XIV.

Egy napfényes vasárnap reggelen az ágyamban fekve arra jöttem rá, hogy eltelt újabb másfél hét, és a naptáram már április 24-ét mutatott. Alig vettem észre, hogy már ennyi idő eltelt. Már nem számolgattam a napokat, az idő csak rohant velem. Rájöttem, hogy egy ideje már nem nézek állandóan a hátam mögé, nem látok mindenkiben ellenséget, és bizony a veszélyérzetemet is kezdtem szinte teljesen elveszíteni.
Amikor egyetemista voltam, nem féltem semmitől. Mindenem megvolt, sosem kellett aggódnom semmi miatt. Nem tudtam, mi a veszély. Aztán, amikor megismertem Igort, Megtanultam félni Rettegni valakitől. Minden mozdulatától, minden szavától. Attól, hogy nem bízhatom benne, hogy nem tudom, mit tesz a következő pillanatban. Nagyon lassan ismertem ki őt. Végül már tudtam, mire számíthatok tőle, de éppen ezért még jobban féltem. De mióta itt élek a spanyol fővárosban, szépen, lassan elmúlt ez az érzés. A környezetemben jelenleg nem volt akitől tartsak. A klubnál nem dolgoztak zsebtolvajok, képhamisítók, drogcsempészek vagy bérgyilkosok. Egyszerű emberek voltak a munkatársaim, én pedig igyekeztem felvenni az életvitelüket és minél inkább beolvadni közéjük. Hétköznapi dolgokat csináltam. Heti 5 napot dolgoztam, rendben tartottam a lakásomat, törődtem az újdonsült barátaimmal. Na és persze szerelmes lettem. Életemben először. A srác ugyan munkáját tekintve nem hétköznapi, de egyébként minden olyan normális volt. Annyira normális, hogy már eszembe se jutott, hogy ez valaha véget érhet...

Higuaínnal alig találkoztunk az elmúlt másfél hétben a mérkőzések miatt. Két meccset is idegenben játszottak, így szinte folyamatosan úton volt és nekem már nagyon hiányzott. Ezen a napfényes vasárnapon viszont újra láthattam. Ramos és Arbeloa kitalálták, hogy egy grillparti keretében megünneplik a tegnapi győzelmüket, és mindenki hozhatja a barátnőjét, feleségét, gyerekeit, így Gonzalo is elhívott engem. Az eseményt délutánra tervezték és Casillas kertjét választották helyszínül, mert az elég nagy volt hozzá.
Higuaín csak kettőre jött értem, de amikor megbeszéltük a találkát, a lelkemre kötötte, hogy sütök olyan meggyes pitét, amilyet a múltkor, mert az biztos ízlene mindenkinek, és ő már megígérte, hogy mi visszük a desszertet. Szóval ideje volt kimászni az ágyból, és nekilátni a sütésnek. Végül is kétféle pite lett, meggyes és almás, hogy biztosan elég legyen mindenkinek. Miután kész lettem mindennel és gondosan elcsomagoltam a süteményeket, elmentem tusolni és felöltözni. Elhatároztam, hogy ma meglepem Higuaínt és nem farmernadrágot húzok magamra. Elég meleg nap volt és mégsem mehetek tornacipőben egy rakás topmodell-feleség meg riporter-barátnő közé. Szóval felvettem egy térdig érő pántos fehér ruhát, amit csak a kerti parti és Gonzalo kedvéért vásároltam. A cipőm azért maradt lapos talpú és kiengedtem a hajamat. Kíváncsi voltam Higuaín véleményére. Ahogy elkészültem, néhány perc múlva már szólt is a csengő. Kinyitottam az ajtót és ő egy csokor vörös rózsát tartott az arca előtt, de amikor előbújt mögüle, ő lepődött meg jobban.
- Ez nem az az ajtó? - kérdezte.
- Attól függ kit keres senor. - válaszoltam mosolyogva.
- A barátnőmet. Egy csaj farmerban, motoron, egy 9-es csavarkulccsal a kezében.
