Ami igazán számít!

XI.

Higuaín izgatottan lépett pályára. Az edző azon az estén a kezdőcsapatba tette. Az argentin úgy érezte, tombol benne az erő és az energia. Elhangzott a kezdő sípszó, ő pedig lepasszolta a labdát Özilnek, aki azonnal támadást kezdeményezett és Di María felé tolta a lasztit. A villámléptű argentin felfutott a szélen, Gonzalo pedig követte a támadást, és a végén a hálóba lőtte a középre adott labdát. A társai a nyakába ugrottak, Ramos pedig örömében még Gonza haját is összeborzolta. A Real Madrid több remek akciót is vezetett, de az ellenfél kapusa jó napot fogott ki, így egészen a félidő közepéig maradt az 1-0-ás eredmény. Ekkor azonban a királyi gárda szöglethez jutott, és bár Cristiano Ronaldo fejesét még kitolta a hálóőr, a kipattanót Higuaín közelről a hálóba vágta. Az első félidő végéig már nem változott az eredmény, a csapatok 2-0-ával mentek el szünetre. Az öltözőben kifújták magukat, és miközben az edző vizespalackok segítségével a taktikát magyarázta, az argentin lopva ránézett a mobiljára. A kijelzőn egy nem fogadott hívás és egy sms volt látható, mindkettő David mobilszámáról. Gonzalo megnyitotta az üzenetet, ami csak egyetlen mondatból állt: JÖN A BABA!!!

A focista az eddiginél is jobban verejtékezni kezdett, és idegességében egyik lábáról a másikra állt. Casillas észrevette ezt, és oldalba bökte Gonzát.
- Mi bajod van? Mindjárt ki kell mennünk a pályára.
- Jön a baba. Eva szülni fog. - válaszolta Gonza.
- Micsoda?
- Mondom, most kaptam az sms-t.
- De most még koncentrálnod kell Pipita.
- Igen, persze. Rúgok még egyet. Még egy gólt akarok rúgni. - hajtogatta az argentin.
Újra pályára léptek és most az ellenfél kezdte a játszmát. Hátrafelé passzoltak és próbálták tartani a labdát, de Higuaín presszionált és elvette a lasztit az egyik védekező középpályástól, majd megiramodott vele. Ezután oldalra passzolt Ronaldonak, aki egy biciklicsel után önzetlenül visszatette a labdát, Gonzalo pedig huszonöt méterről bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba. A társak újra a nyakába ugrottak. Higuaín a kispad felé nézett és az edzőt kereste a tekintetével. Amikor összenéztek, az argentin megsimogatta a hasát. A Míster vette a lapot és elküldte melegíteni Benzemát. A hatvanadik percben az ellenfél szépített,ám két percre rá Özil passzából Ronaldo is izmos gólt lőtt, így a Míster végrehajtotta az első cserét, és Higuaínt Benzema váltotta. Az argentin megölelte a vezetőedzőt és egy köszönömöt súgott a fülébe.
- Igyekezz, le ne maradj. - mondta neki a Míster, Gonzalo pedig berohant az öltözőbe, felkapta a táskáját és futball szerelésben indult el a kórházba.

A nővérálláson furcsán néztek a piszkos szerelésben lihegő focistára, de megkapta az eligazítást. Sprintelt a szülészetig, és amikor a folyosóra ért, David már ott toporgott a szülőszoba előtt.
- Mi van? Már elkezdődött? - kérdezte kifulladva a fiútól.
- A méhszáj már nagyon kitágult, vagy mi. Én nem tudom, de a kiszűrődő hangokból ítélve mindjárt meglesz a kicsi. - válaszolta David, aztán mindketten hallgatózni kezdtek. Doktor García újabb erőteljes nyomásra biztatta Evát, aki ordított és magyarul kiabált valamit.
- David, szerinted mi az, hogy „a rohadt életbe?”
- Nem tudom, de nem jelenthet túl szépet. - néztek össze. A szülőszobából újabb ordítás hallatszott, majd gyereksírás következett, David és Gonzalo pedig egymás nyakába ugrottak. Körülbelül tíz perc múlva egy nővér lépett ki az ajtón, a két fiú pedig azonnal lerohanta őt.
