XIII.

Reggel szokás szerint csörgött az óra. Gyorsan kinyomtam, hogy ne ébressze fel Higuaínt. Óvatosan keltem fel az ágyból, kivettem néhány ruhát a szekrényből, majd kiosontam a szobából, hogy letusoljak és felöltözzek. Úgy gondoltam a tegnapi pizza maradéka jó lesz reggelire, úgyhogy betettem a mikroba melegedni. Közben hallottam a mocorgást a szobában, néhány perc múlva Gonza lépett ki az ajtón pólóban és alsónadrágban.
- Buenos días cariño! - köszönt, miközben felém lépkedett.
- Buenos días, jól aludtál? - kérdeztem.
- Mint a bunda - válaszolt és közben hátulról átkarolt és egy puszit nyomott az arcomra. - Jó illatod van. Te már fel is öltöztél?
- Igen, mert tíz perc múlva indulok.
- Már annyi az idő?
- Háromnegyed hét van.
- Akkor még korán van. Hova indulsz?
- Neked korán van, de az én munkaidőm fél nyolckor kezdődik, és ha elkések, señor Pablo seggbe rúg. Reggeli tálalva - tettem ki közben a pizzát egy tányérra, majd adtam egy puszit a szájára és a cipős szekrény felé akartam indulni, de ő visszahúzott és szorosan megölelt.
- Gonzalo, engedj, légyszíves - kérleltem nevetve.
- Nem!
- Légyszíves engedj el!
- Nem engedlek!
- Ajjj, Higuaín, most kérlek utoljára. Vagy akarsz egy másik gyomrost? Tényleg indulnom kell!
- Nyugi amazon!Akkor hadd vigyelek be én.
- A te kocsiddal menjünk az edzőközpontba? Minek, ott a motorom. És te még ráérsz. Meg egyébként is, akkor mindenki rájön, hogy együtt vagyunk! - mondtam neki meglepett arccal, erre ő elkezdte zavartan vakargatni a fejét.
- Hát, igazából a csapat már tudja.
- Az összes csapattársad tud rólunk? Azt sejtettem, hogy Albiol már igen, de hogy mindenki...
- Ez azért nem akkora tragédia. Vagy igen? Az a lökött elmondta mindenkinek. - vágott aggódó arcot.
- Végül is nem baj. Csak a sajtó ne tudjon rólunk egyenlőre. Rendben?
- Rendben. Azt még én se akarom. Nem akarom, hogy szaglásszanak utánunk.
- Jól van. - mondtam neki mosolyogva. - De most már tényleg indulnom kell.
- Én is felöltözök és beviszlek. Majd aztán hazamegyek átöltözni.

Néhány perc múlva már kint voltunk a lakásból, de előtte még Gonza rám erőltette, hogy vigyek fóliába csomagolt pizzát, mert ebédig nem szabad éhen lenni.
- De furcsa, hogy nem két keréken megyek. - mondtam neki, miközben bekötöttem magamat.
- A motorozás élvezetes, de az autó viszont kényelmesebb. - jegyezte meg és közben elindultunk.
- Te jó ég, most az összes munkatársam is tudomást szerez rólunk! - mondtam ki hangosan, amire gondoltam.
- Hát, azt hiszem már ők is tudják.
- Mi?
- Igen - mondta, miközben folyamatosan az utat nézte - mert az egyik kertész fiú hallotta, ahogy a fiúknak meséltem a moziról, meg hogy milyen gyorsan futsz.
- Mindegy, végül is semmi közük hozzá. - mondtam, de valójában kicsit féltem attól, hogy mit fognak szólni hozzá.

