X.

Annyira ki voltam merülve, hogy csak tizenegy óra körül ébredtem fel, ráadásul nem maradtam munka nélkül, mert észrevettem, hogy valami nem stimmel a gázsütővel, és semmiképp sem akartam úgy hagyni, nehogy valami baj legyen belőle. Utáltam szerelőt hívni, úgyhogy magam láttam neki a kitisztításának. Ezzel el is ment két óra, Így mikor Higuaín egy óra előtt tíz perccel becsengetett - furcsálltam, hogy mindig ilyen pontos, hiszen dél-amerikai - én lyukas pólóban, feltűzött hajjal, elnézés kérések közepette nyitottam ajtót.
- Semmi baj, kis ezermester. Jól áll neked a korom. - mondta mosolyogva, és nyomott egy puszit a helyenként fekete foltos arcomra. - Ezt neked hoztam. Remélem eltaláltam az ízlésed. - a kedvenc étcsokim volt a kezében.
- Ó, köszönöm szépen. - vettem át acsaokit meglepett arccal. - Igen, beletrafáltál. Foglalj helyet! Kérsz valamit inni? Víz? Gyümölcslé?
- Egy pohár vizet elfogadok. - válaszolta, majd ledobta magát az egyik székre a konyhapult mellett.
Még előző nap meggyes pitét sütöttem. Mostanában ilyesmi is előtört belőlem, és eszembe jutott a recept, amit még otthon Erzsi néni, a szakácsnőnk tanított, amikor 13 éves voltam. A sütemény ott volt a pulton, felszelve egy tányéron, és ő megérezte az illatát.
- Sütiszagot érzek.
- Ó, bocsáss meg, elfelejtettelek megkínálni. - mondtam, miközben egy pohárba ásványvizet töltöttem ki. Elé raktam a vizet, majd a tányérral is ezt akartam tenni, de valami eszembe jutott.
- Várjunk csak! A focisták ehetnek ilyesmit? - húztam vissza a tányért, amikor ő már nyújtotta a kezét a sütiért.
- Hogyne ehetnének. - bólogatott. - A szabadnapomon mindent lehet. - aztán kivette a kezemből a tányért. - Jól néz ki. Hagyjak neked is? - kérdezte mosolyogva.
Felőlem az egészet megeheted. Zuhanyzom és gyorsan felöltözöm. Sietek. Érezd magad otthon. - mondtam és ő már csak teli szájjal bólogatott.
Gyorsan letusoltam és fogat mostam, de aztán rájöttem, hogy megszokásból nem vittem magammal ruhát a fürdőszobába, így kénytelen voltam egy törülközőben átmenni a nappalin a szobámig, hogy felöltözzek. Kiléptem a fürdőből, ő pedig rám nézett, és bámulni kezdett. Egy kicsit zavarba jöttem és igyekeztem átjutni a nappalin.
- 10 perc és készen vagyok. - mondtam közben, ő pedig végig követett a tekintetével.
Pár perc múlva kiléptem a szobámból a szokásos farmer-póló szerelésben és a cipőmet kezdtem el húzni.
- Finom volt a sütemény? - kérdeztem közben, és láttam, hogy a tányér sütinek már csak a fele van meg.
- Igen, nagyon. Anyukádtól tanultad?
- Nem, dehogy! - mondtam nevetve - Anyámnak nem jutott eszébe, hogy ilyesmikre megtanítson. Ő ahhoz túl elfoglalt asszony. Leköti, hogy mekkora partit rendezzen a sznob barátnőinek. A szakácsnőnktől tanultam. - befejeztem a cipőfűzést és copfba fogtam a hajamat.
- Szakácsnőtől? Olyanotok is van? - kérdezte meglepet arccal.
- Igen. - léptem oda hozzá. - van szakácsnő, sofőr, lakáj, szobalány, befektetési tanácsadó, gyerekkoromban még magántanárom is volt. - ahogy soroltam, átkarolta a derekamat és egyre közelebb húzott magához, én pedig nem akartam tiltakozni ez ellen.
- Mesélhetnél nekem a családodról - mondta - vagy nem akarsz?
- Mesélek, ha akarod, de nincs sok mondanivaló.
- Engem minden érdekel, ami veled kapcsolatos. - válaszolta, és ez jól esett, mert még ilyesmit sem tapasztaltam azelőtt.
- Apám befolyásos üzletember. Az élelmiszeriparban vannak érdekeltségei Magyarországon és egész Kelet-Európában. Folyton úton van. Anyám ezt nem bánja, mert ez csak érdekházasság. A két család közti üzleti kapcsolatok egyesítése volt a cél. Nem szeretik egymást és ez rányomta a bélyegét a gyerekkoromra. Nagyon kevés időt töltöttem velük. A szakácsnő és egy fiatal szobalány nevelt fel, így elég szabad voltam. Tulajdonképpen azt csináltam, amit akartam. Apám egyébként sem örült, hogy lány lettem, és amikor bejelentettem neki, hogy nem akarom átvenni az üzletét, kijelentette, hogy többé ne kerüljek a szeme elé.
- És édesanyád mit szól ehhez? - kérdezte csodálkozva.
- Semmit. - válaszoltam. - Anyámat még nálam is jobban érdekli apám bankszámlája. Szóval három éve nem beszéltem velük, és nem is próbáltuk keresni egymást.
- Ez borzasztó. Édesapám is focista volt, mint én, szóval én is sokat nélkülöztem őt, de amikor hazajött, csak velem és a testvéreimmel töltötte az időt. Ráadásul anyám mindig ott volt velünk. A szüleim most is mindenben támogatnak minket.
- Szerencsés vagy. És ezért lettél ilyen jó ember.- válaszoltam neki és közben megsimogattam az arcát.
Ő, még mindig a széken ülve, olyan közel húzott magához, amennyire csak lehet, és először csak egy puszit nyomott a számra, aztán megcsókolt. Mindkét kezemmel átöleltem a nyakát és csókolózni kezdtünk. Ő egyre hevesebben csókolt és a keze már a pólóm alatt járt és a hátamat simogatta, de én úgy éreztem, hogy ennek még nincs itt az ideje, így lehámoztam a kezeit a derekamról, és már csak a homlokomat támasztva az övének, suttogtam neki.
- Kérlek ne, ezzel még várjunk.
- Jól van. Lehet, hogy igazad van. - mondta egy sóhaj kíséretében. Elléptem tőle, majd a táskám és a sisakok felé vettem az irányt, amik az ajtó melletti komód tetején voltak.
- Gyere benzinlovag. Másfajta izgalmat tanítok neked. - mondtam nevetve, ő pedig felállt a székről és mellém lépett.
- Benzinlovag? - kivett a kezemből egy sisakot és a fejére tette. - Na most meglátod milyen profi vagyok mindenben. 10 perc alatt megtanulom vezetni a gépedet.
- Na azt látni szeretném.

