mentalista egyik betétdala. Stone Sour Through glass című dalán, ami egy rock nóta de szerintem tiszta érzelem. Ezenkívül még Seether feat. Amy Lee Broken című dalán        az előző okból kifolyólag. 

3. Félsz a sötétben?

Egyáltalán nem.

4. Szerelmes vagy valakibe?

Nem. Még nem is voltam soha.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Otthon dobtam egy hátast a gurulós fotellel és égnek állt a lábam.:) Aztán bekötözött könyökkel mentem a fizika érettségire és egy kézzel szereltem össze a soros meg párhuzamos áramköröket. De négyes lett, szóval no para!:)

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Igen...

7. Szerinted péntek 13-a szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?

A babonák azokra hatnak, akik hisznek bennük. Én nem hiszek.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek se árultál el?

Hát minden pasiügyemről nem tudnak.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Nem érdekel, mit gondolnak mások.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

Nem, én nyugodtan tűrtem az ilyesmit.

11. Mi tennél, ha hirtelen híres lennél?

Először is jótékonykodnék. Másodszor ha a hírnevem sok pénzzel is járna, akkor minden hétvégén lemeztelenített fenékkel tüntetnék fejes politikusok házánál, és közben azt kiabálnám: Nézzetek tükörbe!

12. Szoktál álmodozni?

Ki nem szokott?

13. Járnál Chace Crawforddal?

Ki a tököm az a Chace Crawford?

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány/neveik?

Sok gyereket szeretnék, majd meglátjuk, mennyi lesz. Lánynevek közül tetszik a Szonja, fiúnevek közül az Ábel, és a Noel. 

15. Adni vagy kapni jobb?

Egyértelműen adni. Méghozzá önzetlenül!

16. Titkom:

Az is marad!:)

17. Bakancslista:

Minél több helyre eljutni a világon. Egyszer megérteni, mire jó a szinkronúszás. Még egy tetoválás. Tenni valamit, amivel kicsit jobb lehet a világ. Elvinni Dettit Buenos Airesbe. Real Madrid meccs megtekintése a Bernabéuban. 

A díjat továbbadom:

Elég nehéz, mert kevés blogot olvasok, de kettőt azért tudok, akiknek nagyon kevelem az írását. Dettin kívül, de neki nem adhatom, mert tőle kaptam:

Deveczke

Klausz

És Köszönöm Detti, jól esik, hogy nekem is adtad!Puszi!:)

Ami igazán számít!

VI.

- Tehát akkor,hogy döntöttél? - kérdezte Higuaín és biztatóan nézett rám. Vettem egy nagy levegőt, majd az irodaajtóhoz léptem és benyitottam. María az asztala mellett állt, úgy várt vissza minket és a válaszomat.

Nos, senorita Eva, sikerült átgondolnia a dolgokat? - kérdezte, mire bólintottam. María kíváncsian nézett rám, Gonzalo pedig megfogta a karomat. Már semmi kétségem nem volt.
- Szeretném megtartani és felnevelni a kisbabámat. - mondtam, és hirtelen olyan érzés volt, mintha egy hatalmas kő gurult volna le a mellkasomról, a légzés pedig könnyeddé vált.
- Amikor belépett a szobába, reméltem, hogy ezt fogja mondani, mert önről úgy gondolom, hogy akár egyedül is képes erre. - válaszolta María és megölelt. Ránéztem Higuaínra, aki rám mosolygott és a vállamra tette a kezét. Ezután mindhárman újra leültünk.
- Nos, akkor elmondanám, hogy milyen támogatásokra számíthat az állam és a munkáltatója részéről. - mondta María, majd fél órát még nála töltöttünk, amíg mindenről tájékoztatott.



