XV.

Szó nélkül ültünk az autóban. Gonzalo megállás nélkül az utat nézte, én pedig az ablaküvegnek támasztottam a homlokomat és úgy bámultam az elhaladó házakat a szürkületben. Aztán az argentin törte meg a csendet.
- Ikerék házában nem lett nagy kár. Csak azt a szobát, meg a lépcsőt kell felújítaniuk. Valami hibás konnektor okozta a tüzet. Ott voltam, amikor beszélt a tűzoltókkal.
- Akkor szerencséjük van. - mondtam - Pilar pedig holnap reggelig kórházban marad megfigyelésen.
- Nem értem, te miért nem akartál bemenni! - mondta kicsit szemrehányóan, de én tudtam, hogy még mindig ideges egy kicsit.
- Kutya bajom Higuaín! És te úgyis velem leszel. - néztem rá mosolyogva, ő pedig csak a szeme sarkából figyelt, de látszott az arcán, hogy ettől megenyhült.
- Azért amikor felszaladtál a falon, az nem volt semmi! Mondtad, hogy szoktál falat mászni, de ilyet még csak akciófilmekben láttam!Olyan voltál, mint a Pókember!Vagyis inkább Póklány! - mosolygott.
- Póklány? Olyan lökött vagy!
- De tényleg! És egyébként is, hogy tudtál ilyen higgadt maradni? Csináltál már ilyesmit, ugye?
- Milyet? - jöttem zavarba kicsit a kérdéstől.
- Mentetted már meg azelőtt is valaki életét?
- Nem. Még soha. - válaszoltam.
- Pedig nagyon profin csináltad. Nem tudom, én képes lettem volna-e rá.
- Én meg remélem, hogy sose kell megtudnunk, hogy képes vagy-e rá.
- Mindenesetre beigazolódni látszik a megérzésem veled kapcsolatban.
- A megérzésed?
- Tudod! Amit a múltkor mondtam. Az a furcsa érzés. Előbb én és a virágláda. Most Pilar és a tűz. De ez az érzés még mindig nem múlt el.
- Jaj, ne mondj már ilyeneket Gonzalo! - kértem kicsit idegesen.
- Bocsánat. Csak biztos vagyok benne, hogy ez az egész nem véletlen. - a lakásomhoz értünk és ő leállította a motort. - Olyan vagy mint, egy őrangyal. - fordult felém.
- Na, ne! Inkább menjünk fel, ahelyett, hogy össze-vissza beszélsz. Szerintem te több füstöt nyeltél, mint én. - mondtam neki nevetve és kiszálltam a kocsiból. Ő is követett és lezárta az autót. Sietve mentünk fel a lakásba. Már alig vártam, hogy átöltözzek és lepihenjek. Miután vettem egy forró fürdőt és pizsamát húztam, az argentin is ezt tette. Amíg zuhanyozott, készítettem néhány szendvicset, mivel a grill parti - rossz viccel élve - tényleg tüzesre sikerült.
- Istenem, most már csak valami kajára vágyom. - mondta Gonzalo, miután kijött a fürdőszobából és elterült a kanapémon.
- Hé, nekem is hagyjál helyet! - mondtam neki nevetve, és egy tányéron tonhalas szendvicseket hoztam. Letettem őket az asztalra, majd visszaszaladtam a gyümölcsléért. Aztán leültem Higuaín mellé, és mint akik egy hete nem ettek, elkezdtünk falni.
- Olyan éhes lettem erre az izgalomra. - mondtam teli szájjal.
- Én is. De te izgultál? Olyan pókerarcod volt! Én meg majd be tojtam, hogy mi lesz veletek, és ha Cristiano nem fog vissza, biztos bemegyek utánatok.
- Tudom! Ezért mondtam neki, hogy fogjon vissza. Túlságosan forrófejű vagy!
- Én vagyok forrófejű? Egyenlőre még én voltam kint és te bent a lángok között! - vágott meglepett arcot.
- De én tudtam mit csinálok! - mondtam neki feltartott mutatóujjal. - Te viszont lökött vagy. - nyeltem le a falatot.
- Tényleg? Már megint lökött? - kikapta a kezemből a gyümölcsleves poharat, majd a sajátjával együtt letette az asztalra és elkezdte csikizni a derekamat, amíg a hátamra nem dőltem.
- Ne, Higuaín! - sikítottam a röhögéstől és próbáltam védekezni, de az egyik kezével mindkét karomat lefogta a fejem felett és még kapálózni sem hagyott.
- Ok, megadom magam. - mondtam kifulladva a nevetéstől. Ő fölém hajolt, a szemembe nézett és elkomorult az arca.
- Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna, ha ma délután esetleg te...
- Pszt! - tettem a szájára a mutatóujjamat. - Estoy aqui! - Átkaroltam a nyakát és először csak gyengéden hozzáérintettem a szám az ajkaihoz, aztán megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk, és beleborzongtam minden pillanatba, amikor a nyelve az enyémet érintette. Belém hasított, hogy mennyire hiányzott már és nem vágytam másra, csak hogy vele legyek. Finoman cirógattam a tarkóját, az ő ujjai pedig - feljebb húzva a trikómat, a bordáimon játszadoztak. Feltérdeltünk és segített levenni a trikómat, majd én is lassan lehúztam róla a pólóját, és közben végigsimítottam az oldalán a csípőjétől egészen a hónaljáig. A ruhadarab a földön kötött ki, én pedig továbbra sem tudtam levenni a kezem az argentin izmos felsőtestéről, így inkább végigsiklottam a tenyeremmel a karjain, majd a vállán, aztán le, egészen a hasáig. Közben ő sem maradt tétlen és gyengéden puszilgatta az arcom minden egyes részét. Miután a többi ruhától is megszabadultunk, lassan a hátára döntöttem és ráültem a combjára, majd fölé hajoltam és egy kicsit kiszívtam a nyakát. Ettől libabőrös lett és kissé remegő kézzel simogatta a hátam. Tovább csókolgattam a nyakát egészen az álláig, és mielőtt újra visszatértem volna az ajkaihoz, egymás szemébe néztünk. A tekintete vágytól csillogott és beletúrt a hajamba.
- Miért nem tudok ellenállni ezeknek a titkolózó szemeknek?
- Ellen akarsz állni? - kérdeztem tőle.
- Nem. Azt akarom, hogy soha ne menj el. Hogy velem maradj.
- Egyszer így lesz. Meglátod. - válaszoltam neki, majd újabb szenvedélyes csókok következtek, ami után feljebb csúsztam a combján, mert eljött az a pillanat, amikor már nem bírtam várni, és érezni akartam őt magamban. Aztán már nem létezett külvilág, csak néhány szórakozott érintés és néhány sóhaj, ami szétfoszlott a nappali éterében.

