XVII.
Reggel gyorsan összekaptuk magunkat és indultunk is. Higuaínt is be kellett vinnem a klubba az ott maradt kocsija miatt.
- Akkor most vasárnapig nem is leszünk kettesben? - karoltam át a nyakát a parkolóban, amikor már az autója mellett álltunk. A derekamra csúsztatta a kezét és tudtam, hogy nehezen fog eltelni ez a pár nap.
- Hétfőig. Akkor viszont lesz egy szabadnapom és csak veled fogok törődni.
- Na jó. Addig kibírom valahogy. Legfeljebb rácsörgök Miguelre, hogy fessen rólad is egy képet. - kacsintottam rá, erre megint elvörösödött.
- Miguelre? A művész srácra, aki nem kérdezősködik? Csak fest, mi? Hát rólam nem kell képet festeni! Hogy aztán felmenj a lakására a kész "műalkotásért" és...és... - pufogott, belőlem pedig kitört a nevetés.
- Higuaín, olyan vicces vagy ilyenkor! De ha ez megnyugtat, nekem nem tetszik Miguel. Túl vékony. Én az ilyen izmos magas argentinokat szeretem, mint te. - simogatni kezdtem a mellkasát, ő pedig szorosan magához húzott és megcsókolt.
- Akkor jó. Remélem, ez így is marad. Jut eszembe, festmények! Tudod, mondtam már, hogy anyám is fest. Meg, hogy szokott lenni kiállítása is.
- Igen. - bólogattam.
- Na, vasárnaphoz egy hétre, május kilencedikén is lesz egy ilyen kiállítása, és szeretném, ha eljönnél. Ő is szeretne megismerni téged. Az öcsém is ott lesz a barátnőjével.
- Tényleg? Anyukád szeretne találkozni velem?
- Persze. Már meséltem neki rólad, és kíváncsi rád. Meg az öcsém is. Eljössz?
- Szívesen mennék, de ott nem szoktak lenni valami újságtól?
- Majd kicselezzük őket!
- Ok, akkor elmegyek. Én is kíváncsi vagyok a családodra.
- Vale! Akkor a részleteket még megbeszéljük addig.
- Jól van, de most már mennem kell, mert elkések és Pablo kinyír, mielőtt összebarátkozhatnék anyukáddal. - adtam egy puszit az arcára és sarkon fordultam, ő pedig már nyitotta a kocsiajtót, de úgy éreztem, hogy muszáj visszafordulnom. Megfogtam a csuklóját és összepusziltam az arcát, az orrát, a homlokát.
- Utállak, te lökött! - mondtam neki, ő pedig nevetett, mikor otthagytam.
Hétfőig már csak tíz percekre találkoztunk, és én egy szót sem szóltam neki arról, hogy minden éjjel visszatért az a rémálom a pókkal. Engem viszont egyre inkább nyugtalanított a dolog. Éreztem, hogy valami van a levegőben. Minden nappal egyre feszültebb lettem, de igyekeztem ezt palástolni előtte. Granero előtt viszont nem tudtam leplezni. Egy kisebb húzódása volt, így az edzőteremben erősített, külön a csapattól. Amikor pénteken bementem oda, hogy meghúzzak néhány csavart az egyik fekve nyomó padon, megszólított.
- Nóra, van néhány perced?
- Persze, mondjad nyugodtan. - fordultam felé.
- Látom, hogy valami nagyon nyomaszt mostanában. Tudok segíteni valamit?
- Ahhh, nem! Semmi gond csak egy hülye rémálom egy pókkal.
- Értem. - válaszolta, de aztán toporgott előttem, mintha valamit még kérdezni akarna.
- Mondjad Esteban.
- Ok, tudom, hogy Higuaínnak nem beszélsz, de én nem bírom tovább. Mi a neved?
- A nevem...Nem tudom miről beszélsz. A nevem Nóra. - mondtam zavartan, de nem néztem rá.
- Na jó, akkor most nézz a szemembe és úgy válaszolj. Mi a neved? - kérdezte határozottan, én pedig a szemébe néztem és képtelen voltam tovább hazudni a jóbarátomnak. Még sosem fogott el ilyen érzés. Úgy éreztem, muszáj mindent kipakolnom. Ő várakozón nézett rám. - Hogy hívnak valójában?
- Esteban, ne csináld ezt velem, por favor!
- Figyelj.Olyan hálás vagyok neked, amit nem lehet szavakba önteni. Tudom, hogy rendes ember vagy. Tudom, hogy szereted Gonzalot. Tudom, hogy nem szórakozásból titkolózol. Ha úgy akarod megígérem, hogy ami itt most elhangzik, az nem jut Higuaín fülébe, csak amikor te akarod. De tudnom kell az igazat. És ha bajban vagy, segíteni akarok. Mert kedvellek. Mert jó barát vagy.
- Ó, Esteban! Az én bajomon te nem tudsz segíteni. Ezt csak én tudom megoldani, de valószínűleg nem úszom meg élve. - mondtam neki mosolyogva.
- Hallani akarom, aztán majd meglátjuk. - Leültünk a fekve nyomó padra és belőlem dőlt a szó.
- A valódi nevem Viola Majtényi. Azt tudod, hogy magyar vagyok, ebben nem hazudtam. A családom nagyon gazdag, ezt is tudod, mert már meséltem róla, ahogy arról is, hogy nem foglalkoztak velem igazán. Ez is közre játszott abban, hogy félresiklott az életem... - elmondtam neki mindent. A kezdeteket, aztán Igort, a lopásokat, mindent. Mindent kitálaltam, ő pedig figyelmesen hallgatott, először megdöbbent, de aztán fokozatosan változott az arckifejezése és a végén már megértőnek is tűnt.
- Ok. Most gondolom az első utad a rendőrségre vezet. - mondtam neki, amikor befejeztem a mesélést. Ő nagyot sóhajtott és néhány másodperc múlva megszólalt.
- Nem. Nem megyek a rendőrségre. Amit, mondtam, megmondtam. Ha rajtam múlik, ez a dolog nem lepleződik le sem a klub, sem Higuaín előtt. De, azt ugye tudod, hogy sokáig nem bujkálhatsz? Eddig is nagy mázlid volt. Az orosz maffia, dios mio! Mi lesz, ha megtalálnak?
- Én már tudom, hogy mit csinálok, ha megtalálnak.
- És mi lesz, ha Pipitát is belekeverik?
- Azt nem hagyom! - pattantam fel dühösen. - Érted? Nem hagyom! Ha Igor bántani meri Gonzalot, én megölöm! Kinyírom érted?
- Rendben, nyugodj meg. Egyenlőre még téged sem találtak meg, mert gondolom akkor már jelentkeztek volna. - mondta Granero, miközben ő is felállt. - De jól gondold meg, mit csinálsz.
- Nekem nem kell mondanod. Eleget néztem már a hátam mögé. De... - eléggé zavarban voltam attól, ahogy reagált az egészre. - De köszönöm, hogy nem jelentesz fel. Köszönöm, hogy a barátom vagy.
- Jaj, te lány! - lépett közelebb a spanyol és átölelt. - Mibe keveredtél Nóra! Vagyis, tulajdonképpen hogy szólítsalak ezután?
- Maradjunk a Nóránál, ok? Bár azok után, hogy nem juttatsz dutyiba, úgy hívsz, ahogy akarsz!
- Rendben. - mosolygott.
- Most már mennem kell, mert Pablo dührohamot kap, hogy hol vagyok. Még egyszer köszönöm! - megöleltem, majd az ajtó felé indultam.
- Nóra! - szólt utánam a spanyol. - Nem lesz semmi baj. Higuaín szeret téged. - bólintottam neki és kisiettem az ajtón. Mióta itt vagyok féltem attól, hogy mi lesz, ha valaki megtudja a titkomat, de most, hogy megtörtént kicsit megkönnyebbültem. Nagyon kedveltem Granerot, fokozatosan egyre jobban bíztam benne és tudtam, hogy senkinek nem fog szólni a dologról. És jó volt, hogy végre volt valaki, aki előtt nem kellett titkolóznom. Valaki, aki a barátom maradt annak ellenére, aki vagyok. Nagyon reméltem, hogy ez a szerelemben is így lesz. Hogy Gonzalo akkor is szeretni fog, ha megtudja az igazságot...
- Megvan már a lány? - kérdezte Igor és dühösen mászkált fel-alá a nappalijában és legszívesebben a földhöz vágta volna a telefont.
- Nem főnök, még nincs. De, de mindent megteszünk, hogy megtaláljuk. Az összes informátor riasztva lett. Mindenki azt a kis kurvát keresi. - válaszolt Jaroslav, miközben nagyokat nyelt és a nyakkendőjét próbálta meglazítani, hogy levegőt kapjon.
- Hogy nevezted, te kis patkány?
- Bocsánat főnök, nyelvbotlás volt. Szóval mindenki Bagirát keresi.
- Még egy ilyen és kivágom a nyelvedet. Inkább szedjétek össze magatokat. Megrendelésünk van. Egyébként is, hogyan tűnhetett így el? Másfél hónapja nem találjátok. Lehet, hogy új embereket kéne alkalmaznom. A selejtet pedig kiszórni, mert képtelenek vagytok végrehajtani egy ilyen egyszerű feladatot. - kiabált Igor és közben vadul gesztikulált, de aztán leült a foteljába és vett egy nagy levegőt. - Nagyon jószívű leszek. 1 hetet kaptok Jaroszlav. Ha nem kerítitek elő a lányt, betonba öntöm a lábadat és a Volgába dobatlak. Megértetted?
- Da, főnök. 1 héten belül szállítom Bagirát. - válaszolt Jaro, aztán hallotta, ahogy megszakad a vonal.
Igor hátradőlt a fotelben és rágyújtott egy kubai szivarra.
- Előlem nem tűnhetsz el. Elég volt a játszadozásból. Ideje, hogy félbeszakítsam a nyaralásodat, drágám.
2012. június 17., vasárnap
2012. június 12., kedd
XVI.
Másnap a klubban már mindenki tudott a történtekről. A munkatársak a vállamat veregették, Lucía pedig még egy nagy tortát is sütött nekem, amit az edzés után az első csapat tagjai adtak át, én pedig fülig vörösödtem zavaromban.
- Ajjj, fiúk! Nem kellett volna ekkora feneket keríteni a dolognak. Csak jókor voltam jó helyen.
- Mindig ezt mondja! - ölelte át Higuaín a vállamat, mikor a torta előtt álltunk a kantinban. - Most pedig vágd fel és kóstoljuk meg végre. Amigos, én már ettem Lucía főztjéből, és hát, mit mondhatnék, nagymamáméval vetekszik!
- Ó, ne hozzon zavarba senor! Biztos finomabbat esznek fent, a klub éttermében! - mondta Lucía, és az arcát takargatta, nehogy észrevegyék, hogy elpirult.
- Láttátok az El Mundo címlapját? - kérdezte Marcelo. - A jobb alsó sarokban kapott helyet az eset. A sport mellékletben meg egy rövid cikk is van képekkel.
- Mi? - a szívverésem rögtön felgyorsult. Akkora adrenalinlöket áradt szét bennem, hogy észre se vettem, hogy a bal mutatóujjamat csontig bevágtam.
- Itt van, látod? - hozta oda a brazil az újságot és a kérdéses cikkhez lapozott. Végigfutottam a képeket és hatalmas kő esett le a szívemről. Egyiken sem voltam rajta. A paparazzik valószínűleg akkor érkezhettek, mikor Gonzalo és én már nem voltunk ott.
- Jézusom, vérzik az ujjad! - szólt rám Gonza, én pedig akkor éreztem meg a fájdalmat. Letettem a kést és néhány papírszalvétát szorítottam az ujjamra.
- Súlyosnak tűnik. Gyere, felviszlek a csapatorvoshoz. - mondta Gonza és átkarolta a derekamat, hogy az ajtóhoz vezessen. - Jól vagy? Nem szédülsz?
- Persze, hogy jól vagyok, ne dramatizáld már túl! Ez csak egy kis vágás. Csak megcsúszott a kés. Előfordul az ilyesmi.
Az orvosi ágyon ültem, Higuaín pedig mellettem ült és fogta a kezemet, miközben a doki a másik kezemmel bíbelődött, mert kiderült, hogy a pengéből egy néhány milliméteres darab, beletört a sebbe.
- Semmi baj, mindjárt kiszedjük. - mondta az orvos.
- Hallod, semmi baj nem lesz - nyugtatott Higuaín, miközben még véletlenül sem akarta látni, amit az orvos éppen csinált.
- Én nem aggódom Che, de szóljál, ha kell egy zacskó. Úgy látom, nem csak a döglött csótányoktól vagy rosszul. - nevettem, de közben azért piszkosul fájt az ujjam. Az orvos már a kötözésnél tartott, amikor kopogtak az ajtón és Benzema dugta be a hombárfejét.
- Na mizu? Amputálni kellett? - kérdezte vigyorogva.
- Nem, az ujjam még meg van, kösz az érdeklődést kopi! - válaszoltam, és kinyújtottam a nyelvem a franciára.
- Ez nem ilyen vicces! Nem veszitek komolyan! - mondta Higuaín - Miután a barátnőm tegnap majdnem meghalt, most már attól is parázok, ha bevágja az ujját.
- Carino, még mindig ezen vagy kiakadva? Azt hittem tegnap már megnyugtattalak. - kacsintottam rá, és ettől már az ő szája is mosolyra húzódott.
- Na jó, csak gondoltam megnézlek. - mondta Benzema vigyorogva. - Ja, és szólni akartam, hogy a tortának nem lett baja és már majdnem teljesen elfogyott. Két szeletet azért elraktunk nektek.
- Merci! - válaszoltam neki, aztán kiment a szobából.
Közben az orvos is végzett a kötözéssel.
- Ok, rendben lesz, de egy hétig ne érintkezzen vízzel.
- Rendben doki, köszönöm. - szálltam le az ágyról.
- Köszönjük. - mondta Higuaín és kinyitotta nekem az ajtót.
Visszamentünk az alagsorba. Addigra már mindenki elment hiszen rég vége volt az edzésnek. Lucía kihozta nekünk a félretett tortát, mi pedig megköszöntük és a karbantartói iroda felé vettük az irányt.
- Csak összeszedem a cuccaimat és mehetünk is Pilarékhoz. - mondtam Gonzanak. - Hol a slusszkulcsom?
- Ajajaj, így nem lehet motorozni. Az én autómmal megyünk - mondta.
- Ó, dehogynem lehet! Akár félkézzel is el tudnám vezetni az én kicsikémet. Ajjj, Higuaín ne csináld már! A kocsidban el fog hízni a fenekem. - hisztiztem neki egy kicsit, miközben ő még mindig a fejét rázta. Elővettem a bukósisakokat és az egyiket a kezébe nyomtam. - Ma motorral megyünk és én vezetek. De ha akarsz, követhetsz a kocsiddal úri ficsúr! - mondtam neki mosolyogva és egy kicsit rácsaptam a hátsójára.
- A legmakacsabb nő vagy, akit ismerek. - válaszolta nevetve.
Leparkoltunk Graneroék háza előtt és láttuk, hogy Casillasék autója is ott áll. Becsengettünk, mire Esteban nyitott ajtót.
- Pipita, Nóra, gyertek be!
- Gondoltuk benézünk hozzátok, hogy Pilar jól van-e már. - mondta Gonzalo, miközben lekezelt a spanyollal.
- Hoztunk a tortámból is. - léptem be én is a házba.
- Gyertek a nappaliba, Ikerék is itt vannak.
Beléptünk a mediterrán stílusú nappaliba. A falak fehérre lettek festve és színes szőnyegek valamint egy kandalló dobták fel a helységet. Pilar az egyik kényelmesnek látszó kanapén feküdt, vele szemben egy másik kanapén pedig Sara és Iker ültek.
- Sara nagy meglepetést okozott nekem ezzel. - mondta éppen Iker.
- Hola! Milyen meglepetést? - kíváncsiskodott Gonzalo. Saraék felálltak és üdvözöltek minket, Pilart viszont nem hagytuk felkelni, így odamentünk megpuszilni.
- Jobban vagy? - kérdeztem tőle.
- Igen amiga, köszönöm. És azt is, hogy visszajöttél értem. - mondta és megölelt.
- Ne hülyéskedj. Ha nem én, akkor valaki más megtette volna!
- Szóval milyen meglepetés? - kérdezte Gonzalo Iker felé fordulva.
- Kaptam egy festményt Saratól. Én vagyok rajta a Copa del Rey trófeával. Olyan szép ajándék! - áradozott a spanyol portás.
- Tényleg tehetséges ez a Miguel nevű srác, igazad volt! - fordult felém Sara - Ma reggel már el is hoztam a képet. Idefelé jövet pedig még hazaugrottunk és megmutattam Ikernek.
- Örülök, ha jó tippet adtam. - válaszoltam neki.
- Szóval ez volt az a sutyorgás? - kérdezte Higuaín - és ki az a Miguel?
- Egy srác, aki az én lakásomba is festett pár képet. - válaszoltam neki, miközben láttam, hogy már vörösödik az arca.
- Szóval egy művész fiú, értem.
- Jaj, hagyd már abba! Te, én még sose láttalak féltékenynek! Ugye nem kezded el!
- Nem, dehogy is! Miért lennék én féltékeny? Jóképű?
- Nos, ami azt illeti ige, egy szívdöglesztő spanyol fiú. Egy bohém lélek, tudod, az a fajta, aki nem kérdezősködik, és olyan gyönyörű barna szemei vannak... - cukkoltam egy kicsit az argentint, mire már mindenki az ő arckifejezésén nevetett.
Kellemes két órát töltöttünk Graneroéknál, és csak körülbelül este 9-re értünk haza a lakásomba. Mindketten fáradtak voltunk, és mivel Estebanéknál mindig lehet csipegetni valamit, így nem igazán akartunk vacsorázni, csak zuhanyozni és ágyba bújni. Hamar el is aludtunk egymás karjaiban.
Éjszaka arra ébredtem, hogy sikítani akarok, de nem jön ki hang a torkomon és teljesen átnedvesedett a trikóm az izzadságtól.
