XXI.

Igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Kifizettem az újságot, aztán felültem a motorra, és elindultam dolgozni, hiszen egyenlőre még fenn kellett tartanom a látszatot. Semmiképpen sem akartam elhamarkodottan cselekedni. Egyvalaki biztonságáról viszont gondoskodnom kellett.
Egész délelőtt végeztem a munkámat, mint máskor. Senki nem vett észre rajtam semmit, még Higuaín sem, amikor ebédidőben találkoztunk.
- Láttad az újságot? - kérdezte, mikor leültünk egy asztalhoz a klub éttermében.
- Igen, láttam.
- Bánod, hogy kiderült?
- Nem, dehogyis szívem. Így kellett történnie. - válaszoltam mosolyogva.
- De így most már nyugodtan mehetünk bárhová. Persze a kapcsolatunk elején jobb volt, hogy nem tudtak rólunk, de most már lassan két hónapja járunk, szóval talán itt volt az ideje. Vagy te nem így gondolod?
- Persze, persze. Igazad van. - bólogattam, majd megpróbáltam elterelni a témát. - Anyukád nem mondott rólam semmit?
- Ó, de! Már akartam is mondani, csak elfelejtettem! - csapott a homlokára - Még egyszer köszöni, hogy kisegítetted a japán muksóval. Egyébként megsúgta nekem, hogy nagyon szimpatikus lánynak talál! A művészettörténeti ismereteiddel azt hiszem totál levetted a lábáról. - nevetett.
- Akkor jó! És veled mi újság?
- Hogyhogy mi újság?
- Nálad hogy állok két hónap után? - fogtam meg a kézfejét az asztalon. Gonzalo a tenyerébe vette a kezemet és rám emelte a tekintetét. - Olvasd ki a szememből. - mondta, és úgy pillantott rám, hogy rögtön éreztem a gombócot a torkomban és a sírógörcs kerülgetett, amit csak nagy nehezen tudtam elfojtani. Vajon hány óra, hány nap van még hátra?
Ebéd után az étterem ajtajában köszöntünk el egymástól.

- Este a Nike egyik képviselőjével vacsorázom a T90-es csuka ügyében. Újabb reklámot akarnak. Utána felhívlak, jó?

- Persze. - válaszoltam, majd megsimogattam az arcát. - Gonzalo, kérhetek valamit?

- Amit csak akarsz.

- Ölelj meg szorosan. - néztem rá, majd mindkét karommal átöleltem a nyakát és magamhoz húztam.

- Hát hogyne corazón. - válaszolta, és erős karjaival körbefonta a derekamat, én pedig úgy szorítottam, mint aki abban reménykedik, hogy valami kémiai csoda folytán összeolvadunk és így már senki sem választhat el tőle. - Ez olyan, mint valami búcsúölelés. - mondta hirtelen és már ő is úgy szorított engem, ahogy én őt. - Ugye nem akarsz elmenni sehova? Ugye nem akarsz elhagyni? - kérdezte, mintha ráérzett volna valamire.

- Nem, nem akarok. Nem akarok elmenni. Sosem akarlak elhagyni.

- Akkor jó. Remélem is, mert nem tudom, mihez kezdenék nélküled. - nézett most már újra a szemembe - Szeretlek, te lány! - mosolygott.

- Én is szeretlek! - simogattam meg a mellkasát. - De most már mennem kell.

- Ok, akkor este hívlak.

- Jól van. Vigyázz magadra, kérlek!

- Te is. - mondta Higuaín, majd egy számra kapott puszi után visszaindultam az edzőközpont főépületébe, mert valakivel nagyon fontos volt beszélnem.

Granerot a mélygarázsban kaptam el. Már éppen hazaindult.

- Esteban várj! - szóltam utána, ő pedig hátrafordult.

- Hola, Nóra! Mi újság?

- Mi újság? Ez az újság. - nyomtam a kezébe a magazint, ami még mindig annál a bizonyos fotónál volt nyitva.

- Értem. - válaszolta.

- Beszélhetünk valami nyugodt helyen?

- Persze, menjünk fel az öltözőbe. Már mindenki elment. - Nos, mi lesz most? - kérdezte, mikor leültünk egy padra az első csapat öltözőjében.

