XXIII.

Vieri ránézett az órájára.
- Hat óra. Lassan reggel lesz. - mondta és ásított egyet. Hogy ne az utcán legyünk, betértünk egy lepukkant éjjel-nappal nyitva tartó kocsmába. Az izgalomtól egyikünk sem tudott aludni, ráadásul sem a hotelba, sem a panzióba nem volt biztonságos visszamenni, nehogy Igor embere megint rám tapadjon. - Tudja Viola, vagy Nóra...ööö, tulajdonképpen mindegy is. - legyintett, én pedig nevetni kezdtem. - szóval sosem gondoltam volna arra, ami most történik. Arról a bűnözőről, aki három éve megkeseríti az életemet, kiderül, hogy egy huszonéves fiatal nő. Ráadásul most itt ülök vele egy madridi kocsmában és együtt szövetkezünk a rablások mögött álló orosz maffiózók ellen! Minden szentekre, ez hihetetlen! - csapta össze a két tenyerét.
- A sors útjai kifürkészhetetlenek. - válaszoltam, majd én is ásítottam. - De tudja mit, Vieri? Azt kell hogy mondjam, tisztelem magát!
- Miért? - nézett rám kérdőn. - hiszen három év után is képtelen voltam elkapni Önt.
- Tudom. De pont ezért. Mert ennek ellenére nem adta fel. Maga kitartó, szívós és nem ijed meg a saját árnyékától. Maga még mindig próbált találni valami nyomot, amikor a többi rendőr már félretette az aktát. Elismerésem. - nyújtottam felé a kezem.
- Gracie mile! - fogadta a gratulációt.
- Várjuk meg itt a reggelt. Aztán mindenki megy a dolgára és kezdődik a tánc. - mondtam, és beleittam a kávémba.

Reggel kilenc órakor csörgött a telefonom.
- Bagira? Itt Jaro. Igor üzeni, hogy este hatkor várunk a raktárépületben. A címét már elküldtem sms-ben. Oda hozd a szajrét.
- A pénz is ott lesz?
- Da.
Rendben, ott leszek. - lenyomtam a piros gombot, majd tárcsáztam a telefonfülkét, ahol Vieri várta a hívásomat. Ő vette fel, én pedig leadtam neki a címet, aztán megint bontottam a vonalat. Egyet még telefonálnom kellett.
- Esteban Granero. - szólt bele a spanyol a telefonba.
- Én vagyok az. Megvan a cucc?
- Igen. Mehetsz érte.
- Köszönöm Esteban. Gonzalo?
- Még alszik.
- Ne engedd, hogy utánam jöjjön. Ha a reptérre akar menni, vidd ki!
- Mindent megteszek. Légy óvatos Nóra!
- Esteban. Ha már nem tudnánk beszélni...Köszönöm, hogy a barátom voltál.
- Holnap együtt vacsorázunk. - válaszolta Granero, majd letette a telefont, én pedig kikapcsoltam a készüléket, mert nem akartam, hogy Higuaín elérjen. Elmentem Miguelhez a festményért, amit Granero rendelt tőle a kérésemre.
- Tökéletes másolat. - dicsértem meg, mikor átadta. - Csomagold el kérlek.
- Máris. - válaszolta, és hátrament a hálószobájába, hogy elrakja nekem a Goya-másolatot. Már csak várnom kellett estig. Valami azt súgta, hogy tartsam szemmel Igorékat.

- Ott lesz, főnök. - szólt Jaroslav Igornak.
- Nem mondott egyebet?
- Csak kérdezte, hogy a pénz is nálunk lesz-e.
- Nekem valami akkor is bűzlik. Furcsán viselkedik. - gondolkodott hangosan a maffiafőnök, majd határozott. - Hozzátok a srácot biztosítéknak!

