XI.

Másnap az edzői stáb elég keményen megdolgoztatta a fiúkat. Kimerülve, leizzadva igyekeztek be a gyepről az öltözőjük irányába, hogy vehessenek egy frissítő zuhanyt, majd ebédelhessenek. Gonzalo épp amellett a raktár mellett haladt el, ahol a mezeiket tárolják, amikor a raktár ajtaja résnyire kinyílt, egy kéz megragadta  a karját, és mielőtt tiltakozni tudott volna, behúzta a sötét szobába, és bezárta az ajtót.
A helységbe csak kevés fény szűrődött be a lehúzott redőnyökön át. Ahogy a kéz magával rántotta  a szobába, Gonzalo máris hallotta, hogy kattan a zár. Mindez egy pillanat alatt történt, és az argentin megijedt, aztán érezte, hogy az a a valaki néhány centivel feljebb tűri a pulóverét, hogy aztán végigsimítson a hasán, majd szájon csókolja őt.
- Te vagy az?Dios mio, már épp segítségért akartam kiáltani.
- Halkabban, még valaki meghallja, hogy itt vagyunk. - mondtam neki nevetve. - Megijedtél?Hiszen ide senki nem jut be a biztonsági őrök miatt!
- Hát őszintén szólva hirtelen erre nem gondoltam. - válaszolta. - Valaki beránt egy sötét helységbe és bezárja az ajtót. Igen, megijedtem. Te mit keresel a raktárban?
- Karbantartó vagyok, mindenhol ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e. - válaszoltam neki, miközben a mellkasát simogattam a pulóvere alatt.
- Igazad van. És most a segítségemet kéred? - kérdezte, miközben átkarolta a derekamat. - Húzzunk már fel egy redőnyt, olyan rossz, hogy nem látlak rendesen.
Odasétáltam az egyik ablakhoz és körülbelül húsz centire felhúztam a redőnyt.
- Na így már jobb. - jött ő is utánam. - Szóval ott tartottunk, hogy segítsek-e valamiben.
- Nem kell, de kaptam egy óra ebédszünetet, amíg Pablo senorita Maríanál van a személyzetin, hogy egyeztessék a jövő havi beosztást. Szóval azért raboltalak el, és húztalak be ide, hogy bűnbe vigyelek. - válaszoltam nevetve, és elkezdtem lassan lehúzni a cipzárt a munkáskabátomon.
- Nóra! Itt? Most? A raktárban? - csodálkozott.
- Igen, ez tökéletes hely arra, amit most csinálni akarok.
- De Nóra!
Szétnyitottam a kabátom, és a belső zsebéből előkaptam két Snickers-t, majd mosolyogva nyújtottam felé az egyiket.
- Ajjj, de lökött vagy! Én meg már azt hittem, hogy... - nem fejezte be a mondatot, csak nevetett és elvette a csokit.
- Mit hittél? Hogy első alkalommal egy raktárban akarok szeretkezni veled? Na azt azért nem. - válaszoltam, majd leültünk az ablak alá a földre és elkezdtük enni a csokit.
- Milyen napod volt eddig? - kérdeztem tőle.
- Fárasztó. Húzós volt az edzésünk, a Míster jól megdolgoztatott. Nem érzem a lábamat. És neked?
- Semmi különös. Néhány elromlott villanykapcsoló, egy asztal lába kitört a kantinban, az egyik kertész srác meg, fogalmam sincs hogyan, de eltörte az egyik kerti csapot, amiből a díszvirágok locsolásához nyerik a vizet. Minden tiszta víz volt, olyan volt mint egy szökőkút, két órába telt, mire megcsináltam, ráadásul még fél óra volt, mire megszárítkoztam. Szerelés közben meg majd meg fagytam, mert ugyebár nincs kint valami meleg ma.
- Ó, te szegény!Bújj ide, hadd melegítselek fel. - átkarolta a vállamat, én pedig a mellkasának támasztottam a fejem.
- Dios mio, olyan szagod van, mint egy elefántnak - mondtam neki nevetve.
- Te szoktál elefántokat szagolgatni?
- Igen, mindig, amikor találkozunk.
- Naaa!Most már hagyjál békén! - vágott sértődött arcot és levette a kezét a vállamról.
- Jól van na! Tudod, hogy csak viccelek! Egyébként nekem elefánt szagúan is megfelelsz. - visszatettem a fejem a mellkasára, ő pedig újra átkarolt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Ráérsz holnap délután? - kérdeztem.
