XIX.

A kirándulás után átmentünk Gonzaloékhoz néhány ruhájáért és egyéb apróságért, amire még szüksége volt. Az öccse pedig éppen otthon mozizott a nappaliban.
- Szia öcskös!
- Hola! Como estas? - köszönt az öccse Gonzanak, majd végigmért engem.
- Bien, y vos? - kérdezett vissza Higuaín.
- Bien, gracias.
- Csak beugrottam pár cuccért, mert péntekig nem leszek itthon. De ha már itthon vagy, ismerkedjetek össze. Nóra, ő az idióta öcsém, Lautaro. Öcskös, ő a barátnőm, Nóra.
- Nagyon örülök. - nyújtottam a srác felé a kezemet.
- Én is. A bátyám már sokat mesélt rólad. Tényleg ilyen ezermester vagy? A laptopokhoz nem értesz véletlenül?
- De, egész véletlenül értek egy kicsit. Elromlott a laptopod?
- Ige, nem akar bekapcsolni. Nagy gond lenne, ha megkérnélek, hogy nézd meg? - kérdezte Lautaro mosolyogva.
- Jaj, öcskös! Ne fogd már munkára Nórát!
- Nem, semmi gond! Szívesen megnézem. Te addig pakold össze a ruháidat. - fogtam meg Gonza csuklóját.
- Na jó. De én tíz perc alatt végzek.
- Lehet, hogy annyi nekem is elég lesz.
- Ok, akkor megyek a szobámba - mondta Gonzalo, majd az öccséhez fordult és összeborzolta a srác göndör haját. Erre Lautaro csipkedni kezdte a bátyja derekát, aki hátrált a kanapé felé, majd ráhuppant. Ekkor elkezdtek birkózni a kanapén és legalább öt percig folytatták, miközben nagyokat nevettek. Néztem őket és eszembe jutott, milyen jó lett volna, ha nekem is van testvérem.
- Na jó, most már tényleg megyek, te meg hozd a laptopodat. - tápászkodott fel Gonzalo. - Nem kérsz valamit inni, vagy enni? - fordult felém.
- Köszönöm, nem.
- Ok, akkor ülj le, amíg Lautaro visszaér. - megpuszilta az arcomat és az emeletre vezető lépcső irányába indult. Én leültem a kanapéra, közben pedig az öccse is visszajött.
- Na itt vagyok. Ez az a laptop. - nyújtotta felém a gépet.
- Na nézzük csak. - próbáltam bekapcsolni a szerkezetet, de valóban sikertelen volt. - Szerintem ez hardver hiba. Sürgősen szükséged van rá? - kérdeztem.
- Nem, annyira nem sürgős. A twitterhez addig használom a telefonomat.
- Jó, mert otthon van mindenféle alkatrészem. Elvinném és megcsinálnám neked, aztán a bátyád valamelyik edzés után visszahozza.
- Azt nagyon megköszönném, hozom a táskáját. - néhány percbe telt, mire mindketten visszaértek, addig viszont körülnézhettem a nappaliban. A berendezésen látszott az anyukájuk keze. Kényelmes barna bőrkanapé és hozzáillő fotelok vettek körül egy alacsony fa dohányzóasztalt. A falakat kellemes halványzöld színűre festették, az ablakokon pedig fehér függönyök voltak bordó sötétítővel. Sokfelé helyeztek el cserepes virágokat és az egész helység nagyon hangulatos és otthonos volt.
- Itt van a táska. - ért vissza a kisebbik Higuaín, én pedig elvettem tőle a felém nyújtott fekete laptoptáskát és beletettem a gépet.
- Ok, akkor megnézem neked. - mosolyogtam rá.
- Köszi. Amúgy van twittered?
- Ööö, nincs. Még nincs, de már gondolkodtam, hogy kéne regisztrálni. - válaszoltam és elgondolkodtam, vajon milyen néven tenném.
- Ha csinálsz, majd jelölj be és majd én is követem a tiédet, jó? - kérdezte Lautaro én pedig bólintottam. Ekkor egy hátizsákkal a kezében lejött az emeletről Gonzalo is.
- Kész vagyok. Te megnézted a cuccot?
- Igen, de el kell vinnem, mert otthon van hozzá alkatrész.
- Értem, akkor felőlem indulhatunk.
- Ok. - álltam fel a kanapéról. - Örülök, hogy végre megismerhettelek. - fordultam Lautaro felé.
- Én is. - mosolygott, majd megölelt és adott egy puszit az arcomra. Egy kicsit meglepődtem, mert még mindig nem szoktam hozzá, hogy ilyen közvetlenek velem az emberek. Aztán a két testvér is elköszönt egymástól.
- Anyának is szóljál, hogy nem leszek itthon, de majd még én is felhívom. Aztán csak óvatosan rosszalkodjatok a csajoddal. - mondta Gonzalo és adott egy gyenge taslit az öccsének.
- Néha óvatosan, néha meg... - nevetett Lautaro, aztán még egyszer elbúcsúztunk és hazaindultunk hozzám.