Gonzalo kinyitotta a szemét és rátette a kezét a mellett lévő párnára. Ekkor feleszmélt, hogy egyedül fekszik az ágyban. Felült és meglátta a párnán az ott hagyott könyvet és a borítékot, amin az ő neve állt. A könyvet rögtön felismerte. Az édesanyja ellopott könyve volt az. Először csak forgatta a kezében, és nem tudta elképzelni, hogy kerülhetett oda. Letette maga mellé és a borítékot vette kézbe, majd kivette belőle a fehér levélpapírt, szétnyitotta és olvasni kezdett.

"Gonzalo,
Nehéz szavakba önteni, amit mondani akarok. És nagyon nehéz lesz megértened, hogy mit miért tettem. Hogy mi a titkom, amit eddig nem mondtam el neked, arra a könyvből rájöhettél. Nem akarok magyarázkodni, nem akarok másokat hibáztatni azért, ami lett belőlem. Ez az én döntésem volt. Teljes mértékben az én hibám, hogy rátértem erre a helytelen útra. Sajnos az idő kerekét nem tudom visszaforgatni, hogy meg nem történtté tegyem a dolgokat. De most, amikor ezt a levelet olvasod, én éppen azon dolgozom, hogy valamit törlesszek a társadalom felé. Ebben a történetben igazából nem én vagyok a kulcsfigura, hanem te. Amikor elhúztalak a virágláda alól, és amikor Pilart kihoztam a tűzből, megmentőnek neveztél, és azt mondtad, olyan vagyok, mint egy őrangyal. Pedig valójában te vagy az, aki megmentett engem. Amikor Madridba érkeztem, egy kétségbeesett, reményvesztett ember voltam. De megismertelek és szárnyakat adtál nekem, amik segítettek, hogy bemenjek abba az égő házba. Melletted szabadnak éreztem magam, és az egyetlen dolog ami bántott, hogy hazudnom kellett neked. Hazudtam, hogy ne érjen véget a varázslatod. Kérlek, ha tudsz, bocsáss meg az önzőségemért. Nem tudom, mi lesz a vége annak amire most készülök. Nem tudom, látlak-e még valaha, hallom-e a hangodat, rám nézel-e még a gyönyörű szemeiddel. De remélem, hogy egyszer majd eljön a nap amikor a szívedben már nem lesz harag irántam. Ha többé nem találkoznánk, tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és hálát adok az égnek, hogy létezel. Emlékszel, amikor film idézeteket írtunk egymásnak? Én egy ilyen idézettel válaszolnék a legfőbb kérdésre, ami most valószínűleg a fejedben jár. Hogy ki vagyok valójában? Egy lány, akinek "Te voltál a béke az örök háborúban!"
                                                                                                                Nóra"