- Akkor jó helyen jár, csak a csaj a farmert ruhára, a motort az ön autójára, a csavarkulcsot meg némi süteményre cserélte. De csak erre a délutánra! Na gyere már be loco, ne állj az ajtóban! - mondtam neki, majd amikor belépett, bezártam mögötte az ajtót.
- Ezt neked hoztam. - adta át a virágot, én pedig megköszöntem, és gyorsan vázába is tettem a gyönyörű rózsákat.
- Nos, megleptelek? - álltam elé és széttártam a karjaimat.
- Igen, meglepődtem, de nagyon szép vagy. Olyan vagy, mint egy angyal. - mondta, ahogy közelebb lépett és átkarolt, aztán megcsókoltuk egymást.
- Jaj, el se tudod képzelni, mennyire hiányoztál már! - mondtam neki és magamhoz szorítottam. Aztán ránéztem a karórámra és mondtam neki, hogy most már ideje indulni.
- Ne, várj még egy percet corazón, hiszen te is hiányoztál nekem. Egy órácskát még nélkülözni tudnak minket arról a partiról. - mondta és lassan kezdte letolni a ruhám pántját a vállamon. Ettől libabőrös lettem és egy percig még én is úgy gondoltam, hogy nem kell annyira sietni, de aztán leállítottam a kezét.
- Kérlek menjünk!Sarat és Pilart is látni akarom már. - mondtam neki, és valóban újra találkozni akartam a két lánnyal, akikkel még az egy héttel ezelőtti, Bernabéu-beli meccsen barátkoztam össze. Sara, a híres riporternő és Casillas barátnője, Pilar pedig Granero középiskolai szerelme.
- Na jó, estig még visszafogom magam. - mondta nagyot sóhajtva és megfogta az egyik tányért, amit felé nyújtottam.
- Sütöttem almásat meg meggyeset is.
- Aranyos vagy, a fiúknak ízleni fog.

Megérkeztünk a partira és jó házigazda módjára Iker és Sara fogadott minket.
- Gyertek, gyertek Pipita, - mosolygott a spanyol kapus. - Örülök, hogy végre nem egyedül jössz az ilyen bulikra. - fogott kezet Higuaínnal.
- Sziasztok - köszönt Sara is, majd rögtön hozzám fordult. - Sikerült? - kérdezte izgatott arccal.
- Igen, kész van amit kértél. - majd egy összehajtogatott fehér papírt vettem elő a táskámból és átnyújtottam neki.
- Ó, muchas gracias amiga! Holnap el is megyek érte. - lelkendezett, majd adott két puszit, miután átvette a papírt.
- Mi az? - kérdezte Gonzalo és Iker szinte egyszerre és kiváncsi arccal néztek ránk.
- Ez amolyan női butaság. - válaszolta Sara mosolyogva és rám kacsintott.
- Ne törődjetek vele. - mondtam én is a fiúknak legyintve.
- Ezután csatlakoztunk a többiekhez a kertben, ahol Ramos és Di María már javában sütötték a húst és éppen veszekedtek.
- Én vagyok az argentin, én jobban értek ehhez! - magyarázott két kézzel Angelito.
- De mi Sevillában ezt másképp csináljuk.
- Mi van fiúk? - kérdezte Gonzalo.
- Ez az agyatlan teljesen ki akarja szárítani a marhát! - mutogatott dühösen Angel a spanyol hátvédre.
- Én agyatlan? Hogy sül meg, ha nincs alatta elég faszén?
- Nem máglyán akarjuk elégetni zsenikém. Tudod mit, inkább csak a villát fogd, de el ne ejtsd, mint tavaly a kupát!
- Na most már hagyjál békén! Mondtam, hogy valaki meglökött hátulról!
- Tranquilo, tranquilo! Majd én sütöm a húst!Én is argentin vagyok. Serg, a gazpachotok tényleg nagyon jó, de az asadot hagyd ránk!
