Ami igazán számít!

IX.

Mi a terved Miguel? - kérdeztem, és közben próbáltam elállítani az orrvérzésemet.
- Én csak beszélgetni szeretnék, de veled nem lehet. - ült le mellém a spanyol.
- Miről akarsz beszélgetni? Most itt vagyok. Úgyse mehetek sehová! Akkor beszélgessünk.
- Mond csak, ha akkor nem találkozunk este a bárban, elmondtad volna valaha is, hogy gyerekem lesz?
- Igen, mert azt akartam, hogy tudd.
- Aha, és ezt most el kellene hinnem?
- Ez az igazság. - vágtam rá.
- Mégis a focista kísérget az ultrahangra.
- Mert te dolgoztál.
- Na és aztán? Miért nem ment veled valamelyik homokos haverod? Tőlük legalább biztonságban tudhatlak.
- Gonzalo csak egy jó barát. És egyébként sem tartozom neked magyarázattal. Emlékszel a fekete hajú lányra, akivel megcsaltál? Vagy az már kiment a fejedből?
- És te emlékszel arra, hogy milyen jókat keféltünk ebben a lakásban? - kérdezte Miguel, és a nyakamtól lefelé haladva benyúlt a pólóm alá.
- Vedd le rólam a kezed, te mocsok. Még azt sem tiszteled, hogy terhes vagyok? - fakadtam ki, mire egy újabb pofont kaptam, amitől felszakadt a szám. A fájdalomtól újra sírni kezdtem.
- Az nem baj, hogy terhes vagy, mert más módon is segíthetsz kielégíteni a vágyaimat. - mondta az arcomhot hajolva, és éppen le akart fogni, amikor az ajtót betörték. Miguelnek hátrafordulni sem volt ideje, mert Higuaín megragadta a vállánál fogva.
- Hagyd békén, vagy bucira verlek. - mondta az argentin, majd egy hatalmas jobb horoggal „ajándékozta meg” Miguelt, aki elterült a földön. Ezután a rendőrök lefogták, és bilincsben vezették el. Közben Gonzalo édesapja és testvére felültettek engem, majd Gonza is mellettem termett és átölelt.
- Jól vagy, Eva? Nem esett bajod? Hol fáj? Mit tett veled ez a szarházi?
- Semmi bajom, csak az orrom fáj. - válaszoltam.
- Látom, és a szád is vérzik. - simogatta meg az arcomat, majd néhányszor finoman hozzáérintette az ajkait az enyémhez. Átkaroltam a nyakát és szorosan magamhoz húztam. Tudtam, hogy most már biztonságban vagyok. Közben David, Juanito és a ház többi lakója is a lakásomban volt már, beleértve señor Bernardot is, aki falfehér arccal rohant fel az emeletre.
- Egyszer teszem ki a lában a házból, és mi történik. Jaj, ha itthon lettem volna, lelövöm azt a szemét disznót, akár egy kutyát. - mondta a fejét fogva.
- Eva, siettünk, ahogy tudtunk. A pocakodat is bántotta? - kérdezték Davidék is, mire csak a fejemet ráztam.
- Bevisszük a kórházba, hogy ellenőrizzék. Gyertek oda utánunk. - szólt nekik Nico Higuaín.
- Rendben. - bólogattak a srácok, Nico pedig az apjával egyetemben előre ment a kocsihoz.
- Talpra tudsz állni? - kérdezte Gonzalo, mire megint csak bólogatni tudtam, mert az idegesség miatt újra előtört belőlem a sírás. - Most már semmi baj mi vida. Itt vagyok. - mondta, majd lesegített a kocsijukig, hogy kórházba vigyenek.

Egy kórteremben feküdtem, és doktor Garcíát vártuk az eredményekkel. Csak Gonzalo volt bent velem, a többiek kint vártak a folyosón. Az argentin leült az ágyam szélére, és a pocakomra tette a tenyerét.
- Nem lesz semmi gond. - próbált megnyugtatni.
- Remélem, mert ha mégis, akkor én... - nem fejeztem be a mondatot, mert egy újabb síráshullám következett.
- Nyugodj meg, kérlek. Én érzem, hogy minden rendben lesz.
Néhány percig csöndben várakoztunk, majd megfogtam az argentin kezét.
- Sajnálom, hogy elrontottam a születésnapodat.
- Eva, ne beszélj butaságokat.
- De mindig csak a baj van velem, mióta megismertél. Monoklival a szemem alatt szolgálom fel az ebédedet, aztán elájulok az utcán, ráadásul te kísérgetsz mindenhová, mindig ott vagy, ha szükségem van rád, és most még ez is.
- Hát mit tagadjam, SuperPipita vagyok. - viccelődött, mire én is nevetni kezdtem.
- Én viszont egy naiv, buta liba vagyok, hogy még egy esélyt akartam adni Miguelnek. - mondtam elkomolyodva.