Lihegve ültem az ágy szélén és először fel sem fogtam, hogy már ébren vagyok és csak rémálom volt az egész. Ahogy felültem az ágyon, Gonzalo is felébredt.
- Mi történt mi amor? - kérdezte és felült mellém.
- Borzasztó rémálmom volt.
- Teljesen le vagy izzadva. Nyugodj meg és meséld el nekem az álmodat. - simogatta meg a hátam az argentin.
- Azt álmodtam, hogy ülök a nappaliban, és az ablak felé nézek. Ekkor az ablakban megjelenik egy nagy pók. Szőrös fekete, sárga csíkokkal. Még sose láttam ilyet. A pók lekezd üldözni. De aztán én kezdem üldözni egy késsel és ő fut előlem. Aztán viszont utolérem és belevágom a kést. Egyszer, kétszer, és harmadszor is. - mondtam még mindig ziláltan és erőteljes kézmozdulatokkal. Gonzalo lefogta a kezemet és próbált nyugtatni, mert kitört belőlem a sírás.
- Semmi baj corazón. Gyere, dőlj le ide velem a párnára. Így bizony. Nyugodj meg. - mondta, miközben visszafeküdtünk a párnára és ő szorosan átölelt, én pedig erős mellkasába temettem az arcomat. - Csak rémálom volt. Én utálom a pókokat, úgyhogy nagyon bátor vagy, hogy leszúrtad álmodban. - próbált viccelődni. - Csak rémálom volt, ne sírj. Velem biztonságban vagy.
- Bocsánat, hogy így kiborultam. - mondtam neki szipogva.
- Nehogy bocsánatot kérj. Te egy bátor ember vagy, én tudom. De néha neked is szükséged van védelemre. Valami nyomaszt téged, de megígértem, hogy nem faggatózok, úgyhogy csak bújj ide hozzám szorosan és próbálj meg visszaaludni. - mondta, és hallani a hangját, később pedig a szívverését érezni olyan megnyugtató volt, hogy újra álomba merültem.
(Zene: Torta és Piláréknál: Toploader-Dancing in the moonlight
Rémálom: Blake Neely-Your worst nightmare)
Másnap a klubban már mindenki tudott a történtekről. A munkatársak a vállamat veregették, Lucía pedig még egy nagy tortát is sütött nekem, amit az edzés után az első csapat tagjai adtak át, én pedig fülig vörösödtem zavaromban.
- Ajjj, fiúk! Nem kellett volna ekkora feneket keríteni a dolognak. Csak jókor voltam jó helyen.
- Mindig ezt mondja! - ölelte át Higuaín a vállamat, mikor a torta előtt álltunk a kantinban. - Most pedig vágd fel és kóstoljuk meg végre. Amigos, én már ettem Lucía főztjéből, és hát, mit mondhatnék, nagymamáméval vetekszik!
- Ó, ne hozzon zavarba senor! Biztos finomabbat esznek fent, a klub éttermében! - mondta Lucía, és az arcát takargatta, nehogy észrevegyék, hogy elpirult.
- Láttátok az El Mundo címlapját? - kérdezte Marcelo. - A jobb alsó sarokban kapott helyet az eset. A sport mellékletben meg egy rövid cikk is van képekkel.
- Mi? - a szívverésem rögtön felgyorsult. Akkora adrenalinlöket áradt szét bennem, hogy észre se vettem, hogy a bal mutatóujjamat csontig bevágtam.
- Itt van, látod? - hozta oda a brazil az újságot és a kérdéses cikkhez lapozott. Végigfutottam a képeket és hatalmas kő esett le a szívemről. Egyiken sem voltam rajta. A paparazzik valószínűleg akkor érkezhettek, mikor Gonzalo és én már nem voltunk ott.
- Jézusom, vérzik az ujjad! - szólt rám Gonza, én pedig akkor éreztem meg a fájdalmat. Letettem a kést és néhány papírszalvétát szorítottam az ujjamra.
- Súlyosnak tűnik. Gyere, felviszlek a csapatorvoshoz. - mondta Gonza és átkarolta a derekamat, hogy az ajtóhoz vezessen. - Jól vagy? Nem szédülsz?
- Persze, hogy jól vagyok, ne dramatizáld már túl! Ez csak egy kis vágás. Csak megcsúszott a kés. Előfordul az ilyesmi.
Az orvosi ágyon ültem, Higuaín pedig mellettem ült és fogta a kezemet, miközben a doki a másik kezemmel bíbelődött, mert kiderült, hogy a pengéből egy néhány milliméteres darab, beletört a sebbe.
- Semmi baj, mindjárt kiszedjük. - mondta az orvos.
- Hallod, semmi baj nem lesz - nyugtatott Higuaín, miközben még véletlenül sem akarta látni, amit az orvos éppen csinált.
- Én nem aggódom Che, de szóljál, ha kell egy zacskó. Úgy látom, nem csak a döglött csótányoktól vagy rosszul. - nevettem, de közben azért piszkosul fájt az ujjam. Az orvos már a kötözésnél tartott, amikor kopogtak az ajtón és Benzema dugta be a hombárfejét.
- Na mizu? Amputálni kellett? - kérdezte vigyorogva.
- Nem, az ujjam még meg van, kösz az érdeklődést kopi! - válaszoltam, és kinyújtottam a nyelvem a franciára.
- Ez nem ilyen vicces! Nem veszitek komolyan! - mondta Higuaín - Miután a barátnőm tegnap majdnem meghalt, most már attól is parázok, ha bevágja az ujját.
- Carino, még mindig ezen vagy kiakadva? Azt hittem tegnap már megnyugtattalak. - kacsintottam rá, és ettől már az ő szája is mosolyra húzódott.
- Na jó, csak gondoltam megnézlek. - mondta Benzema vigyorogva. - Ja, és szólni akartam, hogy a tortának nem lett baja és már majdnem teljesen elfogyott. Két szeletet azért elraktunk nektek.
- Merci! - válaszoltam neki, aztán kiment a szobából.
Közben az orvos is végzett a kötözéssel.
- Ok, rendben lesz, de egy hétig ne érintkezzen vízzel.
- Rendben doki, köszönöm. - szálltam le az ágyról.
- Köszönjük. - mondta Higuaín és kinyitotta nekem az ajtót.
Visszamentünk az alagsorba. Addigra már mindenki elment hiszen rég vége volt az edzésnek. Lucía kihozta nekünk a félretett tortát, mi pedig megköszöntük és a karbantartói iroda felé vettük az irányt.
- Csak összeszedem a cuccaimat és mehetünk is Pilarékhoz. - mondtam Gonzanak. - Hol a slusszkulcsom?
- Ajajaj, így nem lehet motorozni. Az én autómmal megyünk - mondta.
- Ó, dehogynem lehet! Akár félkézzel is el tudnám vezetni az én kicsikémet. Ajjj, Higuaín ne csináld már! A kocsidban el fog hízni a fenekem. - hisztiztem neki egy kicsit, miközben ő még mindig a fejét rázta. Elővettem a bukósisakokat és az egyiket a kezébe nyomtam. - Ma motorral megyünk és én vezetek. De ha akarsz, követhetsz a kocsiddal úri ficsúr! - mondtam neki mosolyogva és egy kicsit rácsaptam a hátsójára.
- A legmakacsabb nő vagy, akit ismerek. - válaszolta nevetve.
Leparkoltunk Graneroék háza előtt és láttuk, hogy Casillasék autója is ott áll. Becsengettünk, mire Esteban nyitott ajtót.
- Pipita, Nóra, gyertek be!
- Gondoltuk benézünk hozzátok, hogy Pilar jól van-e már. - mondta Gonzalo, miközben lekezelt a spanyollal.
- Hoztunk a tortámból is. - léptem be én is a házba.
- Gyertek a nappaliba, Ikerék is itt vannak.
Beléptünk a mediterrán stílusú nappaliba. A falak fehérre lettek festve és színes szőnyegek valamint egy kandalló dobták fel a helységet. Pilar az egyik kényelmesnek látszó kanapén feküdt, vele szemben egy másik kanapén pedig Sara és Iker ültek.
- Sara nagy meglepetést okozott nekem ezzel. - mondta éppen Iker.
- Hola! Milyen meglepetést? - kíváncsiskodott Gonzalo. Saraék felálltak és üdvözöltek minket, Pilart viszont nem hagytuk felkelni, így odamentünk megpuszilni.
- Jobban vagy? - kérdeztem tőle.
- Igen amiga, köszönöm. És azt is, hogy visszajöttél értem. - mondta és megölelt.
- Ne hülyéskedj. Ha nem én, akkor valaki más megtette volna!
- Szóval milyen meglepetés? - kérdezte Gonzalo Iker felé fordulva.
- Kaptam egy festményt Saratól. Én vagyok rajta a Copa del Rey trófeával. Olyan szép ajándék! - áradozott a spanyol portás.
- Tényleg tehetséges ez a Miguel nevű srác, igazad volt! - fordult felém Sara - Ma reggel már el is hoztam a képet. Idefelé jövet pedig még hazaugrottunk és megmutattam Ikernek.
- Örülök, ha jó tippet adtam. - válaszoltam neki.
- Szóval ez volt az a sutyorgás? - kérdezte Higuaín - és ki az a Miguel?
- Egy srác, aki az én lakásomba is festett pár képet. - válaszoltam neki, miközben láttam, hogy már vörösödik az arca.
- Szóval egy művész fiú, értem.
- Jaj, hagyd már abba! Te, én még sose láttalak féltékenynek! Ugye nem kezded el!
- Nem, dehogy is! Miért lennék én féltékeny? Jóképű?
- Nos, ami azt illeti ige, egy szívdöglesztő spanyol fiú. Egy bohém lélek, tudod, az a fajta, aki nem kérdezősködik, és olyan gyönyörű barna szemei vannak... - cukkoltam egy kicsit az argentint, mire már mindenki az ő arckifejezésén nevetett.
Kellemes két órát töltöttünk Graneroéknál, és csak körülbelül este 9-re értünk haza a lakásomba. Mindketten fáradtak voltunk, és mivel Estebanéknál mindig lehet csipegetni valamit, így nem igazán akartunk vacsorázni, csak zuhanyozni és ágyba bújni. Hamar el is aludtunk egymás karjaiban.
Éjszaka arra ébredtem, hogy sikítani akarok, de nem jön ki hang a torkomon és teljesen átnedvesedett a trikóm az izzadságtól.
Lihegve ültem az ágy szélén és először fel sem fogtam, hogy már ébren vagyok és csak rémálom volt az egész. Ahogy felültem az ágyon, Gonzalo is felébredt.
- Mi történt mi amor? - kérdezte és felült mellém.
- Borzasztó rémálmom volt.
- Teljesen le vagy izzadva. Nyugodj meg és meséld el nekem az álmodat. - simogatta meg a hátam az argentin.
- Azt álmodtam, hogy ülök a nappaliban, és az ablak felé nézek. Ekkor az ablakban megjelenik egy nagy pók. Szőrös fekete, sárga csíkokkal. Még sose láttam ilyet. A pók lekezd üldözni. De aztán én kezdem üldözni egy késsel és ő fut előlem. Aztán viszont utolérem és belevágom a kést. Egyszer, kétszer, és harmadszor is. - mondtam még mindig ziláltan és erőteljes kézmozdulatokkal. Gonzalo lefogta a kezemet és próbált nyugtatni, mert kitört belőlem a sírás.
- Semmi baj corazón. Gyere, dőlj le ide velem a párnára. Így bizony. Nyugodj meg. - mondta, miközben visszafeküdtünk a párnára és ő szorosan átölelt, én pedig erős mellkasába temettem az arcomat. - Csak rémálom volt. Én utálom a pókokat, úgyhogy nagyon bátor vagy, hogy leszúrtad álmodban. - próbált viccelődni. - Csak rémálom volt, ne sírj. Velem biztonságban vagy.
- Bocsánat, hogy így kiborultam. - mondtam neki szipogva.
- Nehogy bocsánatot kérj. Te egy bátor ember vagy, én tudom. De néha neked is szükséged van védelemre. Valami nyomaszt téged, de megígértem, hogy nem faggatózok, úgyhogy csak bújj ide hozzám szorosan és próbálj meg visszaaludni. - mondta, és hallani a hangját, később pedig a szívverését érezni olyan megnyugtató volt, hogy újra álomba merültem.
(Zene: Torta és Piláréknál: Toploader-Dancing in the moonlight
Rémálom: Blake Neely-Your worst nightmare)
2012. június 7., csütörtök
XV.
Szó nélkül ültünk az autóban. Gonzalo megállás nélkül az utat nézte, én pedig az ablaküvegnek támasztottam a homlokomat és úgy bámultam az elhaladó házakat a szürkületben. Aztán az argentin törte meg a csendet.
- Ikerék házában nem lett nagy kár. Csak azt a szobát, meg a lépcsőt kell felújítaniuk. Valami hibás konnektor okozta a tüzet. Ott voltam, amikor beszélt a tűzoltókkal.
- Akkor szerencséjük van. - mondtam - Pilar pedig holnap reggelig kórházban marad megfigyelésen.
- Nem értem, te miért nem akartál bemenni! - mondta kicsit szemrehányóan, de én tudtam, hogy még mindig ideges egy kicsit.
- Kutya bajom Higuaín! És te úgyis velem leszel. - néztem rá mosolyogva, ő pedig csak a szeme sarkából figyelt, de látszott az arcán, hogy ettől megenyhült.
- Azért amikor felszaladtál a falon, az nem volt semmi! Mondtad, hogy szoktál falat mászni, de ilyet még csak akciófilmekben láttam!Olyan voltál, mint a Pókember!Vagyis inkább Póklány! - mosolygott.
- Póklány? Olyan lökött vagy!
- De tényleg! És egyébként is, hogy tudtál ilyen higgadt maradni? Csináltál már ilyesmit, ugye?
- Milyet? - jöttem zavarba kicsit a kérdéstől.
- Mentetted már meg azelőtt is valaki életét?
- Nem. Még soha. - válaszoltam.
- Pedig nagyon profin csináltad. Nem tudom, én képes lettem volna-e rá.
- Én meg remélem, hogy sose kell megtudnunk, hogy képes vagy-e rá.
- Mindenesetre beigazolódni látszik a megérzésem veled kapcsolatban.
- A megérzésed?
- Tudod! Amit a múltkor mondtam. Az a furcsa érzés. Előbb én és a virágláda. Most Pilar és a tűz. De ez az érzés még mindig nem múlt el.
- Jaj, ne mondj már ilyeneket Gonzalo! - kértem kicsit idegesen.
- Bocsánat. Csak biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem véletlen. - a lakásomhoz értünk és ő leállította a motort. - Olyan vagy mint, egy őrangyal. - fordult felém.
- Na, ne! Inkább menjünk fel, ahelyett, hogy össze-vissza beszélsz. Szerintem te több füstöt nyeltél, mint én. - mondtam neki nevetve és kiszálltam a kocsiból. Ő is követett és lezárta az autót. Sietve mentünk fel a lakásba. Már alig vártam, hogy átöltözzek és lepihenjek. Miután vettem egy forró fürdőt és pizsamát húztam, az argentin is ezt tette. Amíg zuhanyozott, készítettem néhány szendvicset, mivel a grill parti - rossz viccel élve - tényleg tüzesre sikerült.
- Istenem, most már csak valami kajára vágyom. - mondta Gonzalo, miután kijött a fürdőszobából és elterült a kanapémon.
- Hé, nekem is hagyjál helyet! - mondtam neki nevetve, és egy tányéron tonhalas szendvicseket hoztam. Letettem őket az asztalra, majd visszaszaladtam a gyümölcsléért. Aztán leültem Higuaín mellé, és mint akik egy hete nem ettek, elkezdtünk falni.
- Olyan éhes lettem erre az izgalomra. - mondtam teli szájjal.
- Én is. De te izgultál? Olyan pókerarcod volt! Én meg majd be tojtam, hogy mi lesz veletek, és ha Cristiano nem fog vissza, biztos bemegyek utánatok.
- Tudom! Ezért mondtam neki, hogy fogjon vissza. Túlságosan forrófejű vagy!
- Én vagyok forrófejű? Egyenlőre még én voltam kint és te bent a lángok között! - vágott meglepett arcot.
- De én tudtam mit csinálok! - mondtam neki feltartott mutatóujjal. - Te viszont lökött vagy. - nyeltem le a falatot.
- Tényleg? Már megint lökött? - kikapta a kezemből a gyümölcsleves poharat, majd a sajátjával együtt letette az asztalra és elkezdte csikizni a derekamat, amíg a hátamra nem dőltem.
- Ne, Higuaín! - sikítottam a röhögéstől és próbáltam védekezni, de az egyik kezével mindkét karomat lefogta a fejem felett és még kapálózni sem hagyott.
- Ok, megadom magam. - mondtam kifulladva a nevetéstől. Ő fölém hajolt, a szemembe nézett és elkomorult az arca.
- Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna, ha ma délután esetleg te...
- Pszt! - tettem a szájára a mutatóujjamat. - Estoy aqui! - Átkaroltam a nyakát és először csak gyengéden hozzáérintettem a szám az ajkaihoz, aztán megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk, és beleborzongtam minden pillanatba, amikor a nyelve az enyémet érintette. Belém hasított, hogy mennyire hiányzott már és nem vágytam másra, csak hogy vele legyek. Finoman cirógattam a tarkóját, az ő ujjai pedig - feljebb húzva a trikómat, a bordáimon játszadoztak. Feltérdeltünk és segített levenni a trikómat, majd én is lassan lehúztam róla a pólóját, és közben végigsimítottam az oldalán a csípőjétől egészen a hónaljáig. A ruhadarab a földön kötött ki, én pedig továbbra sem tudtam levenni a kezem az argentin izmos felsőtestéről, így inkább végigsiklottam a tenyeremmel a karjain, majd a vállán, aztán le, egészen a hasáig. Közben ő sem maradt tétlen és gyengéden puszilgatta az arcom minden egyes részét. Miután a többi ruhától is megszabadultunk, lassan a hátára döntöttem és ráültem a combjára, majd fölé hajoltam és egy kicsit kiszívtam a nyakát. Ettől libabőrös lett és kissé remegő kézzel simogatta a hátam. Tovább csókolgattam a nyakát egészen az álláig, és mielőtt újra visszatértem volna az ajkaihoz, egymás szemébe néztünk. A tekintete vágytól csillogott és beletúrt a hajamba.
