Ami igazán számít!

VII.

Néhány hét múlva sikerült jegyet szereznem a Real Madrid egyik hazai meccsére a Bernabéuba. Bár csak az egyik hátsó sorban voltam, de így is hatalmas volt a hangulat, és a mellettem ülőkkel közösen szidtuk a bírót egy meg nem adott büntető miatt, ahol Higuaínt buktatták a tizenhatoson belül. Mérkőzés után úgy gondoltam, hogy meglepem az argentint, aki nem tudott róla, hogy kint voltam a stadionban. A parkolóban vártam rá a kocsija mellett, amikor két csapattársa, Raúl Albiol és Iker Casillas társaságában megjelent.

Eva, hát te mit keresel itt? - lepődött meg, amikor észrevett.
- Neked is szia. Gondoltam megleplek. Rosszul tettem? - kérdeztem mosolyogva, majd bólintással köszöntem a másik két futballistának is.
- Nem, dehogyis. Örülök, hogy látlak. - odalépett hozzám és puszival üdvözöltük egymást, majd bemutatott a csapattársainak.
- Szóval te vagy Eva. Pipita állandóan rólad beszél. - mondta Albiol.
- Tényleg? És miket mond rólam?
- Hát azt, hogy milyen bátor vagy, hogy egyedül bevállaltad az anyaságot. Egyébként igaza van. - folytatta Iker.
- Igen, bár nincs teljesen egyedül. - tette hozzá Higuaín. - Itt vagyok én is. De várjunk csak! Hogy jutottál be a mélygarázsba? Csak az itt parkoló szurkolók és játékosok jöhetnek le ide.
- Ez így igaz, és én szurkoló vagyok. Igaz, hogy busszal jöttem, de ezt senki sem tudja.
- Azt akarod mondani, hogy megnézted a meccset? - csapta össze a tenyerét az argentin. - Eva, te terhes vagy, vigyáznod kell magadra. Mi van, ha a nagy tolongásban valaki ellök? És a hangzavar se tesz jót a gyereknek.
- Jaj Gonza, még csak nyolc hetes terhes vagyok, nem kell kétségbeesni. Semmi bajom, és ki akartam kapcsolódni a szabadnapomon.
- Na ez meg a másik. - mutogatott Higuaín egyre hevesebben, amit a spanyol csapatársai nevetve figyeltek.
- Micsoda? - kérdeztem.
- Hogy még mindig dolgozol az étteremben. Mondtam már, hogy a pincérkedés túl megerőltető egy állapotos nőnek. Miért nem mész már el betegszabadságra?
- Mert nem vagyok beteg, Gonzalo. - nevettem.
- Jaj, tudod, hogy értem. Szóval arra, amire ilyenkor a terhesek el szoktak menni.
- Dolgozom amíg bírok. A lakbért és a rezsit terhesen is fizetni kell.

Én mondtam, hogy fizetem a rezsidet, amíg nem tudsz újra dolgozni. - hadakozott továbbra is Higuaín.
- Nem, arról szó sem lehet. Én már mindent elterveztem. Ha már túl nagy lesz a hasam, a főnök áthelyez ültető hosstessnek, az nem olyan megerőltető.
- Hát ezzel nem nyugtattál meg. De majd meglátjuk, mi lesz. Remélem meggondolod magad.
- Aranyos vagy, mint mindig, de nem fogom meggondolni magam.
- Úgy veszekedtek, mint a házasok. - szólt közbe nevetve Albiol, Casillas pedig sűrű bólogatással jelezte, hogy a hátvédnek igaza van.
- Na jó, hagyjuk abba a vitát. Nem akarok veled veszekedni. - fogtam meg az argentin karját. - Van egy jobb ötletem. Mit szólnál hozzá, ha meghívnálak egy salátabárba? Vagy nagyon fáradt vagy?
- Nem, ilyenkor még képtelen vagyok aludni. Jót tenne, ha kikapcsolnám az agyamat. - válaszolta Higuaín, majd miután elköszöntünk a csapattársaitól, az autója felé vettük az irányt.
- Vezethetek én? Neked úgyis elfáradt a lábad a kilencven perc futás során.
- Hülyéskedsz? Be se férsz a kormány mögé. - röhögött, miközben kikapcsolta a kocsi riasztóját.
- Kapd be, labdafej. - ütöttem vállon.
- Hé, nem én tehetek róla, hogy kerekedsz. De ez már egyértelműen a boroskancsó stádium.
- Hogy te milyen egy szemtelen vagy. - háborodtam fel. - De nem baj. Majd én is ki foglak nevetni, ha a visszavonulásod után sörhasat növesztesz.
- Nekem nem lesz olyanom. - simogatta meg a hasát, miközben próbált beképzelt fejet vágni, de elröhögte.
- Na azt majd meglátjuk. Az én hasam egyébként is eltűnik hét hónap múlva. - mondtam sértődést színlelve, majd beültünk a kocsiba.
- Jól van már. Lehet, hogy még nem mondtam, de terhesen is szexi vagy, Eva. - mosolygott rám, én pedig fülig pirultam.
- Valamit mindig mondasz, amitől elszáll a haragom. - válaszoltam, majd kigurultunk a mélygarázsból.



