Maisah

II.

Este hat órakor a Triesztbe tartó repülőgép végre felszállt. Higuaín némi görcsöt érzett a gyomrában. Ránézett a mellette helyet foglaló Hutcherre, akin úgy látszott, valamin nagyon elmélkedik. Az argentin többet akart tudni arról a személyről, akihez mennek, így rákérdezett.
- Felügyelő úr, azt mondta, hogy maga dolgozott ezen az ügyön. Mégis ki ez az ember?
- Signore, azt hiszem minél kevesebbet tud róla, annál jobb. Legyen elég annyi, hogy nagyon veszélyes. Nem szívesen megyek oda. Megesküdtem, hogy többé nem látom ebben az életben. A francba, pedig ő előre megmondta... - dörzsölte meg az állát Hutcher.
- Kérem felügyelő úr. Ray. Ugye ez a keresztneve? Kérem, mégiscsak egy elmegyógyintézetbe tartok éppen magával. Megérthetné, hogy bővebben szeretnék hallani az egészről!
- Rendben. - sóhajtott Hutcher. - Nyolc évvel ezelőtt egy huszonöt éves férfi meztelen holttestét találták meg egy mesterséges csatornában San Francisco külvárosában. Engem hívtak ki az esethez. A vizsgálatok megállapították, hogy a férfit elkábították, majd vízbe fojtották. A tettesnek nem bukkantunk a nyomára. A férfi barátnője volt az első számú gyanúsított, de sziklaszilárd alibije volt, és később ki is derült, hogy nem ő tette.
- De akkor miért volt első számú gyanúsított? - kérdezte az argentin.
- Mert a férfi erőszakos ember volt. Rendszeresen verte és szexuálisan bántalmazta a lányt. Lényeg, hogy semmit sem találtunk. Az ügy bekerült a lezáratlan akták közé. Azonban fél év múlva egy újabb holttestet találtunk hasonló körülmények között. Ez a férfi is erőszakos volt, elkábították, vízbe fojtották. Megint fél év múlva egy harmadik eset. Egészen biztossá vált, hogy sorozatgyilkosról van szó. De nem találtunk semmit. Nem volt DNS, a víz pedig gyakorlatilag minden egyéb nyomot elmosott. Tehetetlenek voltunk, hiába kerestünk kapcsolatot, az egyetlen közös bennük az erőszakos jellem volt. Folyamatosan vizsgáltuk a férfiak mindennapjait, míg végre rábukkantunk valamire. Mindegyikük ugyanabba a könyvtárba váltott olvasójegyet egy hónappal a halála előtt. Elkezdtünk vizsgálódni a könyvtár dolgozói után. Ekkor bukkantunk rá a lányra.
- A lányra? - ismételte Higuaín meglepetten.
- Igen, úgy van. Maisah Hanson. Könyvtárosként dolgozott. Huszonegy éves volt akkor. Az édesanyja arab származású bevándorló. Hozzáment egy amerikai üzletemberhez. Matthew Hansonhoz.
- Ezt a nevet hallottam már. Valami nagyon gazdag ember volt. Öngyilkos lett, ha jól emlékszem. Benne volt a híradóban.
- Igen, legalábbis így zárták le az ügyet. De azért van itt valami. Kiderült, hogy Matthew Hanson, a köztiszteletben álló milliomos, aki tejtermékek gyártásából szedte meg magát, rendszeresen verte a feleségét. Erőszakoskodott is vele. A halálának körülményei máig tisztázatlanok.
- Gondolja, hogy a lánya tette?
- Nem tudtuk rábizonyítani. De az is lehet, hogy a felesége. Az viszont bizonyos, hogy a lánya megtört és gyilkossá vált.
- Hogyan kapták el?
- Figyeltük azon 25-30 év közötti férfiakat, akik beiratkoztak a könyvtárba. Képzelheti, mekkora munka volt. Igyekeztünk szűkíteni a kört. Kinek van felesége, barátnője. Esetleg kinek van priusza erőszakos viselkedés miatt. Rábukkantunk John Wordra. Követtük. De megmenteni már nem tudtuk. Maisaht akkor kaptuk el, amikor a csatornába gurította a férfi hulláját. 2008. június 13-án itt ítélték el Olaszországban, Rómában.