- Már te is kezded? - nézett Ramos Gonzára, majd még nagyobb vita kerekedett az egészből, mert most már Higuaín is kézzel-lábbal magyarázott a másik kettőnek és Iker próbált rendet tenni közöttük, mindenki más pedig dőlt a röhögéstől. Ekkor jött ki a házból Granero is. Odasétált hozzánk és engem is üdvözölt.
- Itt meg mi folyik?
- Semmi, csak presztizs harc kezdődött a hússütő lapátért. - válaszoltam vigyorogva.
- Tudod, az alfahímek egymásnak estek, és az igazi alfahím próbálja szétválasztani őket. - mondta Sara, miközben fülig pirulva nézte Ikert.
- Pilar nem jött? - kérdeztem Granerotól.
- De, csak bement a mosdóba egy kicsit felfrissíteni magát.
- Értem.
Granero még mindig nem úgy nézett rám, ahogy a csapat többi tagja, de valamiért azt éreztem, ha kiderülne, hogy ki vagyok, az ő támogatására számíthatnék leginkább, és a velem szembeni kevésbé barátságos viselkedése ellenére én is őt kedveltem a legjobban a csapatból.
- Ugye az emeleti mosdóba ment? - kérdezte Sara. - a földszinten ugyanis eldugult a wc és és a vizes csak holnap tud kijönni.
- Én szívesen megnézem, ha akarod. - ajánlottam fel a segítségemet.
- Á, ilyen szép ruhában!Hagyd csak! - válaszolta mosolyogva.
- Nem jelent gondot.
Ebben a pillanatban segélykiáltást hallottunk, aztán valaki azt ordította. hogy tűz van. Mindenki a házra nézett és az egyik emeleti szoba ablakából valóban ömlött a füst.
- Te jó ég, ott van a mosdó is, ahova Pilar ment! - kiáltotta Granero és már szaladt volna a ház felé de megfogtam a karját és szóltam Gonzalonak, aki Di María segítségével lefogta Estebant.
- Senki ne menjen a ház közelébe!Hívjátok a mentőket és a tűzoltókat. - kiabáltam, miközben már a lángok is kicsaptak a szoba ablakán. - Iker, van kötél a garázsban?
- Igen, az ajtó mellett jobb oldalon, a falra akasztva. - válaszolta.
- Senkit ne engedjetek a ház közelébe! - mondtam neki, majd a garázs felé futottam. A hátam mögött még hallottam Higuaín hangját.
- Mire készülsz? Oda nem mehetsz be! - kiabálta utánam, de ezzel most nem foglalkozhattam. Bementem a garázsba és megtaláltam a kötelet. Aztán körülnéztem, és egy kicsit arrébb, a sarokban megláttam amire még szükségem volt. Ott hevert egy vaskampó, ami fénykorában futónövények cserepének tartására szolgálhatott, és egy lyuk is volt az egyenes végén. Elég erősnek látszott. Hálát adtam az égnek, hogy Saraék nem dobták ki. Egy régi pokrócot is találtam. Ekkor Cristiano jelent meg a hátam mögött.
- Hívtam a tűzoltókat, mit segítsek. - kérdezte.
- Ezt vizezd be nekem. - nyújtottam felé a pokrócot és még be se fejeztem a mondatot a portugál már begyújtotta a rakétákat és eltűnt a pokróccal. Felkaptam a kampót a kötelet pedig a vállamra tettem és rohantam ki a garázsból. Közben Cristiano is megérkezett a pokróccal.