- A kép ma reggel látott napvilágot. Igorék már nyilván felfedezték és idetartanak. De még meg is kell találniuk a városban. Ehhez valószínűleg Higuaínt fogják követni, vagyis idejönnek a klubhoz.

- Nyilvánvalóan.

- Igen. De én nem akarom, hogy rátapadjanak Gonzalora. 

- És ezt hogy akarod kivitelezni? - kérdezte Granero kíváncsi arccal.

- Mi sem egyszerűbb. Velem kell először találkozniuk. Ha így lesz, egyenlőre nem lesz okuk Gonzaloval foglalkozni.

- Egyenlőre?

- Remélem el tudom intézni, hogy egyáltalán ne kerüljenek vele kapcsolatba. De biztosítékra akkor is szükségem van. Egy hátvédre, érted? Szóval számítok rád.

- Hát én középpályás vagyok, de végül is a védekezésbe is be tudok segíteni ha kell, szóval mondd csak. Bármit megteszek.

- Egyszerű lesz a feladatod. Tartod a labdát. - válaszoltam neki, és beavattam a tervem azon részébe, hogyan tartsuk távol az oroszokat Higuaíntól...

Aznap, május 10-én este újra fekete farmert és a bőrkabátomat vettem fel.Újra ott álltam a tükör előtt és végigmértem magam. Külsőre megint Bagira voltam, a tolvaj. De belülről már nem voltam ugyanaz. A tekintetem már nem volt olyan hideg. A szívem már nem volt olyan kemény. Már nem én számítottam. Valaki más volt a fontos. Március 20-án este, mikor a párizsi szállodában ugyanígy a tükör előtt álltam, még kilátástalanság volt a szívemben, bűntudat gyötört, félelem és önutálat. De ma, május 10-én este a kilátástalanságot remény váltotta fel, a bűntudatot bátorság, félelem helyett most már aggódtam valakiért, az önutálat helyébe pedig a szerelem lépett. Szerettem valakit és végre valaki engem is szeretett. Talán mindig is ilyen voltam? Ezek az érzések azelőtt is bennem voltak, csak elfojtottam őket? Nem tudom, de most hagyom, hogy ezek irányítsanak, hátha akkor végre valami jót is teszek.

Egy utcával arrébb álltam meg a motorral, ahogy szoktam. Futottam a házig.Tudtam, hogy legalább egy órám van, mert addig üres a ház. Bemásztam a kerítésen, és egyből a hálószoba erkélyéhez mentem. Felmásztam egy fán, ami közvetlenül az erkély mellett volt, majd átugrottam a balkonra. A riasztó csak a bejárati ajtóhoz és a garázshoz volt kötve, ide nem, így könnyű dolgom volt. Elővettem a hullámcsatot és a zsákvarró tűt és könnyedén kinyitottam az erkélyajtót. Amikor itt jártam, volt alkalmam körülnézni, így pontosan tudtam, hol van a könyv. Lementem a nappaliba, leemeltem a polcról és eltettem a kabátom belsejébe. Aztán kerestem egy nagyméretű papírt és egy tollat, majd nyomtatott betűkkel ráírtam az üzenetem:

„Marcello Vieri hadnagy, 13-as körzet, Nápoly.

Bagira itt járt.”

A papírt a dohányzóasztal közepén hagytam, majd ahol bejöttem, azon az úton távoztam a házból.

Visszafutottam a motoromhoz, felültem rá és hazamentem. Holnapig már nem tehettem többet.

Másnap délelőtt Gonzalo csak kapkodta a fejét. Kihívta a rendőrséget, akik negyedórán belül elárasztották a házat és már ki is kérdezték őt. Betelefonált a klubba, hogy elkérje magát az edzésről. Ezután igyekezett bejutni a konyhába, hogy legalább egy kávét főzzön magának, mert úgy érezte, mindjárt megőrül a fejfájástól. Ekkor csengettek az ajtón.

- Esteban?

- Buenos días amigo! Mi ez a felfordulás nálad? - kérdezte Granero, amikor belépett a lakásba.

- Nem fogod elhinni, mi történt tegnap éjjel. - tessékelte be az argentin a spanyolt a konyhába, mert az volt az egyetlen hely, ahova megengedték, hogy civilek is belépjenek. - Kérsz egy kávét?

- Nem, kösz, már ittam egyet. De mesélj, mi van itt?

- Képzeld. tegnap este betörtek hozzánk.

- Tessék?