A tanácsadás után Higuaín hazavitt engem. Szótlanul ültünk az autóban, én pedig újra csak az ablakon keresztül bámultam a mellettünk elhaladó házakat, de közben nem bírtam abbahagyni a mosolygást. A hasamra simítottam a tenyerem, majd ránéztem az argentinra.
- Te is úgy gondolod, hogy jól döntöttem? - kérdeztem tőle.
- Hát abból kiindulva, hogy egyfolytában vigyorogsz, mióta eljöttünk Maríától, igen. Szerintem jól döntöttél. - nevetett.
- Ne haragudj, nem bírom levakarni a mosolyt az arcomról.
- Én nagyon örülök neked. Boldognak látszol.
- Az vagyok. - bólintottam. - Nem is gondoltam volna, hogy ennyire boldoggá tesz majd ez a dolog. Tudod olyan, mintha minden kitisztult volna az agyamban. Úgy érzem, hogy most már tartok valahová. Valami fontos küldetést kell végrehajtanom. Hirtelen minden értelmet nyert, hiszen mindent érte fogok megtenni.
- Remek érzés lehet. - válaszolta Higuaín és valami komorság ült ki a homlokára, így jobbnak láttam, ha abbahagyom az áradozást. Megérkeztünk a lakásom elé, Gonzalo pedig leparkolt közel a bejárathoz, és leállította a motort. Kikapcsoltam a biztonsági övet, és felé fordultam.
- Gonzalo, nem is tudom, hogyan mondhatnék köszönetet neked.
- Ugyan, nincs miért. - legyintett mosolyogva.
- Dehogynem. Te segítettél nekem, amikor elájultam az utcán, végig mellettem voltál a kórházban, és aztán akkor is, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Most pedig első szóra elkísértél engem a tanácsadásra, és bevallom sok erőt adott, hogy nem voltam egyedül. Valójában nagyon fontos volt az a kérdés, amit feltettél nekem.
- Milyen kérdés?
- Hogy mi az, ami igazán számít. - válaszoltam. - Azzal a kérdéssel bírtál gondolkodásra engem. Szóval, ha úgy vesszük, ez a kicsi neked is köszönheti az életét.
- Tényleg? - mosolyodott el, majd óvatosan a hasamra tette a tenyerét, amitől libabőrös lettem és egy hatalmas gombócot éreztem a torkomban.
- Gonza, én nem tudom, hogy miért segítesz nekem ennyit, de nagyon hálás vagyok neked.
- Nem az a lényeg, hogy miért segítek, hanem, hogy továbbra is számíthatsz rám, ha szükséged van valamire. Én örömömet lelem benne, ha segíthetek.
- Nagyon köszönöm. - fogtam meg a kezét. - És bár tudom, hogy valószínűleg te nem szorulsz rá, de ha én tehetek érted bármit, akkor csak hívj nyugodtan. Most már tudod a mobilszámom, mert arról telefonáltam neked.
- Rendben, köszönöm. - mosolygott, majd néhány másodpercig csak néztünk egymás szemébe. - Tulajdonképpen szeretnék kérdezni valamit.
- Mondjad csak.
- Esetleg nincs kedved mondjuk holnap velem vacsorázni?
A kérdéstől annyira meglepődtem, hogy először meg sem bírtam szólalni.
- Te most randira hívsz? - nyögtem ki végül.
- Igen. - bólintott, mire zavarba jöttem.
- Gonzalo, figyelj. Te egy nagyon jóképű és kedves férfi vagy. De én még nem érzem készen magam egy randira azok után, ami Miguellel történt.
- Persze, megértem. - válaszolta, és elengedte a kezem.
- De ugye most nem haragudtál meg rám? - kérdeztem kicsit ijedten.
- Díos mío, dehogyis! Megértelek, hiszen zűrös kapcsolaton vagy túl, ráadásul most kisbabád is lesz. Világos, hogy nem akarsz randizni.
- Igen, de mit szólnál egy baráti vacsihoz? - kérdeztem meg hirtelen.
- Baráti vacsi?