- Mindenki el a háztól, és kérlek figyelj Higuaínra. - ő bólintott és futott vissza a többiekhez, én pedig átszaladtam a ház azon oldalához, ahol a lángok csaptak ki az ablakon. Mindenki dermedten állt. A gyerekeket a lányok messze vitték a háztól. Tudtam, hogy az ablakon kell bemásznom, mert úgy hamarabb megtalálom Pilart. Beledugtam a kötelet a kampó végén lévő lyukba és hurkot kötöttem rá. A nagy ablak mellett volt egy kisebb is, amin még csak füst tört elő. Igyekeztem eltalálni azt az ablakot. A kampó elég nehéz volt, de minden erőmet összeszedve lendítettem egyet rajta és sikerült beakasztanom az ablakpárkányba. Innentől már könnyű dolgom volt, lévén volt gyakorlatom az ilyesmiben. Felfutottam a falon és a vizes takaróba burkolózva bemásztam az ablakon. Bent alig lehetett látni a füsttől, így négykézlábra ereszkedtem és elkezdtem keresni Pilart. Szerencsére hamar megtaláltam, és mivel nem mozdult el a fürdőszobából, még nem nyelt annyi füstöt, így eszméleténél volt. Tudtam, hogy a bejáraton nem juthatunk ki, hiszen a tűz a lépcső irányába kezdett el terjedni, így átkaroltam, és átbotorkáltunk abba a szobába, amiről tudtam, hogy az ablaka a medence felett van. Még szerencse, hogy Sara korábban már megmutatta a házukat, gondoltam magamban. Kinyitottam az ablakot és mindenki minket nézett, hogy most mi lesz. Közben a tűzoltók és a mentők is megérkeztek, de már nem volt idő várni a létrára, mert a tűz ebbe a szobába is átterjedt. Gyorsan kellett cselekedni.
- Ok, Pilar. Háromig számolok, aztán ugrunk.
- Nem, én félek. - remegett és vissza akart fordulni, de én nem hagytam.
- Ne félj, fogom a kezed és együtt ugrunk. Nem olyan magas és víz van alattunk. Nem lesz semmi baj. Figyelj. Egy, kettő, három. -  Nagy levegőt vettünk és nekirugaszkodtunk. A következő pillanatban már csak a csobbanás okozta ütést éreztem, és hogy a fülem tele megy vízzel.

Két, két mentős kihúzott minket a vízből és azonnal elláttak minket. Én intettem, hogy jól vagyok, így kaptam egy törülközőt a vállamra és leültem a fűbe, Pilart viszont tüzetesebben látták el. Közben mindenki odarohant hozzánk, élükön Granero és Higuaín.
Az argentin letérdelt mellém a medence szélére és elkezdte tapogatni a vállam, a hátam, és az arcomat, aztán szorosan megölelt, hogy azt hittem sosem enged el, és éreztem, hogy a szíve legalább kétszázat ver percenként. Végül elengedett és az arcomat kezdte simogatni.
- Dios mio! Jól vagy? Nincs bajod? Nem tört el semmid? Nem nyeltél füstöt? Mi jutott eszedbe, hogy bementél egy égő házba? Meg is halhattál volna! Ne merj még egyszer így megijeszteni! Annyira féltem, hogy elveszítelek! - rám nézett, és most először láttam igazi félelmet a tekintetében.
- Jól vagyok. Nyugodj meg. Semmi baj. - simogattam meg az arcát, majd jobbra néztem és Pilart meg Granerot láttam összeölelkezve. Esteban ugyanolyan szorosan ölelte barátnőjét, ahogy Higuaín az előbb engem. Néztem őket és ekkor a spanyol is rám nézett. Először neki is félelem tükröződött a szemében, de amikor egymásra néztünk, csodálkozássá változott. Természetesen abban a pillanatban nem mondott semmit, de bólintott egyet, és nekem ez a bólintás többet jelentett ezer köszönetnél, mert tudtam, hogy most valami változott kettőnk között. Granero számára most már nem számít ki voltam, vagy mit titkolok, csak az, hogy ki vagyok most. Aztán visszanéztem Higuaínra, és ahogy ő még mindig mellettem térdelt és a kezemet fogta, egy új érzés költözött a szívembe. Egy másfajta félelem, amilyet eddig még nem ismertem, és ami az argentin szemében is ott ült. Félelem attól, hogy már nem csak magadat kell féltened. Félelem attól, hogy elveszítheted azt, akit szeretsz.

(Zenék: Tűz: Evanescence-Thoughtless
             Megmenekültünk!Új érzés!: Evanescence-Missing)