Higuaín remegő kézzel tartotta a levelet. A fejében ezerféle gondolat kavargott. Egyszerre volt dühös, kétségbeesett és aggódó. Mihez kezdjen most? A lány akit szeret körözött bűnöző, aki most valami veszélyes dologra készül, amivel a levél szerint az életét is kockáztatja. Nem, ezt nem engedheti. Beszélnie kell vele, még mielőtt valami hülyeséget csinálna.
Gonzalo gyorsan felöltözött, magához vette a könyvet és a levelet, és leszaladt az emeletre. Esteban éppen reggelit készített.
- Felébredtél? - lépett Gonza felé.
- Igen. És kérdezni akarok valamit. Tudtál erről? - mutatta meg Estebannak a levelet és a könyvet.
- Nos, igen. - válaszolta a spanyol.
- És miért nem mondtad el nekem?
- Mert Nóra megkért rá. Most hová készülsz? - kérdezte, mikor látta, hogy Higuaín a kocsikulcsáért nyúl. Közben pedig az argentin a telefonszámomat tárcsázta.
- Ki van kapcsolva. Megkeresem. Beszélnem kell vele. Te tudod, hogy hol van? - fordult Granero felé.
- Fogalmam sincs. De nem mehetsz sehová. Azt mondta, maradj itt. A biztonságod érdekében. A lelkemre kötötte, hogy ne engedjelek sehová a mai napon. Gonzalo kérlek! Ne nehezítsd meg a dolgom.
- Nézd. A barátnőm életveszélyben van. Gondolod, hogy itt fogok várakozni? Ha kell, az egész várost felforgatom érte. Lehet, hogy tolvaj, hogy körözi a rendőrség, lehet, hogy nem is Nóra a neve, de ő az, akit szeretek. Nem hagyom, hogy baja essen.
- Várj, de hol akarod kezdeni?
- Még nem tudom. Talán a klubban. Nincs valami ötleted?
- Várj. - intett Granero majd elővett egy papírt az egyik fiókból a nappali komódjából és átnyújtotta Higuaínnak. - Tessék. A Miguel nevű festő címe. Ez is a terve része. Rendőrkézre akarja adni az orosz maffiózókat, akiknek dolgozott. Talán még ott lesz.
- Kösz. Figyelj Esteban. Tudom, hogy csak segíteni akarsz. De ne tarts vissza, mert az nem fog menni. Viszont tegyél meg valamit. Szólj valahogy annak az olasz nyomozónak. Marcello Vierinek.
- Azt már nem kell. Ő is a terv része. Ha jól sejtem, már találkoztak is Nórával.
- Mi? Joder, mit forgat a fejében ez a lány? Mindegy, erre most nincs idő. Meg kell találnom. - mondta Gonza, majd kiviharzott a lakásból. Granero pedig lehuppant a kanapéra és csak a fejét fogta.
- Nóra ezért tetőtől talpig szőrteleníteni fog. - sóhajtott, de aztán eszébe jutott valami. Írt egy üzenetet Pilarnak, felkapta a kocsikulcsát és bezárta az ajtót maga mögött.

Gonzalo igyekezte átverekedni magát a forgalmon, miközben egyfolytában a számomat hívta, de mindig csak a hangposta jelentkezett.
- Nóra! Itt Gonzalo. Olvastam a leveledet. Ez már a sokadik üzenet, amit hagyok. Nem érdekel, hogy ki vagy. Csak kérlek hívj fel, és ne csinálj semmi hülyeséget. Szeretlek. Hívj fel már, könyörgöm. - idegesen dobta be a telefonját az anyósülésen lévő táskába, majd újra összerakta a fejében a mozaikdarabkákat. - Tehát ez az a titok, amit nem akart elmondani. Ezért mondta mindig azt, hogy idő kell neki. Hogy ne faggassam, mert így most boldog. Hát persze. A tudása a festményekről. A műszaki ismeretei. Hogy olyan sportos és falat mászik. A mozifilm, amit először láttunk együtt. De hát ki gondolt erre? Hogyan is tudtam volna hamarabb rájönni a dologra. A vágás a hátán. Biztos valamelyik mocskos maffiózó csinálta vele. Szegény, mennyit szenvedhetett miattuk. - Higuaín dühöngött. - Ha hamarabb elmondta volna, akkor együtt megoldjuk valahogy. De nyilván félt, hogy többé szóba sem állok vele. Hogyan is tudnék ilyet tenni? Hiszen én már rég tudom, hogy ki ő valójában. Sokkal jobban tudom, mint ő maga. Meg kell találnom. Hol lehetsz Nóra?