- Miért nem tudok ellenállni ezeknek a titkolózó szemeknek?
- Ellen akarsz állni? - kérdeztem tőle.
- Nem. Azt akarom, hogy soha ne menj el. Hogy velem maradj.
- Egyszer így lesz. Meglátod. - válaszoltam neki, majd újabb szenvedélyes csókok következtek, ami után feljebb csúsztam a combján, mert eljött az a pillanat, amikor már nem bírtam várni, és érezni akartam őt magamban. Aztán már nem létezett külvilág, csak néhány szórakozott érintés és néhány sóhaj, ami szétfoszlott a nappali éterében.
Ő a hátán feküdt, én pedig a karjaiban pihentem és mindkettőnk pulzusa kissé gyorsan vert még.
- Holnap meglátogatom Pilart munka után. Addigra már otthon lesz. - törtem meg a csendet és közben simogattam Gonzalo derekamon nyugvó kézfejét.
- Én is látni szeretném. Mehetnénk együtt. Estebannak is biztosan jól esne. Holnapra kért a Místertől egy szabadnapot, hogy Pilarral lehessen.
- Rendben. Akkor fél ötre gyere vissza a klubhoz. Otthagyjuk a kocsidat és elmegyünk a Harleyval. Gyorsabb. Úgy jó lesz?
- Persze. - válaszolt, majd egy pillanatnyi csend után nagyot sóhajtott. - Esteban nagyon megijedt. Magát hibáztatta, hogy egyedül hagyta Pilart a házban.
- Ez butaság. Nem tudhatta, hogy rossz az a konnektor.
- Sí, de én átérzem amit átélt sinceramente. Mivel te is rám hoztad a szívbajt. Amikor már Angelito és Serg is fogta Granero karját, én elengedtem és utánad akartam rohanni, de addigra Cristiano odaért és Ikerrel leültettek a fűbe.
- Cristiano jó munkát végzett. Az volt a feladata, hogy te véletlenül se menj a ház közelébe. - mondtam.
- De miért? Ha már nem volt idő megvárni a tűzoltókat, inkább bementem volna én!
- Azt nem! - felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek. - Higuaín! Soha ne merj ilyet csinálni. - mondtam neki, és ő láthatta az arcomon a dühöt, mert nyugtatni kezdett.
- Jól van, rendben. Csak még mindig kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy meg is halhattál volna. - mondta, miközben visszafeküdtem a mellkasára.
- Ezerszer meg kellett volna már halnom. - mondtam ki hangosan, amit gondoltam, és ez hiba volt, mert most ő támaszkodott a könyökére és faggatni kezdett.
- Miért mondod ezt? Nóra kérlek! Nem bízol bennem? Tudom, hogy nem mondasz el valamit! Kérlek, beszélj!
- Higuaín ne faggass kérlek! Adj még egy kis időt! Olyan boldog vagyok így! Olyan tökéletes minden! - néztem kérlelőn a szemébe. - Por favor. - suttogtam neki és megsimogattam a száját.
- Jól van, várok még. De így azt érzem, hogy nem bízol bennem. Pedig tudnod kell, bármit is titkolsz előlem, bármit is tettél a múltban, és mindegy, miért van az a seb a hátadon, én szeretlek. Nagyon szeretlek, mert tudom, hogy jó ember vagy. Ezt ma is bizonyítottad. Te quiero mucho mi vida. - simított végig az arcomon.
- Én is szeretlek téged, és valójában te vagy az egyetlen ember a világon, akiben valóban megbízom. - mondtam neki és adtam egy puszit a mellkasára. Ő fölém gördült és a karjaimat lefogta a párnán az ujjait pedig az enyéimbe fűzte. Éreztem az ajkait a kulcscsontomon és minden porcikám azt kívánta, hogy újra az övé legyek...
(Zene: Enigma-Mea Culpa)
Szó nélkül ültünk az autóban. Gonzalo megállás nélkül az utat nézte, én pedig az ablaküvegnek támasztottam a homlokomat és úgy bámultam az elhaladó házakat a szürkületben. Aztán az argentin törte meg a csendet.
- Ikerék házában nem lett nagy kár. Csak azt a szobát, meg a lépcsőt kell felújítaniuk. Valami hibás konnektor okozta a tüzet. Ott voltam, amikor beszélt a tűzoltókkal.
- Akkor szerencséjük van. - mondtam - Pilar pedig holnap reggelig kórházban marad megfigyelésen.
- Nem értem, te miért nem akartál bemenni! - mondta kicsit szemrehányóan, de én tudtam, hogy még mindig ideges egy kicsit.
- Kutya bajom Higuaín! És te úgyis velem leszel. - néztem rá mosolyogva, ő pedig csak a szeme sarkából figyelt, de látszott az arcán, hogy ettől megenyhült.
- Azért amikor felszaladtál a falon, az nem volt semmi! Mondtad, hogy szoktál falat mászni, de ilyet még csak akciófilmekben láttam!Olyan voltál, mint a Pókember!Vagyis inkább Póklány! - mosolygott.
- Póklány? Olyan lökött vagy!
- De tényleg! És egyébként is, hogy tudtál ilyen higgadt maradni? Csináltál már ilyesmit, ugye?
- Milyet? - jöttem zavarba kicsit a kérdéstől.
- Mentetted már meg azelőtt is valaki életét?
- Nem. Még soha. - válaszoltam.
- Pedig nagyon profin csináltad. Nem tudom, én képes lettem volna-e rá.
- Én meg remélem, hogy sose kell megtudnunk, hogy képes vagy-e rá.
- Mindenesetre beigazolódni látszik a megérzésem veled kapcsolatban.
- A megérzésed?
- Tudod! Amit a múltkor mondtam. Az a furcsa érzés. Előbb én és a virágláda. Most Pilar és a tűz. De ez az érzés még mindig nem múlt el.
- Jaj, ne mondj már ilyeneket Gonzalo! - kértem kicsit idegesen.
- Bocsánat. Csak biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem véletlen. - a lakásomhoz értünk és ő leállította a motort. - Olyan vagy mint, egy őrangyal. - fordult felém.
- Na, ne! Inkább menjünk fel, ahelyett, hogy össze-vissza beszélsz. Szerintem te több füstöt nyeltél, mint én. - mondtam neki nevetve és kiszálltam a kocsiból. Ő is követett és lezárta az autót. Sietve mentünk fel a lakásba. Már alig vártam, hogy átöltözzek és lepihenjek. Miután vettem egy forró fürdőt és pizsamát húztam, az argentin is ezt tette. Amíg zuhanyozott, készítettem néhány szendvicset, mivel a grill parti - rossz viccel élve - tényleg tüzesre sikerült.
- Istenem, most már csak valami kajára vágyom. - mondta Gonzalo, miután kijött a fürdőszobából és elterült a kanapémon.
- Hé, nekem is hagyjál helyet! - mondtam neki nevetve, és egy tányéron tonhalas szendvicseket hoztam. Letettem őket az asztalra, majd visszaszaladtam a gyümölcsléért. Aztán leültem Higuaín mellé, és mint akik egy hete nem ettek, elkezdtünk falni.
- Olyan éhes lettem erre az izgalomra. - mondtam teli szájjal.
- Én is. De te izgultál? Olyan pókerarcod volt! Én meg majd be tojtam, hogy mi lesz veletek, és ha Cristiano nem fog vissza, biztos bemegyek utánatok.
- Tudom! Ezért mondtam neki, hogy fogjon vissza. Túlságosan forrófejű vagy!
- Én vagyok forrófejű? Egyenlőre még én voltam kint és te bent a lángok között! - vágott meglepett arcot.
- De én tudtam mit csinálok! - mondtam neki feltartott mutatóujjal. - Te viszont lökött vagy. - nyeltem le a falatot.
- Tényleg? Már megint lökött? - kikapta a kezemből a gyümölcsleves poharat, majd a sajátjával együtt letette az asztalra és elkezdte csikizni a derekamat, amíg a hátamra nem dőltem.
- Ne, Higuaín! - sikítottam a röhögéstől és próbáltam védekezni, de az egyik kezével mindkét karomat lefogta a fejem felett és még kapálózni sem hagyott.
- Ok, megadom magam. - mondtam kifulladva a nevetéstől. Ő fölém hajolt, a szemembe nézett és elkomorult az arca.
- Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna, ha ma délután esetleg te...
- Pszt! - tettem a szájára a mutatóujjamat. - Estoy aqui! - Átkaroltam a nyakát és először csak gyengéden hozzáérintettem a szám az ajkaihoz, aztán megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk, és beleborzongtam minden pillanatba, amikor a nyelve az enyémet érintette. Belém hasított, hogy mennyire hiányzott már és nem vágytam másra, csak hogy vele legyek. Finoman cirógattam a tarkóját, az ő ujjai pedig - feljebb húzva a trikómat, a bordáimon játszadoztak. Feltérdeltünk és segített levenni a trikómat, majd én is lassan lehúztam róla a pólóját, és közben végigsimítottam az oldalán a csípőjétől egészen a hónaljáig. A ruhadarab a földön kötött ki, én pedig továbbra sem tudtam levenni a kezem az argentin izmos felsőtestéről, így inkább végigsiklottam a tenyeremmel a karjain, majd a vállán, aztán le, egészen a hasáig. Közben ő sem maradt tétlen és gyengéden puszilgatta az arcom minden egyes részét. Miután a többi ruhától is megszabadultunk, lassan a hátára döntöttem és ráültem a combjára, majd fölé hajoltam és egy kicsit kiszívtam a nyakát. Ettől libabőrös lett és kissé remegő kézzel simogatta a hátam. Tovább csókolgattam a nyakát egészen az álláig, és mielőtt újra visszatértem volna az ajkaihoz, egymás szemébe néztünk. A tekintete vágytól csillogott és beletúrt a hajamba.
- Miért nem tudok ellenállni ezeknek a titkolózó szemeknek?
- Ellen akarsz állni? - kérdeztem tőle.
- Nem. Azt akarom, hogy soha ne menj el. Hogy velem maradj.
- Egyszer így lesz. Meglátod. - válaszoltam neki, majd újabb szenvedélyes csókok következtek, ami után feljebb csúsztam a combján, mert eljött az a pillanat, amikor már nem bírtam várni, és érezni akartam őt magamban. Aztán már nem létezett külvilág, csak néhány szórakozott érintés és néhány sóhaj, ami szétfoszlott a nappali éterében.
Ő a hátán feküdt, én pedig a karjaiban pihentem és mindkettőnk pulzusa kissé gyorsan vert még.
- Holnap meglátogatom Pilart munka után. Addigra már otthon lesz. - törtem meg a csendet és közben simogattam Gonzalo derekamon nyugvó kézfejét.
- Én is látni szeretném. Mehetnénk együtt. Estebannak is biztosan jól esne. Holnapra kért a Místertől egy szabadnapot, hogy Pilarral lehessen.
- Rendben. Akkor fél ötre gyere vissza a klubhoz. Otthagyjuk a kocsidat és elmegyünk a Harleyval. Gyorsabb. Úgy jó lesz?
- Persze. - válaszolt, majd egy pillanatnyi csend után nagyot sóhajtott. - Esteban nagyon megijedt. Magát hibáztatta, hogy egyedül hagyta Pilart a házban.
- Ez butaság. Nem tudhatta, hogy rossz az a konnektor.
- Sí, de én átérzem amit átélt sinceramente. Mivel te is rám hoztad a szívbajt. Amikor már Angelito és Serg is fogta Granero karját, én elengedtem és utánad akartam rohanni, de addigra Cristiano odaért és Ikerrel leültettek a fűbe.
- Cristiano jó munkát végzett. Az volt a feladata, hogy te véletlenül se menj a ház közelébe. - mondtam.
- De miért? Ha már nem volt idő megvárni a tűzoltókat, inkább bementem volna én!
- Azt nem! - felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek. - Higuaín! Soha ne merj ilyet csinálni. - mondtam neki, és ő láthatta az arcomon a dühöt, mert nyugtatni kezdett.
- Jól van, rendben. Csak még mindig kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy meg is halhattál volna. - mondta, miközben visszafeküdtem a mellkasára.
- Ezerszer meg kellett volna már halnom. - mondtam ki hangosan, amit gondoltam, és ez hiba volt, mert most ő támaszkodott a könyökére és faggatni kezdett.
- Miért mondod ezt? Nóra kérlek! Nem bízol bennem? Tudom, hogy nem mondasz el valamit! Kérlek, beszélj!
- Higuaín ne faggass kérlek! Adj még egy kis időt! Olyan boldog vagyok így! Olyan tökéletes minden! - néztem kérlelőn a szemébe. - Por favor. - suttogtam neki és megsimogattam a száját.
- Jól van, várok még. De így azt érzem, hogy nem bízol bennem. Pedig tudnod kell, bármit is titkolsz előlem, bármit is tettél a múltban, és mindegy, miért van az a seb a hátadon, én szeretlek. Nagyon szeretlek, mert tudom, hogy jó ember vagy. Ezt ma is bizonyítottad. Te quiero mucho mi vida. - simított végig az arcomon.
- Én is szeretlek téged, és valójában te vagy az egyetlen ember a világon, akiben valóban megbízom. - mondtam neki és adtam egy puszit a mellkasára. Ő fölém gördült és a karjaimat lefogta a párnán az ujjait pedig az enyéimbe fűzte. Éreztem az ajkait a kulcscsontomon és minden porcikám azt kívánta, hogy újra az övé legyek...
(Zene: Enigma-Mea Culpa)
2012. június 6., szerda
XIV.
Egy napfényes vasárnap reggelen az ágyamban fekve arra jöttem rá, hogy eltelt újabb másfél hét, és a naptáram már április 24-ét mutatott. Alig vettem észre, hogy már ennyi idő eltelt. Már nem számolgattam a napokat, az idő csak rohant velem. Rájöttem, hogy egy ideje már nem nézek állandóan a hátam mögé, nem látok mindenkiben ellenséget, és bizony a veszélyérzetemet is kezdtem szinte teljesen elveszíteni.
Amikor egyetemista voltam, nem féltem semmitől. Mindenem megvolt, sosem kellett aggódnom semmi miatt. Nem tudtam, mi a veszély. Aztán, amikor megismertem Igort, Megtanultam félni Rettegni valakitől. Minden mozdulatától, minden szavától. Attól, hogy nem bízhatom benne, hogy nem tudom, mit tesz a következő pillanatban. Nagyon lassan ismertem ki őt. Végül már tudtam, mire számíthatok tőle, de éppen ezért még jobban féltem. De mióta itt élek a spanyol fővárosban, szépen, lassan elmúlt ez az érzés. A környezetemben jelenleg nem volt akitől tartsak. A klubnál nem dolgoztak zsebtolvajok, képhamisítók, drogcsempészek vagy bérgyilkosok. Egyszerű emberek voltak a munkatársaim, én pedig igyekeztem felvenni az életvitelüket és minél inkább beolvadni közéjük. Hétköznapi dolgokat csináltam. Heti 5 napot dolgoztam, rendben tartottam a lakásomat, törődtem az újdonsült barátaimmal. Na és persze szerelmes lettem. Életemben először. A srác ugyan munkáját tekintve nem hétköznapi, de egyébként minden olyan normális volt. Annyira normális, hogy már eszembe se jutott, hogy ez valaha véget érhet...
Higuaínnal alig találkoztunk az elmúlt másfél hétben a mérkőzések miatt. Két meccset is idegenben játszottak, így szinte folyamatosan úton volt és nekem már nagyon hiányzott. Ezen a napfényes vasárnapon viszont újra láthattam. Ramos és Arbeloa kitalálták, hogy egy grillparti keretében megünneplik a tegnapi győzelmüket, és mindenki hozhatja a barátnőjét, feleségét, gyerekeit, így Gonzalo is elhívott engem. Az eseményt délutánra tervezték és Casillas kertjét választották helyszínül, mert az elég nagy volt hozzá.
Higuaín csak kettőre jött értem, de amikor megbeszéltük a találkát, a lelkemre kötötte, hogy sütök olyan meggyes pitét, amilyet a múltkor, mert az biztos ízlene mindenkinek, és ő már megígérte, hogy mi visszük a desszertet. Szóval ideje volt kimászni az ágyból, és nekilátni a sütésnek. Végül is kétféle pite lett, meggyes és almás, hogy biztosan elég legyen mindenkinek. Miután kész lettem mindennel és gondosan elcsomagoltam a süteményeket, elmentem tusolni és felöltözni. Elhatároztam, hogy ma meglepem Higuaínt és nem farmernadrágot húzok magamra. Elég meleg nap volt és mégsem mehetek tornacipőben egy rakás topmodell-feleség meg riporter-barátnő közé. Szóval felvettem egy térdig érő pántos fehér ruhát, amit csak a kerti parti és Gonzalo kedvéért vásároltam. A cipőm azért maradt lapos talpú és kiengedtem a hajamat. Kíváncsi voltam Higuaín véleményére. Ahogy elkészültem, néhány perc múlva már szólt is a csengő. Kinyitottam az ajtót és ő egy csokor vörös rózsát tartott az arca előtt, de amikor előbújt mögüle, ő lepődött meg jobban.
- Ez nem az az ajtó? - kérdezte.
- Attól függ kit keres senor. - válaszoltam mosolyogva.
- A barátnőmet. Egy csaj farmerban, motoron, egy 9-es csavarkulccsal a kezében.
- Akkor jó helyen jár, csak a csaj a farmert ruhára, a motort az ön autójára, a csavarkulcsot meg némi süteményre cserélte. De csak erre a délutánra! Na gyere már be loco, ne állj az ajtóban! - mondtam neki, majd amikor belépett, bezártam mögötte az ajtót.
- Ezt neked hoztam. - adta át a virágot, én pedig megköszöntem, és gyorsan vázába is tettem a gyönyörű rózsákat.
- Nos, megleptelek? - álltam elé és széttártam a karjaimat.
- Igen, meglepődtem, de nagyon szép vagy. Olyan vagy, mint egy angyal. - mondta, ahogy közelebb lépett és átkarolt, aztán megcsókoltuk egymást.