Leparkoltunk egy csendes utcában lévő kis salátabár előtt. A késői órára való tekintettel a bárban kevés volt a vendég, és szerencsére nem nagyon támadták meg Higuaínt autogramért, így nyugodtan leülhettünk enni.
- Hogy van Pepé kslánya? - kérdeztem
- Jól van. Már meghívtak minket és megmutatták. Nagyon aranyos. És Pepé jól bírja az éjszakákat. Meg azt mondja, hogy nyugodt gyerek, ritkán sír fel.
- Az jó. Szerencsések. Kíváncsi vagyok, hogy az én kisbabám milyen lesz.
- Ha jól tudom a harmadik és negyedik hónap között már azt is meg lehet tudni, hogy fiú lesz-e vagy lány. Persze ez attól is függ, hogy hogyan fekszik az anyaméhben. - jegyezte meg Gonzalo, majd egy hatalmas adag majonézes krumplisalátát gyűrt be.
- Te meg honnan vagy ilyen tájékozott a terhesség témával kapcsolatban? - mosolyogtam rá.
- Keresztapa vagyok. Elfelejtetted?
- Nem, de akkor is meglepett. - válaszoltam, és egy szalvétával letöröltem a majonézt a szája széléről. Higuaín teljesen váratlanul megfogta a kezem, kivette belőle a szalvétát és megpuszilta a tenyerem. Zavaromban elkezdtem piszkálni a tarkómat és kerültem az argentin pillantását.
- Mi van kettőnkkel, Eva?

Hogy érted ezt? Megbeszéltük egy hónappal ezelőtt. Azután a...
- Azután a csók után nálad. Tudom. - bólintott. - De akkor azt is mondtam, hogy egyszer meggyógyulsz. Érdekelne, hogy most hogyan érzel. Mert én még szabad vagyok, tudod.
Belenéztem a szemébe, és ő továbbra is a kezemet simogatta a két tenyere között. Egy pillanatra úgy éreztem, talán valóban itt lenne az ideje változtatni a dolgokon, és bizalmat szavazni egy új kapcsolatnak. Higuaínnál rendesebb embert keresve sem találhatnék. Biztos voltam benne, hogy fontos vagyok neki, hiszen még úgyis elfogad, hogy más férfi gyerekét várom. Úgy éreztem, egy percre egyedül kell maradnom, hogy átgondoljam a válaszomat. Higuaín, mintha kitalálta volna a gondolatomat, elengedte a kezem, és felállt az asztaltól.
- Kimegyek a mosdóba. Mindjárt jövök. - mondta, majd lehajolt hozzám, és megpuszilta a homlokom. - El ne gurulj addig. - szólt még vissza nevetve. Miután eltűnt a mosdóajtó mögött, az arcomat a kezeim közé temettem. Végül is miért ne mondhatnék igent neki? Miért ne randizhatnék vele? Hiszen valamilyen szinten vonzódom hozzá.
Ekkor valaki belépett a bárba. Az illető a mi asztalunkhoz sétált oda, és mikor újra felnéztem, már előttem állt.
- Eva? Hát te? Vacsorázol?
- Miguel? - felálltam a helyemről, amikor megláttam a volt barátom.
- Ó, istenem, csak nem gyereket vársz? - lepődött meg, amikor észrevette a pocakomat.
- De igen. - bólintottam.
- Ezek szerint hamar túlléptél rajtam. Pedig még esélyt sem adtál a bocsánatkérésre.
- Nagyon fájt amit tettél, Miguel. - válaszoltam, és éreztem, hogy remegni kezdek, és könny szökik a szemembe.