Éppen lejöttem Miguel lakásából, amikor legnagyobb meglepetésemre Higuaín autóját láttam leparkolni az út másik oldalán. Azt hittem megőrülök az idegességtől. Mit keres itt? Hol van Granero? Az argentin kijátszotta valahogy?
Éppen át akartam menni hozzá a túloldalra, hogy jól leszidjam és hazaküldjem, amikor megláttam, hogy egy fekete bérelt Seat áll meg az autója mögött és két ismerős alak száll ki belőle. Odaléptek szorosan Gonzalo mögé, egy pillanatra mindannyian megálltak, majd megfordultak és elindultak a Seat felé.
- Elviszik! Na azt már nem. - át akartam futni a másik oldalra, de valaki hátulról megfogta a karomat. - Engedjen el. Ezek a mocskok elrabolják.
- De még nem fogják bántani. Tudom, hogy nehéz, de most próbáljon hideg fejjel gondolkodni. - mondta Vieri és erősen szorította a karom. Csak tehetetlenül néztem, ahogy Kolskyék elhajtanak a Seattal. Ekkor Granero futva érkezett hozzánk.
- Nóra, lo siento! Nem bírtam visszatartani. Azért adtam meg ezt a címet, hátha mégis összefuttok. De aztán követtem, hogy ne legyen egyedül. Már én sem tehettem semmit.
- Nem számít. Nem a te hibád. Én voltam a hülye. Azt hittem, a levél után annyira megharagszik, hogy felül az első Buenos Airesbe tartó gépre. De mióta követhették?
- A Bernabéut útba ejtve jöttünk idáig. Ott csatlakozott a Seat.
- Semmi más nem érdekel, csak hogy kiszabadítsuk őt.
- Mit akar csinálni? - nézett rám Vieri. - Nagyot sóhajtottam, és az ujjammal elkezdtem dobolni az államon, ahogy mindig, amikor kitaláltam egy-egy rablás menetét.
- Rendben. Nem sokat változtatunk a tervemen. De szükségem van némi figyelemelterelésre. Nem tudjuk olyan csendben intézni a dolgot, ahogy akartuk. Az emberei készen állnak, hadnagy?
- Igen. - válaszolta.
- A felszerelés?
- Az is megvan.
- Milyen figyelemelterelésre gondolsz? - kérdezte Granero.
- Ahhoz rád lesz szükségem. És 21 másik focistára. De kicsit kockázatos. - mondtam, és elmagyaráztam neki, mit kell tennie.
- Számíthatsz ránk. - válaszolta a spanyol és máris autóba ült. Miután elment, a hadnagy és én még egyszer egyeztettünk, mielőtt elhangzik a kezdősípszó és a labda az útjára indul.