- Minden rendben nővérke?
- Igen, az anyuka és a baba is jól van. Melyikük az édesapa?
A srácok ismét összenéztek.
- Én csak a meleg szomszéd vagyok. - válaszolta David.
- Én meg csak szeretnék az apa lenni. - mondta Gonzalo.
- Értem. Nos az egyikük bemehet. Döntsék el, hogy ki lesz az.
- Menj te, Gonza. Én megvárom Juanitot. Mindjárt itt lesz ő is.
- Rnedben, köszönöm. - mosolygott Gonzalo, majd miután beöltöztették egy köpenybe és nejlont is adtak a cipőjére, az argentin belépett a szülőszobába...



Patakokban ömlött rólam a víz,és a pulzusom sem állt még be a normális ritmusba. Az egyik nővér letörölgette a homlokomat.
- Jól van a kisfiam? - néztem rá.
- Igen, mindjárt odaadjuk, csak egy kicsit megtörölgetik. - válaszolta a hölgy, és néhány pillanat múlva doktor García valóban felém hajolt és a mellemre tette a kisbabámat.
- Gratulálok Eva, nagyon ügyes volt. És itt van érte a jutalom. - mondta, majd váltott néhány szót a nővérekkel, és mindannyian kivonultak a helyiségből.
Teljesen kimerültnek éreztem magam, minden erő kiszállt belőlem. De ahogy a kisfiam ott szuszogott a mellkasomon, egyértelmű volt, hogy ez életem legszebb pillanata, és megérte az összes szenvedést, hogy a karjaimban tarthatom.
- Hát megérkeztél végre kicsikém. - suttogtam neki. - Jó sokat vártam rád, de végre itt vagy. Megígérem, hogy téged senki sem bánthat majd soha. Anya mindig vigyázni fog rád. Te vagy a legfontosabb férfi az életemben. - óvatosan megsimogattam a kisfiam haját, és ekkor lassan kinyílt a szülőszoba ajtaja. Felnéztem, és Gonzalot láttam belépni rajta. Megállt, és először tágra nyílt szemekkel, majd mosolyogva nézett bennünket.
- Gyere ide. - mondtam neki halkan, és intettem a kezemmel, mire lábujjhegyen az ágy mellé lépkedett és felénk hajolt. - Ugye, milyen szép a kisfiam?
- Igen, nagyon szép. - bólogatott, és a mutatóujjával megsimogatta a baba arcát.
- Szeretnéd megfogni?
- Szabad?
- Hát persze. - válaszoltam,aztán óvatosan átadtam neki a kicsit, ő pedig ügyesen tartotta a kezében, és amíg én ittam egy kis vizet, sétálgatni kezdett vele a szobában, és halkan beszélt neki.
- Hola, che! Végre megérkeztél. Én Gonza vagyok, anyu egyik barátja, és már nagyon vártam, hogy lássalak. - Magyarázott a kicsinek, ő pedig teljesen nyugodtan feküdt az ölében.
Ahogy néztem őket, a gyomrom összeszorult, a szívem pedig hevesen dobogott. Valami változni kezdett bennem. Ahogy Gonzalo a kisfiamat tartotta a karjaiban, nem bírtam róla levenni a tekintettem, így csak néztem őt és mosolyogtam rá. Odajött hozzám, és óvatosan visszaadta nekem a babát.
- Tudod már, hogy mi lesz a neve? - kérdezte, mikor leült hozzánk az ágyra.
- Arra gondoltam, hogy az első Noel lesz. És szeretném, ha a második neve Gonzalo lenne, utánad. Hiszen annyi mindennel tartozom neked. Persze csak ha te is beleegyezel.
- Hát hogyne. Megtiszteltetés. - mosolygott. - És a vezetékneve? Az apjáét kapja?
- Még nem tudom. Ez majd nemsoká kiderül.
- Értem. - bólintott. - Végül is egyedülálló édesanya vagy- Te döntöd el.
- Igen, így hozta a sors.