- Jaj, el se tudod képzelni, mennyire hiányoztál már! - mondtam neki és magamhoz szorítottam. Aztán ránéztem a karórámra és mondtam neki, hogy most már ideje indulni.
- Ne, várj még egy percet corazón, hiszen te is hiányoztál nekem. Egy órácskát még nélkülözni tudnak minket arról a partiról. - mondta és lassan kezdte letolni a ruhám pántját a vállamon. Ettől libabőrös lettem és egy percig még én is úgy gondoltam, hogy nem kell annyira sietni, de aztán leállítottam a kezét.
- Kérlek menjünk!Sarat és Pilart is látni akarom már. - mondtam neki, és valóban újra találkozni akartam a két lánnyal, akikkel még az egy héttel ezelőtti, Bernabéu-beli meccsen barátkoztam össze. Sara, a híres riporternő és Casillas barátnője, Pilar pedig Granero középiskolai szerelme.
- Na jó, estig még visszafogom magam. - mondta nagyot sóhajtva és megfogta az egyik tányért, amit felé nyújtottam.
- Sütöttem almásat meg meggyeset is.
- Aranyos vagy, a fiúknak ízleni fog.
Megérkeztünk a partira és jó házigazda módjára Iker és Sara fogadott minket.
- Gyertek, gyertek Pipita, - mosolygott a spanyol kapus. - Örülök, hogy végre nem egyedül jössz az ilyen bulikra. - fogott kezet Higuaínnal.
- Sziasztok - köszönt Sara is, majd rögtön hozzám fordult. - Sikerült? - kérdezte izgatott arccal.
- Igen, kész van amit kértél. - majd egy összehajtogatott fehér papírt vettem elő a táskámból és átnyújtottam neki.
- Ó, muchas gracias amiga! Holnap el is megyek érte. - lelkendezett, majd adott két puszit, miután átvette a papírt.
- Mi az? - kérdezte Gonzalo és Iker szinte egyszerre és kiváncsi arccal néztek ránk.
- Ez amolyan női butaság. - válaszolta Sara mosolyogva és rám kacsintott.
- Ne törődjetek vele. - mondtam én is a fiúknak legyintve.
- Ezután csatlakoztunk a többiekhez a kertben, ahol Ramos és Di María már javában sütötték a húst és éppen veszekedtek.
- Én vagyok az argentin, én jobban értek ehhez! - magyarázott két kézzel Angelito.
- De mi Sevillában ezt másképp csináljuk.
- Mi van fiúk? - kérdezte Gonzalo.
- Ez az agyatlan teljesen ki akarja szárítani a marhát! - mutogatott dühösen Angel a spanyol hátvédre.
- Én agyatlan? Hogy sül meg, ha nincs alatta elég faszén?
- Nem máglyán akarjuk elégetni zsenikém. Tudod mit, inkább csak a villát fogd, de el ne ejtsd, mint tavaly a kupát!
- Na most már hagyjál békén! Mondtam, hogy valaki meglökött hátulról!
- Tranquilo, tranquilo! Majd én sütöm a húst!Én is argentin vagyok. Serg, a gazpachotok tényleg nagyon jó, de az asadot hagyd ránk!
- Már te is kezded? - nézett Ramos Gonzára, majd még nagyobb vita kerekedett az egészből, mert most már Higuaín is kézzel-lábbal magyarázott a másik kettőnek és Iker próbált rendet tenni közöttük, mindenki más pedig dőlt a röhögéstől. Ekkor jött ki a házból Granero is. Odasétált hozzánk és engem is üdvözölt.
- Itt meg mi folyik?
- Semmi, csak presztizs harc kezdődött a hússütő lapátért. - válaszoltam vigyorogva.
- Tudod, az alfahímek egymásnak estek, és az igazi alfahím próbálja szétválasztani őket. - mondta Sara, miközben fülig pirulva nézte Ikert.
- Pilar nem jött? - kérdeztem Granerotól.
- De, csak bement a mosdóba egy kicsit felfrissíteni magát.
- Értem.
Granero még mindig nem úgy nézett rám, ahogy a csapat többi tagja, de valamiért azt éreztem, ha kiderülne, hogy ki vagyok, az ő támogatására számíthatnék leginkább, és a velem szembeni kevésbé barátságos viselkedése ellenére én is őt kedveltem a legjobban a csapatból.
- Ugye az emeleti mosdóba ment? - kérdezte Sara. - a földszinten ugyanis eldugult a wc és és a vizes csak holnap tud kijönni.
- Én szívesen megnézem, ha akarod. - ajánlottam fel a segítségemet.
- Á, ilyen szép ruhában!Hagyd csak! - válaszolta mosolyogva.
- Nem jelent gondot.
Ebben a pillanatban segélykiáltást hallottunk, aztán valaki azt ordította. hogy tűz van. Mindenki a házra nézett és az egyik emeleti szoba ablakából valóban ömlött a füst.
- Te jó ég, ott van a mosdó is, ahova Pilar ment! - kiáltotta Granero és már szaladt volna a ház felé de megfogtam a karját és szóltam Gonzalonak, aki Di María segítségével lefogta Estebant.
- Senki ne menjen a ház közelébe!Hívjátok a mentőket és a tűzoltókat. - kiabáltam, miközben már a lángok is kicsaptak a szoba ablakán. - Iker, van kötél a garázsban?
- Igen, az ajtó mellett jobb oldalon, a falra akasztva. - válaszolta.
- Senkit ne engedjetek a ház közelébe! - mondtam neki, majd a garázs felé futottam. A hátam mögött még hallottam Higuaín hangját.
- Mire készülsz? Oda nem mehetsz be! - kiabálta utánam, de ezzel most nem foglalkozhattam. Bementem a garázsba és megtaláltam a kötelet. Aztán körülnéztem, és egy kicsit arrébb, a sarokban megláttam amire még szükségem volt. Ott hevert egy vaskampó, ami fénykorában futónövények cserepének tartására szolgálhatott, és egy lyuk is volt az egyenes végén. Elég erősnek látszott. Hálát adtam az égnek, hogy Saraék nem dobták ki. Egy régi pokrócot is találtam. Ekkor Cristiano jelent meg a hátam mögött.
- Hívtam a tűzoltókat, mit segítsek. - kérdezte.
- Ezt vizezd be nekem. - nyújtottam felé a pokrócot és még be se fejeztem a mondatot a portugál már begyújtotta a rakétákat és eltűnt a pokróccal. Felkaptam a kampót a kötelet pedig a vállamra tettem és rohantam ki a garázsból. Közben Cristiano is megérkezett a pokróccal.
- Mindenki el a háztól, és kérlek figyelj Higuaínra. - ő bólintott és futott vissza a többiekhez, én pedig átszaladtam a ház azon oldalához, ahol a lángok csaptak ki az ablakon. Mindenki dermedten állt. A gyerekeket a lányok messze vitték a háztól. Tudtam, hogy az ablakon kell bemásznom, mert úgy hamarabb megtalálom Pilart. Beledugtam a kötelet a kampó végén lévő lyukba és hurkot kötöttem rá. A nagy ablak mellett volt egy kisebb is, amin még csak füst tört elő. Igyekeztem eltalálni azt az ablakot. A kampó elég nehéz volt, de minden erőmet összeszedve lendítettem egyet rajta és sikerült beakasztanom az ablakpárkányba. Innentől már könnyű dolgom volt, lévén volt gyakorlatom az ilyesmiben. Felfutottam a falon és a vizes takaróba burkolózva bemásztam az ablakon. Bent alig lehetett látni a füsttől, így négykézlábra ereszkedtem és elkezdtem keresni Pilart. Szerencsére hamar megtaláltam, és mivel nem mozdult el a fürdőszobából, még nem nyelt annyi füstöt, így eszméleténél volt. Tudtam, hogy a bejáraton nem juthatunk ki, hiszen a tűz a lépcső irányába kezdett el terjedni, így átkaroltam, és átbotorkáltunk abba a szobába, amiről tudtam, hogy az ablaka a medence felett van. Még szerencse, hogy Sara korábban már megmutatta a házukat, gondoltam magamban. Kinyitottam az ablakot és mindenki minket nézett, hogy most mi lesz. Közben a tűzoltók és a mentők is megérkeztek, de már nem volt idő várni a létrára, mert a tűz ebbe a szobába is átterjedt. Gyorsan kellett cselekedni.
- Ok, Pilar. Háromig számolok, aztán ugrunk.
- Nem, én félek. - remegett és vissza akart fordulni, de én nem hagytam.
- Ne félj, fogom a kezed és együtt ugrunk. Nem olyan magas és víz van alattunk. Nem lesz semmi baj. Figyelj. Egy, kettő, három. - Nagy levegőt vettünk és nekirugaszkodtunk. A következő pillanatban már csak a csobbanás okozta ütést éreztem, és hogy a fülem tele megy vízzel.
Két, két mentős kihúzott minket a vízből és azonnal elláttak minket. Én intettem, hogy jól vagyok, így kaptam egy törülközőt a vállamra és leültem a fűbe, Pilart viszont tüzetesebben látták el. Közben mindenki odarohant hozzánk, élükön Granero és Higuaín.
Az argentin letérdelt mellém a medence szélére és elkezdte tapogatni a vállam, a hátam, és az arcomat, aztán szorosan megölelt, hogy azt hittem sosem enged el, és éreztem, hogy a szíve legalább kétszázat ver percenként. Végül elengedett és az arcomat kezdte simogatni.
- Dios mio! Jól vagy? Nincs bajod? Nem tört el semmid? Nem nyeltél füstöt? Mi jutott eszedbe, hogy bementél egy égő házba? Meg is halhattál volna! Ne merj még egyszer így megijeszteni! Annyira féltem, hogy elveszítelek! - rám nézett, és most először láttam igazi félelmet a tekintetében.
- Jól vagyok. Nyugodj meg. Semmi baj. - simogattam meg az arcát, majd jobbra néztem és Pilart meg Granerot láttam összeölelkezve. Esteban ugyanolyan szorosan ölelte barátnőjét, ahogy Higuaín az előbb engem. Néztem őket és ekkor a spanyol is rám nézett. Először neki is félelem tükröződött a szemében, de amikor egymásra néztünk, csodálkozássá változott. Természetesen abban a pillanatban nem mondott semmit, de bólintott egyet, és nekem ez a bólintás többet jelentett ezer köszönetnél, mert tudtam, hogy most valami változott kettőnk között. Granero számára most már nem számít ki voltam, vagy mit titkolok, csak az, hogy ki vagyok most. Aztán visszanéztem Higuaínra, és ahogy ő még mindig mellettem térdelt és a kezemet fogta, egy új érzés költözött a szívembe. Egy másfajta félelem, amilyet eddig még nem ismertem, és ami az argentin szemében is ott ült. Félelem attól, hogy már nem csak magadat kell féltened. Félelem attól, hogy elveszítheted azt, akit szeretsz.
(Zenék: Tűz: Evanescence-Thoughtless
Megmenekültünk!Új érzés!: Evanescence-Missing)
Egy napfényes vasárnap reggelen az ágyamban fekve arra jöttem rá, hogy eltelt újabb másfél hét, és a naptáram már április 24-ét mutatott. Alig vettem észre, hogy már ennyi idő eltelt. Már nem számolgattam a napokat, az idő csak rohant velem. Rájöttem, hogy egy ideje már nem nézek állandóan a hátam mögé, nem látok mindenkiben ellenséget, és bizony a veszélyérzetemet is kezdtem szinte teljesen elveszíteni.
Amikor egyetemista voltam, nem féltem semmitől. Mindenem megvolt, sosem kellett aggódnom semmi miatt. Nem tudtam, mi a veszély. Aztán, amikor megismertem Igort, Megtanultam félni Rettegni valakitől. Minden mozdulatától, minden szavától. Attól, hogy nem bízhatom benne, hogy nem tudom, mit tesz a következő pillanatban. Nagyon lassan ismertem ki őt. Végül már tudtam, mire számíthatok tőle, de éppen ezért még jobban féltem. De mióta itt élek a spanyol fővárosban, szépen, lassan elmúlt ez az érzés. A környezetemben jelenleg nem volt akitől tartsak. A klubnál nem dolgoztak zsebtolvajok, képhamisítók, drogcsempészek vagy bérgyilkosok. Egyszerű emberek voltak a munkatársaim, én pedig igyekeztem felvenni az életvitelüket és minél inkább beolvadni közéjük. Hétköznapi dolgokat csináltam. Heti 5 napot dolgoztam, rendben tartottam a lakásomat, törődtem az újdonsült barátaimmal. Na és persze szerelmes lettem. Életemben először. A srác ugyan munkáját tekintve nem hétköznapi, de egyébként minden olyan normális volt. Annyira normális, hogy már eszembe se jutott, hogy ez valaha véget érhet...
Higuaínnal alig találkoztunk az elmúlt másfél hétben a mérkőzések miatt. Két meccset is idegenben játszottak, így szinte folyamatosan úton volt és nekem már nagyon hiányzott. Ezen a napfényes vasárnapon viszont újra láthattam. Ramos és Arbeloa kitalálták, hogy egy grillparti keretében megünneplik a tegnapi győzelmüket, és mindenki hozhatja a barátnőjét, feleségét, gyerekeit, így Gonzalo is elhívott engem. Az eseményt délutánra tervezték és Casillas kertjét választották helyszínül, mert az elég nagy volt hozzá.
Higuaín csak kettőre jött értem, de amikor megbeszéltük a találkát, a lelkemre kötötte, hogy sütök olyan meggyes pitét, amilyet a múltkor, mert az biztos ízlene mindenkinek, és ő már megígérte, hogy mi visszük a desszertet. Szóval ideje volt kimászni az ágyból, és nekilátni a sütésnek. Végül is kétféle pite lett, meggyes és almás, hogy biztosan elég legyen mindenkinek. Miután kész lettem mindennel és gondosan elcsomagoltam a süteményeket, elmentem tusolni és felöltözni. Elhatároztam, hogy ma meglepem Higuaínt és nem farmernadrágot húzok magamra. Elég meleg nap volt és mégsem mehetek tornacipőben egy rakás topmodell-feleség meg riporter-barátnő közé. Szóval felvettem egy térdig érő pántos fehér ruhát, amit csak a kerti parti és Gonzalo kedvéért vásároltam. A cipőm azért maradt lapos talpú és kiengedtem a hajamat. Kíváncsi voltam Higuaín véleményére. Ahogy elkészültem, néhány perc múlva már szólt is a csengő. Kinyitottam az ajtót és ő egy csokor vörös rózsát tartott az arca előtt, de amikor előbújt mögüle, ő lepődött meg jobban.
- Ez nem az az ajtó? - kérdezte.
- Attól függ kit keres senor. - válaszoltam mosolyogva.
- A barátnőmet. Egy csaj farmerban, motoron, egy 9-es csavarkulccsal a kezében.
- Akkor jó helyen jár, csak a csaj a farmert ruhára, a motort az ön autójára, a csavarkulcsot meg némi süteményre cserélte. De csak erre a délutánra! Na gyere már be loco, ne állj az ajtóban! - mondtam neki, majd amikor belépett, bezártam mögötte az ajtót.
- Ezt neked hoztam. - adta át a virágot, én pedig megköszöntem, és gyorsan vázába is tettem a gyönyörű rózsákat.
- Nos, megleptelek? - álltam elé és széttártam a karjaimat.
- Igen, meglepődtem, de nagyon szép vagy. Olyan vagy, mint egy angyal. - mondta, ahogy közelebb lépett és átkarolt, aztán megcsókoltuk egymást.
- Jaj, el se tudod képzelni, mennyire hiányoztál már! - mondtam neki és magamhoz szorítottam. Aztán ránéztem a karórámra és mondtam neki, hogy most már ideje indulni.
- Ne, várj még egy percet corazón, hiszen te is hiányoztál nekem. Egy órácskát még nélkülözni tudnak minket arról a partiról. - mondta és lassan kezdte letolni a ruhám pántját a vállamon. Ettől libabőrös lettem és egy percig még én is úgy gondoltam, hogy nem kell annyira sietni, de aztán leállítottam a kezét.
- Kérlek menjünk!Sarat és Pilart is látni akarom már. - mondtam neki, és valóban újra találkozni akartam a két lánnyal, akikkel még az egy héttel ezelőtti, Bernabéu-beli meccsen barátkoztam össze. Sara, a híres riporternő és Casillas barátnője, Pilar pedig Granero középiskolai szerelme.
- Na jó, estig még visszafogom magam. - mondta nagyot sóhajtva és megfogta az egyik tányért, amit felé nyújtottam.
- Sütöttem almásat meg meggyeset is.
- Aranyos vagy, a fiúknak ízleni fog.
Megérkeztünk a partira és jó házigazda módjára Iker és Sara fogadott minket.
- Gyertek, gyertek Pipita, - mosolygott a spanyol kapus. - Örülök, hogy végre nem egyedül jössz az ilyen bulikra. - fogott kezet Higuaínnal.
- Sziasztok - köszönt Sara is, majd rögtön hozzám fordult. - Sikerült? - kérdezte izgatott arccal.
- Igen, kész van amit kértél. - majd egy összehajtogatott fehér papírt vettem elő a táskámból és átnyújtottam neki.
- Ó, muchas gracias amiga! Holnap el is megyek érte. - lelkendezett, majd adott két puszit, miután átvette a papírt.
- Mi az? - kérdezte Gonzalo és Iker szinte egyszerre és kiváncsi arccal néztek ránk.
- Ez amolyan női butaság. - válaszolta Sara mosolyogva és rám kacsintott.
- Ne törődjetek vele. - mondtam én is a fiúknak legyintve.
- Ezután csatlakoztunk a többiekhez a kertben, ahol Ramos és Di María már javában sütötték a húst és éppen veszekedtek.
- Én vagyok az argentin, én jobban értek ehhez! - magyarázott két kézzel Angelito.
- De mi Sevillában ezt másképp csináljuk.
- Mi van fiúk? - kérdezte Gonzalo.
- Ez az agyatlan teljesen ki akarja szárítani a marhát! - mutogatott dühösen Angel a spanyol hátvédre.
