XXII.

- Nem értem. Eddig sosem hagyott nyomot, ha jól tudom. - nézett kérdőn Fernandez őrmester Vieri hadnagyra. A hadnagy még mindig Higuaín nappalijában ült és az általam hagyott írást tartotta a kezében.
- Én értem. Üzenni akart nekem. Azt akarta, hogy idejöjjek. Nem tudta, hogy egyébként is idetartottam. Ráadásul éppen miatta.
- Dehát minek? Minek akarta, hogy idejöjjön? Saját magára hívja ki a rendőrséget?
- Még nem tudom, miért tette. De készül valamire. Hamarosan újra fel fog bukkanni Madridban. Biztos vagyok benne. - Vieri felpattant a kanapéról, kezet rázott Fernandezzel és kiviharzott a házból. Szüksége volt rá, hogy kiszellőztesse a fejét. Már délután két óra volt és aznap még nem is evett semmit. Az lesz a legjobb, ha bejelentkezik a hotelba, aztán pedig megebédel. Amíg nincs potenciális gyanúsított, addig az írásmintával sem tud mit kezdeni. Leintett egy taxit, és a Madrid Marriott Hotel címét mondta be.

- Hogy jutottál be ide? - kérdezte Igor még mindig az ajtóban állva, miközben Jaroslav a szivar maradékát takarította el a főnök lábai elől.
- Az szakmai titok. Mióta kerestetsz? - álltam fel a fotelből és az ablakhoz sétáltam.
- Másfél hónapja.
- Másfél hónapja? Mi tartott ennyi ideig? Ok, hogy a GPS-t leráztam, de azért ez akkor is hosszú idő! - nevettem.
- Tényleg? Akkor örülj, hogy ilyen hosszú szabadságod volt. Pezsgőt? - kérdezte Igor és a minibárhoz sétált. Miközben elővett két pezsgőspoharat és egy palackot, magához hívta Jarot. - Menjetek le az étterembe. Egyetek valamit. Hagyjatok kicsit kettesben minket. - Jaroslav erre kiment a szobából és elhúzta maga mögött a tolóajtót. Igor két félig töltött pezsgőspohárral a kezében sétált felém. Az egyiket átnyújtotta nekem. - A viszontlátás örömére. - koccintottunk, majd ő beleivott a pezsgőbe és leült a fotelba, ahol az előbb én ültem. - És hogy telt a szabadság?
- Köszönöm, remekül.
- Láttam a képet a focistával. Csak nem szerelmes lettél?
- Én? Szerelmes? Na ne nevettess! - válaszoltam, majd kinéztem az ablakon az utcára. Láttam, ahogy egy taxi megáll a hotel bejárata előtt. - Csak szórakoztam Igor. Ennyi nekem is jár.
- Már azt hittem elpuhultál. - felállt a fotelből, elém állt és átkarolta a derekamat. - Már azt hittem, hogy el akarsz hagyni. - mondta és elkezdte vadul csókolgatni a nyakamat. Undorodtam ettől az embertől. Elhúztam a nyakam és a bal kezemmel eltoltam magamtól az oroszt.
- Most inkább beszéljünk a melóról. Nyilván nem nyaralni jöttél ide a két tufa agyú társaságában. Szóval mi a helyzet? Van megrendelés? - kérdeztem tőle.
- Ami azt illet, van. Ráadásul itt Madridban. Micsoda szerencse, igaz?
- Igen. Valóban. Miről van szó? - tettem le az éjjeli szekrényre a pezsgőspoharat.
- Ismersz valami Garrochista című festményét?
- Un garrochista. Olajfestmény. Francisco Goya festette 1791 és 92 között. A Museo del Prado-ban tekinthető meg.
- Nagyszerű. Te nem megtekinteni fogod, hanem ellopni.
- Mennyi lé a munkadíjam?
- 200 ezer euró.
- Hülyéskedsz? A képért még akkor is legalább 5 milliót kapsz a feketepiacon, ha átbasszák a fejedet. 20 % alatt nem tárgyalok veled. - hergeltem és tudtam, mi lesz a következő lépése, így a bal kezemet a kabátzsebembe dugtam. A következő pillanatban megszorította az államat.
- Na ide figyelj, kiscica! Velem nem alkudozol, különben megjárod. Világos? - próbált megijeszteni, de legnagyobb meglepetésére egy bicska hideg pengéjét érezte az inge alatt a hasán, én pedig mélyen a szemébe néztem, erre elengedte az államat.
- Na ide figyelj, Ványa bácsi! Jelenleg én vagyok az egyetlen tárgyalópartnered az ügyben. Te még mindig kis hal vagy a nagymenők között és én sok mindent tudok mesélni a sikkasztási ügyeidről a nápolyi donoknak, sőt. Ami azt illeti be is vagyok biztosítva néhány fotóval, ha érted, mire célzok. Szóval ha kell a szajré, vagy ha nem akarsz egy lófejet az ágyadba, akkor elfogadod az ajánlatomat. És ne merj többé fenyegetni, mert te fogod nagyon megjárni. Világos?
- Da! "Haraso!" Mennyit akarsz? - kérdezte az orosz.
- Megmondtam. 20 %. Ebben az esetben 1 milka. Ha nem, akkor már itt sem vagyok. - tettem el a késtő pedig megigazította az ingét.
- Jól van. Megkapod. Mennyi időre van szükséged, hogy felkészülj?
- A szokásos egy hét.
- Akkor jövő hét hétfőig. Igaz?
- Így van. Hétfőn találkozunk. Addig nézz szét. - mondtam neki és az ajtó felé indultam. - Addig turistáskodj. Madrid gyönyörű város. - kiléptem a lakosztályból és a lift felé vettem az irányt. Lementem a hallba, odaálltam a recepciós pult mellé és válogatni kezdtem a leporellók között, amelyek idegenvezetést kínáltak a spanyol fővárosban. A recepciós nő éppen akkor érkezett vissza a pulthoz.
- Jó napot uram. Miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva az addig rá várakozó kopaszodó férfitól.
- Jó napot. Vieri néven foglaltam szobát. - válaszolta a hadnagy.
- Igen uram. A 113-as az Öné. Parancsoljon. - nyújtotta át a hölgy a kulcsot. - Van poggyásza?
- Csak ez a táska, köszönöm. - vette el a kulcsot Vieri és a lift irányába indult. Letettem a szórólapokat és a kijárat felé vettem az irányt. Úgy gondoltam, ideje ennem valamit.