- Hát persze. - mondta, majd felállt és közelebb hajolt hozzám. - Gratulálok anyuci. Hosszú. Boldog életet kívánok a kisfiadnak, és remélem, hogy sok örömöd lesz az anyaságban. Természetesen barátként továbbra is számíthatsz rám. . Adott egy puszit a homlokomra és el akart menni, de én az egyik kezemmel visszahúztam a tarkójánál fogva, és megcsókoltam. Próbára akartam tenni, hogy milyen hatással lesz rám, de ez a csók más volt, mint az eddigiek. A halántékomban dobolni kezdett az ér, és képtelen voltam elengedni az ajkait. Végül ő szakította meg a csókot és a szemembe nézett. A tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy meglepődött, és ő is érezte, hogy valami megváltozott. Én pedig már biztos voltam benne, hogy eljött az a pillanat, amiről Conchita beszélt.
- Gonzalo, kérlek, maradj még velünk egy kicsit. - simogattam meg az arcát.
- Igazából át kellene öltöznöm, és Juanitoék is látni szeretnének titeket. - dadogott.
- Inkább ne is csak egy kicsit maradj. Jobb lenne, ha többé el se mennél tőlünk. - hagytam figyelmen kívül az előző mondatát.
- Miket beszélsz? - kérdezte zavartan.
- Azt, hogy maradj velünk. Szeretsz még engem?
- Persze, hogy szeretlek. Én még mindig szeretlek. De te...
- Én is szeretlek téged. - vágtam a szavába. - Igazából nem tudom, hogy mióta. Talán mindig is szerettelek, de valami elvakított. Vagy talán csak most szerettem beléd, ahogy a kisfiamat tartottad a karodban. De ez nem is fontos. Mert most már világosan látok mindent. A gondolataim tiszták, tudom, hogy mit érzek. Szerelmes vagyok beléd Higuaín.
- Eva ez hihetetlen. Igaz ez?
- Igen. Szeretlek téged. És bármit megteszek, hogy ezt bebizonyítsam neked. Szeretnék minden percben mögötted állni. Ott lenni, ha szükséged van rám. Ahogy te is tetted az elmúlt kilenc hónapban. És szeretnék méltó lenni arra a gondoskodásra, amit tőled kaptam. Mert most már tudom, hogy ez az, ami igazán számít. Kiérdemelni azt, hogy valaki szeresse az embert.
Néhány pillanatig Gonzalo csak nézett rám, én pedig vártam, hogy mit fog szólni a vallomásomra.
- Nos, mit mondasz erre, Gonza? - kérdeztem.
Higuaín megsimogatta a kisbabám haját, aztán az arcomra tette a tenyerét és olyan lassan, szenvedélyesen csókolt meg, hogy libabőr futott végig rajtam.
- Ez megfelel válasznak? - mosolygott.
- Igen, legalábbis kezdetnek. - válaszoltam nevetve.
- Csak egy probléma van. - mondta hirtelen.
- És mi az?
- Hát, hogy a kis Noel így már nem kaphatja a te vezetéknevedet. Legalábbis nem csak azt.
- Hanem? - néztem rá kérdőn.
- Hát az én nevemet.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Pontosan. Szeretném, ha a kisfiú viselné a nevemet.
- Gonzalo, ez olyan gesztus, amit egyáltalán nem várhatok el tőled.
- De én szeretném.
- Akkor köszönöm. - válaszoltam neki kis szünet után, és megsimogattam az arcát.
Gonzalo óvatosan megfogta a kisbaba kezét, aki eddig aludt, de a mozdulatra felébredt, és hatalmas szemeket meresztett rá.
- Tudod, hogy hívnak téged? - suttogott neki az argentin. - Noelnek. Noel Gonzalo Higuaín.
Ekkor újra kinyílt az ajtó, és David Juanitoval együtt belépett rajta. Legnagyobb meglepetésünkre a két szomszédomat Gonzalo néhány csapattársa, Iker, Ramos, Arbeloa, Albiol, Marcelo és Pepé követte zöld műtősruhába öltöztetve, és bár mindannyian lábujjhegyen jöttek, rögtön elhalmoztak a kérdéseikkel...



Két és fél évvel később éppen Gonzalo születésnapját ünnepeltük. Az argentin délelőtt edzésen volt, én pedig otthon, a madridi házban készültem az estére, és tortát is sütöttem.