- Nem buta liba vagy, csak egy szerelmes nő. Miguel meg egy tetves mázlista. Bár jelen pillanatban nem lennék a helyében.
- Feljelentést kell majd tennem, igaz?
- Igen, ha azt akarod, hogy dutyiba zárják.
- Ez elég borzalmas. Hogyan fogom megmagyarázni a gyerekemnek, hogy börtönbe juttattam az apját? Ebbe belegondolni is rossz. - takartam el az arcomat.
- Most csak az a fontos, hogy biztonságban legyetek. A gyerek majd megérti, ha eljön az ideje. - válaszolta Higuaín. Belenéztem a szemébe, és megsimogattam az arcát.
- Bárcsak te lennél a kisbabám édesapja.
- Bárcsak engem szeretnél úgy, mint Miguelt.
- Én szeretlek téged.
- De csak mint egy barátot. - válaszolta az argentin, és még mielőtt bármit mondhattam volna, kinyílt a kórterem ajtaja, és doktor García lépett be rajta.
- Mi a helyzet, doktor úr? Rendben van a kicsi? - kérdeztük egyszerre, és azt éreztem, hogy az a néhány tizedmásodperc, amennyit a válaszra kellett várni, maga volt az örökkévalóság. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig diónyi nagyságúra szorult össze.
- A magzat egészséges, ahogy az orr-és szájsérülést leszámítva a kismama is. - mondta az orvos és Gonzával egyszerre lélegeztünk fel. - Holnap reggelig itt marad megfigyelésen, aztán hazamehet. - tette hozzá a doki, aztán kiment.
- Látod, mondtam, hogy nem lesz gond. - szorította meg Gonzalo a kezem, majd első alkalommal adott egy puszit a pocakomra, ami megmagyarázhatatlanul jó érzéssel töltött el.
- Köszönöm Higuaín. - simogattam meg a haját. Ekkor David, Juanito, és Gonzalo néhány családtagja egyszerre rontottak be a kórterembe. A focistát félretolták és lerohantak a kérdéseikkel. Juanito haálra vált arccal ült le az ágyam szélére, David pedig megállt mögötte és a tenyerébe temette az arcát. Félig ülőhelyzetbe tornáztam magam és megöleltem Juanitot.
- Ne vágkj ilyen képet, már semmi baj. Az orvos most mondta, hogy a baba jól van.
- Eva, annyira sajnálom, hogy nem voltunk otthon és nem tudtunk segíteni neked.
- Ugyan már, az én hibám volt, hogy megbíztam Miguelben. Egyedül én vagyok a felelős.
- Most mi lesz? Biztonságban vagy a lakásodban? Mert ha nem, akkor hozzánk is költözhetnél. Van elég szobánk. - ajánlotta fel Gonzalo édesanyja.
- Köszönöm señora Nancy, de nem akarok senkinek a terhére lenni. Már így is kellemetlenül érzem magam. Miguel pedig remélhetőleg már úgysem marad szabadlábon. De hálás vagyok, hogy felajánlotta.
- Azért gondold meg. Gonza biztos örülne neki. - pillantott rá az eseményeket kívülről figyelő focistára, akihez közben David lépett oda.
- Gonzalo, én is hibásnak érzem magam. Tudhattuk volna, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik.
- Tudtuk is mindannyian. De Eva felnőtt nő, aki hozott egy rossz döntést. Persze ettől még sajnálom, hogy megint át kellett élnie ezt a durvaságot.
- De ha nem ma megyünk el arra a hülye kiállításra...
- David, én voltam vele délelőtt. Ha meghívom délutánra a születésnapi partimra, akkor mellettem lett volna, és ez nem történik meg. De ez mind csak feltételezés. Nyugi, haver, lényeg, hogy túl vagyunk rajta, és a kisbaba egészséges. - mondta Gonzalo, majd Daviddal átölelték egymást.
Miután újra ketten maradtunk Higuaínnal a kórteremben, megint leült az ágyam szélére.
- Neked holnap délelőtt edzés lesz. Menj haza és pihend ki magad. Én rendben vagyok. - mondtam neki.
- Áh, nem hiszem, hogy tudnék most otthon nyugodtan aludni. Behozatok ide egy pótágyat, és veled maradok.
- Gonzalo, nem akarom, hogy holnap miattam legyél fáradt. Már így is legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben, hogy mindig csak a terhedre vagyok.
- Te sosem vagy a terhemre. És hidd el, jobban tudok aludni, ha tudom, hogy a közelemben vagy.
- Miért csinálod mindezt? Én nem értem. - néztem rá hitetlenkedve Higuaínra.
- Azért Eva, mert szeretlek.
- De miért? Hiszen én nem tettem semmit, amiért szerethetnél.
- Nem azért szeretlek, mert tettél érte valamit, hanem azért, aki vagy.
- Egy hülye liba, aki állandóan a segítségedre szorul.
- Egy leendő anya, aki a gyereke érdekében mindent megtesz. És egy kedves lány, aki pulóvert köt a szülinapomra ahelyett, hogy valami hülye, drága karórát vásárolna.
- Akkor nem unod még a képemet? - kérdeztem tőle, és újra könnyezni kezdtem. Nem volt elég, hogy a hormonjaim a terhességtől egészen megzavarodtak, hanem még a stressz is rátett egy lapáttal.
- Dehogy unom, te pityergő. - mosolyodott el, és letörölt egy könnycseppet az arcomról. - Veled nem is lehet unalmas az élet.



