III.

- Kedves utasaink! Kérjük foglalják el helyüket és kapcsolják be biztonsági övüket. Néhány perc múlva megkezdjük a leszállást. - hallottam a stewardess hangját. A helyemen ültem, így csak az övemet kellett visszakapcsolni. Kinéztem az ablakon és Madrid csodálatos éjszakai fényei tárultak elém. Úgy gondoltam, ez a város tökéletes lesz arra, hogy elbújjak és mindent újrakezdjek. Elég nagy ahhoz, hogy észrevétlen legyek, ráadásul Igor ritkán járt itt az embereivel. Mióta ismertem, mindössze egy alkalommal. A landolás sima volt. Hajnali 3 órakor értünk földet a Barajas-on. Nagyon fáradtnak éreztem magam, így próbáltam minél hamarabb kijutni az utcára, hogy taxit foghassak. Sajnáltam a motoromat, amit Párizsban kellett hagynom, de nem tarthattam meg. A csöves, aki a Charles de Gaulle-tól 10 perc sétára kéregetett, először azt hitte viccelek, aztán azt, hogy valójában ki akarom nyírni, amikor pedig a slusszkulcs a kezében landolt, ráadásul teljesen ingyen, megvakarta a fejét és látszott a szemén, hogy teljesen hülyének néz. Mindegy, majd veszek egy másikat!
Végre kint voltam a szabad levegőn, és legnagyobb örömömre azonnal kaptam taxit is.
- A Hotel Feria-ba, por favor.
- Igen senorita. - szólt a kreol bőrű negyvenes férfi, és megütötte a fülem a dél-amerikai akcentusa. - Ön ugye nem spanyol? - kérdezte.
- Valóban nem, magyar vagyok. De ön sem született spanyol, igaz? - kérdeztem vissza.
- Ráhibázott senorita! Kolumbiai vagyok. De már 10 éve itt élek Madridban. Ön magyar? Mint Puskás!
- Igen. - kissé meglepődtem, mikor kimondta ezt a nevet. - Mint Puskás Ferenc. - ekkor esett le. Hiszen én a Real Madrid városában vagyok. Istenem, legalább 1 éve nem láttam már egy jó focimeccset. De majd most. Sok mindent kell pótolnom.
Megálltunk a hotel előtt. Jó nagy borravalót adtam a taxisnak, amit ő hatalmas vigyorral az arcán fogadott, és még névjegykártyát is kaptam, hogy hívjam őt bármikor, bizalommal. Megköszöntem, majd elindultam a hotel bejárata felé. Éjszaka lévén az előcsarnokban csak egy-két boy, illetve néhány álmatlansággal küszködő vendég lézengett. Utóbbiak alighanem a bár irányába tartottak. Odaléptem a recepciós pulthoz. Barna kontyot viselő, szép mosolyú, harmincas fiatal nő állt a pult mögött.
- Hajnali háromnegyed négy van. Ez még Buenas noches vagy már Buenos días? - kicsit viccelődni próbáltam.
- Attól függ, most ér véget a napja, vagy most kezdődik, kisasszony. - válaszolt és közben mindketten fáradtan nevettünk.
- Nóra Kovács néven foglaltam szobát.
- Igen, senorita Kovács, a 316-os az Öné. A boy majd segít felvinni a csomagját és mutatja az utat. Üdvözöljük a Hotel Madrid Feria-ban.
- Muchas gracias- válaszoltam
- José, gyere csak! -  a recepciós hölgy magához rendelt egy alacsony, széles arcú, copfos, 20 év körüli fiút. - A kisasszony szobája a 316-os. - adta ki az utasítást.
- Sí senora Lourdes - válaszolt a fiú, majd átvette a sporttáskámat és a lift felé irányított. - Erre parancsoljon kérem.
Bólintottam senora Lourdes-nek, majd követtem Josét, az igen határozott hordárt.
Bevezetett a lakosztály előterébe.
- Hova tegyem a csomagját senorita? - kérdezte.
- Csak rakja le a cipős szekrény tetejére por favor. - válaszoltam, majd borravalót nyomtam a kezébe.
- Gracias senorita, kellemes pihenést.
- Köszönöm.
José bezárta az ajtót maga mögött, én pedig körbejártam a lakosztályt. Tágas hálószoba, egyszerű de ízléses berendezés. Néhány napot itt töltök, amíg megfelelő lakást találok. Munkát is akarok keresni. Igen! Jó lenne valami egyszerű munka, mondjuk egy múzeumban. Vagy valami karbantartói állás. Ezekhez értek. Holnap utánanézek. Ja, és nem ártana elmenni vásárolni is. Ugyanis a ruháimat se hoztam magammal. Holnap még körülnézek a városban, aztán rátérek a lakás témára, meg a melóra is.
Elindultam a fürdőszoba irányába. A gépen felszolgáltak valami elfogadható szendvicsfélét, így már nem vágytam másra, csak egy forró zuhanyra, és egy kényelmes ágyra.
Elkezdtem levetkőzni pont a tükörrel szemben. Na igen...A jobb lapockám alatt húzódó kb. tíz centis fehér heg újra eszembe juttatta Igort és azt, amikor hét hónapja nem akartam ellopni azt a Monet festményt. A pengét egy kiöregedett lengyel orvos szedte ki a hátamból egy varsói ipartelep egyik raktárépületében. Azt mondta nekem akkor, "ami nem öl meg, az erősít".  Ez annyira igaz...
Letusoltam, azután köntösben befeküdtem az ágyba. Elnyújtóztam a hatalmas matracon és néhány percig még néztem a plafont. Sokat vártam Madridtól, de arra, ami később történt, sosem gondoltam volna. A plafont bámulva eszembe sem jutott, hogy milyen izgalmakat hoz a következő néhány hónap. Hamarosan mély álomba merültem.



(Zenék: Landolás+Taxi: Shakira-Pienso En Ti
             Tükör előtt: Blake Neely-Mentalist sky writing)