- Milyen nap lesz holnap?
- Szerda.
- Akkor ráérek. Csütörtökön adok interjút a bwin.com-nak. Ez a meccsek előtti baromság, tudod...
- Tudom, amikor hülye kérdéseket tesznek fel arról, hogy szerinted nyertek-e, meg hogy a Valencia legyőzi e a nemtudommilyen csapat ellen, meg satöbbi.
- Igen, na az. Szóval szerdán ráérek. Az egész estém a tiéd, ha van valami jó ötleted. - válaszolt.
- Ami azt illeti, van. Feljöhetnél hozzám és főzhetnénk valamit együtt. Aztán meg dvd-t néznénk vagy ilyesmi.
- Benne vagyok, de figyelmeztetlek, nem vagyok konyhatündér. - nevetett.
Felemeltem a fejem, ránéztem és én is mosolyogva válaszoltam.
- Majd én leszek a főszakács, te meg a kukta.
- Ok, akkor tőlem mehet a dolog - hajolt közelebb és adott egy puszit a számra. Aztán még egyet és egy harmadikat is. Aztán átölelve egymást, csókolózni kezdtünk. Ahogy a mellkasához értem, a tenyerem alatt éreztem, ahogy gyorsul a szívverése, és azt is, hogy nem bírom már sokáig nélküle. Nehezen váltunk szét, de Pablo, már bármikor kereshetett.
- Ideje előbújnunk. - mondtam neki.
- Igaz, a csapattársaim is biztosan keresnek már. Nehogy baj legyen ebből. Holnap mikor menjek át?
- Mit szólnál este hat órához? Addigra hazaérek és előkészítem a terepet.
- Rendben, hatra ott leszek.
Felálltunk a földről és az ajtó irányába mentünk.
- Baszki! - mondtam ki magyarul, majd visszaszaladtam, hogy lehúzzam a redőnyt. Aztán a sötétben lopakodtam Higuaín és az ajtó irányába.
- Mi az a "baszki"? - próbálta ő is kimondani magyarul a szót és elég viccesre sikerült.
- Semmi, semmi, csak káromkodtam egyet. - mondtam nevetve, ő pedig elkezdte hajtogatni, amíg a végén tökéletesen mondta ki. Ezen is nevettünk, aztán viszont csitítgatni kezdtem, hogy kilessek az ajtón. Nem volt senki a környéken, így kiléptünk a raktárból. Ekkor azonban a szemközti folyosón érkezett Albiol és meglátott minket.
- Pipa, már mindenütt kerestünk! Mit csináltál a raktárban - majd rám nézett - a karbantartó lánnyal?- először nagyon meglepett arcot vágott, de amikor Gonzalo lekezdett hebegni, látszott, hogy leesett neki a tantusz.
- Én...Mi...Csak...Megnéztem a mezeket, amit a hétvégén viselünk majd. Nóra megmutatta.
Értem.- bólogatott Raúl sokatmondóan, miközben Sergio Ramos is megérkezett.
- Megtaláltad Chori? Jaj, Pipita, már azt hittük valami bajod van. - mondta, miközben én már alig bírtam visszafojtani a nevetést.
- Nincs baja, csak Nóra megmutatta neki a mezeket, amik a hétvégén lesznek rajtunk. - mondta Albiol Ramosnak.
- A mezeket? Minek? Miért érdekelt? Hiszen olyanok, mint amilyet a múlt hétvégén viseltünk? Vagy nem? - nézett rám kérdőn.
- De igen senor, olyanok. - válaszoltam.
- Akkor nem értem.
- Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e velük. - mondta Gonzalo - Hogy a számok nem-e jönnek le a hátuljáról. Tudjátok, mert olyan is szokott lenni... - a mondat végét már egészen halkan mondta.
- Nos, ha megbocsátanak, nekem vissza kell térnem a munkához. Remélem mindent rendben talált, senor Higuaín. - fordultam Gonza felé.
- Igen, hogyne, köszönöm.
- Akkor engedelmükkel, további szép napot, senores.
- Jó munkát! - köszöntek el mindhárman, majd sarkon fordultam és az irodák irányába igyekeztem, ők pedig az ellenkező irányba, az öltözők felé.



(Zene: Maroon 5-Misery)