IV.

Marcello Vieri nyomozó, alacsony, köpcös alak, fülei kissé elállnak és kopaszodik is. A halántékán pedig erősen őszül. A nápolyi 13-as körzet hadnagya. Az őrsön a kollégái Danny de Vito-nak csúfolják a háta mögött. Hosszú, szürke kabátja csak rátesz egy lapáttal alacsony termetére. Aznap reggel egy telefonhívást követően dühösen rontott ki az irodájából. Átszáguldott az irodisták asztalai között, majd megállt a parancsnok ajtaja előtt és bekopogott.
- Tessék! - szólt ki egy hang, mire a hadnagy belépett a szobába és bezárta maga mögött az ajtót.
- Uram, Párizsból telefonáltak. Bagira megint lecsapott.
- Az áldozat?
- Egy Renoir. Azt akarják, hogy utazzak oda. Emlékszik főnök, én nyomoztam az első ügyben. Én ismerem a legjobban a módszereit. Engedélyt kérnék az utazásra.
- Vieri, maga bele fog őrülni ebbe az ügybe.
- Uram, egyre közelebb vagyok! Az orosz maffiában több besúgó is van, akik mind azt állítják, hogy ez a Bagira egy kétes hírű moszkvai milliárdossal áll kapcsolatban. Ha minden jól megy, ma a nevét is megtudom ennek a milliárdosnak. Hadd menjek el megnézni a helyszínt. Érzem, hogy most elkapom a pasast!
- Ez az utolsó dobása Vieri! Ha nem keríti kézre a fickót, végleg leveszem az ügyről!
- Értettem főnök! - Vieri kilépett a helységből, bezárta az ajtót, nagyot sóhajtott, majd lendületes léptekkel haladt a szőke hajú, nyugdíjazás előtt álló titkárnő asztala felé.
- Teresa, foglaljon nekem egy helyet Párizsba, amilyen hamar csak lehet.
- Igen, signor Vieri.
- Most elkapom a grabancát ennek a szemét disznónak. - motyogta magában a hadnagy, Teresa pedig elképedve nézett utána.

A gép 15 perc késéssel landolt a Charles de Gaulle-on, mert kisebb légörvénybe keveredett. Vierit ez még inkább felzaklatta, egyébként is utált repülni. Délután 2-re ígérte a helyi nyomozónak, hogy a helyszínen lesz. Így viszont már csak 20 perce maradt, hogy odaérjen. Forgalom is van. A fenébe. Hogy is hívják a pasast? Boullier felügyelő. Egy tejfölös szájú kis francia. És ő éppen ilyenkor késik. Próbálta átverekedni magát a terminálon. Végre sikerült. Gyorsan leintett egy taxit és bemondta a címet. Végül 10 perc késéssel érkezett. Az még nem vészes. Boullier felügyelő, magas, rendőrnek meglehetősen vékony, rövid vörös hajat viselő férfi, a kezét nyújtotta felé.
- Vieri hadnagy, igaz?
- Igen, Ön pedig Boullier... - viszonozta az olasz a kézfogást.
- Igen uram. Jöjjön, megmutatom a helyszínt.
Együtt mentek be a vaskapun, majd Vieri egy pillanatra megállt.
- A kőfal melyik szakaszán hatolt be? - kérdezte.
- Nem itt elől, hanem a hátsó bejárattal szemben. De nincs a falon egész cipőlenyomat, ráadásul sima talpú cipő volt rajta.
- Igen, ez jellemző. Hadd nézzem.
Átmentek a ház hátsó részéhez, a fiatal francia pedig megmutatta a helyet, ahol a részleges lábnyomokat találták.
- A fán látszik a nyílpuska nyoma. Ott fent, látja? - mutatott Vieri a hatalmas fa törzsén lévő lyukra.
- Igen, igaza van. Ezt még nem vettük észre. Egyébként szerencsénk volt, hogy tegnap nem esett, mert még ezeket a lábnyomokat is elmosta volna.
A két rendőr elindult a hátsó bejárat irányába.
- Itt van a biztonsági rendszer főkapcsolója. És itt a feltört zár. Itt hatolt be a házba. - mutatta Boullier.
- Igen, ez egyértelműen ő volt. Senki nem tudja ilyen finoman feltörni a zárakat. Alig látszik valami. Nem rombol. - Vieri a kapcsolókhoz lépett. - Pontosan tudta, melyik vezetéket kell elvágni. Nem húzta ki a kötegből, csak ezt az egyet.
Boullier előreengedte Vierit és bementek a házba. A hallon át a nappaliban lyukadtak ki. Az olasz 10 percig körbejárt a szobában, majd leült egy székre és a térdére csapott.
- A festmény kicserélésével megint nyert egy napot, hiszen csak a betörést veszik észre, de még leltárba kell venni, mi tűnt el, és amíg nem veszik észre, hogy a festmény vagy akármilyen műkincs hamis, addig nem gyanakodnak rögtön rá. Nincsenek azonosítható cipőnyomok. Nincs egy karcolás sem a képkereten, nincs ujjlenyomat, se DNS, állítom ez a pasas még levegőt sem vesz, amíg lop! Nem hagy jelet. Sok bűnöző legalább van annyira hiú, hogy névjegyet hagy a tett helyszínén. Ez a fickó nem. Néha egy-egy csöves vagy taxisofőr lát elfutni egy sötét alakot a helyszín környékén, de nincs különös ismertetőjel. Csak jön, bemászik, besurran, elveszi ami kell neki, aztán hangtalanul távozik, mint egy árnyék. Semmi nyom!Semmi!Semmi!Semmi! - Vieri ziláltan engedte le a kezét. Egy percig még ülnie kellett, hogy megnyugodjon. Boullier zavartan toporgott körülötte.
- A tulajdonost már kikérdezték?
- Igen - válaszolta a francia.- Valamivel 11 óra után lejött a konyhába egy pohár tejért, de nem észlelt semmi szokatlant és nem hallott zajt. Másnap reggel 10 óra körül vette észre, hogy betörtek, ugyanis akkor ébredt fel. Azonnal hívta a rendőrséget.
Vieri felpattant a székből, kezet fogott Boullier-vel és kiviharzott az ajtón. Amennyire testalkata engedte, átrohant a hatalmas udvaron, ki az utcára, hogy keressen egy telefonfülkét. Néhány perc séta után talált egyet és máris tárcsázott.
- Nápoly 13-as körzet, itt Ponti.
- Itt Vieri. Nem hívtak telefonon?
- Á, főnök, hogy tetszik Párizs?
- Ó, csodálatos! Épp croissant-t eszem az Eiffel-torony tetején, a madarak csicseregnek, csodálatos márciusi délután van és Yves Montand szól a rádióból. Idióta, a kérdésre válaszolj! - kiabált Vieri.
- Scusi főnök. Sí, volt telefonja. Egy fickó orosz akcentussal. Azt mondta, a név amit kért, asszondjahogy Igor, Igor, Igor Ar-sze-jev.
- Kösz, Ponti! - Vieri lecsapta a kagylót és dörzsölni kezdte a tenyerét. Minél hamarabb vissza kell térnie Nápolyba. Végre valami! Egy név...