Fél nyolc előtt öt perccel értünk Valdebebasba, ott Gonzalo kitett, majd hazament átöltözni, hiszen csak tizenegyre kellett visszajönnie. Becsekkoltam a belépőkártyával és Pablo irodája felé vettem az irányt. A folyosón máris találkoztam az első kíváncsiskodókkal. Barbara és Mercedes, a két adminisztrátor lány volt a legpletykásabb az összes munkatársam közül. Aranyosak, de belehaltak volna az információhiányba.
- Tényleg igaz? Mondd már? Pedrotól hallottuk! Igaz vagy nem? - Szegezték nekem a kérdést egymás szavába vágva.
- Mi igaz? - húztam az agyukat egy kicsit.
- Ajjj, ne csináld már! Tényleg randizol Pipitával? - kérdezte Mercedes.
- Hát, találkoztunk párszor...
- Atyaég! És milyen volt? Meddig jutottatok? Mióta tart? - ragadott meg a két vállamnál fogva Barbara.
- Higuaín egy nagyon kedves srác. Bocsássatok meg, de el fogok késni és akkor Pablo leszedi a fejemet. - mondtam, majd faképnél hagytam őket. Még hallottam a hátam mögül a mérgelődésüket.
- Ezt nem teheted velünk! Nóra! Nóra!
Beértem az irodába, ahol Pablo és María fogadott hatalmas mosollyal.
- Buenos días! hallottuk a nagy hírt. - mondta María, aztán két puszit adott az arcomra.
- Nyugi! Azért még nem megyek hozzá feleségül.
- Persze, de mi akkor is örülünk, mert tudjuk, hogy egyedül élsz. Jár neked a romantika. Elvégre fiatal vagy. Reméljük ez kibont abból a sötét burokból, ami körülvesz. - mondta Pablo - Na jó, pakolj le és máris indulhatsz a kantinba. A háremem egyik tagjának, Lucíának szüksége van egy kis segítségre.
- A háremed? Te vén idióta, azt hiszed kellesz valakinek? - fakadt ki María, és nyakon legyintette Pablot, aki a hasát fogta a röhögéstől. - Lucía és én együtt járunk bulizni és nem kell nekünk ilyen nagyszájú vén kujon, mint te, Pablo García!
Nevetve hagytam ott őket.

Leértem az alagsorba és a konyha felé vettem az irányt. Szembe találkoztam két konyhai kisegítőlánnyal, akik nagyon mosolyogtak rám, én pedig kezdtem egyre inkább zavarban érezni magam. Bementem a konyhába.
- Señora Lucía. Pablo mondta, hogy segítség kell.
- Ajjj szívem, hallottam ahírt. Nagyon örülök. Tudod, láttam én már köztetek valamit akkor is, amikor itt ebédeltetek. Jól teszed lányom. Élvezd az életet. - magyarázta mosolyogva, amire én csak zavartan bólogattam. - Na gyere, nézd meg nekem ezt a grillsütőt, mert mindjárt megőrülök! El kellene kezdenem sütni a húst meg a halat, de nem akar felforrósodni.

Mikor végeztem Lucía grillsütőjével, fel kellett mennem kicserélni a zárat az egyik raktár ajtaján, ahol az edzéshez szükséges felszerelést tartották, mert valaki beletörte a kulcsot. A raktár felé menet szembe találkoztam Özillel és Sahinnal. Köszöntem nekik, ők visszaköszöntek és elégedett arccal bólogattak, mikor elmentek mellettem.
- Güzel, güzel kiz... - mondták törökül, és nem sejtették hogy megértettem, a külsőmre tettek kedves megjegyzést, miszerint "csinos, szép lány" vagyok.
- Tesekkür ederim - köszöntem meg nekik mosolyogva, ők pedig csodálkozva összenéztek, aztán nevetni kezdtek és elsiettek, de annyit még megjegyzett Mesut, hogy ő örül a dolognak.