Az oroszokkal egyeztetett időpontban, este 6-kor leparkoltam a Harleyval a külvárosi raktárépület bejárata előtt. Két másik hasonló épület is volt a szomszédban. A környék elég kihalt volt, a lakott terület 10 km-re innen kezdődött. Bementem a raktárba. Néhány neon fel volt kapcsolva, de kint még világos volt. Belépve jobb oldalon egy irodaajtó nyílt, sejtettem, hogy ott lehet Higuaín. Balra egy lépcső vezetett fel a galériába. Mindenhol fém hordók hevertek szanaszét, mint egy akadálypálya. A dróthálóval befedett ablakok olyan magasan voltak, hogy csak a galéria szintjéről lehetett kinézni rajtuk. A három orosz felém sétált. Amikor megláttam Igort, azonnal eszembe jutott a rémálmom a pókkal. Az oroszon ugyanis fekete öltöny volt sárga inggel.
- Bagira! Pontosan, mint mindig. - üdvözölt. - Megvan a szajré?
- Igen. Itt van. - mutattam fel a henger alakú tartót, amiben a hamisítvány lapult. - És a pénz?
- Itt van. - nyitotta ki Jaroslav a kezében lévő fekete aktatáskát, és benne volt az 1 millió euró. A kezem nyújtottam érte és közben át akartam adni a festményt, de Jaro ekkor hirtelen lezárta a táskát.
- Szórakozotk, vagy mi van? - néztem kérdőn Igorra.
- Nos, úgy döntöttem, nem adom oda a pénzt.
- Akkor nem kapod meg a képet. - válaszoltam.
- Az nem olyan biztos. - intett Igor Kolskynak, aki elindult az irodaajtó felé, ekkor azonban hangos kiabálás és éneklés ütötte meg a fülünket.
- Mi a fene ez? Nézzetek utána. - Jaro és Kolsky kimentek ez épületből, hogy kiderítsék, mi okozza a zajt.
- Mi a fasz van itt? Kihívtátok a zsarukat? Mit szórakoztok? - játszottam az orosszal.
- Vagy te szórakozol. - fogta rám Igor a revolverét.
- Hát persze, 1 milkával szórakozok és lecsukatom magamat. Te megőrültél! - idegesítettem tovább, és ekkor valami nagy erővel eltalálta az egyik ablakot, amin megzörrent a sűrű drótháló. Igor hátranézett a uaj irányába. Kihasználtam a pillanatot és kicsavartam a kezéből a pisztolyt, majd gyomron és fejbe rúgtam, amitől összeesett. Fogtam a fegyvert és az iroda felé indultam. Az ajtó zárva volt. Lendületet vettem és berúgtam. Nem éppen a rám jellemző finom megoldás volt. Higuaín az ablak mellett ült a sarokban, a kezei és a lábai összekötve szigetelő szalaggal, de más baja nem volt. Ijedt arccal nézett rám.
- Nóra?
Odaszaladtam hozzá és gyorsan leszedtem róla a szalagokat, majd segítettem neki talpra állni.
- Gonzalo, jól vagy?
- Igen, és te? Nem esett bajod? Majd megőrültem az aggodalomtól.
- Tényleg? Aggódtál értem? Annak ellenére, hogy én...
- Nóra! . vágott a szavamba. - Nem érdekel! - mondta, aztán szorosan átölelt és én is viszonoztam az ölelését. De aztán gyorsan szétváltunk, mert nem sok időnk volt. Vieri addig nem jött be, amíg pisztolylövést nem hallott.
- Gyere, ki kell jutnunk innen. - ragadtam meg a kezét. Kimentünk az iroda ajtón, de gyorsan vissza is léptünk, mert Igor addigra feleszmélt és a másik fegyverével felénk lőtt.
- Maradj itt. - mondtam az argentinnak, és óvatosan kinéztem az ajtón, majd beszaladtam az egyik közeli hordó mögé.
- Gyere elő kiscica. Nem bántalak. - szólt Igor. Ekkor kinyílt az ajtó és megjelent Vieri, mivel hallotta az első lövést. Igor felé lőtt, így ő is visszahúzta a fejét.
- Igor Arszejev. Marcello Vieri hadnagy vagyok a nápolyi rendőrségtől. Le van tartóztatva. Tegye le a fegyverét és adja meg magát.
Igor szóra sem méltatta a hadnagyot.
- Gyere ide Bagira, vagy nem juttok ki innen élve. - a hátam mögé dugtam a pisztolyt és lassan feltartott kézzel előjöttem
- Vége a játéknak Igor. Lehet, hogy én nem jutok ki élve innen, de te sem. Kolskyékat már kint leszerelték. Csapdában vagy. Látod, túlnőttem rajtad.
- Tényleg? Akkor viszont nem hagyhatom, hogy átvedd a helyem. Velem kell jönnöd a pokolba. - kiáltott az orosz és meghúzta a ravaszt, de a pisztoly csak kattogott, nem volt már benne töltény. Ekkor Vieri és én egyszerre sütöttük el a fegyverünket. Az én golyóm eltalálta Igor hasát, a jobb oldalát vér öntötte el és holtan esett össze. Vieri golyója gerelyt kapott az egyik hordón. A következő pillanatban nyilalló fájdalmat éreztem a hasamban, aztán a világ elsötétült.