Ő a hátán feküdt, én pedig a karjaiban pihentem és mindkettőnk pulzusa kissé gyorsan vert még.
- Holnap meglátogatom Pilart munka után. Addigra már otthon lesz. - törtem meg a csendet és közben simogattam Gonzalo derekamon nyugvó kézfejét.
- Én is látni szeretném. Mehetnénk együtt. Estebannak is biztosan jól esne. Holnapra kért a Místertől egy szabadnapot, hogy Pilarral lehessen.
- Rendben. Akkor fél ötre gyere vissza a klubhoz. Otthagyjuk a kocsidat és elmegyünk a Harleyval. Gyorsabb. Úgy jó lesz?
- Persze. - válaszolt, majd egy pillanatnyi csend után nagyot sóhajtott. - Esteban nagyon megijedt. Magát hibáztatta, hogy egyedül hagyta Pilart a házban.
- Ez butaság. Nem tudhatta, hogy rossz az a konnektor.
- Sí, de én átérzem amit átélt sinceramente. Mivel te is rám hoztad a szívbajt. Amikor már Angelito és Serg is fogta Granero karját, én elengedtem és utánad akartam rohanni, de addigra Cristiano odaért és Ikerrel leültettek a fűbe.
- Cristiano jó munkát végzett. Az volt a feladata, hogy te véletlenül se menj a ház közelébe. - mondtam.
- De miért? Ha már nem volt idő megvárni a tűzoltókat, inkább bementem volna én!
- Azt nem! - felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek. - Higuaín! Soha ne merj ilyet csinálni. - mondtam neki, és ő láthatta az arcomon a dühöt, mert nyugtatni kezdett.
- Jól van, rendben. Csak még mindig kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy meg is halhattál volna. - mondta, miközben visszafeküdtem a mellkasára.
- Ezerszer meg kellett volna már halnom. - mondtam ki hangosan, amit gondoltam, és ez hiba volt, mert most ő támaszkodott a könyökére és faggatni kezdett.
- Miért mondod ezt? Nóra kérlek! Nem bízol bennem? Tudom, hogy nem mondasz el valamit! Kérlek, beszélj!
- Higuaín ne faggass kérlek! Adj még egy kis időt! Olyan boldog vagyok így! Olyan tökéletes minden! - néztem kérlelőn a szemébe. - Por favor. - suttogtam neki és megsimogattam a száját.
- Jól van, várok még. De így azt érzem, hogy nem bízol bennem. Pedig tudnod kell, bármit is titkolsz előlem, bármit is tettél a múltban, és mindegy, miért van az a seb a hátadon, én szeretlek. Nagyon szeretlek, mert tudom, hogy jó ember vagy. Ezt ma is bizonyítottad. Te quiero mucho mi vida. - simított végig az arcomon.
- Én is szeretlek téged, és valójában te vagy az egyetlen ember a világon, akiben valóban megbízom. - mondtam neki és adtam egy puszit a mellkasára. Ő fölém gördült és a karjaimat lefogta a párnán az ujjait pedig az enyéimbe fűzte. Éreztem az ajkait a kulcscsontomon és minden porcikám azt kívánta, hogy újra az övé legyek...



(Zene: Enigma-Mea Culpa)