- Hogyhogy itt?
- Wardot itt ölte meg. A férfi itt nyaralt éppen. Hát ennyi a történet. Maisah Hanson most huszonhat éves. A Franco Basaglia Intézetben tölti a büntetését. Nem ítélték börtönre, mert a pszichiáter megállapította, hogy kóros elmezavara van. Nem tudom pontosan a szakkifejezéseket. A lényeg, hogy az orvos szerint nem beszámítható és kiemelten veszélyes a társadalomra. Az utóbbival egyetértek, de a beszámíthatóság kérdése... - Hutcher fészkelődni kezdett a székében.
- Maga mit gondol? - kérdezte Higuaín. - Folytassa, kérem.
- Nos, fél évig gyűjtöttük a bizonyítékokat, többször is beszéltem Maisahval. Elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy ez a lány pontosan tudta, hogy mit csinál?Elhiszi nekem, ha azt mondom, hogy tökéletesen beszámítható?Egyszerűen csak...Nem is tudom. Ő az ördög.
- Értem. - bólintott az argentin. - Esetleg van róla fényképe?
Hutcher meglepetten nézett a mellette ülő focistára. Aztán vonakodva, de elővett egy vékony irattartó mappát és átnyújtotta a srácnak. Higuaín lassan kinyitotta. Néhány a vizsgálat során gépelt oldalt talált, közöttük pedig előbukkant egy színes fotó. Egy fiatal lány képe, ami egy tárgyalóteremben készült. Átlagos magasságú, vékony, barna hajú, kék szemű lány, sárga rabruhában, összeláncolt kezekkel és lábakkal. A fotón a lány arca nyugodt volt. Ha szembe jönne az utcán, egy kedves, szép fiatal lány benyomását keltené. Higuaín agyán az futott át, hogy talán még randira is hívná, ha egy bárban találkoznának. A gondolattól utóbb megrázkódott. Komolyan vizsgálgatta a lány arcát.
- Maisah. Huszonhat éves. Annyi idős, mint én...



Marina egy pincében tért magához. A helyiség sötét volt és nyirkos. Betakarták egy pokróccal, a keze mellett pedig egy kulacs volt elhelyezve. Először csak arra tudott gondolni, hogy borzasztóan szomjas, és valami fura ízt érez a szájában. Megragadta a kulacsot, majd remegő kezekkel letekerte a kupakját. Beleszagolt. Szerencsére csak víz volt. Nagyot kortyolt belőle. Először kiköpte, hogy kiöblítse a száját, majd újra beleivott a kulacsba, hogy a szomját is oltsa. Miután letette a vizet, felállt és körülnézett a pincében. Két ablak volt, mindkettő bedeszkázva és berácsozva. Az ajtóhoz egy lépcső vezetett felfelé. Marina felszaladt, de a kijáratot zárva találta. Hirtelen úrrá lett rajta a kétségbeesés. Elkezdte teljes erejéből ütni a nehéz faajtót és közben kiáltozott, de eredménytelenül. Néhány perc után teljesen elfáradt, a kezeit pedig megsebezték a deszkák. Lerogyott az ajtóban és zokogni kezdett. Sok idő telt el, mire feleszmélt és lépteket hallott közeledni. Az ajtó kinyílt, két erős kéz pedig a hónaljánál fogva megragadta, felállította és letuszkolta a lépcsőn.