Már végeztem a zárcserével és a szerszámokat pakoltam össze, amikor éreztem, hogy valaki megáll mögöttem. Megfordultam és Esteban Granero arca nézett vissza rám.
- Beszélhetnék veled egy percet? - kérdezte komoly arccal.
- Hogyne señor Granero, parancsoljon.
- Nem szoktam beleszólni senki életébe, mert nincs közöm hozzá, de Pipita nagyon jó barátom, és hiába voltak már nőügyei, valójában egy nagyon érzékeny emberről van szó.
- Én is észrevettem, de nem értem, mire akar célozni ezzel.
- Te rendes lánynak látszol. Nekem ehhez jó orrom van. De valami van a szemedben, amiből tudom, hogy nem vagy teljesen őszinte. Semmi közöm a magánéletedhez, de meg akarok győződni arról, hogy nem akarod átverni Gonzalot.
- Értem. Nos, señor Granero. Elhiszem, hogy Ön látja, mikor hazudik az ember, hiszen ha jól tudom pszichológiát tanul. Ennek ellenére, ha akarnám, át tudnám verni önt. De nem akarom. Úgyhogy most jól nézzen a szemembe, mert az igazat fogom mondani. Szeretem Higuaínt, és az érzéseimet illetően nem csapom be őt. - mondtam és közben határozottan néztem a szemébe. Ő néhány másodpercig állta a tekintetem, de aztán elfordult.
- Köszönöm, hogy őszinte voltál. - mondta végül. Ezután megfogtam a szerszámos ládámat, biccentettem neki és magára hagytam a raktár előtt.
Visszamentem az irodába és lepakoltam. Pablo közben elment valahova, így egyedül maradtam a helységben a kétségeimmel. Kissé feszült lettem ettől a beszélgetéstől, de aztán próbáltam nem foglalkozni a dologgal, hiszen tudtam, hogy egyszer úgyis kiderül az igazság, és akkor Gonzalo kezében lesz minden, és egyébként sem hazudtam Graneronak. Bár azt is tudtam, hogy nagyon meg fogom bántani az argentint, ha megtudja rólam, hogy ki vagyok valójában, de azzal nyugtattam magam, hogy az érzéseim őszinték és ezt Neki is tudnia kell.
Gondolataimból visszarántott a valóságba, hogy valaki belépett az irodába. Háttal álltam az ajtónak és meg akartam fordulni, de addigra Higuaín hátulról megölelt.
- Úgy hiányoztál mi amor! - húzott szorosan magához, aztán hagyta, hogy megforduljak.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem tőle.
- Pablotól kérdeztem, hogy merre talállak, és mondta, hogy valószínűleg itt vagy, ha már végeztél a zárral.
- Ő hol van?
- Nem tudom, az alagsor felé ment. Mi a baj bonita? Olyan feszültnek látszol. - kérdezte aggódó arccal.
- Semmi gond, csak nehezen kezelem a kíváncsi tekinteteket. - válaszoltam és elhatároztam, hogy a Graneroval folytatott beszélgetésről egy szót sem szólok neki.
- Értem, de ne törődj velük. Majd megszokják. El fog csendesedni ez az egész.
- Igen, de nem akarom, hogy bárki azt higgye, hogy csak azért vagyok veled, mert pénzed van, hiszen te tudod, hogy a családom gazdag és... - a kezeimbe temettem az arcomat.
- Na, na! Neked miért számít az én véleményemen kívül bárki másé? Figyelj - kihámozta az arcomat a tenyeremből és megfogta a kezem - én tudom, hogy nem a pénzem miatt vagy velem. Érzem, hogy szeretsz és én is szeretlek téged, más nem számít! Vale? Most pedig bújj ide hozzám - ölelte át a nyakamat és megsimogatta a fejem. A szavai teljesen megnyugtattak. A karjaimmal körbefontam a derekát és az erős vállába temettem az arcomat.
- Ajjj, mi lesz velem jövő héten! Játszol most szombaton, aztán szerdán, aztán megint szombaton.
- Majd vasárnap vagy hétfőn délután sort kerítünk rá, hogy egy kicsit kettesben legyünk. - válaszolta.
- Vasárnap vagy hétfő délutánig pedig egyedül leszek otthon, az ágyamban... - a szemébe néztem és közben elkezdtem simogatni a hátát a pólója alatt. Élveztem, hogy egy kicsit húzhatom az agyát.
- Azt semmiképp sem hagyhatom. Talán ma délután is találkoznunk kéne. - mondta, majd egyre közeledett az ajkaim felé, de amikor meg akart csókolni, hirtelen rátettem a tenyerem a szájára.
- Ma nem lehet, hiszen interjút adsz a bwin-nek.
- Ó, a francba, majdnem elfelejtettem. - kapta fel a fejét. - Akkor most rohanok edzésre, aztán gyorsan kell kajálnom, hogy odaérjek az időpontra! Hánykor is lesz? Háromkor! Este felhívlak mi vida! - megcsókolt és az ajtó felé vette az irányt én pedig már az asztalom felé fordultam, de ekkor visszafordult és még néhányszor megpuszilta a számat.
- Csak mert ebből egy nem elég. - mondta mosolyogva, majd kiviharzott az irodából.
Én csak nevettem, és leültem az asztalom mögé, hogy megvárjam Pablot.