V.

Az ébresztőóra hangjára nyitottam ki a szemem. Reggel hat óra volt. Kikapcsoltam a kütyüt és fekve nyújtózkodtam egy nagyot. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő kis naptárra. Március 30-adika. Hihetetlen, hogy már 10 napja eljöttem. 10 napja nem hallottam Igor hangját. 10 napja nem törtem be sehová! 10 napja nem ültem repülőgépen. Már régen töltöttem ennyi időt egy helyen. Elégedetten néztem körbe a szobában. Remek kis lakás ez Madrid San Fernando de Henares nevű részén. Kicsi, de nagyon kényelmes, és sikerült otthonossá tennem ez alatt a hat nap alatt, amióta kibéreltem. A falakat fehérre festettem és inkább képekkel díszítettem. Persze nem lopott Rembrandtokkal. Egy utcai festőtől vásároltam őket a város másik végén. Véletlenül találtam rá, de tehetséges srác ez a Miguel.
Még egy nagyot nyújtóztam, majd felkeltem és elindultam a konyha felé, hogy valami reggelit készítsek magamnak. A szobámat csak egy harmonika ajtó választotta el a nappalitól, amit én szereltem fel, mert ez eredetileg egy tér volt. A bejárati ajtón belépve rögtön a nappaliban találtad magad. Kényelmes kanapé, vele szemben hatalmas TV. Jobbra a szobám, balra egy amerikai stílusú konyha, a konyha mellett pedig a fürdőszoba nyílt. Imádni való lakás.
A konyhában gyorsan összeütöttem egy omlettet, majd reggeli után letusoltam, felöltöztem és elindultam munkába. Az új Harley-m a ház mögötti parkolóban várt rám. Bepöccintettem a motort és már indultam is. Mindössze húsz percre laktam az új munkahelyemtől. Hihetetlen, ahogy rátaláltam. Vagy inkább a munka talált rám. Egyik nap irtózatos káromkodást hallottam az egyik szomszédom, egy 65 év körüli, alacsony, molett hölgy lakásából. A nő amolyan vénkisasszony féleség, sosem ment férjhez, mert szerinte azzal csak a baj van. Hát eddig nekem is csak a bajom volt velük...Szóval elindultam az ajtó irányába és láttam, hogy némi víz szivárog ki az ajtó alatti résen. Sietve bekopogtam és némi kihallatszó tocsogó hang után kinyílt az ajtó és egy csuromvizes, ideges arc nézett velem szembe.
- Mi történt magával María? - kérdeztem meglepetten.
- Képzelje, a kézmosó csap alatt elrepedt a cső, pont amikor folyt bele a víz, igyekeztem elzárni, de a csap nem akart működni. Eközben észrevettem, hogy a működésben lévő mosógép alól is folyik a víz, mert annak a csöve is elrepedt. Kikapcsoltam a mosógépet és kihúztam a konnektorból, hogy ne legyen áram alatt, de ettől persze a víz folyik belőle. Megfogtam a csövét, hogy valamilyen módon a fürdőkádba irányítsam, de a benne lévő víz valami nyomástól, vagy nem tudom mitől kiszabadult és az arcomban landolt, miközben a többi víz éppen elönti a lakásomat és tönkreteszi a padlószőnyegemet. Dios mio! - ezt mind egy szuszra sorolta el nekem és közben lendületes kézmozdulatokkal mutogatott jobbra - balra. Próbáltam lenyugtatni egy kicsit, majd felajánlottam a segítségemet. Ő bevezetett a lakásba, én pedig kértem tőle néhány szerszámot és először is elzártam a kézmosó csapot. A fürdőszoba rettenetes állapotban volt. Hihetetlen, hogy mindkét cső egyszerre repedt el. El kellett mennem újakat venni, hogy kicserélhessük. Mondtam neki, hogy próbálja meg felitatni a vizet, amíg visszaérek, mert az alsó szomszédja nagy balhét fog csapni, ha beázik. Az utam a legközelebbi barkácsboltba vezetett. Mire visszaértem, María már nagyjából eltüntette a vizet, de szegénynek a nappali szőnyege teljesen tönkrement. Először a fürdőszobában kezdtem. Kicseréltem a megrepedt csöveket, valamint a gumi tömítőgyűrűt is a kézmosó csapban. María elég meglepett arccal kísérte a mozdulataimat. Aztán átmentünk a nappaliba és közös erővel felszedtük a szőnyeget, ami sajnos a kukában landolt. Mondtam neki, hogy várni kell, amíg a padló teljesen kiszárad, aztán, ha szeretné, szívesen leragasztom neki az új szőnyeget. Ő megköszönte a segítségemet. Majd, még mindig kissé meglepett arccal, megkérdezte, hogy van e állásom.