Higuaín a térdére ereszkedett és a lány fejét tartotta az ölében. Kétségbeesetten kiabált Vierinek, aki azonnal odasietett. Az olasz nyomozó Nóra nyakára tette a mutató és középső ujját, aztán ránézett az argentin csatárra és megrázta a fejét.
- Sajnálom. - mondta, majd felállt és az időközben érkező mentősökhöz lépett. - Itt már nem tehetnek semmit. Hagyják még őket egy kicsit. - intett nekik, majd kilépett a raktárból és Fernandez őrmesterhez meg  a rendőr kollégáihoz sietett, hogy elmondja mi történt. Higuaín a lány arcát simogatta és szólítgatta őt, miközben könnyek gyűltek a szemébe.
- Kelj fel, hallod? Kelj fel, kérlek. Itt van a lökött argentinod. Mondd már, hogy lökött vagyok. Mindig ezt mondod. Hallani akarom. Szólalj már meg! - kérlelte Nórát, de ő nem válaszolt. Higuaín felállt és az ölébe vette az élettelen testet, aztán kisétált vele a raktárból. A csapattársai mind ott voltak a csapatbusszal együtt. Mindenki őt és az ölében lévő lányt nézte. Lassan lépkedtek közelebb Graneroval az élen. Néhányan, Iker, Marcelo, Pepe és Ramos nem tudták visszatartani a könnyeiket.
- Meghalt. - mondta ki Higuaín Granerora nézve.

Az argentin a rendőrségen ült. Már felvették a vallomását. Vieri lépett mellé és megérintette a vállát.
- Senor Higuaín, igényt tart ezekre? - kérdezte és egy átlátszó zacskót nyújtott át. - Nóra személyes tárgyai.
- Igen, köszönöm. - vette el Higuaín a csomagot.
- Még egyszer őszinte részvétem - mondta az olasz, majd magára hagyta Gonzalot. Ő pedig kibontotta a zacskót és a szomszéd székre öntötte a tartalmát. Benne volt Nóra madridi lakásának kulcsa, a motorja slusszkulcsa, a pénztárcája, benne némi készpénzzel, a tárca egyik részében pedig két fényképet talált. Az egyiken ő maga volt. Nóra még egy közös főzőcskézés alkalmával készítette a fotót, amikor Gonza viccből zöld spárgát dugott az orrába. A kép láttán az argentin mosolyogni kezdett. A másik képen egy kék szemű, barna hajú, 10 év körüli kislány szerepelt, kis fehér blúzba és térdig érő fekete szoknyába öltöztetve. Rögtön felismerte Nórát. Megfordította a fotót, a hátulján egy név és egy dátum volt olvasható. "Majtényi Viola, 1997. szeptember 20." Hát ez volt az igazi neve. Viola. Higuaín sóhajtott egyet, visszatette a holmikat a zacskóba, majd elindult a kijárat felé. Az egyik rendőrtől megkérdezte, hol van a Harley, amit most szállítottak be. A rendőrtiszt a kapitányság garázsába irányította őt. Nóra motorja valóban ott állt. Gonzalo felült rá és elindult. Vagy egy órát motorozott Madrid városában, amíg arra eszmélt, hogy Nóra bérháza előtt van. Leparkolta a motort és felment a lakásba. A nappaliban nem volt szőnyeg és még mindig nem száradt fel teljesen a padló. Belépett a hálóba, ami viszont rendben volt, mert oda nem folyt be a víz. Gonzalo körbejárt a szobában, aztán a kezében lévő összes holmit letette a földre. Odalépett a szekrényhez és kivette belőle a fehér Mickey-egeres pólót, amit Nóra az első randijukon viselt. Aztán ledőlt az ágyra és mélyen beleszagolt a pólóba, hogy érezze a lány illatát. Szorosan magához ölelte a ruhadarabot és ekkor megállíthatatlanul kezdtek záporozni a könnyei. Egyre erősebben zokogott és egyre fájdalmasabb volt érezni azt az illatot, de nem akarta elengedni a pólót. Így sírta álomba magát.