Eljött a délután két óra, és éppen beraktam a kész tortát a hűtőbe, hogy a csokoládébevonat meg ne olvadjon rajta. Noel bejött a konyhába, és felkapaszkodott az egyik székre, aztán rákönyökölt az asztalra és olyan arcot vágott, mintha a világ összes gondja, az ő alig hároméves vállára nehezedne.
- Mi a baj kisfiam? Olyan szomorú vagy. - ültem le mellé, és legszívesebben megzabáltam volna, annyira aranyos volt, ahogy a hatalmas kék szemeivel rám nézett. Magamban mindig hálát adtam az égnek, hogy rám hasonlít, nem Miguelre.
- Az a baj, hogy jöhetne már apuci. - sóhajtott.
- Hát már vége az edzésnek, úgyhogy biztos hamarosan itthon lesz. - simogattam, meg a fejét. - Addig nem akarsz enni egy szendvicset, és inni egy pohár tejet?
- De igen anyuci. - bólogatott. Megcsináltam neki a szendvicset, amit egy morzsáig meg is evett. Mikor végzett, hallottuk, hogy egy autó gurul a kocsifeljáróra.
- Megjött apuci! - kiáltott Noel, majd lemászott a székről, és a bejárati ajtó felé rohant. A kabátját a kezemben fogva szaladtam utána, de még mielőtt pulóverben kilépett volna a hűvös madridi decemberbe, szerencsére Gonzalo már a küszöbön állt.
- Hát te meg hová igyekszel kabát nélkül? - kapta fel a kisfiút az ölébe, és egy puszit nyomott Noel arcára.
- Eléd apuci.
- Már letargiában volt, annyira várt téged. - mondtam nevetve, és egy szájra puszival én is üdvözöltem Gonzalot.
- Tényleg hiányoztam neked, kisfiam? - mosolygott az argentin.
- Igen apuci. - bólogatott Noel. - Meg hát már tortát is enni szeretnék, és addig nem lehet, amíg el nem fújod a gyertyát.
- Hohó, szóval ez a hátsó szándék. Hát most ettől szomorú lettem. - mondta Gonza és igyekezett keserű arcot vágni, anélkül, hogy elröhögné.
- Jaj Noel, látod ezt? Apa most szomorú. Adjál neki még egy puszit, hogy vidám legyen. - mondtam, és közben az argentin fejét simogattam. A kisfiú gondolkodott néhány másodpercig, aztán szorosan átölelte Higuaín nyakát, és egy hatalmas puszit nyomott az arcára. - Szeretlek apuci.
- Na így már mindjárt jobb. Én is szeretlek, te kis ördögfióka. - nevetett Gonza.
- És enegm már nem is szeretsz? - néztem Noelre karba tett kézzel.
- Téged is szeretlek anyuci. - válaszolta, aztán odahajolt hozzám, és a pici száját az orromhoz érintette.
- Én meg imádlak kicsikém. De most már menjünk be srácok, apa hadd pakoljon le.
- Jó és átadom az ajándékomat, amit rajzoltam. - mondta Noel, aztán lemászott Gonza öléből, és előreszaladt a szobája felé.
- Hihetetlen, mennyire ragaszkodik hozzád. - fordultam az argentin felé. - Egyszerűen odavan érted.
- Én is odavagyok érte. - mosolygott, majd átkarolta a derekamat. - És az édesanyjáért is.
- Hát még mi lesz, ha megkapod a több részből álló szülinapi ajándékomat? - kacsintottam ráés hosszan megcsókoltam. Azután felmentünk az emeletre a kis Noel után.



Délután egy kicsit átmentünk Gonzalo családjához, hogy ők is felköszönthessék a születésnapja alkalmából, és csak este értünk haza. Amíg Gonza bezárta a garázst, én lefektettem a kisfiunkat. Miután betakargattam, fölé hajoltam.
- Szeretsz engem anyuci?
- Hát persze, kisfiam. Te vagy nekem a legfontosabb a világon.
- És ha testvérem lesz?