Leparkoltam a motort Graneroék háza előtt. Láttam a spanyol fekete Audiját a kocsifeljárón. Ebből tudtam, hogy szerencsére már hazaért az edzésről. Az ajtóhoz léptem és megnyomtam a csengőt.
- Hola, Nóra. Gyere be gyorsan. - nyitotta ki Esteban az ajtót, mire beléptem a házba.
- Gonzalo?
- Néhány dolgot a lakásában felejtett. De mindjárt itt lesz.
- Ok, addig legalább tudunk beszélni. - válaszoltam, majd leültünk a nappaliban.- Itt a cím. De mondd meg neki, hogy hétfőre szükségem van rá. - nyújtottam át a spanyolnak egy összehajtogatott fehér papírt.
- Jól van. Egyébként mi volt?
- Hétfőn kezdődik a nagy menet. Remélem aznap Higuaín elutazik Argentínában.
- És aztán?
- Aztán kicsit megviccelem az oroszokat. . mondtam, majd nagy vonalakban felvázoltam neki a tervem többi részét.
- Nem lesz veszélytelen. - bökte ki, miután elhallgattam.
- Tudom. De nincs más választásom. Valahogy véget kell vetnem ennek az egésznek. Nem akarom tovább csinálni.
- Megértelek. - válaszolta, majd néhány percig hallgattunk.
- Pilar? - törtem meg a csendet.
- Az anyjánál van. Estére itthon lesz. Van hol aludnod? Itt is aludhatsz. Itt biztonságos. Nem gondolják, hogy itt vagy.
- Ma nem lehet. De hétfőn el akarok köszönni Gonzatól. Most egy külvárosi panzióban alszom.
- Rendben.
- Esteban. Nagyon hálás vagyok, amiért segítesz.
- Ugyan! Nem kell hálálkodnod. Még mindig nem felejtetem el, amit az én Pilaromért tettél. Így egálban vagyunk, vale?
- Ok. - válaszoltam, és ekkor csengettek az ajtón. Higuaín ért vissza.
- Nóra! Már akartalak hívni, hogy itt leszek. - ölelt át az argentín, amikor felálltam a kanapéról és felé léptem.
- Esteban már hívott. Jól vagy?
- Persze. A körülményekhez képest. És te? Mi van a lakásoddal?
- Elázott. A szerelő már dolgozik. De ha meg is javítja, nem egy nap, mire felszárad és újra lakható lesz. - válaszoltam. Mivel María a szomszédom volt, tényleg el kellett árasztanom a lakást, hogy álljon az alibim. Nem volt nehéz némi felfordulást csinálni a fürdőszobában. A szerelő pedig az 5000 euró láttán nem kérdezősködött, csak biztosított róla, hogy néhány napig el lesz a vezetékekkel.
- Itt alszol ma, carino? - kérdezte Higuaín.
- Ma nem tudok. Megígértem a barátnőmnek, hogy ha már befogadott, segítek neki kifesteni a nappaliját. De majd hétfőn. Addig úgyis ünnepeltek.
- Na jó. Addig kibírom valahogy.
- Rendeltem kaját- Mindjárt itt lesz. Eszünk együtt, ugye? - kérdezte a konyhából visszatérő Granero.
- Hát, ha meghívtok, srácok. - válaszoltam mosolyogva, majd elmentünk az ebédlőbe megteríteni.
Este kilenc körül elköszöntem Gonzaloéktól és a szállásom felé vettem az irányt.