- Kérem ne bántson! Kérem! - zokogott Marina. - Bármit megteszek magának. Vagy pénzre van szüksége?Nekünk sok pénzünk van, biztosan ön is tudja. Fizetünk magának, amennyit csak akar. - folytatta a lány a könyörgést, de a férfi, mintha ügyet sem vetett volna rá, megkötözte a kezeit, majd leültette a pokrócra és a lábaival is ugyanezt tette. - Kérem, uram. Nézze, adjon egy papírt és egy ceruzát, felírom a barátom telefonszámát, ő majd fizet magának rengeteg pénzt. Kérem, kérem. - Marina újra hisztérikussá vált. A férfi, miután végzett a lány megkötözésével, először csak nézni kezdte őt. A lány lassan abbahagyta a hisztériázást és most a csöndes rettegés kerítette hatalmába. Nem mert a férfi szemébe nézni, aki viszont folyamatosan bámulta őt, majd hirtelen a keze megindult a lány karján felfelé. Az érdes tenyér végigsiklott a finom bőrön egészen a nyakáig, de ott megállt egy pillanatra.
- Ennél többet nem szabad még. Csak lassan. - szólalt meg a férfi. A hangja rekedt volt valószínűleg a sok dohányzástól. Hirtelen megfordult és otthagyta a lányt. Az ajtó újra bezárult, Marina pedig ismét zokogni kezdett...




Hutcher és Higuaín átverekedték magukat a biztonsági ellenőrzésen és egy orvos kíséretében a beszélő felé vették az irányt. Hosszú, csempézett folyosón haladtak végig.
- Hansont már kihozták a szobájából. Várja magukat. Amint önök készen állnak, bevezetjük a terembe. - mondta az orvos.
- Nem hiszem el, hogy nem szabadulok tőle. - dünnyögte magában a felügyelő.
- Csak egy valamit mondjon még meg nekem Ray. Miből gondolják, hogy ő tud segíteni?A múltja miatt? - kérdezte Higuaín.
- Nos, Hanson könyveket kapott itt. És volt ideje olvasni. Legfőképpen pszichológiáról és kriminológiáról. És hát elég jól megy neki. Az a helyzet, hogy segített már a rendőrségnek. - hangzott Hutcher válasza.
Az orvos, aki velük volt, kinyitotta a terem ajtaját, ahová a betegek látogatót fogadhattak. A felügyelő és a focista beléptek, a doki pedig hátramaradt. A terem tágas volt, sorban asztalokat helyeztek el, két oldalukra egymással szemben pedig székeket. Néhány biztonsági őr állt a falnál, és csak a jelre vártak.
- Nos, készen van, Gonzalo? - kérdezte a felügyelő, de közben ő maga jobban idegeskedett, mint az argentin.
- Én igen. Ön is?
- Hát persze. - húzta el a száját Hutcher, majd intett a biztonsági őröknek, akik bólintottak és kimentek a másik bejáraton. Néhány perc múlva visszajöttek egy lánnyal. Higuaín követte a szemeivel, ahogy Maisaht bevezetik. Ugyanaz a lány volt, akit nemrég a fényképen látott. Most fehér melegítő alsót és kapucnis pulóvert viselt, de a kezei és a lábai ugyanúgy meg voltak bilincselve. Egy félmosollyal az arcán bámulta az argentint mindaddig, amíg le nem ültették a két férfival szembe. A biztonsági őrök két lépéssel hátrébb álltak, de mindkettejüknél kibiztosított puska volt kábítólövedékkel szükség esetére.
Maisah bólintott a felügyelő felé.
- Üdvözlöm Mr. Hutcher. Látja, én megmondtam, hogy még találkozni fogunk, ebben az életben. - mosolygott.
- Nos igen, ez most nagyon fontos dolog. - feszengett a nyomozó a székében. - Bemutatom Gonzalo Higuaínt. Az ő barátnőjét rabolták el és Romano úgy gondolta, hogy maga tud esetleg segíteni.
- Áhh, Silvio Romano? És ő hogy van? A felesége még mindig diétán tartja? - nevetett Maisah. - Igazi papucsférj. Kedvelem őt.
- Nézze, tud nekünk segíteni, vagy nem? - szakította félbe sürgetőleg a társalgást Higuaín. Maisah ránézett, és az arcáról egy pillanatra eltűnt a mosoly. Hűvös kék szemeivel mélyen nézett a focista szemébe, aki ebben a minutumban megbánta, hogy közbeszólt. A levegő megfagyott körülöttük. A biztonsági őrök a ravaszra helyezték mutatóujjukat. A lány azonban újra megeresztett egy félmosolyt.