- Én agyatlan? Hogy sül meg, ha nincs alatta elég faszén?
- Nem máglyán akarjuk elégetni zsenikém. Tudod mit, inkább csak a villát fogd, de el ne ejtsd, mint tavaly a kupát!
- Na most már hagyjál békén! Mondtam, hogy valaki meglökött hátulról!
- Tranquilo, tranquilo! Majd én sütöm a húst!Én is argentin vagyok. Serg, a gazpachotok tényleg nagyon jó, de az asadot hagyd ránk!
- Már te is kezded? - nézett Ramos Gonzára, majd még nagyobb vita kerekedett az egészből, mert most már Higuaín is kézzel-lábbal magyarázott a másik kettőnek és Iker próbált rendet tenni közöttük, mindenki más pedig dőlt a röhögéstől. Ekkor jött ki a házból Granero is. Odasétált hozzánk és engem is üdvözölt.
- Itt meg mi folyik?
- Semmi, csak presztizs harc kezdődött a hússütő lapátért. - válaszoltam vigyorogva.
- Tudod, az alfahímek egymásnak estek, és az igazi alfahím próbálja szétválasztani őket. - mondta Sara, miközben fülig pirulva nézte Ikert.
- Pilar nem jött? - kérdeztem Granerotól.
- De, csak bement a mosdóba egy kicsit felfrissíteni magát.
- Értem.
Granero még mindig nem úgy nézett rám, ahogy a csapat többi tagja, de valamiért azt éreztem, ha kiderülne, hogy ki vagyok, az ő támogatására számíthatnék leginkább, és a velem szembeni kevésbé barátságos viselkedése ellenére én is őt kedveltem a legjobban a csapatból.
- Ugye az emeleti mosdóba ment? - kérdezte Sara. - a földszinten ugyanis eldugult a wc és és a vizes csak holnap tud kijönni.
- Én szívesen megnézem, ha akarod. - ajánlottam fel a segítségemet.
- Á, ilyen szép ruhában!Hagyd csak! - válaszolta mosolyogva.
- Nem jelent gondot.
Ebben a pillanatban segélykiáltást hallottunk, aztán valaki azt ordította. hogy tűz van. Mindenki a házra nézett és az egyik emeleti szoba ablakából valóban ömlött a füst.
- Te jó ég, ott van a mosdó is, ahova Pilar ment! - kiáltotta Granero és már szaladt volna a ház felé de megfogtam a karját és szóltam Gonzalonak, aki Di María segítségével lefogta Estebant.
- Senki ne menjen a ház közelébe!Hívjátok a mentőket és a tűzoltókat. - kiabáltam, miközben már a lángok is kicsaptak a szoba ablakán. - Iker, van kötél a garázsban?
- Igen, az ajtó mellett jobb oldalon, a falra akasztva. - válaszolta.
- Senkit ne engedjetek a ház közelébe! - mondtam neki, majd a garázs felé futottam. A hátam mögött még hallottam Higuaín hangját.
- Mire készülsz? Oda nem mehetsz be! - kiabálta utánam, de ezzel most nem foglalkozhattam. Bementem a garázsba és megtaláltam a kötelet. Aztán körülnéztem, és egy kicsit arrébb, a sarokban megláttam amire még szükségem volt. Ott hevert egy vaskampó, ami fénykorában futónövények cserepének tartására szolgálhatott, és egy lyuk is volt az egyenes végén. Elég erősnek látszott. Hálát adtam az égnek, hogy Saraék nem dobták ki. Egy régi pokrócot is találtam. Ekkor Cristiano jelent meg a hátam mögött.
- Hívtam a tűzoltókat, mit segítsek. - kérdezte.
- Ezt vizezd be nekem. - nyújtottam felé a pokrócot és még be se fejeztem a mondatot a portugál már begyújtotta a rakétákat és eltűnt a pokróccal. Felkaptam a kampót a kötelet pedig a vállamra tettem és rohantam ki a garázsból. Közben Cristiano is megérkezett a pokróccal.
- Mindenki el a háztól, és kérlek figyelj Higuaínra. - ő bólintott és futott vissza a többiekhez, én pedig átszaladtam a ház azon oldalához, ahol a lángok csaptak ki az ablakon. Mindenki dermedten állt. A gyerekeket a lányok messze vitték a háztól. Tudtam, hogy az ablakon kell bemásznom, mert úgy hamarabb megtalálom Pilart. Beledugtam a kötelet a kampó végén lévő lyukba és hurkot kötöttem rá. A nagy ablak mellett volt egy kisebb is, amin még csak füst tört elő. Igyekeztem eltalálni azt az ablakot. A kampó elég nehéz volt, de minden erőmet összeszedve lendítettem egyet rajta és sikerült beakasztanom az ablakpárkányba. Innentől már könnyű dolgom volt, lévén volt gyakorlatom az ilyesmiben. Felfutottam a falon és a vizes takaróba burkolózva bemásztam az ablakon. Bent alig lehetett látni a füsttől, így négykézlábra ereszkedtem és elkezdtem keresni Pilart. Szerencsére hamar megtaláltam, és mivel nem mozdult el a fürdőszobából, még nem nyelt annyi füstöt, így eszméleténél volt. Tudtam, hogy a bejáraton nem juthatunk ki, hiszen a tűz a lépcső irányába kezdett el terjedni, így átkaroltam, és átbotorkáltunk abba a szobába, amiről tudtam, hogy az ablaka a medence felett van. Még szerencse, hogy Sara korábban már megmutatta a házukat, gondoltam magamban. Kinyitottam az ablakot és mindenki minket nézett, hogy most mi lesz. Közben a tűzoltók és a mentők is megérkeztek, de már nem volt idő várni a létrára, mert a tűz ebbe a szobába is átterjedt. Gyorsan kellett cselekedni.
- Ok, Pilar. Háromig számolok, aztán ugrunk.
- Nem, én félek. - remegett és vissza akart fordulni, de én nem hagytam.
- Ne félj, fogom a kezed és együtt ugrunk. Nem olyan magas és víz van alattunk. Nem lesz semmi baj. Figyelj. Egy, kettő, három. - Nagy levegőt vettünk és nekirugaszkodtunk. A következő pillanatban már csak a csobbanás okozta ütést éreztem, és hogy a fülem tele megy vízzel.
Két, két mentős kihúzott minket a vízből és azonnal elláttak minket. Én intettem, hogy jól vagyok, így kaptam egy törülközőt a vállamra és leültem a fűbe, Pilart viszont tüzetesebben látták el. Közben mindenki odarohant hozzánk, élükön Granero és Higuaín.
Az argentin letérdelt mellém a medence szélére és elkezdte tapogatni a vállam, a hátam, és az arcomat, aztán szorosan megölelt, hogy azt hittem sosem enged el, és éreztem, hogy a szíve legalább kétszázat ver percenként. Végül elengedett és az arcomat kezdte simogatni.
- Dios mio! Jól vagy? Nincs bajod? Nem tört el semmid? Nem nyeltél füstöt? Mi jutott eszedbe, hogy bementél egy égő házba? Meg is halhattál volna! Ne merj még egyszer így megijeszteni! Annyira féltem, hogy elveszítelek! - rám nézett, és most először láttam igazi félelmet a tekintetében.
- Jól vagyok. Nyugodj meg. Semmi baj. - simogattam meg az arcát, majd jobbra néztem és Pilart meg Granerot láttam összeölelkezve. Esteban ugyanolyan szorosan ölelte barátnőjét, ahogy Higuaín az előbb engem. Néztem őket és ekkor a spanyol is rám nézett. Először neki is félelem tükröződött a szemében, de amikor egymásra néztünk, csodálkozássá változott. Természetesen abban a pillanatban nem mondott semmit, de bólintott egyet, és nekem ez a bólintás többet jelentett ezer köszönetnél, mert tudtam, hogy most valami változott kettőnk között. Granero számára most már nem számít ki voltam, vagy mit titkolok, csak az, hogy ki vagyok most. Aztán visszanéztem Higuaínra, és ahogy ő még mindig mellettem térdelt és a kezemet fogta, egy új érzés költözött a szívembe. Egy másfajta félelem, amilyet eddig még nem ismertem, és ami az argentin szemében is ott ült. Félelem attól, hogy már nem csak magadat kell féltened. Félelem attól, hogy elveszítheted azt, akit szeretsz.
(Zenék: Tűz: Evanescence-Thoughtless
Megmenekültünk!Új érzés!: Evanescence-Missing)
2012. június 4., hétfő
XIII.
Reggel szokás szerint csörgött az óra. Gyorsan kinyomtam, hogy ne ébressze fel Higuaínt. Óvatosan keltem fel az ágyból, kivettem néhány ruhát a szekrényből, majd kiosontam a szobából, hogy letusoljak és felöltözzek. Úgy gondoltam a tegnapi pizza maradéka jó lesz reggelire, úgyhogy betettem a mikroba melegedni. Közben hallottam a mocorgást a szobában, néhány perc múlva Gonza lépett ki az ajtón pólóban és alsónadrágban.
- Buenos días cariño! - köszönt, miközben felém lépkedett.
- Buenos días, jól aludtál? - kérdeztem.
- Mint a bunda - válaszolt és közben hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra. - Jó illatod van. Te már fel is öltöztél?
- Igen, mert tíz perc múlva indulok.
- Már annyi az idő?
- Háromnegyed hét van.
- Akkor még korán van. Hova indulsz?
- Neked korán van, de az én munkaidőm fél nyolckor kezdődik, és ha elkések, señor Pablo seggbe rúg. Reggeli tálalva - tettem ki közben a pizzát egy tányérra, majd adtam egy puszit a szájára és a cipős szekrény felé akartam indulni, de ő visszahúzott és szorosan megölelt.
- Gonzalo, engedj, légyszíves - kérleltem nevetve.
- Nem!
- Légyszíves engedj el!
- Nem engedlek!
- Ajjj, Higuaín, most kérlek utoljára. Vagy akarsz egy másik gyomrost? Tényleg indulnom kell!
- Nyugi amazon!Akkor hadd vigyelek be én.
- A te kocsiddal menjünk az edzőközpontba? Minek, ott a motorom. És te még ráérsz. Meg egyébként is, akkor mindenki rájön, hogy együtt vagyunk! - mondtam neki meglepett arccal, erre ő elkezdte zavartan vakargatni a fejét.
- Hát, igazából a csapat már tudja.
- Az összes csapattársad tud rólunk? Azt sejtettem, hogy Albiol már igen, de hogy mindenki...
- Ez azért nem akkora tragédia. Vagy igen? Az a lökött elmondta mindenkinek. - vágott aggódó arcot.
- Végül is nem baj. Csak a sajtó ne tudjon rólunk egyenlőre. Rendben?
- Rendben. Azt még én se akarom. Nem akarom, hogy szaglásszanak utánunk.
- Jól van. - mondtam neki mosolyogva. - De most már tényleg indulnom kell.
- Én is felöltözök és beviszlek. Majd aztán hazamegyek átöltözni.
Néhány perc múlva már kint voltunk a lakásból, de előtte még Gonza rám erőltette, hogy vigyek fóliába csomagolt pizzát, mert ebédig nem szabad éhen lenni.
- De furcsa, hogy nem két keréken megyek. - mondtam neki, miközben bekötöttem magamat.
- A motorozás élvezetes, de az autó viszont kényelmesebb. - jegyezte meg és közben elindultunk.
- Te jó ég, most az összes munkatársam is tudomást szerez rólunk! - mondtam ki hangosan, amire gondoltam.
- Hát, azt hiszem már ők is tudják.
- Mi?
- Igen - mondta, miközben folyamatosan az utat nézte - mert az egyik kertész fiú hallotta, ahogy a fiúknak meséltem a moziról, meg hogy milyen gyorsan futsz.
- Mindegy, végül is semmi közük hozzá. - mondtam, de valójában kicsit féltem attól, hogy mit fognak szólni hozzá.
Fél nyolc előtt öt perccel értünk Valdebebasba, ott Gonzalo kitett, majd hazament átöltözni, hiszen csak tizenegyre kellett visszajönnie. Becsekkoltam a belépőkártyával és Pablo irodája felé vettem az irányt. A folyosón máris találkoztam az első kíváncsiskodókkal. Barbara és Mercedes, a két adminisztrátor lány volt a legpletykásabb az összes munkatársam közül. Aranyosak, de belehaltak volna az információhiányba.
- Tényleg igaz? Mondd már? Pedrotól hallottuk! Igaz vagy nem? - Szegezték nekem a kérdést egymás szavába vágva.
- Mi igaz? - húztam az agyukat egy kicsit.
- Ajjj, ne csináld már! Tényleg randizol Pipitával? - kérdezte Mercedes.
- Hát, találkoztunk párszor...
- Atyaég! És milyen volt? Meddig jutottatok? Mióta tart? - ragadott meg a két vállamnál fogva Barbara.
- Higuaín egy nagyon kedves srác. Bocsássatok meg, de el fogok késni és akkor Pablo leszedi a fejemet. - mondtam, majd faképnél hagytam őket. Még hallottam a hátam mögül a mérgelődésüket.
- Ezt nem teheted velünk! Nóra! Nóra!
Beértem az irodába, ahol Pablo és María fogadott hatalmas mosollyal.
- Buenos días! hallottuk a nagy hírt. - mondta María, aztán két puszit adott az arcomra.
- Nyugi! Azért még nem megyek hozzá feleségül.
- Persze, de mi akkor is örülünk, mert tudjuk, hogy egyedül élsz. Jár neked a romantika. Elvégre fiatal vagy. Reméljük ez kibont abból a sötét burokból, ami körülvesz. - mondta Pablo - Na jó, pakolj le és máris indulhatsz a kantinba. A háremem egyik tagjának, Lucíának szüksége van egy kis segítségre.
- A háremed? Te vén idióta, azt hiszed kellesz valakinek? - fakadt ki María, és nyakon legyintette Pablot, aki a hasát fogta a röhögéstől. - Lucía és én együtt járunk bulizni és nem kell nekünk ilyen nagyszájú vén kujon, mint te, Pablo García!
Nevetve hagytam ott őket.
Leértem az alagsorba és a konyha felé vettem az irányt. Szembe találkoztam két konyhai kisegítőlánnyal, akik nagyon mosolyogtak rám, én pedig kezdtem egyre inkább zavarban érezni magam. Bementem a konyhába.
- Señora Lucía. Pablo mondta, hogy segítség kell.
- Ajjj szívem, hallottam ahírt. Nagyon örülök. Tudod, láttam én már köztetek valamit akkor is, amikor itt ebédeltetek. Jól teszed lányom. Élvezd az életet. - magyarázta mosolyogva, amire én csak zavartan bólogattam. - Na gyere, nézd meg nekem ezt a grillsütőt, mert mindjárt megőrülök! El kellene kezdenem sütni a húst meg a halat, de nem akar felforrósodni.
Mikor végeztem Lucía grillsütőjével, fel kellett mennem kicserélni a zárat az egyik raktár ajtaján, ahol az edzéshez szükséges felszerelést tartották, mert valaki beletörte a kulcsot. A raktár felé menet szembe találkoztam Özillel és Sahinnal. Köszöntem nekik, ők visszaköszöntek és elégedett arccal bólogattak, mikor elmentek mellettem.
- Güzel, güzel kiz... - mondták törökül, és nem sejtették hogy megértettem, a külsőmre tettek kedves megjegyzést, miszerint "csinos, szép lány" vagyok.
- Tesekkür ederim - köszöntem meg nekik mosolyogva, ők pedig csodálkozva összenéztek, aztán nevetni kezdtek és elsiettek, de annyit még megjegyzett Mesut, hogy ő örül a dolognak.
Már végeztem a zárcserével és a szerszámokat pakoltam össze, amikor éreztem, hogy valaki megáll mögöttem. Megfordultam és Esteban Granero arca nézett vissza rám.
- Beszélhetnék veled egy percet? - kérdezte komoly arccal.
- Hogyne señor Granero, parancsoljon.
- Nem szoktam beleszólni senki életébe, mert nincs közöm hozzá, de Pipita nagyon jó barátom, és hiába voltak már nőügyei, valójában egy nagyon érzékeny emberről van szó.
- Én is észrevettem, de nem értem, mire akar célozni ezzel.
- Te rendes lánynak látszol. Nekem ehhez jó orrom van. De valami van a szemedben, amiből tudom, hogy nem vagy teljesen őszinte. Semmi közöm a magánéletedhez, de meg akarok győződni arról, hogy nem akarod átverni Gonzalot.
- Értem. Nos, señor Granero. Elhiszem, hogy Ön látja, mikor hazudik az ember, hiszen ha jól tudom pszichológiát tanul. Ennek ellenére, ha akarnám, át tudnám verni önt. De nem akarom. Úgyhogy most jól nézzen a szemembe, mert az igazat fogom mondani. Szeretem Higuaínt, és az érzéseimet illetően nem csapom be őt. - mondtam és közben határozottan néztem a szemébe. Ő néhány másodpercig állta a tekintetem, de aztán elfordult.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál. - mondta végül. Ezután megfogtam a szerszámos ládámat, biccentettem neki és magára hagytam a raktár előtt.
Visszamentem az irodába és lepakoltam. Pablo közben elment valahova, így egyedül maradtam a helységben a kétségeimmel. Kissé feszült lettem ettől a beszélgetéstől, de aztán próbáltam nem foglalkozni a dologgal, hiszen tudtam, hogy egyszer úgyis kiderül az igazság, és akkor Gonzalo kezében lesz minden, és egyébként sem hazudtam Graneronak. Bár azt is tudtam, hogy nagyon meg fogom bántani az argentint, ha megtudja rólam, hogy ki vagyok valójában, de azzal nyugtattam magam, hogy az érzéseim őszinték és ezt Neki is tudnia kell.
Gondolataimból visszarántott a valóságba, hogy valaki belépett az irodába. Háttal álltam az ajtónak és meg akartam fordulni, de addigra Higuaín hátulról megölelt.
- Úgy hiányoztál mi amor! - húzott szorosan magához, aztán hagyta, hogy megforduljak.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle.
- Pablotól kérdeztem, hogy merre talállak, és mondta, hogy valószínűleg itt vagy, ha már végeztél a zárral.
- Ő hol van?