- Mit akarsz vacsorázni? - kérdeztem Higuaínt a nyitott hűtő előtt állva, miután már mindketten lezuhanyoztunk és átöltöztünk.
- Téged. - lépett mögém és átkarolta a derekamat.
- Majd esetleg desszertnek, de előtte rendesen kell vacsorázni. Szóval van a hűtőben csirkemell, halrudacska vagy kolbász. Ezek közül választhatsz.
- Ömmm, akkor legyen csirkemell, jó?
- Penne vagy rizs?
- Penne.
- Jó választás. Pucolsz nekem egy hagymát? - mutattam a pulton lévő zacskóra, amiben a fokhagyma volt.
Gyorsan összedobtuk a vacsorát, aztán leültünk tévét nézni.
- A tesód nagyon kedves. Külsőre nem hasonlít rád. - mondtam két falat között.
- Tudom, én apára hasonlítok, ő tiszta anya.
- Látszik, hogy szeretitek egymást.
- Igen, mind a négyen nagyon összetartunk.
- Szép dolog. Kár, hogy én egyke vagyok. Ha lett volna testvérem, akkor talán minden másképp alakul. Akkor talán sohasem...- elharaptam a szót, mert éreztem, hogy megint nem kellett volna beszélni, de Higuaín már felfigyelt.
- Sohasem mi? Nóra nézz rám! - fordította az arcomat maga felé. - Sohasem mi? Még mindig nem akarod elmondani?
- Gonzalo én...
- Ok. - vágott a szavamba. - Akkor nem kell mondanod semmit. Csak bólints igent vagy nemet a kérdéseimre. Drogoztál vagy alkoholista voltál? - nemet intettem. - Akkor prostituált voltál?
- Jaj, Gonzalo, dehogyis! - kezdtem el nevetni.
- Ne nevess, ez most komoly. Börtönben ültél?
- Nem.
- Akkor valamit elkövettél és most köröz a rendőrség? - kérdezte és a szemebe nézett. Igyekeztem visszafojtani a késztetést, hogy igent mondjak és tudtam, hogy most már pengeélen táncolok.
- Figyelj Gonzalo! Egyezzünk mg valamiben. Legyen ez a hét még olyan, amilyen eddig volt. Ha megígéred, hogy nem kérdezősködsz, akkor én is megígérem, hogy a jövő heti szezonzáró mérkőzésetek után mindent megtudsz Jó lesz így?
- Jó, de ez miért fontos?
- Csak tedd meg, kérlek! Rendben?
- Jó, de...
- Higuaín, megígérted!- tettem a kezem a szájára.
- Jó, akkor nem kérdezek semmit. De te is megígérted.
- Be is tartom az ígéretem.
- Ok, de tudnod kell a legfontosabb dolgot. - megfogta a kezemet és hirtelen úgy nézett rám a hatalmas barna szemeivel, mint a ki valójában már mindent tud. - Én szeretlek.
- Én is szeretlek téged. Öleltem át a nyakát és magamhoz szorítottam. Éreztem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Nem is emlékeztem rá, mikor könnyeztem utoljára. Gyorsan letöröltem, hogy ne vegye észre. Aztán csak elhelyezkedtünk a kanapén, én a vállára hajtottam a fejem és néztük a tévét. Közben pedig igyekeztem elterelni a gondolataimat arról az érzésről, ami egyre jobban nyomasztott. Hamarosan véget ér minden.

Életem legboldogabb hete volt. Délelőtt persze dolgoztam, Higuaín pedig edzésen volt, de a délutánokat együtt töltöttük. Egyik nap megint elvittem motorozni, egy másik napon pedig ő tanított meg dekázni a bérház belső udvarán. Együtt főztünk, filmeket néztünk és még angolul is elkezdtem tanítani, amin egy csomót röhögtünk. Az éjszakák pedig mámorosak voltak. Minden éjjelt együtt töltöttünk és egymás karjaiban aludtunk el. De minden éjjel, amikor ő már álomba merült, nekem ott motoszkált a fejemben az ígéretem.

Pénteken a csapatnak be kellett költöznie a Mirrasierra Suites Hotelbe, mint általában a hazai mérkőzések előtt.
- Kint leszel a stadionban? - kérdezte Gonzalo már az ajtóban állva.
- Hát persze. Mindig ott vagyok, tudod.
- Gondolom most sem az akváriumban.
- Nem, én nem megyek az akváriumba. Lent jobban lehet tombolni.
- Jól van. Hívlak a meccs után, vasárnap meg jövök érted délután kettőre. Háromkor nyílik anya kiállítása, de legyünk ott egy kicsit hamarabb, hogy összeismerkedjetek.
- Rendben. Alig várom. - megsimogattam az arcát és megcsókoltuk egymást, majd kilépet az ajtón. A lépcsőről még visszaintett, aztán eltűnt a fordulóban.