- Hogy hívják a barátnőjét? - kérdezte.
- Marina. Marina Rosell.
- Szereti őt?
- Igen, nagyon. - bólintott az argentin, és a torka elszorult, ahogy Marinára gondolt és arra, hogy mi lehet most vele.
- Bántaná őt valaha?
- Nem, én soha. Soha nem tudnék ilyet tenni.
- Semmilyen indok nem tudná rávenni erre? Ha sértegetné az anyját? Ha lebecsmérlően nyilatkozna önről a háta mögött? Ha megcsalná? Képzelje el, hogy belép a hálószobájukba, és Marina, az édes kis Marina, akit maga annyira szeret, ott pajzánkodik egy idegen férfival a maguk ágyában, nevetgélnek, nyögdécselnek. - hergelte tovább a lány Higuaínt, aki egyre dühösebb lett.
- Nem, nem, nem! - pattant fel a helyéről végül és az asztalra csapott. - Marina soha nem tenne ilyet velem. De ha megtenné, se ütném meg soha!
Az argentin zilált a dühtől, de a lány csak tovább mosolygott.
- Üljön le, señor, kérem.
Higuaín végül leült. Hutcher egyre feszültebb lett, de nem akart közbeszólni. Tudta, hogy Maisah csak próbára teszi a focistát, és nem akarta azt a kis esélyt is elrontani, ami mutatkozott arra, hogy a lány segít nekik.
- Adja ide a kezét, señor Higuaín. - kérte a lány.
- De miért?
- Mert meg akarom érinteni.
Gonzalo vonakodott teljesíteni a kérést, amit a lány azonnal megneszelt.
- Fél tőlem? - kérdezte.
- Maga megölt öt férfit.
- Igen. Valóban. De nem magát öltem meg. Mi köze magának ahhoz az öt férfihoz? Azt kérdeztem, hogy maga fél tőlem?
- Tartok öntől.
- Nem bízik bennem, igaz?
- Nézze, ez furcsa kérdés, jelen helyzetben.
- Annyira nem. Elvégre itt van, eljött hozzám, méghozzá azért, hogy segítsek megtalálni a barátnőjét. Ön rábízza Marina életét többek között az én segítségemre, viszont nem bízik bennem annyira, hogy a kezét nyújtsa felém. Furcsák az emberek, nemde? Hogyan lehet, egy ember bizalmát elnyerni? Frank Crane azt mondta „Megtéveszthetnek, ha túlságosan bízol, de gyötrődni fogsz, ha nem bízol eléggé.” Miért fél tőlem? Vagy miért tart? Olyan férfiakat öltem meg, akik bántották a barátnőjüket, ön azt mondta, sosem tenne ilyet, akkor miért lenne okom megölni magát? Most pedig nem fél a barátnője életét tálcán kínálni nekem, de a saját kezét fél idenyújtani. Akkor mégis van okom bántani önt? Vagy mégis fontosabb a saját keze, mint Marina élete? Itt és most vajon értelmet nyer végre a „fél karomat adnám érte” kifejezés?
- Én is feltehetek egy kérdést? Miért kínoz engem?

- Én nem kínzom, csak mondjuk úgy, hogy nem bízom magában. - vágta rá a lány. - Tudnom kell, hogy kinek segítek.
- Szóval bízni akar bennem? - kérdezte Higuaín és úgy érezte, egyre inkább kezelni tudja az elsőre ijesztő szituációt. - Akkor adja ide ön a kezét.
Maisah meglepődött a válaszon, majd ismét elmosolyodott és a kezét nyújtotta a focista felé. A súlyos lánc végiggördült az asztallapon. Higuaín megfogta a lány kezét és észrevette, hogy a bilincs nyomot hagyott vékony csuklóján. Hirtelen a lány fogta meg az ő kezét és a két tenyere között tartotta, aztán szépen lassan és akkurátusan kitapogatta rajta a vonalakat.
- Milyen puha és finom. - mondta, majd közel hajolt és mélyet szippantott az argentin tenyerébe. - És milyen jó illata van. Ez a kéz csak szépen tud egy nőhöz érni.