- Nem tudom, az alagsor felé ment. Mi a baj bonita? Olyan feszültnek látszol. - kérdezte aggódó arccal.
- Semmi gond, csak nehezen kezelem a kíváncsi tekinteteket. - válaszoltam és elhatároztam, hogy a Graneroval folytatott beszélgetésről egy szót sem szólok neki.
- Értem, de ne törődj velük. Majd megszokják. El fog csendesedni ez az egész.
- Igen, de nem akarom, hogy bárki azt higgye, hogy csak azért vagyok veled, mert pénzed van, hiszen te tudod, hogy a családom gazdag és... - a kezeimbe temettem az arcomat.
- Na, na! Neked miért számít az én véleményemen kívül bárki másé? Figyelj - kihámozta az arcomat a tenyeremből és megfogta a kezem - én tudom, hogy nem a pénzem miatt vagy velem. Érzem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged, más nem számít! Vale? Most pedig bújj ide hozzám - ölelte át a nyakamat és megsimogatta a fejem. A szavai teljesen megnyugtattak. A karjaimmal körbefontam a derekát és az erős vállába temettem az arcomat.
- Ajjj, mi lesz velem jövő héten! Játszol most szombaton, aztán szerdán, aztán megint szombaton.
- Majd vasárnap vagy hétfőn délután sort kerítünk rá, hogy egy kicsit kettesben legyünk. - válaszolta.
- Vasárnap vagy hétfő délutánig pedig egyedül leszek otthon, az ágyamban... - a szemébe néztem és közben elkezdtem simogatni a hátát a pólója alatt. Élveztem, hogy egy kicsit húzhatom az agyát.
- Azt semmiképp sem hagyhatom. Talán ma délután is találkoznunk kéne. - mondta, majd egyre közeledett az ajkaim felé, de amikor meg akart csókolni, hirtelen rátettem a tenyerem a szájára.
- Ma nem lehet, hiszen interjút adsz a bwin-nek.
- Ó, a francba, majdnem elfelejtettem. - kapta fel a fejét. - Akkor most rohanok edzésre, aztán gyorsan kell kajálnom, hogy odaérjek az időpontra! Hánykor is lesz? Háromkor! Este felhívlak mi vida! - megcsókolt és az ajtó felé vette az irányt én pedig már az asztalom felé fordultam, de ekkor visszafordult és még néhányszor megpuszilta a számat.
- Csak mert ebből egy nem elég. - mondta mosolyogva, majd kiviharzott az irodából.
Én csak nevettem, és leültem az asztalom mögé, hogy megvárjam Pablot.
Reggel szokás szerint csörgött az óra. Gyorsan kinyomtam, hogy ne ébressze fel Higuaínt. Óvatosan keltem fel az ágyból, kivettem néhány ruhát a szekrényből, majd kiosontam a szobából, hogy letusoljak és felöltözzek. Úgy gondoltam a tegnapi pizza maradéka jó lesz reggelire, úgyhogy betettem a mikroba melegedni. Közben hallottam a mocorgást a szobában, néhány perc múlva Gonza lépett ki az ajtón pólóban és alsónadrágban.
- Buenos días cariño! - köszönt, miközben felém lépkedett.
- Buenos días, jól aludtál? - kérdeztem.
- Mint a bunda - válaszolt és közben hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra. - Jó illatod van. Te már fel is öltöztél?
- Igen, mert tíz perc múlva indulok.
- Már annyi az idő?
- Háromnegyed hét van.
- Akkor még korán van. Hova indulsz?
- Neked korán van, de az én munkaidőm fél nyolckor kezdődik, és ha elkések, señor Pablo seggbe rúg. Reggeli tálalva - tettem ki közben a pizzát egy tányérra, majd adtam egy puszit a szájára és a cipős szekrény felé akartam indulni, de ő visszahúzott és szorosan megölelt.
- Gonzalo, engedj, légyszíves - kérleltem nevetve.
- Nem!
- Légyszíves engedj el!
- Nem engedlek!
- Ajjj, Higuaín, most kérlek utoljára. Vagy akarsz egy másik gyomrost? Tényleg indulnom kell!
- Nyugi amazon!Akkor hadd vigyelek be én.
- A te kocsiddal menjünk az edzőközpontba? Minek, ott a motorom. És te még ráérsz. Meg egyébként is, akkor mindenki rájön, hogy együtt vagyunk! - mondtam neki meglepett arccal, erre ő elkezdte zavartan vakargatni a fejét.
- Hát, igazából a csapat már tudja.
- Az összes csapattársad tud rólunk? Azt sejtettem, hogy Albiol már igen, de hogy mindenki...
- Ez azért nem akkora tragédia. Vagy igen? Az a lökött elmondta mindenkinek. - vágott aggódó arcot.
- Végül is nem baj. Csak a sajtó ne tudjon rólunk egyenlőre. Rendben?
- Rendben. Azt még én se akarom. Nem akarom, hogy szaglásszanak utánunk.
- Jól van. - mondtam neki mosolyogva. - De most már tényleg indulnom kell.
- Én is felöltözök és beviszlek. Majd aztán hazamegyek átöltözni.
Néhány perc múlva már kint voltunk a lakásból, de előtte még Gonza rám erőltette, hogy vigyek fóliába csomagolt pizzát, mert ebédig nem szabad éhen lenni.
- De furcsa, hogy nem két keréken megyek. - mondtam neki, miközben bekötöttem magamat.
- A motorozás élvezetes, de az autó viszont kényelmesebb. - jegyezte meg és közben elindultunk.
- Te jó ég, most az összes munkatársam is tudomást szerez rólunk! - mondtam ki hangosan, amire gondoltam.
- Hát, azt hiszem már ők is tudják.
- Mi?
- Igen - mondta, miközben folyamatosan az utat nézte - mert az egyik kertész fiú hallotta, ahogy a fiúknak meséltem a moziról, meg hogy milyen gyorsan futsz.
- Mindegy, végül is semmi közük hozzá. - mondtam, de valójában kicsit féltem attól, hogy mit fognak szólni hozzá.
Fél nyolc előtt öt perccel értünk Valdebebasba, ott Gonzalo kitett, majd hazament átöltözni, hiszen csak tizenegyre kellett visszajönnie. Becsekkoltam a belépőkártyával és Pablo irodája felé vettem az irányt. A folyosón máris találkoztam az első kíváncsiskodókkal. Barbara és Mercedes, a két adminisztrátor lány volt a legpletykásabb az összes munkatársam közül. Aranyosak, de belehaltak volna az információhiányba.
- Tényleg igaz? Mondd már? Pedrotól hallottuk! Igaz vagy nem? - Szegezték nekem a kérdést egymás szavába vágva.
- Mi igaz? - húztam az agyukat egy kicsit.
- Ajjj, ne csináld már! Tényleg randizol Pipitával? - kérdezte Mercedes.
- Hát, találkoztunk párszor...
- Atyaég! És milyen volt? Meddig jutottatok? Mióta tart? - ragadott meg a két vállamnál fogva Barbara.
- Higuaín egy nagyon kedves srác. Bocsássatok meg, de el fogok késni és akkor Pablo leszedi a fejemet. - mondtam, majd faképnél hagytam őket. Még hallottam a hátam mögül a mérgelődésüket.
- Ezt nem teheted velünk! Nóra! Nóra!
Beértem az irodába, ahol Pablo és María fogadott hatalmas mosollyal.
- Buenos días! hallottuk a nagy hírt. - mondta María, aztán két puszit adott az arcomra.
- Nyugi! Azért még nem megyek hozzá feleségül.
- Persze, de mi akkor is örülünk, mert tudjuk, hogy egyedül élsz. Jár neked a romantika. Elvégre fiatal vagy. Reméljük ez kibont abból a sötét burokból, ami körülvesz. - mondta Pablo - Na jó, pakolj le és máris indulhatsz a kantinba. A háremem egyik tagjának, Lucíának szüksége van egy kis segítségre.
- A háremed? Te vén idióta, azt hiszed kellesz valakinek? - fakadt ki María, és nyakon legyintette Pablot, aki a hasát fogta a röhögéstől. - Lucía és én együtt járunk bulizni és nem kell nekünk ilyen nagyszájú vén kujon, mint te, Pablo García!
Nevetve hagytam ott őket.
Leértem az alagsorba és a konyha felé vettem az irányt. Szembe találkoztam két konyhai kisegítőlánnyal, akik nagyon mosolyogtak rám, én pedig kezdtem egyre inkább zavarban érezni magam. Bementem a konyhába.
- Señora Lucía. Pablo mondta, hogy segítség kell.
- Ajjj szívem, hallottam ahírt. Nagyon örülök. Tudod, láttam én már köztetek valamit akkor is, amikor itt ebédeltetek. Jól teszed lányom. Élvezd az életet. - magyarázta mosolyogva, amire én csak zavartan bólogattam. - Na gyere, nézd meg nekem ezt a grillsütőt, mert mindjárt megőrülök! El kellene kezdenem sütni a húst meg a halat, de nem akar felforrósodni.
Mikor végeztem Lucía grillsütőjével, fel kellett mennem kicserélni a zárat az egyik raktár ajtaján, ahol az edzéshez szükséges felszerelést tartották, mert valaki beletörte a kulcsot. A raktár felé menet szembe találkoztam Özillel és Sahinnal. Köszöntem nekik, ők visszaköszöntek és elégedett arccal bólogattak, mikor elmentek mellettem.
- Güzel, güzel kiz... - mondták törökül, és nem sejtették hogy megértettem, a külsőmre tettek kedves megjegyzést, miszerint "csinos, szép lány" vagyok.
- Tesekkür ederim - köszöntem meg nekik mosolyogva, ők pedig csodálkozva összenéztek, aztán nevetni kezdtek és elsiettek, de annyit még megjegyzett Mesut, hogy ő örül a dolognak.
Már végeztem a zárcserével és a szerszámokat pakoltam össze, amikor éreztem, hogy valaki megáll mögöttem. Megfordultam és Esteban Granero arca nézett vissza rám.
- Beszélhetnék veled egy percet? - kérdezte komoly arccal.
- Hogyne señor Granero, parancsoljon.
- Nem szoktam beleszólni senki életébe, mert nincs közöm hozzá, de Pipita nagyon jó barátom, és hiába voltak már nőügyei, valójában egy nagyon érzékeny emberről van szó.
- Én is észrevettem, de nem értem, mire akar célozni ezzel.
- Te rendes lánynak látszol. Nekem ehhez jó orrom van. De valami van a szemedben, amiből tudom, hogy nem vagy teljesen őszinte. Semmi közöm a magánéletedhez, de meg akarok győződni arról, hogy nem akarod átverni Gonzalot.
- Értem. Nos, señor Granero. Elhiszem, hogy Ön látja, mikor hazudik az ember, hiszen ha jól tudom pszichológiát tanul. Ennek ellenére, ha akarnám, át tudnám verni önt. De nem akarom. Úgyhogy most jól nézzen a szemembe, mert az igazat fogom mondani. Szeretem Higuaínt, és az érzéseimet illetően nem csapom be őt. - mondtam és közben határozottan néztem a szemébe. Ő néhány másodpercig állta a tekintetem, de aztán elfordult.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál. - mondta végül. Ezután megfogtam a szerszámos ládámat, biccentettem neki és magára hagytam a raktár előtt.
Visszamentem az irodába és lepakoltam. Pablo közben elment valahova, így egyedül maradtam a helységben a kétségeimmel. Kissé feszült lettem ettől a beszélgetéstől, de aztán próbáltam nem foglalkozni a dologgal, hiszen tudtam, hogy egyszer úgyis kiderül az igazság, és akkor Gonzalo kezében lesz minden, és egyébként sem hazudtam Graneronak. Bár azt is tudtam, hogy nagyon meg fogom bántani az argentint, ha megtudja rólam, hogy ki vagyok valójában, de azzal nyugtattam magam, hogy az érzéseim őszinték és ezt Neki is tudnia kell.
Gondolataimból visszarántott a valóságba, hogy valaki belépett az irodába. Háttal álltam az ajtónak és meg akartam fordulni, de addigra Higuaín hátulról megölelt.
- Úgy hiányoztál mi amor! - húzott szorosan magához, aztán hagyta, hogy megforduljak.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle.
- Pablotól kérdeztem, hogy merre talállak, és mondta, hogy valószínűleg itt vagy, ha már végeztél a zárral.
- Ő hol van?
- Nem tudom, az alagsor felé ment. Mi a baj bonita? Olyan feszültnek látszol. - kérdezte aggódó arccal.
- Semmi gond, csak nehezen kezelem a kíváncsi tekinteteket. - válaszoltam és elhatároztam, hogy a Graneroval folytatott beszélgetésről egy szót sem szólok neki.
- Értem, de ne törődj velük. Majd megszokják. El fog csendesedni ez az egész.
- Igen, de nem akarom, hogy bárki azt higgye, hogy csak azért vagyok veled, mert pénzed van, hiszen te tudod, hogy a családom gazdag és... - a kezeimbe temettem az arcomat.
- Na, na! Neked miért számít az én véleményemen kívül bárki másé? Figyelj - kihámozta az arcomat a tenyeremből és megfogta a kezem - én tudom, hogy nem a pénzem miatt vagy velem. Érzem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged, más nem számít! Vale? Most pedig bújj ide hozzám - ölelte át a nyakamat és megsimogatta a fejem. A szavai teljesen megnyugtattak. A karjaimmal körbefontam a derekát és az erős vállába temettem az arcomat.
- Ajjj, mi lesz velem jövő héten! Játszol most szombaton, aztán szerdán, aztán megint szombaton.
- Majd vasárnap vagy hétfőn délután sort kerítünk rá, hogy egy kicsit kettesben legyünk. - válaszolta.
- Vasárnap vagy hétfő délutánig pedig egyedül leszek otthon, az ágyamban... - a szemébe néztem és közben elkezdtem simogatni a hátát a pólója alatt. Élveztem, hogy egy kicsit húzhatom az agyát.
- Azt semmiképp sem hagyhatom. Talán ma délután is találkoznunk kéne. - mondta, majd egyre közeledett az ajkaim felé, de amikor meg akart csókolni, hirtelen rátettem a tenyerem a szájára.
- Ma nem lehet, hiszen interjút adsz a bwin-nek.
- Ó, a francba, majdnem elfelejtettem. - kapta fel a fejét. - Akkor most rohanok edzésre, aztán gyorsan kell kajálnom, hogy odaérjek az időpontra! Hánykor is lesz? Háromkor! Este felhívlak mi vida! - megcsókolt és az ajtó felé vette az irányt én pedig már az asztalom felé fordultam, de ekkor visszafordult és még néhányszor megpuszilta a számat.
- Csak mert ebből egy nem elég. - mondta mosolyogva, majd kiviharzott az irodából.
Én csak nevettem, és leültem az asztalom mögé, hogy megvárjam Pablot.
2012. június 2., szombat
XII.
Másnap este hat előtt tíz perccel csengettek az ajtón. Kinéztem a kukucskálón, de nem láttam senkit, ezért lassan kinyitottam az ajtót és kiléptem a folyosóra. Ekkor valaki megfogta a vállam, én pedig reflexből könyökkel bevittem egy gyomrost az illetőnek, majd hátrafordultam. Ekkor láttam, hogy Higuaín az ajtófélfának támaszkodik és jobb kezével a hasát fogja.
- A francba, ezt most miért kaptam? - kérdezte fájdalmas arcot vágva.
- Ne haragudj, reflex mozdulat volt. - léptem oda hozzá ijedt arccal. - Nagyon fáj?
- Hát tudod, gyilkos ütésed van. - mondta és kicsit már mosolygott.
- Tényleg nem akartalak megütni. Menjünk be, hogy le tudj ülni. - érintettem meg a hátát, és bevezettem a lakásba, majd bezártam az ajtót. - Ülj le ide. - irányítottam a kanapéhoz. - hozok egy kis vizet.
- Köszönöm.
- Tényleg ne haragudj. Csak tudod, egyedül élek, és már megszoktam, hogy meg kell védenem magam. - mondtam, miközben a kezébe adtam a vizet és leültem mellé a kanapéra. - Jobb már egy kicsit?
- Persze, csak először fájt. Kutya bajom. Ne aggódj. - kortyolt bele a vízbe, majd a poharat letette az asztalra. - Vissza akartam adni, hogy tegnap megijesztettél a raktáros akcióddal, erre megint én kapok. - mondta nevetve.
- Annyira sajnálom! De mutasd, hová is könyököltem? - felhúztam a pólót a hasán és adtam egy puszit az izmos hasfalára.
- Hát. valahol ott, de már nem tudom pontosan. Valahogy az egész úgy fáj. - próbált nagyon szenvedő arcot vágni, de alig bírta visszatartani a nevetést. Adtam még néhány puszit a hasára, aztán visszahúztam a pólóját.
- Na gyere! Menjünk főzni! - álltam fel a kanapéról és próbáltam őt is felhúzni a kezénél fogva, de visszarántott és az ölében kötöttem ki.
- Muszáj most főzni?Az később is ráér. - mondta és közben lassan elkezdte puszilgatni a nyakamat.
- Igen, mert én éhes vagyok és már elkészítettem a tésztát, ami nem mehet tönkre.
- De én most valami másra is éhes vagyok. - erősködött, miközben megpróbálta levenni rólam a pólómat.
- Ajjj, gyere már csináljuk a kaját. Én már úgy ennék egy kis pizzát! - mondtam neki, és felálltam az öléből.
- Pizza? Pizzát sütsz? Hát miért nem ezzel kezdted? - Pattant fel ő is, aztán kipakolta a zsebéből a telefonját meg a kulcsait, és letette őket az asztalra. - Imádom a pizzát. Anyám is gyakran süt.
- Gondoltam, hogy szereted. Ezért találtam ki ezt. És te pakolhatod rá a feltétet.
- Remek. Akkor lássunk neki. - dörzsölte össze a tenyerét, majd el akart csenni párat a felszeletelt sonkából, de a fakanállal egy gyengét ráütöttem a kezére.
- Moss kezet, mielőtt bármihez hozzányúlsz a konyhában.