Néhány perc múlva már a motoron ültünk és a városhatár felé tartottunk. Kimentünk egy elhagyatott útszakaszhoz, amit Gonza ajánlott, mert már régen nem járt rajta forgalom. Levettük a sisakokat, és én elkezdtem neki magyarázni, hogy mit hol talál a motoron. Ő figyelmesen hallgatott, én pedig élveztem a szituációt.
- Na figyelj. Ez a gáz, ez a fék, itt oldalt pedig a kuplung, amit ezen a motoron csak az első induláskor használsz, mint az automataváltós kocsikban.
- Értem. - bólogatott.
- Ok, először megmutatom, mit hogy kezelsz, aztán te fogsz ráülni.
- Rendben.
Felültem a gépre és magyaráztam neki, hogyan engedje fel a kuplungot, hogyan kell váltani és kormányozni, majd lassú tempóban megtettem körülötte néhány métert, ő pedig követte a szemével a mozdulataimat.
- Ok, most te következel. - szálltam le a motorról. Ő összedörzsölte a két tenyért és ráült a járgányra.
- Ok, lassan engedd fel a kuplungot...Ne, lassabban! - egy kicsit kilőtt, aztán hirtelen rálépett a fékre és ettől csikorgott a motor.
- Bocsánat, nem akartam - mondta.
- Semmi baj. - válaszoltam nevetve.
- Van erő ebben a motorban. Ha nem láttam volna a két szememmel, nem hinném el, hogy egy ilyen gyengének tűnő lány, mint te, képes irányítani.
- Máshol is képes vagyok irányítani. - kacsintottam rá, aztán adtam egy puszit a szájára. - Na jó, próbáld meg még egyszer, de most óvatosabban a kuplunggal.
Másodszorra már jobban ment neki, és haladt is pár métert, de aztán ráment egy kőre és ez váratlanul érte, hiszen egy motor nem úgy reagál, mint egy autó. Elkezdte jobbra-balra rángatni a kormányt és a gép kacsázott alatta, aztán megint rányomott a fékre, de rossz pillanatban, és a motor vele együtt a jobb oldalára dőlt. Megijedtem és odaszaladtam, de amikor odaértem, láttam, hogy nincs baja és nevet. Leszedtem róla a motort és melléguggoltam.
- Jól vagy? Nincs semmi bajod?
Nyugi, rendben vagyok. - ült fel. - Kicsit nagy volt a szám. Nem is olyan könnyű ez.
- Ha akarod, abbahagyhatjuk. - érintettem meg a vállát.
- Nem. Ha én valamit elkezdek, azt végigcsinálom. Nem adom fel. - a tenyerébe vette a kezemet és megpuszilta, majd felállt és engem is felsegített. - Most menni fog. - újra felült a motorra és elindult.
Először lassan gurult, majd fokozatosan gyorsított a tempón. Már vagy 300 méter távolságra volt tőlem és utána akartam indulni, de aztán láttam, hogy visszafordul és felém tart. Mikor odaért, szépen lelassított és most ő tett néhány kört körülöttem. Aztán leállította a motort és mosolygott rám, miközben fel-le vonta a szemöldökét.
- Na milyen voltam? Mondtam, hogy most sikerülni fog! Valentino Rossinak érzem magam!
- Ügyes vagy. - megsimogattam az arcát és megpusziltam az orrát. - De Valentino Rossi kicsit más típusú motorral versenyzik. És azért ne szállj el magadtól. Sokat kell még gyakorolnod, hogy olyan profi legyél, mint én.- mosolyogtam és felvetettem a fejem.
- Tényleg? Na nem mondd, senorita "szakácsnőm és szobalányom is volt" - leszállt a motorról és csipkedni kezdte a derekamat. Én nevetve próbáltam eltolni a kezét és a lendülettől fenékre ültem az útszéli fűben, ő pedig mellém huppant. Letöröltem a könnyeket, amik a nevetéstől csordultak ki, aztán ránéztem és újfent rácsodálkoztam arra a barna szempárra. ű
- Olyan könnyűnek érzem magam, ha veled vagyok.
Erre elmosolyodott és megsimogatta az arcomat, én pedig megfogtam a kezét és belepusziltam a tenyérbe. Aztán ránéztem az órára. Már délután öt volt.
- Lassan vissza kéne indulni. - mondtam neki. Bólogatott, én pedig felálltam, majd a két kezénél fogva őt is felhúztam a földről.
- Te, figyelj már! - szólt, miközben a motorhoz sétáltunk. - már akkor is meg akartam kérdezni, mikor kijöttél törülközőben a fürdőszobából és szemügyre vettelek. Ugye sportolsz valamit? - Elég váratlanul ért ez a kérdés.
- Én?Ööö...igen. Sokat futok, falra mászom és jógázom is. - válaszoltam, és miközben soroltam, bevillant egy-egy kép, ahogy futok a kövér múzeumi biztonsági őrök elől, ahogy idegen házak falain mászom fel és ahogy a lézerfényeken rágom át magam a British Múzeumban.
- Értem. Na igen, azt már tapasztaltam, hogy gyorsan futsz. - húzta el a száját.
- Jaj, te szegény! Még mindig fáj, hogy a versenyünk döntetlen lett? Mivel tudnálak kiengesztelni, - kérdeztem, miközben megálltunk a motor mellett.
- Hát, lenne egy javaslatom... - magához húzott és a nyakamat kezdte csókolgatni. Ettől kissé megremegett a térdem és felgyorsult a pulzusom, de igyekeztem ellenállni, mert tényleg nem akartam még elsietni a dolgot.
- Nekem most van egy jobb ötletem. - húztam el a nyakamat. - Akarsz vezetni amíg a belvárosba érünk?
- Dehát nincs rá jogsim.
- És, betojtál nagyfiú?
Erre felvette a bukósisakot és felült a motorra.
- Pattanj fel szivi!
Én is felvettem a sisakot és elhelyezkedtem mögötte.