Aham. Mondjuk te, én és Davidék.
- Jó, rendben, benne vagyok. - mosolygott és hevesen bólogatott. - Kedvelem a srácokat.
- Oké, akkor holnap gyere fel hozzám, mondjuk este nyolcra. Megfelel neked?
- Ott leszek.
- Akkor várlak. - mondtam, és adtam egy puszit az arcára. Kinyitottam a kocsiajtót, de Gonza még utánam szólt.
- Várj egy percet Eva.
- Tessék?
- Gratulálok ahhoz, hogy édesanya leszel.
- Gracías Higuaín. - válaszoltam neki, majd kiszálltam a kocsiból, ő pedig elindult.
Felszaladtam az emeletre, és először Juanitoékhoz kopogtam be, hogy elmondjam nekik a jó hírt. David nyitott ajtót.
- Hola Eva.
- Hola David, reméltem, hogy már ti is hazaértetek.
- Igen, épp most estünk be az ajtón. Gyere be. - tárta ki előttem az ajtót. - Juanito szívem, Eva van itt.
- Máris jövök. - hangzott a másik fiú válasza a fürdőszoba irányából.
- Gyere, ülj le. Kérsz valamit inni? - invitált be David a nappaliba,én pedig leültem az egyik fotelba.
- Nem köszi, csak egy percre ugrottam be. - válaszoltam, a fiú pedig bólintott és leült velem szemben.

Itt is vagyok. - futott be Juanito, és lehuppant a kanapéra. - Na mi volt?
- Hát, van számotokra egy nagy hírem és egy meglepetésem. - mosolyogtam.
- Ne csigázz, mondd már. - sürgetett Juanito.
- Jól van, szóval a hírem az, hogy nem megyek abortuszra és megtartom a kisbabát.
- Ááá, hát ez remek. Fantasztikus. - pattantak fel mindketten a helyükről, hogy egy össznépi ölelés keretében gratuláljanak.
- Köszönöm, de még most jön nektek a meglepetés.
- És mi az? - ültek vissza a helyükre.
- Tehát, holnap este remélem, ráértek.
- Igen, nincs programunk. - néztek össze.
- Akkor jó, mert nálam vacsoráztok, és lesz ott még valaki. Ez amolyan baráti vacsora lesz.
- Baráti vacsora? És ki lesz ott még? - érdeklődött David.
- Gonzalo Higuaín. - vágtam rá, mire tátott szájjal bámultak rám.
- Ez most komoly? - kérdezte Juanito. - Együtt vacsorázunk Pipitával?
- Aham. - bólogattam.
- De hát ez meg hogy jött? - hüledezett David.
- Tulajdonképpen úgy, hogy először randira hívott. - válaszoltam.
- Mi? Pipita randira hívott téged? - kérdezték egyszerre.
- Igen, de nemet mondtam, mert elmagyaráztam neki, hogy még nem teljesen vagyok túl Miguelen.
- Tessék? Nemet mondtál Higuaínnak? - Juanito magán kívül volt és nem bírt ülve maradni.
- Értsétek meg, én erre még nem állok készen.
- Na jó, most hadd igyak egy pohár vizet. - mondta Juanito és kisétált a konyhába.
- Én megértelek. - bólogatott David. - De tudod milyen az én kicsikém. Olyan heves.
- Tudom. - mosolyogtam. Közben Juanito visszatért és újra leült.
- Szóval nemet mondtál a focistának. Na jó, mindegy. Így is eljön vacsorára, szóval még bármi lehet. - legyintett.
- Nem lehet bármi, mert nekem most a baba a legfontosabb. Nem akarok senkit, még akkor se, ha az egy híres focista, akiért minden nő odavan.
- Értem én. - bólogatott Juanito. - Szóval a lényeg, hogy holnap este nálad lesz. És mi is. Hát ez csodálatos, mert Pipita olyan jóképű, hogy meg kell őrülni.
- Juanito, ennyire ne vidd túlzásba az áradozást. Itt ülök melletted. - háborodott fel David.
- Jól van, abbahagyom. De ezt neked is el kell ismerned.
- De ha én ismerem el, akkor te rögtön kiakadsz.
- Ez nem igaz. Én nem szoktam féltékenykedni. - vágta rá Juanito.
- Persze, és a múltkor mit csináltál a mozipénztárnál?
- Hé srácok, hagyjátok abba. - nevettem. - Egyébként is, ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Higuaín ugyanis engem hívott randira. - büszkélkedtem, mire mindketten felpattantak a helyükről, engem felhúztak a fotelből a kezemnél fogva és játékosan az ajtóig tessékeltek.
- Na mst már ideje hazamenned, és lepihenni, mert egy kismamának sok alvásra van szüksége. - nevettek.
- Jól van, megyek már, ha ennyire nem bírtok szembenézni a ténnyel, hogy én jövök be Pipitának. - hecceltem őket tovább, mire még az ajtót is kinyitották. - Megyek, megyek, de akkor holnap este nyolcra várlak titeket. És csak magatokat hozzátok.
- Ott leszünk. - bólintottak mindketten, majd kaptam egy-egy puszit és újabb gratulációt, aztán hazamentem a szomszéd lakásba.