- Jól van na. - simogatta a kézfejét, majd a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy megmossa a kezét. - De ez most már tűrhetetlen. Fel foglak jelenteni családon belüli erőszakért. - szólt ki a fürdőből.
Én csak mosolyogtam magamban, miközben már elkezdtem kinyújtani a tésztákat.
- Na, mit csináljak? - kérdezte, mikor visszatért.
- Erre már pakolhatsz is. A sütő már elő van melegítve. - mutattam neki az egyik kerekre formázott tésztára, majd még kettőt csináltam, így összesen három pizzát sütöttünk. Szerencsére a sütőben mindhárom egyszerre elfért. Végül egy sonkás, egy tenger gyümölcsei és egy négysajtos lett.
- 10 perc se kell neki, és kész, annyira forró a sütő. - fordultam felé, miután elhelyeztem a pizzákat a sütőlapon és bezártam az ajtót.
- A szakácsnőtök tanított meg a pizzasütésre is? - kérdezte, miközben a maradék sonkából csipegetett.
- Nem, egy kisstílű maffiózó anyjától tanultam három éve Nápolyban. - mondtam neki mosolyogva. Nem volt kedvem hazudni neki, és ez volt az igazság, hiszen még a nagy orrú Al Moretti anyjától tanultam a receptet. Elmondtam neki az igazat, mert úgy sem hitte el, így nem volt értelme hazudni.
- Ó, értem. Tehát igazi profitól. - nevetett, majd átölelt és megcsókolt. - Olyan más vagy, mint azok a lányok, akiket eddig ismertem.
- Tényleg? És miben vagyok annyira más?
- Lehet veled egy csomót hülyéskedni, nem játszod meg magad, és nem a bankszámlám jár a fejedben.Ezt tudom, Érzem. Azt is érzem, hogy nem mondasz el mindent magadról, de türelmes vagyok és megvárom, amikor majd meg akarsz nyílni előttem.
- Mindenkinek vannak titkai Gonzalo - mondtam neki komoly arccal - de ne kételkedj abban, hogy egyszer megtudod az enyémet. Hogy azután mi lesz, azt nem tudom még.
Közben jelzet a sütő feletti óra és mindketten odaléptünk, hogy kivegyük a kész pizzákat.
- Azt hiszem jól sikerültek. - mondtam, miközben bezártam a sütőajtót.
- És az illatuk is isteni. Hol vannak a tányérok? - kérdezte.
- Ott a felső polcon.
Kivett a szekrényből két tányért én pedig felszeleteltem a pizzákat és raktam rájuk belőle. Aztán leültünk a nappaliban, feltettük a lábunkat az asztalra és enni kezdtünk.
- Tyűha, ez nagyon jó lett. - mondta mosolyogva.
- Ha anyukádé 10-es, akkor erre hányast adnál? - kérdeztem.
- 10 alá.
- Miért alá?
- Mert azt anya süti.
- Ok, azt hiszem ezzel meg tudok békélni.
Miután befejeztük az evést, kivittem a tányérokat a konyhába és elraktam a maradék pizzát, majd visszamentem a nappaliba és Gonzalo mellé kuporodtam a kanapén, ő pedig átkarolta a vállamat.
- Én még szomjas vagyok, te nem? - pattantam fel hirtelen.
- De, egy kicsit. - válaszolta.
Visszamentem a konyhába és hoztam két pohár gyümölcslevet. Leültem mellé, majd mindketten ittunk, aztán letettük a poharakat az asztalra.
Ezután ránéztem, ő rám mosolygott, majd nyújtózott egyet és a póló alól kidomborodott a z izmos mellkasa. Ekkor úgy éreztem, hogy tovább már nem bírom türtőztetni magam, odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, majd a bal kezével feljebb tűrte a pólómat, és forró tenyere fel és le követte a derekam vonalát. Beleültem az ölébe úgy, hogy szemben legyek vele és elkezdtem finoman harapdálni a nyakát. Azután levettem a pólóját és először a kulcscsontját, majd a vállát puszilgattam. Tetszett neki, hogy ilyen rámenős vagyok, mert rólam is lekerült a póló, aztán felállt a kanapéról, és az ölében vitt a szobám irányába, miközben egyre hevesebben csókoltuk egymást. Mikor beértünk a szobába, letett az ágyra, én pedig ülve elkezdtem őt kihámozni a farmerjából. Aztán lekerült róla a ruhadarab, én pedig feljebb kúsztam az ágyon, miközben a saját nadrágomat is ledobtam a földre, az övé mellé. Háttal a párnának könyököltem az ágyon, ő pedig közelített felém, és közben lassan végigsimított a lábamon a térdemtől kezdve egészen végig a combom belső felén. Ettől egészen megremegtem és egyre jobban elöntött a forróság. Aztán a hasamon folytatta a testem felfedezését immár a szájával, és felfelé haladt, amíg el nem ért az államig, majd az ajkaimhoz, és újra csókolózni kezdtünk, miközben ő a nyakamat cirógatta, én pedig szórakozott mozdulatokkal simogattam a hátát. Éreztem, hogy minden mozdulatomtól libabőrös lesz, én pedig már teljesen elvesztettem az önkontrollomat. Felültünk és a melltartómmal kezdett el bíbelődni.
- Soha nem kívántam még senkit ennyire, mint most téged. - súgtam a fülébe és mindketten egyre gyorsabban vettük a levegőt. Végre levette a melltartómat és ekkor észrevette a heget a lapockám alatt. Nem kérdezett semmit, csak lassan és alig érezhetően végighúzta rajta a mutatóujját, aztán a szemembe nézett és megsimogatta az arcomat.
- Olyan gyönyörű vagy Nóra!
- Nagyon szeretlek Gonzalo Higuaín!
- Én is nagyon szeretlek téged.
Újra csókolózni kezdtünk, aztán - miközben a maradék ruha is lekerült rólunk - én finoman végigfutottam a nyelvem hegyével a nyakán, és eközben az ujjaim a gerincvonalán siklottak végig. Ez volt az olaj a tűzre, mert már egész testében remegett, és a mellkasomon éreztem, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Lassan a hátamra fektetett és a karjaiban tartott, hogy aztán eljöjjön a pillanat, amikor eggyé válunk és már semmit sem érzékelünk a körülöttünk lévő világból és csak egymás sóhaját halljuk.
Gonzalo a hátán feküdt, én pedig neki háttal, de a mellkasán pihentettem a fejem és a bal keze a hasamon volt. Mindketten csak bámultuk a plafont és hallgattuk az éjszaka zajait a félig nyitott ablakon át.
- Emlékszel, mikor először találkoztunk? - kérdezte.
- Amikor a konnektort mentem bütykölni az öltözőtökbe?
- Igen.
- Eléggé meglepett, mikor visszaadtad a csavarkulcsomat és megsimogattad az ujjam.
- Gondolom. Elhiszed, hogy most sem tudom, miért csináltam? olyan furcsa érzés fogott el veled kapcsolatban. És azóta is folyamatos ez az érzés.
- Rossz érzés? - kérdeztem.
- Nem, dehogy is!Csak érdekes. Mintha te valami nagyon fontosat tennél majd értem. Amikor elhúztál a virágláda alól, azt hittem ez volt az, és hogy most elmúlik, de nem. Még mindig tart. De jó érzés.
- Nem bírsz ellenállni a vonzerőmnek. - mondtam nevetve, miközben megfordultam és fölé hajoltam, a hajam pedig a mellkasára omlott.
- Hát ezt nem is lehet vitatni. - fordult meg velünk és megcsókolt. Eközben fél szemmel ránéztem az órára és már tizenegyet mutatott.
- Rendben mi amor - mondtam neki - nekem holnap meló és nem tizenegytől, mint egyeseknek, úgyhogy jó lenne most már aludni is egy kicsit.
- Miért nem mentél te is focistának? - tárta szét a kezeit.
- Mert én a szerszámokkal bánok jól, nem vetted észre?- kacsintottam rá, majd ráfeküdtem a saját párnámra háttal neki.
- Ó, te perverz kis fruska, úgy utállak! - mögém feküdt és a jobb karjával átölelte a derekamat.
Így ért minket az álom.
(Zene: Főzés: Adele_Melt my heart to stone
A többi:);): Jamie Cullum: Don't stop the music)
Másnap este hat előtt tíz perccel csengettek az ajtón. Kinéztem a kukucskálón, de nem láttam senkit, ezért lassan kinyitottam az ajtót és kiléptem a folyosóra. Ekkor valaki megfogta a vállam, én pedig reflexből könyökkel bevittem egy gyomrost az illetőnek, majd hátrafordultam. Ekkor láttam, hogy Higuaín az ajtófélfának támaszkodik és jobb kezével a hasát fogja.
- A francba, ezt most miért kaptam? - kérdezte fájdalmas arcot vágva.
- Ne haragudj, reflex mozdulat volt. - léptem oda hozzá ijedt arccal. - Nagyon fáj?
- Hát tudod, gyilkos ütésed van. - mondta és kicsit már mosolygott.
- Tényleg nem akartalak megütni. Menjünk be, hogy le tudj ülni. - érintettem meg a hátát, és bevezettem a lakásba, majd bezártam az ajtót. - Ülj le ide. - irányítottam a kanapéhoz. - hozok egy kis vizet.
- Köszönöm.
- Tényleg ne haragudj. Csak tudod, egyedül élek, és már megszoktam, hogy meg kell védenem magam. - mondtam, miközben a kezébe adtam a vizet és leültem mellé a kanapéra. - Jobb már egy kicsit?
- Persze, csak először fájt. Kutya bajom. Ne aggódj. - kortyolt bele a vízbe, majd a poharat letette az asztalra. - Vissza akartam adni, hogy tegnap megijesztettél a raktáros akcióddal, erre megint én kapok. - mondta nevetve.
- Annyira sajnálom! De mutasd, hová is könyököltem? - felhúztam a pólót a hasán és adtam egy puszit az izmos hasfalára.
- Hát. valahol ott, de már nem tudom pontosan. Valahogy az egész úgy fáj. - próbált nagyon szenvedő arcot vágni, de alig bírta visszatartani a nevetést. Adtam még néhány puszit a hasára, aztán visszahúztam a pólóját.
- Na gyere! Menjünk főzni! - álltam fel a kanapéról és próbáltam őt is felhúzni a kezénél fogva, de visszarántott és az ölében kötöttem ki.
- Muszáj most főzni?Az később is ráér. - mondta és közben lassan elkezdte puszilgatni a nyakamat.
- Igen, mert én éhes vagyok és már elkészítettem a tésztát, ami nem mehet tönkre.
- De én most valami másra is éhes vagyok. - erősködött, miközben megpróbálta levenni rólam a pólómat.
- Ajjj, gyere már csináljuk a kaját. Én már úgy ennék egy kis pizzát! - mondtam neki, és felálltam az öléből.
- Pizza? Pizzát sütsz? Hát miért nem ezzel kezdted? - Pattant fel ő is, aztán kipakolta a zsebéből a telefonját meg a kulcsait, és letette őket az asztalra. - Imádom a pizzát. Anyám is gyakran süt.
- Gondoltam, hogy szereted. Ezért találtam ki ezt. És te pakolhatod rá a feltétet.
- Remek. Akkor lássunk neki. - dörzsölte össze a tenyerét, majd el akart csenni párat a felszeletelt sonkából, de a fakanállal egy gyengét ráütöttem a kezére.
- Moss kezet, mielőtt bármihez hozzányúlsz a konyhában.
- Jól van na. - simogatta a kézfejét, majd a fürdőszoba felé vette az irányt, hogy megmossa a kezét. - De ez most már tűrhetetlen. Fel foglak jelenteni családon belüli erőszakért. - szólt ki a fürdőből.
Én csak mosolyogtam magamban, miközben már elkezdtem kinyújtani a tésztákat.
- Na, mit csináljak? - kérdezte, mikor visszatért.
- Erre már pakolhatsz is. A sütő már elő van melegítve. - mutattam neki az egyik kerekre formázott tésztára, majd még kettőt csináltam, így összesen három pizzát sütöttünk. Szerencsére a sütőben mindhárom egyszerre elfért. Végül egy sonkás, egy tenger gyümölcsei és egy négysajtos lett.
- 10 perc se kell neki, és kész, annyira forró a sütő. - fordultam felé, miután elhelyeztem a pizzákat a sütőlapon és bezártam az ajtót.
- A szakácsnőtök tanított meg a pizzasütésre is? - kérdezte, miközben a maradék sonkából csipegetett.
- Nem, egy kisstílű maffiózó anyjától tanultam három éve Nápolyban. - mondtam neki mosolyogva. Nem volt kedvem hazudni neki, és ez volt az igazság, hiszen még a nagy orrú Al Moretti anyjától tanultam a receptet. Elmondtam neki az igazat, mert úgy sem hitte el, így nem volt értelme hazudni.
- Ó, értem. Tehát igazi profitól. - nevetett, majd átölelt és megcsókolt. - Olyan más vagy, mint azok a lányok, akiket eddig ismertem.
- Tényleg? És miben vagyok annyira más?
- Lehet veled egy csomót hülyéskedni, nem játszod meg magad, és nem a bankszámlám jár a fejedben.Ezt tudom, Érzem. Azt is érzem, hogy nem mondasz el mindent magadról, de türelmes vagyok és megvárom, amikor majd meg akarsz nyílni előttem.
- Mindenkinek vannak titkai Gonzalo - mondtam neki komoly arccal - de ne kételkedj abban, hogy egyszer megtudod az enyémet. Hogy azután mi lesz, azt nem tudom még.
Közben jelzet a sütő feletti óra és mindketten odaléptünk, hogy kivegyük a kész pizzákat.
- Azt hiszem jól sikerültek. - mondtam, miközben bezártam a sütőajtót.
- És az illatuk is isteni. Hol vannak a tányérok? - kérdezte.
- Ott a felső polcon.
Kivett a szekrényből két tányért én pedig felszeleteltem a pizzákat és raktam rájuk belőle. Aztán leültünk a nappaliban, feltettük a lábunkat az asztalra és enni kezdtünk.
- Tyűha, ez nagyon jó lett. - mondta mosolyogva.
- Ha anyukádé 10-es, akkor erre hányast adnál? - kérdeztem.
- 10 alá.
- Miért alá?
- Mert azt anya süti.
- Ok, azt hiszem ezzel meg tudok békélni.
Miután befejeztük az evést, kivittem a tányérokat a konyhába és elraktam a maradék pizzát, majd visszamentem a nappaliba és Gonzalo mellé kuporodtam a kanapén, ő pedig átkarolta a vállamat.
- Én még szomjas vagyok, te nem? - pattantam fel hirtelen.
- De, egy kicsit. - válaszolta.
Visszamentem a konyhába és hoztam két pohár gyümölcslevet. Leültem mellé, majd mindketten ittunk, aztán letettük a poharakat az asztalra.
Ezután ránéztem, ő rám mosolygott, majd nyújtózott egyet és a póló alól kidomborodott a z izmos mellkasa. Ekkor úgy éreztem, hogy tovább már nem bírom türtőztetni magam, odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, majd a bal kezével feljebb tűrte a pólómat, és forró tenyere fel és le követte a derekam vonalát. Beleültem az ölébe úgy, hogy szemben legyek vele és elkezdtem finoman harapdálni a nyakát. Azután levettem a pólóját és először a kulcscsontját, majd a vállát puszilgattam. Tetszett neki, hogy ilyen rámenős vagyok, mert rólam is lekerült a póló, aztán felállt a kanapéról, és az ölében vitt a szobám irányába, miközben egyre hevesebben csókoltuk egymást. Mikor beértünk a szobába, letett az ágyra, én pedig ülve elkezdtem őt kihámozni a farmerjából. Aztán lekerült róla a ruhadarab, én pedig feljebb kúsztam az ágyon, miközben a saját nadrágomat is ledobtam a földre, az övé mellé. Háttal a párnának könyököltem az ágyon, ő pedig közelített felém, és közben lassan végigsimított a lábamon a térdemtől kezdve egészen végig a combom belső felén. Ettől egészen megremegtem és egyre jobban elöntött a forróság. Aztán a hasamon folytatta a testem felfedezését immár a szájával, és felfelé haladt, amíg el nem ért az államig, majd az ajkaimhoz, és újra csókolózni kezdtünk, miközben ő a nyakamat cirógatta, én pedig szórakozott mozdulatokkal simogattam a hátát. Éreztem, hogy minden mozdulatomtól libabőrös lesz, én pedig már teljesen elvesztettem az önkontrollomat. Felültünk és a melltartómmal kezdett el bíbelődni.
- Soha nem kívántam még senkit ennyire, mint most téged. - súgtam a fülébe és mindketten egyre gyorsabban vettük a levegőt. Végre levette a melltartómat és ekkor észrevette a heget a lapockám alatt. Nem kérdezett semmit, csak lassan és alig érezhetően végighúzta rajta a mutatóujját, aztán a szemembe nézett és megsimogatta az arcomat.
- Olyan gyönyörű vagy Nóra!
- Nagyon szeretlek Gonzalo Higuaín!
- Én is nagyon szeretlek téged.
Újra csókolózni kezdtünk, aztán - miközben a maradék ruha is lekerült rólunk - én finoman végigfutottam a nyelvem hegyével a nyakán, és eközben az ujjaim a gerincvonalán siklottak végig. Ez volt az olaj a tűzre, mert már egész testében remegett, és a mellkasomon éreztem, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Lassan a hátamra fektetett és a karjaiban tartott, hogy aztán eljöjjön a pillanat, amikor eggyé válunk és már semmit sem érzékelünk a körülöttünk lévő világból és csak egymás sóhaját halljuk.
Gonzalo a hátán feküdt, én pedig neki háttal, de a mellkasán pihentettem a fejem és a bal keze a hasamon volt. Mindketten csak bámultuk a plafont és hallgattuk az éjszaka zajait a félig nyitott ablakon át.
- Emlékszel, mikor először találkoztunk? - kérdezte.
- Amikor a konnektort mentem bütykölni az öltözőtökbe?
- Igen.
- Eléggé meglepett, mikor visszaadtad a csavarkulcsomat és megsimogattad az ujjam.
- Gondolom. Elhiszed, hogy most sem tudom, miért csináltam? olyan furcsa érzés fogott el veled kapcsolatban. És azóta is folyamatos ez az érzés.