Az úton még néha zötykölődött egy kicsit, de körülbelül húsz perc múlva már a belvárosban voltunk. Ott átvettem a volánt és még húsz perc elteltével már a lakásomnál találtuk magunkat.Letettem a motort és elkísértem az autójáig.
- Szuper délután volt. Köszönöm. - mondta.
- Ügyes vagy. Tényleg hamar megtanultad, hogyan kell vezetni a gépemet.
Közelebb léptem hozzá, végigsimítottam a mellkasán és megcsókoltam. Aztán hosszan csókolóztunk és közben az sem érdekelt volna, ha az égész orosz maffia minket bámul.
Végül mégis kiszabadítottam magam a karjai közül.
- Ideje mennem. Holnap látjuk egymást Valdebebasban?
- Persze. - válaszolta. - Ha nem futunk össze, akkor majd én megkereslek. - kacsintott.
- Ok. Akkor holnap találkozunk. További szép estét.
- Neked is. - beült az autójába, még intett egyet, aztán kigurult a parkolóból és elhajtott.
Felértem a lakásba, lepakoltam és a konyhában leültem arra a székre, ahol ő ült. Végigpörgettem magamban a délutánt, és úgy éreztem, hogy már nem tudnám elengedni ezt a férfit.
A szavai visszhangzottak a fülemben:

"Ha én valamit elkezdek, azt végigcsinálom. Nem adom fel."

Ha ő nem adja fel, akkor én se tehetem meg...



(Zene: Michelle Branch - Everywhere)