- Jelenleg épp állást keresek. - válaszoltam.
- Ez remek aranyom, tudja én meg a Real Madrid Futball Club személyzeti osztályán dolgozom. Tudja én felelek a kisegítő alkalmazottak felvételéért és éppen karbantartót keresek a valdebebas-i edzőközpontba, mert az öreg Pablo már nem bírja egyedül a munkát. Mondja csak, máshoz is ért a fürdőszobai csapokon kívül? - kérdezte.
- Hát, ami azt illeti, bármit megszerelek.
- Remek, akkor holnap jöjjön be hozzám, megbeszéljük a részleteket. - mosolygott.
- Komolyan? Tényleg felvenne? Ez remek! Nagyon hálás vagyok! Muchas gracias! - válaszoltam, miközben a kezét ráztam.
- De nada! - mondta ő kedvesen.
Így történt, hogy már három napja hivatalos, fix állásom volt. Életemben először. Nagyon élveztem. A munkatársaim kedvesek voltak. Pablo meg igazi vicces fazon. Minden nap megkérte María kezét.
Ezen a reggelen is fél nyolckor kezdődött a munkaidőm és meg is érkeztem időben. Délelőtt volt néhány javítani való a személyzeti öltözőkben. Aztán 10 órakor az öreg Pablo szólt rám telefonon, hogy menjek a focisták öltözőjébe, mert egy konnektor kiszakadt a falból. A focisták öltözőjébe? Na ott még semmi dolgom nem volt. Pablo eddig nem bízta rám, de most odarendelt.
Ahogy közeledtem az ajtó felé, hallottam, amint egy férfi argentin akcentussal magyarázza, hogy "Alvaro-t majdnem megrázta az áram." Beléptem a helységbe. Pablo az ajtónál állt, vele szemben pedig két magas, barna hajú férfi rövidnadrágban és Real Madrid címeres pólóban. Természetesen tudtam, kik ők. Az egyikőjük Alvaro Arbeloa, a spanyol jobbhátvéd, az ő jobb oldalán, a kiszakadt konnektor mellett pedig Gonzalo Higuaín, az argentin csatár. Mindhárman rám néztek. Velem szemben állt két tágra nyílt szemű futballista, ők pedig egy érdeklődő arcot vágó, barna hajú lányt láttak sötétzöld színű kertésznadrágban, fekete pólóban, acélbetétes munkáscipőben, jobb kezében egy szerszámos ládával, a baljában pedig egy pár munkavédelmi kesztyűvel. Meg akartam törni a kínos pillanatot, így Pablo felé fordultam.
- Hívatott senor Pablo. Melyik a beteg konnektor?
- Ez itt. Légyszíves gyorsan javítsd meg, mert nekem valami papírok miatt be kell mennem senorita María irodájába. - ezzel ott is hagyott a két focista társaságában, akik még mindig csak bámultak rám.
- Azonnal kész leszek a javítással. - mondtam.
Arbeloa leült az egyik padra, Higuaín viszont még mindig csak állt egy helyben a konnektor mellett és nézett, mint Kati a moziban.
- Szabad lesz, senor Higuaín? - próbáltam finoman arrébb tessékelni.
- Mi?Ja, persze, tessék. - tett egy lépést balra és újra megállt. Én nekiláttam a kapcsolónak. Hamar kész lettem vele. Összepakoltam a szerszámaim, szóltam a két férfinak, hogy most már rendben lesz minden, de próbálják meg finoman kihúzni a dugót a konnektorból, majd köszöntem és már éppen kifelé indultam, amikor kiejtettem egy csavarkulcsot a ládámból. A kulcs nagy robajjal a földre esett. Én le akartam hajolni, de Higuaín, aki még mindig ott állt egy helyben, odaugrott és felvette.
- Elnézést, ezt elhagyta. - és felém nyújtotta a kulcsot.
Köszönöm szépen. - nyúltam a tárgy felé, és amikor átvettem, éreztem, hogy a mutatóujjával végigsimít az enyémen. A szemébe néztem egy pillanatra, ő pedig az enyémbe...Aztán kikaptam a kezéből a csavarkulcsot, még egyszer köszöntem nekik, majd sarkon fordultam és kisiettem az öltözőből.
- Nem!Nem!Nem Viola! - mondtam magamnak dühösen, miközben a folyosón haladtam a karbantartók irodája felé.

- Pipita, mi volt ez a jelenet a csavarkulccsal? - kérdezte Arbeloa gyanakvó mosollyal az arcán.
- Nem tudom Alvaro. Csak egy hirtelen késztetést éreztem. Olyan furcsa érzésem van ezzel a lánnyal kapcsolatban...