Másnap este a két fiú már fél nyolctól nálam dekkolt, és izgatottan várták, hogy újra találkozzanak Higuaínnal.
- Azért kedves srác ez a Pipita. Ki gondolná, hogy ilyen. Hiszen tele van pénzzel és lenne mire felvágnia. - elmélkedett David a kanapén ülve.
- Igen, tényleg az. Nem is tudom, hogyan fogom neki meghálálni, amit az elmúlt napokban értem tett. - válaszoltam, miközben az utolsó simításokat végeztem a terítéken.
- Azt hiszem lesz rá alkalmad. Még ő is szorulhat segítségre, és például lelki támogatásra. - mondta Juanito.

Miközben beszélgettünk, csengettek az ajtón és az argentin is megérkezett.
- Gonzalo, örülök, hogy itt vagy. - tessékeltem be.
- Hola Eva. Hogy érzed magad? - lépett be az ajtón és a fiúkat is üdvözölte. - Ezt neked hoztam – varázsolt elő egy csokor virágot a háta mögül és felém nyújtotta.
- Ó, köszönöm. Aranyos vagy. - elvettem a virágot, és elindultam, hogy vázába tegyem.
- Ezt pedig a srácoknak. - mondta, és a másik kezében egy üveg vörösbort tartott.
- Gonzalito, ez nagyon kedves. - csapta össze a tenyerét Juanito. - igazán nem kellett volna. - tette hozzá, majd odalépett Higuaínhoz és megölelte.
- Köszönjük, Gonzalo. Akár fel is bonthatjuk a vacsora mellé. - mondta David mosolyogva, miközben fel-le vonta a szemöldökét. - Te ihatsz alkoholt? - kérdezte Gonzától.
- Alkalmanként egy pohár bor belefér.
- Attól függ, hogy milyen sűrű az az alkalom, ugye? - értem vissza én is, és finoman oldalba böktem az argentint.
- Annyira nem lehet sűrű, de egy kisbaba egészségére mindenképpen inni kell. - mondta nevetve, majd átkarolta a vállamat és nyomott egy puszit az arcomra, amit Davidék sokatmondó pillantásokkal követtek.
- Nos, fiúk, akkor üljünk asztalhoz. - mondtam, és közben éreztem, hogy fülig pirulok a puszi miatt.
Az este vidáman telt, Juanito pedig szokása szerint sziporkázott, és izomlázig röhögtetett mindenkit.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál meztelenül körbefutni az Eiffel-tornyot. - rázta a fejét Gonza, miközben a nevetéstől kicsordult könnyeit törölgette.
- De pedig így volt. Hiszen ez volt a fogadás tétje, én pedig elbuktam. - bólogatott Juanito.
- aztán egy éjszakát dutyiban töltött közszemérem sértés miatt. Ráadásul elég nehéz volt elmagyarázni a csigazabáló zsernyákoknak, hogy mi is volt ez az egész. - tette hozzá David.
- Nézzétek, Eva meg sem bír szólalni, annyira nevet. - mutogatott rám Higuaín, én pedig azt asztalra borulva rázkódtam a röhögéstől.
- Ezt eddig sose meséltétek nekem. - nyögtem ki végül. - Mi lenne, ha Miguellel csinálná meg ezt valaki? Csak rajta körbetekernénk, egy hatalmas rózsaszínű boát.
- Hát az neki nagy megaláztatás lenne. Főleg ha néhány jelmezes pankrátor futna utána. - válaszolta Juanito, majd hárman tovább nevettünk, Higuaínon viszont észrevettem, hogy kicsit szomorú arccal néz rám.
Kis idő múlva a szomszédaim elköszöntek, persze egy-egy Pipita autogramal és közös képpel a zsebükben. Az argentin viszont még maradt egy kicsit.
- Jól érezted magad velünk? - kérdeztem tőle, miközben átültünk a kanapéra.
- Igen, a srácok nagyon szórakoztatóak.
- Valóban. Főleg Juanito szereti produkálni magát.
- Azt észrevettem. - mosolygott. - Kérdezni akarok valamit, de remélem nem haragszol meg rám. - fordult felém.
- Kérdezz csak nyugodtan.
- Ugye még nem vagy túl Miguelen?
- Még nem, de ezt mondtam is neked, hiszen megütött és...
- Nem így értettem. - vágott közbe. - Még mindig szereted valahol mélyen, igaz?
- Nem, dehogyis, én nem. - ráztam meg a fejem, de hirtelen magam sem voltam biztos a válaszban.
- Hiszen most vacsora közben is eszedbe jutott, pedig szó se volt róla.
- Gonzalo, mégiscsak ő a gyerekem apja.
- Nekem nem kell mentegetőznöd. De az a pasas nem érdemli meg, hogy szeresd őt.

