Ami igazán számít!

X.

Eljött a március eleje és én már a hetedik hónapba léptem, a hasam miatt pedig képtelen voltam az étteremben dolgozni, így a főnök táppénzre akart küldeni, ami nem lett volna elég a havi megélhetésemre. Szerencsére azonban megüresedett egy hely a hotel titkárságán. Szükség volt egy angolul jól beszélő munkaerőre, aki a külföldi partnereknek lefordítja a hivatalos leveleket, így áthelyeztek oda. Ez ülőmunka volt, tehát könnyedén el tudtam végezni.
Miguelt a feljelentésem nyomán előzetes letartóztatásba helyezték, és kiderült, hogy egy ékszerrablás helyszínén az ő ujjlenyomatát találták meg, így hosszú börtönévekre számíthatott.
Gonzalonak a karácsonyi szünet után valóban kevés ideje volt, hiszen sorra játszották a mérkőzéseket, emiatt pedig legtöbbször újra csak telefonon értük el egymást.
Egyik nap délelőtt, miután végeztem a hét hónapos vizsgálattal doktor Garcíánál, a belvárosban betértem egy bababoltba, és meglátta egy szerkezetet, aminek magzati szívhang figyelő a neve, és ha ezt az övszerű eszközt a kismama a hasára csatolja, akkor a rákötött fülhallgatókon keresztül alkalmanként meghallgathatja a baba szívhangját és rezdüléseit. Nagyon megtetszett a dolog, és elhatároztam, hogy mindenképpen vásárolok egyet. Boldogan mentem haza az új szerzemény birtokában, hogy délután ki is próbáljam. Miután elpakolásztam és megebédeltem, éppen nekikészültem a pihenésnek, amikor csörgött a telefonom.
- Tessék? - fogadtam a hívást.
- Hola Eva. Itt Gonzalo. Nem zavarlak?
- Nem dehogyis! Hogy vagy? - örültem meg, amikor meghallottam az argentin hangját a vonal túlsó végén.
- Felmehetek hozzád? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben.
- Persze, gyere csak. Várlak.
- Húsz perc múlva ott vagyok. - válaszolta, majd a hívás megszakadt.
Izgatottan vártam, hogy megérkezzen, mert éreztem, hogy valami baj történt, de el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az. Fel-alá járkáltam a lakásban és képtelen voltam leülni, amíg meg nem jött. Végre kopogtak, és én sietve nyitottam ki az ajtót.
- Gonza mi történt? Megijesztettél. - mondtam köszönés helyett, mikor belépett a lakásba.
- Ne félj, semmi baj. Csak most szükségem van rád. - válaszolta, majd óvatosan megölelt és a vállamba temette az arcát.
- Itt vagyok. Mondd el, hogy mi bánt. - simogattam meg a haját, aztán leültünk a kanapéra.
- Vannak emberek akik imádnak furkálni, és bármit csinálok semmi sem elég nekik. - kezdte egy nagy sóhajjal.
- Az újságírókra gondolsz? - kérdeztem tőle, mert rögtön tudtam, hogy az újabb átigazolási pletykák viselik meg.
- Igen. És néhány szurkolóra. Persze, tudom, hogy nem kedvelhet mindenki, de nem tettem semmi olyat, amiért utálniuk kéne. Végzem a dolgom, ahogy kell. Rengeteget dolgozok a csapatsikerért. Elsők között érek oda az edzésre, és utolsóként megyek el. Plusz edzéseket végzek. Mégis úgy érzem, hogy semmi nem elég. Mi a bajuk velem? Nem tetszik a frizurám, vagy mi? - darálta, és közben egyre idegesebben gesztikulált. Megfogtam a kezeit, és igyekeztem a lelkére beszélni.
- Figyelj Gonzalo! Az a baj, hogy nem kéne ennyit foglalkoznod sem az újságírókkal, sem azzal a néhány fröcsögő szurkolóval. Tudod miért? Mert olyanok véleményére adsz, akik talán még életükben nem fociztak. Te egy profi sportoló vagy, és nem véletlenül igazolt le a világ egyik legsikeresebb futballklubja. Nem az a lényeg, hogy mit irkál a neten néhány fotelszurkoló, akik még az igazi nevüket sem vállalják fel, hanem az, hogy a csapattársaid és az edződ bízik benned. Légy szíves ne törődj másokkal, csak tedd a dolgodat, ahogy eddig, és meg lesz érte a jól megérdemelt jutalmad. - mosolyogtam rá.