- Tudom Eva és nagyon sajnálom. Ezerszer megbántam már, el kell hinned. De már mindegy. Gondolom most igazán boldognak érzed magad az új barátoddal, ha már gyereketek is lesz.
- Miguel – ránéztem, és úgy éreztem, joga van tudni, mi a helyzet. - nincs új barátom. Tőled várok gyereket.
- Tessék? Most viccelsz? - tette a szája elé a kezét.
- Nem viccelek.
- Akkor apa leszek?
- Úgy van Miguel.
- Hát ez hihetetlen. - válaszolta és simogatni kezdte az arcomat. - Eva ez egy második esély kettőnknek.
- Miguel én...
- Nem, ne is mondj semmit. Olyan boldog vagyok, hiszen gyerekünk lesz. A sors azt akarja, hogy velem legyél. - vágott a szavamba, majd megcsókolt. Én csak álltam egy helyben, és éreztem, hogy a térdem egyre jobban remeg. Nem értettem mi ütött belém, de viszonozni akartam a csókját. Egy pillanatig így is tettem, de aztán visszajött Higuaín is megállt mellettünk.
- Zavarok? - szólalt meg, én és Miguel pedig szétváltunk.
- Gonzalo, nem, dehogyis, én csak... - hebegtem, és borzasztóan szégyelltem magam.
- Te vagy Miguel? - kérdezte az argentin, és végigmérte az exemet.
- Igen. De te nem Gonzalo Higuaín vagy? Valamiről lemaradtam? - nézett rám Miguel csodálkozva.
- Igen, nyolc hétről. - vágta rá az argentin idegesen.
- Gonza, kérlek ne. - mondtam neki halkan, és megfogtam az ökölbe szorult kezét, ami kicsit engedett a szorításból. - Higuaín egy kedves barátom. Vele vacsorázom most. - fordultam Miguel felé.
- Értem. - bólintott az exem.
- De nekem már mennem kell. Holnap edzés. - mondta az argentin. - Akarod, hogy hazavigyelek, Eva? Vagy esetleg...
- Igen, ha nem gond. - vágtam közbe gyorsan.
- Akkor később beszélünk, Eva. - fordult hozzám Miguel. - Tisztáznunk kell a kettőnk ügyét. Gonzalo, nagyon örültem. - nyújtotta a kezét Higuaín felé, aki egy pillanatig nézte, majd úgy megszorította, hogy az exemnek elvörösödött az arca.
- Én is örültem, Miguel. - válaszolta, majd az arra járó pincér kezébe nyomott néhány összehajtogatott papírpénzt és kiléptünk a bárból. Beültünk az autóba és ő szó nélkül indított. Egészen a lakásomig csöndben voltunk, és Higuaín rám sem nézett, csak az utat bámulta. Amikor leparkoltunk a bérház előtt, végre meg mertem szólalni.
- Gonzalo, én nem tudtam, hogy ott lesz. Véletlen, hogy éppen most bukkant fel.

Tudom, de nem is ez számít. - válaszolta, és a hangja nyugodtan csengett.
- Nézd, meglátta, hogy terhes vagyok, én pedig nem akartam hazudni neki. Aztán hirtelen megcsókolt...
- Nem kell magyarázkodnod.
- De kell. - vágtam rá határozottan. - És akarok is. Mert fontos vagy nekem. Csak nem találok magyarázatot.
- Én sem. - bólogatott és láttam a csalódottságot a szemében. - Nem látom az okát, hogy miért szereted őt még mindig. Ahogy viszonoztad a csókját, abból látszott.
- Én igazából nem tudom, hogy mit érzek. Teljesen össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs, mit tegyek. Azt hittem, hogy már tudom, amikor ott ültünk ketten, de aztán megjelent Miguel, és...
- Kérlek, hagyd abba. - mondta Gonzalo.- A szívnek tényleg nem lehet parancsolni. Én nagyon kedvellek téged. De nem akarok semmit rád erőltetni.
- De én meg nem akarlak téged elveszíteni. Szükségem van a beszélgetéseinkre és a barátságodra. Tudom, hogy önző vagyok, de enélkül nem tudom végigcsinálni.
- Eva, én még mindig itt vagyok. Hiszen megígértem. De jól gondold meg ezt a dolgot Miguellel. Kutyából nem lesz szalonna. - válaszolta, majd megölelt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Köszönöm. - mondtam, és beletemettem az arcom a mellkasába. - Olyan szerencsés vagyok, hogy barátom vagy.
Miután elköszöntünk egymástól, felmentem a lakásomba. Lehuppantam a kanapéra, és zokogni kezdtem...


Gonzalo hazaért, felment az emeleti hálószobájába, ledobta a táskáját és végignyúlt az ágyon. A gondolatok eszeveszettül kavarogtak a fejében, és úgy érezte, csak egyetlen megoldása van a lazításnak. Elővette a mobilját a zsebéből, és kikereste egyik nőismerősének a telefonszámát.
- Angelica, itt Gonzalo. Remélem nem ébresztettelek fel, de gondoltam holnap este találkozhatnánk. Szeretném veled tölteni az éjszakát...