Másnap Higuaín hazavitt kocsival és fel is kísért a lakásomba.
- biztos, hogy nem akarsz inkább hozzánk jönni? Anya szívesen látna. - kérdezte, mikor lepakoltunk az előszobában.
- Nem, köszönöm. Rendben leszek. Tényleg nem akarok már senkinek sem a nyakán lenni. Conchita egyébként is átjön délután.
- Na jó. De a mobilod legyen kéznél.
- Úgy lesz. - bólintottam.
- Akkor én megyek. Edzés után felhívlak.
- Jól van. Vigyázz magadra. - léptem oda hozzá, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve megcsókoltam. Először ő is viszonozta a közeledésem, de aztán eltolt magától.
- Ez így nem jó, Eva.
- De én azt hittem, hogy...
- Igen, és jól gondolod. - vágott bele a szavamba. - Én szeretlek, de te nem szeretsz engem. Hálát érzel irántam és baráti szeretetet. De nem szerelmet, ugye igazam van? - kérdezte, mire válaszképpen lehajtottam a fejem. - Ezt így nem akarom Eva, mert ennek semmi értelme. Azt akarom, hogy szeress. - mondta határozottan, majd egyedül hagyott a lakásban a gondolataimmal...



Conchita átjött hozzám délután, és miután elsoroltatta velem, ami előző nap történt, egy nagyot sóhajtott.
- Jaj, Eva. Ha belegondolok abba, hogy ezért én is hibás vagyok.
- Már miért lennél hibás? - néztem rá kérdőn.
- Gondolj bele. Ha már a legelső estén figyelmeztetlek, hogy milyen is ez a Miguel, akkor ez az egész nem történik meg.
- De ha már akkor figyelmeztetsz, úgy most nem várnék babát. Ennek így kellett történnie.
- Szóval te úgy érzed, hogy mindennel együtt megérte?
- Igen. - vágtam rá határozottan. - A terhességem a legjobb dolog, ami történhetett velem. Alig várom, hogy a kisbabám megszülessen és a karjaimban tarthassam őt. Már azt se bánom, ha egyedül maradok, hiszen ő itt lesz nekem.
- És mi van a focistával? - kérdezte Conchita óvatosan.
- Higuaínnal? Nem tudom, teljesen össze vagyok zavarodva. Ma próbáltam közeledni hozzá, de elutasított., mert nem érzi úgy, hogy szeretem őt.
- És igaza van?
- Fogalmam sincs, Conchita. Hogyan tudhatnám meg, hogy mit érzek valójában iránta?
- El fog jönni az a pillanat, amikor tisztán látod majd. Csak várj türelemmel. De neked kell átgondolnod mi az, ami igazán számít egy kapcsolatban. Nem akarlak befolyásolni, de ez az ember mindent megtesz érted. Ráadásul nem vár érte semmit. És hónapok óta szerelmes beléd úgy, hogy te nem viszonozod az érzéseit. Melyik férfi tenné ezt meg?
- Tudom, hogy Gonzalo egy szent. - sóhajtottam. - Meg sem érdemlem, hogy szeressen...