- Látod Eva? Most én szorulok rád, és te tudsz segíteni nekem.
- Ez semmi ahhoz képest, hogy te már az életemet is megmentetted. - legyintettem.
- De nekem ez a fontos. A családom és a barátaim, akik mögöttem állnak és támogatnak. Erre minden élsportolónak szüksége van. Aki tagadja ezt, az hazudik. Úgyhogy köszönöm.
- Bármikor Gonza. - válaszoltam, és adtam egy puszit az arcára. - Akarsz relaxálni egy kicsit? - kérdeztem, mert eszembe jutott a készülék, amit vásároltam.
- Relaxálni? Hogyan?
- Mindjárt meglátod. - kászálódtam fel a kanapéról.
- Oké, gömbi. - nevetett Higuaín.
- Ne hívj gömbinek. - néztem rá sértődötten és fejbe dobtam egy párnával.
- Jól van. De mégis hány kilót mért ma a doki? Hetvenet?
- Csak hatvanhármat. - válaszoltam, miközben kicsomagoltam a babafigyelőt.
- Hatvanhárom? Hát az se semmi. - vihogott.
- Most már hagyd abba, mert le szumó birkózlak.
- Úristen, akkor tényleg jobb lesz, ha abbahagyom.
- Na figyelj. Ennek a cuccnak a hivatalos neve magzati szívhang figyelő készülék, és a nevéből már következtethetsz rá, hogy mit tud. - ültem le újra az argentin mellé, és a pocakomra csatoltam az eszközt, majd a fülhallgatókat átnyújtottam Gonzának, aki betette őket a fülébe. Először csak hallgatózott, aztán elképedve bámult rám.
- Ez a kicsi?
- Igen. Így dobog a szíve. - bólintottam neki mosolyogva.
- Ez hihetetlen- - mondta és most már ő is mosolygott. - Most meg olyan mintha csuklott volna.
- Játszani is szokott odabent.
- És már rugdalózik is?
- Persze, már hetek óta. - mondtam neki.
- Tényleg hallom ahogy dobog a szíve. - nevetett az argentin.
- Dőlj le ide. - mutattam a térdeimre. Gonza rám nézett, aztán lassan háttal az ölembe feküdt, és visszatette a fülhallgatókat a fülébe. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit a homlokára, aztán cirógatni kezdtem a haját, ő pedig behunyta a szemét. Kis idő múlva mindketten álomba merültünk.



Újabb négy hét telt el, és beköszöntött az április. Gonzalo sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mióta Evával is beszélgetett, és a lány is biztosította róla, hogy mellette áll. Ennek ellenére Eva még mindig nem igazán közeledett felé komolyabban, és az argentin úgy érezte, hogy talán soha nem is fog. A szokásos alkalmi kapcsolatai persze így is meg voltak a focistának, de ezeket egyre sekélyesebbnek érezte. Aznap este is volt egy randevúja, és éppen Barbara lakására igyekezett, hogy eltöltsön a szőke szépséggel egy kellemes pásztorórát. Barbara tudta, hogy mit akar az argentintól, és egy szál tűzvörös kombinéban nyitott neki ajtót, Higuaín pedig nem vesztegette az idejét, csak ledobta a táskáját és vadul megcsókolta a lányt. Közben viszont folyamatosan Eva arca lebegett a szeme előtt. Amikor Barbara hasát csókolgatta a franciaágyon fekve, csak arra a pillanatra tudott gondolni, amikor a kórházban Eva növekvő pocakjára adott puszit. Amikor a modell haját simogatta, az állapotos lány arcát látta maga előtt, ahogy vérző szájjal sírt a karjaiban. És mikor eljött az a bizonyos pillanat, Gonzalo legszívesebben Eva nevét kiabálta volna bele a fülledt éjszakába, de a vállát Barbara simogatta, így inkább elfojtotta magában a feltörni készülő hangot.
Kis idő múlva Gonzalo a hátán feküdt, a modell pedig a mellkasán aludt. Az argentin lehunyta a szemét, és bárhogy küzdött is ellene, egyetlen hangot hallott a fülében és a fejében. A kisbaba szíve egyre hangosabban dobogott az agyában. Úgy érezte, talán soha nem fogja ezen túltenni magát, és újra meg újra hallani akarja.