Reggel, mikor Gonzalo felébredt és kinyitotta a szemét, azt hitte, még mindig álmodik. Megdörzsölte a szemét, de még akkor is ott feküdt vele szemben, sőt meg is szólította.
- Buenos días carino! - Nóra hangja tisztán csengett és az ő arcát simogatta. Gonza felült az ágyban és hirtelen nem tudta felfogni, mi történik vele.
- Hogy lehet ez? Álmodom? Vagy tényleg itt vagy? De hát ez...
- Lehetetlen? - vágtam a szavába. - Pedig itt vagyok. Ölelj meg és meggyőződsz róla. - átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam. Éreztem, ahogy összeér a mellkasunk. Ő először csak óvatosan ölelt át, de amikor felfogta, hogy nem álmodik, végre magához szorított. Aztán rám nézett és a számhoz érintette az ajkait, amit egy csókcsata követett. Mikor szétváltunk, újra a szemebe nézett és láttam az arcán a megkönnyebbülést és hogy ezer kérdése van. De a sok kérdésből végül csak egyet tudott kibökni:

- Mi történt itt? - erre elnevettem magam és mesélni kezdtem neki.

- Amikor megláttam a képet rólunk az újságban, tudtam, hogy az oroszok ide fognak jönni. Nem akartam, hogy te belekeveredj, így elhatároztam, hogy megelőzöm őket. Graneronak már hamarabb elmondtam az igazságot. Ne haragudj ezért.

- Már nem számít.

- Szóval azt akartam, hogy te biztonságban legyél, így betörtem hozzátok és elvettem azt a könyvet. Így tudtam elintézni, hogy Estebanhoz költözz. A saját lakásomat pedig én áztattam el, és lefizettem a szerelőt, hogy lassan dolgozzon.
- Rafinált vagy. – nevetett Gonzalo.
- Muszáj voolt. – válaszoltam neki, majd elmeséltem, hogy hogyan vállaltam el az újabb képrablást és hogyan menekültünk el Vierivel a hotelből. – Az eredeti terv az volt, hogy tőrbe csalom Igorékat a hamis képpel, amit Miguel festett. Én mindent felveszek egy rejtett mikrofonnal, aztán amikor megérkezik a rendőrség, eltűnök a zűrzavarban. Később találkoztam volna Vierivel, hogy átadjam neki a felvételt, aztán pedig felszívódtam volna. De a te elrablásod bekavart a dologba. A figyelemelterelés is ezért kellett. Granero hozta a csapatot a busszal, és jó nagy hangzavart csaptak, hogy kicsalják Jarot és Kolskyt a raktárból. Amikor kettesben maradtam Igorral, Cristiano a megfelelő pillanatban erőből eltalálta az ablakrácsot egy labdával. Ekkor tudtam leszerelni Igort. A többit pedig már tudod.
- Igen, de hogy élted túl a lövést? Hiszen ott feküdtél a karomban.
- Vieri pisztolyában vaktöltény volt. Amikor leütöttem Igort, megkerestem a másik pisztolyát, kiszedtem a golyókat, és abba is beletettem két vaktöltényt, amiket aztán el is lőtt. Aztán én lelőttem őt, Vieri meg egy hordóra célzott, mintha ő is Igort akarná eltalálni. A golyó gerelyt kapott, így engem talált el, de persze a vér nem volt valódi. Aztán szinte végig ott volt mellettem, hogy senki ne tudja ellenőrizni, van-e pulzusom. Ezután beszállítottak a hullaházba, ahonnan a hadnagy megszöktetett, aztán megszervezte a holttestem elrablását, amit majd bosszúálló maffiózókra fog kenni. Senki sem fog nyomozni, egy körözött bűnöző holtteste után, és nem fognak gyanakodni, mivel a szemük láttára haltam meg. Most pedig itt vagyok.
- Díos mío! Ez elképesztő! Mint valami regény. De várjál csak! Ha nálam voltak a kulcsaid, hogyan jöttél be ide? – nézett rám, mire én csak mosolyogtam. – Nóra!
- Tranquilo, megígérem neked, hogy a lakásom volt az utolsó hely, ahová betörtem.
- Na jó. – nevetett, majd újra átölelt. – Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy. Amikor abban a hitben voltam, hogy meghaltál, végtelen ürességet éreztem.
- Akkor nem haragszol rám? Nem akarsz elhagyni?

- Nem. Igazából már akkor sem haragudtam rád, amikor a leveledet olvastam. Hogy is hagyhatnálak el. Hiszen annyira szeretlek!