Az lehet. - hajtottam le a fejem. - De igazából már ez sem biztos.
- Ő nem érdemel meg téged. - mondta határozottan, és az államnál fogva felemelte a fejemet.
- De a szívnek nem lehet parancsolni. - válaszoltam.
- Tényleg nem. - nézett mélyen a szemembe, majd lassan közelebb hajolt és az ajkait az enyémhez érintette. Először jóleső bizsergés futott végig rajtam, de aztán valami hang jelzett a fejemben, hogy ezt ne tegyem, így eltoltam magamtól.
- Ez nem biztos, hogy jó ötlet. - mondtam neki.
- Ne haragudj. - válaszolta és kicsit elfordult tőlem. - Nem akartam tolakodó lenni.
- Nem, te nagyon aranyos vagy. Én csak... - kezdtem bele az újabb magyarázkodásba, de nem fejeztem be, mert ahogy ott ült mellettem, úgy éreztem nem bírom ki, ha nem csókolhatom meg mégis. Megfogtam a kezét, magam felé fordítottam, és most én zártam le a száját az ajkaimmal. Ő átölelt és egyre inkább belebonyolódtunk a dologba, mikor a fejemben újra megkondult a harang. - Várj egy kicsit. - állítottam le. Ő sóhajtott egyet, majd lassan elengedett.
- Gonzalo, nekem most inkább egy nagyon jó barátra van szükségem, akiben megbízhatok.
- Értem. - bólintott.
- Én nagyon szeretném, ha te lennél az. Tudom, hogy hatalmas kérés, de megtennéd ezt értem?
- Persze. - simogatta meg az arcomat.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
- Ideje indulnom. - állt fel a kanapéról.
- Lekísérlek az autódig.
Lementünk az utcára, majd a kapu előtt még váltottunk néhány szót.
- Köszönöm a vacsorát. - mondta.
- Én köszönöm, hogy eljöttél Gonzalo.
- Akkor barátok vagyunk?

- Barátok. - bólintottam és megöleltük egymást.
- Aztán egyszer majd kigyógyulsz ebből a Miguel-dologból. - tette hozzá, majd arcon puszilt és beült az autójába. Miután elhajtott, néhány pillanatig még a kapuban álltam és a csókunkra gondoltam. Hirtelen valami neszt hallottam az egyik magas bokor mögül, és egy fekete alakot láttam beleszaladni az éjszakába...