Az újabb vizsgálatra Gonzaloval együtt mentem, és reméltük, hogy végre a baba nemét is megtudhatjuk, mert a kicsi eddig makacsul nem akarta megmutatni.
Felfeküdtem a vizsgálóasztalra és az argentin megfogta a csuklóm. Úgy éreztem, ő izgatottabb, mint én. A pici rúgot egy erősebbet, mire a hasamhoz kaptam a kezem.
- Mi az? Fáj valamid? - kérdezte Higuaín.
- Nem, csak a baba rúgott egyet.
- Megint?
- Igen, és mostanában leginkább akkor csinálja, ha veled beszélek telefonon.
- Tényleg? Akkor biztos kedvel engem. - mosolygott.
- Valószínűleg. És hát az anyukája is kedvel téged. - néztem Higuaín szemébe.
- Most nem rúg? - kérdezte, és láttam, hogy egy kicsit zavarba jött az előző kijelentésemtől. Megfogtam a kezét és a pocakomra tettem, mire a baba egy újabb óriási rúgással jelezte, hogy érzi Gonzalo jelenlétét.
- Aú, ez már fáj. Azt hiszem erős lába lesz. - nevettem. Gonza lehajolt a hasamhoz és beszélni kezdett a babához.
- Hé, che! Óvatosan bánj anyucival. Majd ha kijöttél a bunkerből, kapsz tőlem egy szép focilabdát, és akkor aztán együtt toljuk a grundon. Benne vagy?
A gyerek egy újabb rúgással válaszolt.
- Oké, ez most nem volt olyan erős, szóval a lelkére beszéltél a kölyöknek. - nevettem újra.
Doktor García elkezdte a vizsgálatot. Mindhárman a képernyőre tapasztottuk a szemünket, de Gonza és én laikusként először nem láttuk, hogy milyen nemű lesz a kicsi. Az rovos viszont mosolyogni kezdett.
- Hohó, én már látom. - mondta.
- És mi lesz? Mondja már, doki! - türelmetlenkedett Gonzalo, és én is egyre izgatottabb lettem.
- Ez a baba bizony egy kisfiú. - válaszolta a doktor.
- Hallod ezt? Kisfiam lesz! - rángattam meg Gonza karját.
- Igen, kisfiú. Egy ügyes és erős srác. - bólogatott ő is.



Május nyolcadika volt, és már két nappal túlhordtam a kisbabát. Higuaínnak aznap este mérkőzése volt hazai pályán, én viszont kivettem néhány nap szabadságot, és otthonról dolgoztam, hiszen a kisfiam bármikor világra jöhetett. Gonzalo délelőtt még felhívott telefonon, hogy jól vagyok-e.
- Minden rendben, nyugodj meg. És a mobilom is mellettem van, mint mindig. - nyugtattam meg.
- És ki van a közeledben?
- Senki, egyedül vagyok itthon.
- Conchita nem tud átmenni hozzád? - kérdezte aggódva.
- Nem, mert az unokahúgára vigyáz vidéken.
- Señorita Dolores vagy Bernardo?
- Ó, te még nem is tudod? Együtt mentek wellness hétvégére.

- Örülök, na de pont most? És Juanito?
- Dolgozik. Valami neves divatlapnak fotóz mindenféle modelleket.
- Ez nem lehet igaz. Ráadásul most még anyám sincs itthon, hogy átmenne hozzád.
- De jól vagyok Gonza. Ne aggodalmaskodj. Szerintem ma még nem jön a srác.
- Akkor is zavar, hogy egyedül vagy.
- Tudod mit? Azt hiszem David itthon van. Majd szólok neki, ha a kisfiam mégis meggondolná magát.
- Na jó, ez egy kicsit megnyugtat. De csak egy kicsit. Most megyek ebédelni. És tudod, ha jön a baba, akkor csak csináld azt a légzést, amit a terhestornán. És maradj nyugodt. A túlélő csomagod elő van készítve?
- Túlélőcsomag? Gonza, nem kommandós bevetésre készülök, hanem szülni. Pár dolog elő van készítve. Hihetetlen, hogy te jobban aggódsz, mint én. - nevettem. - Ma este a saját fotelemből fogom nézni, ahogy gurítasz egy mesterhármast.
- Rendben. Vigyázz magadra.
- Te is, Gonzalo. - letettem a telefont, majd a pocakomra simítottam a tenyerem, és beszélni kezdtem a kisfiamhoz.
- Nos, mit szólsz hozzá, micsoda őrangyalunk van? Kedveled őt? - a baba azonal rúgott egyet, mintha ezzel válaszolna a kérdésemre. - Igen, én is kedvelem. Sőt, szeretem is. Olyan jó lenne, ha szerelmes lennék Gonzaloba. Akkor még szebb lenne minden. Akár lehetne ő az apukád. Persze tudom, hogy ketten is jól megleszünk, de ha lenne egy apukád, az lenne csak az igazi. Tudod,nem is értem, hogy miért nem zúgtam még fülig bele. Hiszen ő nagyon jóképű és kedves. Vigyáz rám, és rád is. Azt hiszem ő is nagyon vár téged. Egyébként is minden nő álma. Ha tudnád, milyen sok nőnemű rajongója van. Csak én vagyok ilyen balfék, hogy nem kapok utána két kézzel. De tudod mit? Itt és most megígérem neked, hogy nem hagyom elmenni. Meg fogom szeretni őt, és mindent meg is fogok tenni, hogy ezt érezze...