- Komolyan. Anyáék tegnap délután már elutaztak Buenos Airesbe a nyári szünetre. Én meg vacsorázni voltam a Nike képviselőjével, tudod...

- Sí. sí! És?

- Szóval hála az égnek nem volt itthon senki. Mert valaki besurrant az erkélyajtón keresztül, lejött ide a nappaliba és elemelte anyám egyik könyvritkaságát, amit még valamikor az 1800-as évek elején adtak ki, szóval nagyon értékes.

- Joder, ez nem lehet igaz! - vágott meglepett arcot Granero.

- De igaz. Ráadásul a fickó még üzenetet is hagyott valami olasz nyomozónak, aki most szintén itt szaglászik a nappalimban, mert ő meg pont ezt a tolvajt követte Madridig. "Bagira itt járt." Ez volt az üzenetben. Tehát tényleg az a híres tolvaj a tettes, akiről annyit olvastunk már az újságokban. Ez hihetetlen. Hogy pont hozzánk. És emiatt most mehetek egy hétre szállodába, amíg lejátsszuk az idényzáró meccset és megyünk a Cibelesre. Ugyanis reggel felhívtam Nórát, hogy nem-e csövelhetnék nála, mert ugyebár a lakásom egy bűntény helyszíne, erre közölte, hogy az ő lakásában meg csőtörés volt reggel, így az egyik barátnőjéhez megy lakni. Te elhiszed ezt a pechsorozatot? Azt mondta hívhattam volna hamarabb is, mert akkor mehettünk volna együtt szállodába, de most már nem akarja megsérteni a barátnőjét. Persze megértem, Így is tudunk találkozni. De ilyen nem létezik! - mérgelődött Higuaín majd félretolta  a kávésbögréjét.

- Miért mennél szállodába? Költözz addig hozzám! Ott Nórával is tudtok találkozni, és úgyis együtt megyünk edzésre.

- Áááá, nem! Nem akarlak zavarni téged, meg Pilart.

- Dehogy zavarsz, elég nagy a ház! Na kapd össze a ruháidat és ha a rendőrök elengednek, már indulhatunk is.

- Kösz, amigo! - ölelte meg Higuaín a spanyolt, majd felment az emeletre csomagolni.

- Nálam van. - szólt Esteban a telefonba, mikor már az ő házában voltak, és Higuaín épp kipakolt az emeleti vendégszobában. - Jó nagy felfordulást csináltál. Hemzsegtek a rendőrök.

- Az olasz ott volt már? - kérdeztem és közben mosolyogtam magamban.

- Igen. Már próbál szimatot fogni.

- Akkor minden jól alakul. Majd hívlak a másik ügyben. És kösz!

- Nincs mit! Vigyázz magadra. - mondta Granero, majd megszakította a vonalat, én pedig tárcsáztam egy másik számot.

- Mi újság, Rodrigo?

- Most fuvarom van senorita, de aztán szabad leszek. - válaszolta a kolumbiai taxis, aki engem is a hotelba vitt, amikor Madridba érkeztem.

- Szóval már felvetted az oroszokat?

- Sí, senorita.

- Akkor vidd el őket várost nézni. Fingjuk sincs Spanyolországról, és a nyelvet sem beszélik, szóval nem kell rejtjeles mondatokkal kommunikálni.

- Értem senorita. Az egyiknek olyan a feje, mint egy vágásra érett disznónak.

- Az Kolsky lesz. - mondtam nevetve. - Keringj velük egy kicsit. Kell nekem egy fél óra. Muchas gracias amigo.

- De nada! - válaszolta Rodrigo, majd letette a telefont.

Körülbelül fél óra múlva a kolumbiai kitette Igorékat a Madrid Marriott Hotelnél, ahova a maffiózók sikeresen be is jelentkeztek. Ám nem is sejtették, milyen meglepetés várja őket a szobájukban.

- Adj borravalót! - szólt oda Igor Jaroslavnak, majd átsétált a lakosztály nappaliján, és elhúzva a tolóajtót, belépett a hálóba.

- Bienvenida en Madrid, Igor! - köszöntem az orosznak. Az ablak mellett álló kényelmes fotelban ültem, keresztbe tettem a lábam és elégedett mosollyal néztem, ahogy a csodálkozástól kiesik a szivar a szájából.

(Zene: A betöréstől kezdve: Paramore-Monster)