- Akkor mindkettőtöket egyformán foglak szeretni. Szeretnél testvért?
- Igen. - bólogatott. - Akkor már hárman tudnánk focizni.
- Ez egy jó gondolat. - mosolyogtam. - Na de most már alvás. - figyelmeztettem a mutatóujjammal, aztán megpusziltam a homlokát.
- Apucinak is akarok puszit adni. - jelentette ki Noel.
- Mindjárt szólok neki. - álltam fel, és az ajtóhoz léptem, ahol éppen megjelent Higuaín. - Jó éjszakát akar kívánni neked. - súgtam oda, majd megálltam az ajtóban, Gonzalo pedig leült az ágy szélére.
- Ideje aludni kisfiam. - mondta mosolyogva.
- Mindjárt, csak még azt akarom kérdezni, hogy holnap focizol velem? - motyogta Noel az álmosságtól hatalmasakat pislogva.
- Holnap igazi tétmeccset játszunk. Aki nyer, az dupla adagot eszik a szülinapi tortából.
- Esélyed sincs che. - mutogatott Noel a kis kezével, mire mindketten nevetni kezdtünk.
- Na azt majd holnap meglátjuk che. De most aludj szépen. - válaszolta Gonzalo,és megpuszilta a kicsi arcát. - Buenas noches.
- Buenas noches. - mosolygott Noel, és egy pillanat múlva már csak a szuszogását hallottuk. Kilopakodtunk a szobából, Gonzalo pedig egy résnyire nyitva hagyta az ajtót.
Lementünk a nappaliba. Gonza leült a nappaliban,én pedig máris hoztam a tortáját.
- Nos, mi amor. Ez az első része az ajándékomnak. - mosolyogtam.
- Az a finom csokitortád? Nem gondoltam, hogy ezt sütötted meg. Ezt imádom, köszönöm tesoro. - megcsókolt, aztán behunyta a szemét, és magában elmondta a kívánságát, majd elfújta a gyertyát.
- Jól van. Most jön a második része. - mondtam, és felszaladtam a hálószobánkba. Lehoztam az ajándéktasakot, és a borítékot, amiben az ajándékok voltak. - ez a második. - Nyújtottam felé a tasakot. Gonzalo egy fekete nyakkendőt talált benne, aminek az aljába a Real Madrid címerét hímeztem.
- Ó de szép. Na, ilyen hímzett csak nekem lesz a csapatból.
- Tetszik?
- Hát persze. Olyan ügyes vagy.
- Na jó, akkor jöhet a harmadik rész. - mondtam izgatottan, és átnyújtottam neki a borítékot.
- Még mindig van ajándék? Tetszik ez a szülinap. - mosolygott, majd kinyitotta borítékot. Amikor kihúzta belőle a képet, azonnal megértette, miről van szó.
- Eva ez azt jelenti, hogy... - kérdezte, de nem fejezte be a mondatot, csak kivörösödött arccal, fülig érő szájjal nézett rám, az ultrahangképet szorongatva.
- Igen Gonzalo. Terhes vagyok. Nem jött meg, úgyhogy csináltam egy tesztet, és pozitív lett, így elmentem doktor Garcíához.
- Akkor kisbabánk lesz? Hát ez csodálatos. És hány hete? - fogta meg a kezemet.
- Két hete.
- Istenem, újra apa leszek. - nevetett, és szorosan átölelt. - Ez a legszebb ajándék mind közül. - mondta, én pedig hozzábújtam, és hosszú csókot váltottunk.
- Nagyon szeretlek Gonzalo. - súgtam neki, miután szétváltunk.
- Noel, te és ez a kicsi a pocakodban, ti vagytok az én kincseim. - simogatta meg az arcom, és újra összeért az ajkunk.
- De még nincs vége az ajándékok sorának. Egy még van. - kacsintottam, majd felálltam a kanapéról, és a kezénél fogva az emeleti hálószobánk felé húztam az argentint.
- Hűha! De ezt az ajándékomat most, ebben az állapotodban át szabad vennem? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Most még igen, úgyhogy használd ki az alkalmat. - válaszoltam nevetve, ő pedig hátulról átölelt és felmentünk a hálóba...

FIN