Higuaínt furcsa érzés kerítette hatalmába. A hideg is kirázta, ha Maisah szemébe kellett néznie, de megnyugodott, ahogy a lány a kezét simogatta. Valamiért úgy gondolta, most bíznia kell ebben az őrültben. Aki talán valóban nem is őrült. Ez még ijesztőbbé tette a személyiségét.
- Jól van. - engedte el a lány a kezét. - minden eddigi nyomozati anyagról másolatot akarok.
- Elintézem. - válaszolta az eddig hallgató Hutcher.
- Most pedig válaszoljon nekem, meddig hagyja életben a lányokat?
- Eddig mindhárom esetben az eltűnésük után hét nappal ölte meg őket, a holttestektől pedig azonnal megszabadult. - válaszolta a felügyelő és aggódó tekintettel nézett Gonzalora.
- És Marina Rosell mikor tűnt el?
- Két nappal ezelőtt.
- Mondja csak, señor Higuaín, az ön barátnője molett lány? - kérdezte Maisah.
- Nem. Ő vékony. Én mindig mondom neki, hogy két-három kilót nyugodtan magára szedhetne, de ő nagyon vigyáz az alakjára. Pedig olyan rossz, amikor ezekkel a buta fogyókúrákkal sanyargatja magát. - felelte az argentin és könnyek szöktek a szemébe.
- Tehát egy vékony, csinos szőke lány igaz? Felügyelő úr, önök szerint mire kellenek neki a nők hét napig?
- Egyelőre még nem tudjuk. Először azt hittük, valami Buffalo Billel állunk szemben.
- Na persze, én meg Hannibal Lechter vagyok. - nevette el magát Maisah. - Miért gondoltak Buffalo Billre, mikor nem telt hölgyeket rabol el? Valószínűleg nem is éhezteti őket. Sőt, úgy gondolom, hogy jól tartja őket. Igaz?
- Nos, igen, az áldozatokon valóban nem látszott különösebb súlyveszteség.
- Kínzás nyoma?
- Azt sem fedeztek fel a törvényszéki szakértők.
- Tehát nem kínozza őket, de nem is öli meg rögtön, hanem hét napig életben tartja. Ez arra enged következtetni, hogy nem a puszta gyilkolásban leli örömét, vagyis nem olyan mint én. - mondta a lány, majd Higuaínhoz hajolt. - Tudja én csak elkábítottam őket és rögtön végeztem is velük.
Az argentin köhintett egyet.
- Tehát valamiért mégiscsak életben hagyja őket. Valamire használja a nőket. - folytatta a lány.
- Hát erre magunktól is rájöttünk.- dünnyögte Hutcher.
- Igen, csak arra nem kis géniuszok, hogy mire, pedig marha egyszerű.
- Mi is gondoltunk erre, na de erőszakos szexuális behatolásnak nem találtuk nyomát a vizsgálatok során.
- És ez magának a szexuális behatolásnak a tényét máris kizárja? - kérdezett vissza a lány.
- Természetesen nem, de hát kérem, ezeket a nőket elrabolták én nem hiszem, hogy...
- Nem hiszi? Én pedig hiszem.
- Akkor ezek szerint mégis abból kell kiindulnunk, hogy a lányokat...
- Úgy van. Elrabolja, majd hét napig kefélgeti őket, ez ilyen egyszerű. - bólogatott Maisah. Higuaín erre ökölbe szorította a kezét, felpattant a helyéről és idegesen járkálni kezdett fel-alá.
A felügyelő beletúrt a hajába.
- Mr. Hutcher, csalódtam önben egy kicsit. Hogyan zárhatta ki annak lehetőségét, hogy a lányok önként feküdtek le vele?Csak azért, mert elrabolta őket? Senki sem ma született bárány felügyelő úr, és bizony sok dologra képesek vagyunk, hogy elkerüljük a fizikai fájdalmat. Látni akarom a nyomozati anyagot, az áldozatokról készült fotókat, mindent. A halálukat megelőző négy nap a legérdekesebb...