- Rossz érzés? - kérdeztem.
- Nem, dehogy is!Csak érdekes. Mintha te valami nagyon fontosat tennél majd értem. Amikor elhúztál a virágláda alól, azt hittem ez volt az, és hogy most elmúlik, de nem. Még mindig tart. De jó érzés.
- Nem bírsz ellenállni a vonzerőmnek. - mondtam nevetve, miközben megfordultam és fölé hajoltam, a hajam pedig a mellkasára omlott.
- Hát ezt nem is lehet vitatni. - fordult meg velünk és megcsókolt. Eközben fél szemmel ránéztem az órára és már tizenegyet mutatott.
- Rendben mi amor - mondtam neki - nekem holnap meló és nem tizenegytől, mint egyeseknek, úgyhogy jó lenne most már aludni is egy kicsit.
- Miért nem mentél te is focistának? - tárta szét a kezeit.
- Mert én a szerszámokkal bánok jól, nem vetted észre?- kacsintottam rá, majd ráfeküdtem a saját párnámra háttal neki.
- Ó, te perverz kis fruska, úgy utállak! - mögém feküdt és a jobb karjával átölelte a derekamat.
Így ért minket az álom.
(Zene: Főzés: Adele_Melt my heart to stone
A többi:);): Jamie Cullum: Don't stop the music)
XI.
Másnap az edzői stáb elég keményen megdolgoztatta a fiúkat. Kimerülve, leizzadva igyekeztek be a gyepről az öltözőjük irányába, hogy vehessenek egy frissítő zuhanyt, majd ebédelhessenek. Gonzalo épp amellett a raktár mellett haladt el, ahol a mezeiket tárolják, amikor a raktár ajtaja résnyire kinyílt, egy kéz megragadta a karját, és mielőtt tiltakozni tudott volna, behúzta a sötét szobába, és bezárta az ajtót.
A helységbe csak kevés fény szűrődött be a lehúzott redőnyökön át. Ahogy a kéz magával rántotta a szobába, Gonzalo máris hallotta, hogy kattan a zár. Mindez egy pillanat alatt történt, és az argentin megijedt, aztán érezte, hogy az a a valaki néhány centivel feljebb tűri a pulóverét, hogy aztán végigsimítson a hasán, majd szájon csókolja őt.
- Te vagy az?Dios mio, már épp segítségért akartam kiáltani.
- Halkabban, még valaki meghallja, hogy itt vagyunk. - mondtam neki nevetve. - Megijedtél?Hiszen ide senki nem jut be a biztonsági őrök miatt!
- Hát őszintén szólva hirtelen erre nem gondoltam. - válaszolta. - Valaki beránt egy sötét helységbe és bezárja az ajtót. Igen, megijedtem. Te mit keresel a raktárban?
- Karbantartó vagyok, mindenhol ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e. - válaszoltam neki, miközben a mellkasát simogattam a pulóvere alatt.
- Igazad van. És most a segítségemet kéred? - kérdezte, miközben átkarolta a derekamat. - Húzzunk már fel egy redőnyt, olyan rossz, hogy nem látlak rendesen.
Odasétáltam az egyik ablakhoz és körülbelül húsz centire felhúztam a redőnyt.
- Na így már jobb. - jött ő is utánam. - Szóval ott tartottunk, hogy segítsek-e valamiben.
- Nem kell, de kaptam egy óra ebédszünetet, amíg Pablo senorita Maríanál van a személyzetin, hogy egyeztessék a jövő havi beosztást. Szóval azért raboltalak el, és húztalak be ide, hogy bűnbe vigyelek. - válaszoltam nevetve, és elkezdtem lassan lehúzni a cipzárt a munkáskabátomon.
- Nóra! Itt? Most? A raktárban? - csodálkozott.
- Igen, ez tökéletes hely arra, amit most csinálni akarok.
- De Nóra!
Szétnyitottam a kabátom, és a belső zsebéből előkaptam két Snickers-t, majd mosolyogva nyújtottam felé az egyiket.
- Ajjj, de lökött vagy! Én meg már azt hittem, hogy... - nem fejezte be a mondatot, csak nevetett és elvette a csokit.
- Mit hittél? Hogy első alkalommal egy raktárban akarok szeretkezni veled? Na azt azért nem. - válaszoltam, majd leültünk az ablak alá a földre és elkezdtük enni a csokit.
- Milyen napod volt eddig? - kérdeztem tőle.
- Fárasztó. Húzós volt az edzésünk, a Míster jól megdolgoztatott. Nem érzem a lábamat. És neked?
- Semmi különös. Néhány elromlott villanykapcsoló, egy asztal lába kitört a kantinban, az egyik kertész srác meg, fogalmam sincs hogyan, de eltörte az egyik kerti csapot, amiből a díszvirágok locsolásához nyerik a vizet. Minden tiszta víz volt, olyan volt mint egy szökőkút, két órába telt, mire megcsináltam, ráadásul még fél óra volt, mire megszárítkoztam. Szerelés közben meg majd meg fagytam, mert ugyebár nincs kint valami meleg ma.
- Ó, te szegény!Bújj ide, hadd melegítselek fel. - átkarolta a vállamat, én pedig a mellkasának támasztottam a fejem.
- Dios mio, olyan szagod van, mint egy elefántnak - mondtam neki nevetve.
- Te szoktál elefántokat szagolgatni?
- Igen, mindig, amikor találkozunk.
- Naaa!Most már hagyjál békén! - vágott sértődött arcot és levette a kezét a vállamról.
- Jól van na! Tudod, hogy csak viccelek! Egyébként nekem elefánt szagúan is megfelelsz. - visszatettem a fejem a mellkasára, ő pedig újra átkarolt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Ráérsz holnap délután? - kérdeztem.
- Milyen nap lesz holnap?
- Szerda.
- Akkor ráérek. Csütörtökön adok interjút a bwin.com-nak. Ez a meccsek előtti baromság, tudod...
- Tudom, amikor hülye kérdéseket tesznek fel arról, hogy szerinted nyertek-e, meg hogy a Valencia legyőzi e a nemtudommilyen csapat ellen, meg satöbbi.
- Igen, na az. Szóval szerdán ráérek. Az egész estém a tiéd, ha van valami jó ötleted. - válaszolt.
- Ami azt illeti, van. Feljöhetnél hozzám és főzhetnénk valamit együtt. Aztán meg dvd-t néznénk vagy ilyesmi.
- Benne vagyok, de figyelmeztetlek, nem vagyok konyhatündér. - nevetett.
Felemeltem a fejem, ránéztem és én is mosolyogva válaszoltam.
- Majd én leszek a főszakács, te meg a kukta.
- Ok, akkor tőlem mehet a dolog - hajolt közelebb és adott egy puszit a számra. Aztán még egyet és egy harmadikat is. Aztán átölelve egymást, csókolózni kezdtünk. Ahogy a mellkasához értem, a tenyerem alatt éreztem, ahogy gyorsul a szívverése, és azt is, hogy nem bírom már sokáig nélküle. Nehezen váltunk szét, de Pablo, már bármikor kereshetett.
- Ideje előbújnunk. - mondtam neki.
- Igaz, a csapattársaim is biztosan keresnek már. Nehogy baj legyen ebből. Holnap mikor menjek át?
- Mit szólnál este hat órához? Addigra hazaérek és előkészítem a terepet.
- Rendben, hatra ott leszek.
Felálltunk a földről és az ajtó irányába mentünk.
- Baszki! - mondtam ki magyarul, majd visszaszaladtam, hogy lehúzzam a redőnyt. Aztán a sötétben lopakodtam Higuaín és az ajtó irányába.
- Mi az a "baszki"? - próbálta ő is kimondani magyarul a szót és elég viccesre sikerült.
- Semmi, semmi, csak káromkodtam egyet. - mondtam nevetve, ő pedig elkezdte hajtogatni, amíg a végén tökéletesen mondta ki. Ezen is nevettünk, aztán viszont csitítgatni kezdtem, hogy kilessek az ajtón. Nem volt senki a környéken, így kiléptünk a raktárból. Ekkor azonban a szemközti folyosón érkezett Albiol és meglátott minket.
- Pipa, már mindenütt kerestünk! Mit csináltál a raktárban - majd rám nézett - a karbantartó lánnyal?- először nagyon meglepett arcot vágott, de amikor Gonzalo lekezdett hebegni, látszott, hogy leesett neki a tantusz.
- Én...Mi...Csak...Megnéztem a mezeket, amit a hétvégén viselünk majd. Nóra megmutatta.
Értem.- bólogatott Raúl sokatmondóan, miközben Sergio Ramos is megérkezett.
- Megtaláltad Chori? Jaj, Pipita, már azt hittük valami bajod van. - mondta, miközben én már alig bírtam visszafojtani a nevetést.
- Nincs baja, csak Nóra megmutatta neki a mezeket, amik a hétvégén lesznek rajtunk. - mondta Albiol Ramosnak.
- A mezeket? Minek? Miért érdekelt? Hiszen olyanok, mint amilyet a múlt hétvégén viseltünk? Vagy nem? - nézett rám kérdőn.
- De igen senor, olyanok. - válaszoltam.
- Akkor nem értem.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e velük. - mondta Gonzalo - Hogy a számok nem-e jönnek le a hátuljáról. Tudjátok, mert olyan is szokott lenni... - a mondat végét már egészen halkan mondta.
- Nos, ha megbocsátanak, nekem vissza kell térnem a munkához. Remélem mindent rendben talált, senor Higuaín. - fordultam Gonza felé.
- Igen, hogyne, köszönöm.
- Akkor engedelmükkel, további szép napot, senores.
- Jó munkát! - köszöntek el mindhárman, majd sarkon fordultam és az irodák irányába igyekeztem, ők pedig az ellenkező irányba, az öltözők felé.
(Zene: Maroon 5-Misery)
Másnap az edzői stáb elég keményen megdolgoztatta a fiúkat. Kimerülve, leizzadva igyekeztek be a gyepről az öltözőjük irányába, hogy vehessenek egy frissítő zuhanyt, majd ebédelhessenek. Gonzalo épp amellett a raktár mellett haladt el, ahol a mezeiket tárolják, amikor a raktár ajtaja résnyire kinyílt, egy kéz megragadta a karját, és mielőtt tiltakozni tudott volna, behúzta a sötét szobába, és bezárta az ajtót.
A helységbe csak kevés fény szűrődött be a lehúzott redőnyökön át. Ahogy a kéz magával rántotta a szobába, Gonzalo máris hallotta, hogy kattan a zár. Mindez egy pillanat alatt történt, és az argentin megijedt, aztán érezte, hogy az a a valaki néhány centivel feljebb tűri a pulóverét, hogy aztán végigsimítson a hasán, majd szájon csókolja őt.
- Te vagy az?Dios mio, már épp segítségért akartam kiáltani.
- Halkabban, még valaki meghallja, hogy itt vagyunk. - mondtam neki nevetve. - Megijedtél?Hiszen ide senki nem jut be a biztonsági őrök miatt!
- Hát őszintén szólva hirtelen erre nem gondoltam. - válaszolta. - Valaki beránt egy sötét helységbe és bezárja az ajtót. Igen, megijedtem. Te mit keresel a raktárban?
- Karbantartó vagyok, mindenhol ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e. - válaszoltam neki, miközben a mellkasát simogattam a pulóvere alatt.
- Igazad van. És most a segítségemet kéred? - kérdezte, miközben átkarolta a derekamat. - Húzzunk már fel egy redőnyt, olyan rossz, hogy nem látlak rendesen.
Odasétáltam az egyik ablakhoz és körülbelül húsz centire felhúztam a redőnyt.
- Na így már jobb. - jött ő is utánam. - Szóval ott tartottunk, hogy segítsek-e valamiben.
- Nem kell, de kaptam egy óra ebédszünetet, amíg Pablo senorita Maríanál van a személyzetin, hogy egyeztessék a jövő havi beosztást. Szóval azért raboltalak el, és húztalak be ide, hogy bűnbe vigyelek. - válaszoltam nevetve, és elkezdtem lassan lehúzni a cipzárt a munkáskabátomon.
- Nóra! Itt? Most? A raktárban? - csodálkozott.
- Igen, ez tökéletes hely arra, amit most csinálni akarok.
- De Nóra!
Szétnyitottam a kabátom, és a belső zsebéből előkaptam két Snickers-t, majd mosolyogva nyújtottam felé az egyiket.
- Ajjj, de lökött vagy! Én meg már azt hittem, hogy... - nem fejezte be a mondatot, csak nevetett és elvette a csokit.
- Mit hittél? Hogy első alkalommal egy raktárban akarok szeretkezni veled? Na azt azért nem. - válaszoltam, majd leültünk az ablak alá a földre és elkezdtük enni a csokit.
- Milyen napod volt eddig? - kérdeztem tőle.
- Fárasztó. Húzós volt az edzésünk, a Míster jól megdolgoztatott. Nem érzem a lábamat. És neked?
- Semmi különös. Néhány elromlott villanykapcsoló, egy asztal lába kitört a kantinban, az egyik kertész srác meg, fogalmam sincs hogyan, de eltörte az egyik kerti csapot, amiből a díszvirágok locsolásához nyerik a vizet. Minden tiszta víz volt, olyan volt mint egy szökőkút, két órába telt, mire megcsináltam, ráadásul még fél óra volt, mire megszárítkoztam. Szerelés közben meg majd meg fagytam, mert ugyebár nincs kint valami meleg ma.
- Ó, te szegény!Bújj ide, hadd melegítselek fel. - átkarolta a vállamat, én pedig a mellkasának támasztottam a fejem.
- Dios mio, olyan szagod van, mint egy elefántnak - mondtam neki nevetve.
- Te szoktál elefántokat szagolgatni?
- Igen, mindig, amikor találkozunk.
- Naaa!Most már hagyjál békén! - vágott sértődött arcot és levette a kezét a vállamról.
- Jól van na! Tudod, hogy csak viccelek! Egyébként nekem elefánt szagúan is megfelelsz. - visszatettem a fejem a mellkasára, ő pedig újra átkarolt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Ráérsz holnap délután? - kérdeztem.
- Milyen nap lesz holnap?
- Szerda.
- Akkor ráérek. Csütörtökön adok interjút a bwin.com-nak. Ez a meccsek előtti baromság, tudod...
- Tudom, amikor hülye kérdéseket tesznek fel arról, hogy szerinted nyertek-e, meg hogy a Valencia legyőzi e a nemtudommilyen csapat ellen, meg satöbbi.
- Igen, na az. Szóval szerdán ráérek. Az egész estém a tiéd, ha van valami jó ötleted. - válaszolt.
- Ami azt illeti, van. Feljöhetnél hozzám és főzhetnénk valamit együtt. Aztán meg dvd-t néznénk vagy ilyesmi.
- Benne vagyok, de figyelmeztetlek, nem vagyok konyhatündér. - nevetett.
Felemeltem a fejem, ránéztem és én is mosolyogva válaszoltam.
- Majd én leszek a főszakács, te meg a kukta.
- Ok, akkor tőlem mehet a dolog - hajolt közelebb és adott egy puszit a számra. Aztán még egyet és egy harmadikat is. Aztán átölelve egymást, csókolózni kezdtünk. Ahogy a mellkasához értem, a tenyerem alatt éreztem, ahogy gyorsul a szívverése, és azt is, hogy nem bírom már sokáig nélküle. Nehezen váltunk szét, de Pablo, már bármikor kereshetett.
- Ideje előbújnunk. - mondtam neki.
- Igaz, a csapattársaim is biztosan keresnek már. Nehogy baj legyen ebből. Holnap mikor menjek át?
- Mit szólnál este hat órához? Addigra hazaérek és előkészítem a terepet.
- Rendben, hatra ott leszek.
Felálltunk a földről és az ajtó irányába mentünk.
- Baszki! - mondtam ki magyarul, majd visszaszaladtam, hogy lehúzzam a redőnyt. Aztán a sötétben lopakodtam Higuaín és az ajtó irányába.
- Mi az a "baszki"? - próbálta ő is kimondani magyarul a szót és elég viccesre sikerült.
- Semmi, semmi, csak káromkodtam egyet. - mondtam nevetve, ő pedig elkezdte hajtogatni, amíg a végén tökéletesen mondta ki. Ezen is nevettünk, aztán viszont csitítgatni kezdtem, hogy kilessek az ajtón. Nem volt senki a környéken, így kiléptünk a raktárból. Ekkor azonban a szemközti folyosón érkezett Albiol és meglátott minket.
- Pipa, már mindenütt kerestünk! Mit csináltál a raktárban - majd rám nézett - a karbantartó lánnyal?- először nagyon meglepett arcot vágott, de amikor Gonzalo lekezdett hebegni, látszott, hogy leesett neki a tantusz.
- Én...Mi...Csak...Megnéztem a mezeket, amit a hétvégén viselünk majd. Nóra megmutatta.
Értem.- bólogatott Raúl sokatmondóan, miközben Sergio Ramos is megérkezett.
- Megtaláltad Chori? Jaj, Pipita, már azt hittük valami bajod van. - mondta, miközben én már alig bírtam visszafojtani a nevetést.
- Nincs baja, csak Nóra megmutatta neki a mezeket, amik a hétvégén lesznek rajtunk. - mondta Albiol Ramosnak.
- A mezeket? Minek? Miért érdekelt? Hiszen olyanok, mint amilyet a múlt hétvégén viseltünk? Vagy nem? - nézett rám kérdőn.
- De igen senor, olyanok. - válaszoltam.
- Akkor nem értem.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e velük. - mondta Gonzalo - Hogy a számok nem-e jönnek le a hátuljáról. Tudjátok, mert olyan is szokott lenni... - a mondat végét már egészen halkan mondta.
- Nos, ha megbocsátanak, nekem vissza kell térnem a munkához. Remélem mindent rendben talált, senor Higuaín. - fordultam Gonza felé.
- Igen, hogyne, köszönöm.
- Akkor engedelmükkel, további szép napot, senores.
- Jó munkát! - köszöntek el mindhárman, majd sarkon fordultam és az irodák irányába igyekeztem, ők pedig az ellenkező irányba, az öltözők felé.
(Zene: Maroon 5-Misery)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)