- Én is szeretlek, te lökött. – húztam újra szorosan magamhoz, és ismét csókolózni kezdtünk.

Három nappal később az első csapat a nyári szünet előtt még egy kerti partit rendezett. Aztán az európai játékosok megkezdték a felkészülést az EB-re, a dél-amerikaiakra pedig egy vagy két válogatott mérkőzés várt. A partin mindenki ott volt. Már minden csapattag tudta, hogy ki vagyok, a segítségükből kifolyólag. Iker viccből kijelentette, hogy nem mehetek be a házba, mert odabent sorakoznak a Rembrandtok, és nem akarja, hogy egyet is a ruhám alá gyűrjek. Persze mindenki nagyon büszke volt magára, hogy tulajdonképpen segítettek megszabadulnom a sötét múltamtól.

- Én teljes torkomból énekeltem a Purpurinát. – jegyezte meg Arbeloa, mire Ronaldo csak egyetlen mozdulattal válaszolt. Felhúzta a rövidnadrágja szárát, és a combjára mutogatott, mire megint mindenki nevetett.

- Láttátok a mai El Mundo címlapját? – kérdezte Marcelo és felmutatta az újságot, amin nagy betűkkel a következő cím állt: „Az évtized műkincs tolvaja életét vesztette, amikor segített kézre keríteni az orosz maffia néhány tagját.”

- Az évtized tolvaja, hmmm… - nézett rám Granero mosolyogva, Marcelo pedig tovább olvasta az újságot.
- „Marcello Vieri hadnagyot az olasz kormány kitüntette és parancsnokká léptették elő.”
- Megérdemelte. Végül is kimenekített téged egy hullaházból. – szólt közbe Ramos.

- És most akkor milyen néven fogsz tovább élni? – kérdezte Pepe.

- Azt hiszem, maradok a Nóra Kovácsnál. Már úgy megszoktam. – válaszoltam mosolyogva, majd félrehívtam Granerot, hogy néhány szót váltsak vele.

- Esteban, mindenért nagyon hálás vagyok neked. Az életed is veszélybe kerülhetett volna, de nem törődtél ezzel. Nagyon bátor vagy. És nagyon jó barát.

- Nem kell hálálkodnod, mondtam már. Egyébként is kinek segítettem volna, ha nem a Dzsungel könyve jószívű macskájának, aki mindenáron meg akarta védeni Mauglit. – mutatott a spanyol Higuaín felé. Aztán megöleltük egymást, és ekkor Gonzalo is odajött hozzánk. Granero visszament a többiekhez, az argentin pedig átölelt és adott egy puszit az orromra.

- Nos, milyen valóban szabadnak lenni?

- Nem tudom kifejezni szavakkal. Boldog vagyok. És azért is, mert te itt vagy velem.

- Van egy ötletem. – mondta, és elindultunk sétálni egyet a kertben. – Most, hogy te hulla vagy, és két válogatott meccset kivéve július 15-ig a szezonnak is vége, mi lenne, ha elmennénk nyaralni?

- Remek ötlet, de hová?

- Haza, Argentínába. Voltál már ott?

- Nem. Most, hogy így kérdezed, voltam már Bolíviában, meg Brazíliában, de Argentínában még nem.

- Akkor itt az ideje. Megyünk Buenos Airesbe.

- Remek. Azt hallottam szép város. Vannak ott szép múzeumok?

- Nem igazán. Buenos Aires nem a múzeumairól híres, szóval azt hiszem, a legjobb helyre viszlek. – válaszolta Higuaín nevetve.

                                     FIN

(Zene: A levél: Shakira y Miguel Bose-Si tu no vuelves

           Gonzalo keresi Nórát: Kasza Tibi-Hullócsillag

          A lövöldözés: Jorge Quintero-300 violin orchestra

          Nóra halála és Gonzalo magánya:Puskás Peti-Léggömb

          Kerti parti és vége főcím: Diego Torres-Creo en America)