Hétfőig már nem történt semmi. Minden normálisan folyt a medrében, ahogyan azt elterveztem. Igorék nem gyanakodtak, mert az emberük, akit rám állítottak, csak azt látta, hogy bejárok dolgozni, majd hazamegyek. Gonzalo nem gyanakodott, hiszen ugyanúgy találkoztunk a klubban, mint máskor. Eddig is volt már olyan. hogy a klubbon kívül nem találtunk időt egymásra. Vieri pedig végképp meggyőződött róla, hogy maradnia kell Madridban, amikor a recepción valaki névtelenül hagyott neki egy üzenetet, hogy hamarosan jelentkezik, ne utazzon el. Ő kivárt. Ahogy én is. Mindketten tudtuk, hogy ez a csönd a pusztító vihar előtt. Türelmesek voltunk.

Higuaínék szombaton játszották le az idényzáró meccset, így a Real Madrid a Santiago Bernabéuban is megünnepelhette a bajnoki címét 80 ezer szurkoló előtt. Vasárnap pedig a Cibeles téren ünnepeltek a rajongókkal, így hétfőn már mindenki pihent.
Este hét körül lerázva Igor emberét, átmentem Graneroékhoz. Higuaín nyitott ajtót.
- Hola! Már azt hittem, sosem jössz! - üdvözölt Gonza.
- Hola! - léptem be a házba és megcsókoltam az argentint. - Pilarék?

- Elmentek moziba meg vacsorázni.

- Az jó. - válaszoltam, majd letettem a táskámat és a bukósisakomat az előszobában. - Mert így kettesben lehetünk. - megfogtam a kezét, hogy az emeletre vezető lépcső felé húzzam. Ő szó nélkül jött utánam. Bementünk a szobájába, és ő bezárta az ajtót maga mögött, aztán hozzám lépett és átölelte a derekamat.

- Annyira hiányoztál. - súgta a fülembe, én pedig az orrommal végigsimítottam a nyakát és közben mélyen beszívtam a parfümét.

- Te is hiányoztál. De az illatod velem volt. Mindig itt lesz velem.

Lassan kigomboltam az ingét, majd levettem róla és a mellkasát kezdtem puszilgatni. Aztán segített levenni a pólómat én pedig a farmerjából kezdtem el őt kihámozni. Miután sikerült, ő is levette a nadrágomat és a többi ruhaneműtől is megszabadultunk. Ráfektetett az ágyra, majd ő is követett és a nyakamat kezdte kényeztetni az ajkaival és a nyelvével és egyre lejjebb haladt a felsőtestemen.Minden érintésétől libabőröztem, ugyanakkor a sírás kerülgetett, mert tudtam, hogy ez az utolsó alkalom. Egy forró könnycsepp folyt végig az arcomon. Letöröltem, hogy ne lássa, majd feltérdeltem és úgy csókolóztunk tovább, és élvezettel túrtam a hajába. Aztán adtam egy puszit az arcára, az állára, az orrára és a homlokára. Egyetlen pontot sem akartam kihagyni. Folytattam a nyakán, a mellkasán, a vállán és az izmos karján, ő eközben az ujjaival a hátamat és a tarkómat cirógatta. Visszadőltünk a párnák közé, majd egymás szemébe néztünk, megsimogatta az arcomat és a következő pillanatban már éreztem őt magamban. Ez volt az egyik legcsodálatosabb érzés a világon, ezért még jobban fájt, hogy közel a búcsú, hogy holnap már nem ébredhetek mellette. Semmire sem akartam gondolni, így csak behunytam a szemem és az ujjaimmal végigfutottam a gerincvonalán. A hátáról a nyakára csúsztattam a kezem és éreztem az ujjam alatt az egyre gyorsabban lüktető artériát és forró leheletét a nyakamon. Az én vérem is szó szerint felforrt, az ereim pedig kitágultak, hogy ez a folyékony kötőszövet szabadon áradhasson szét a testemben azzal a mámorító érzéssel együtt, amihez hasonlót talán csak a fanatikus ejtőernyős ugrásra készülők érezhetnek, amikor kiugranak a repülőgépből. A halántékom dobolt, hallottam, ahogy Higuaínból egy sóhaj szakad ki, és éreztem, ahogy az arcáról a verejtékcsepp végigfolyik a kulcscsontomon...

- Hol jársz? - kérdezte, mikor már egymással szemben feküdtünk a derékig ránk terülő takaró alatt és ő a hátamon pihentette a tenyerét.

- Sehol. Itt, veled.

- Nóra, én valami nagyon rosszat érzek. Valami szörnyűség fog történni. Esküszöm, hogy félek!

- Ne félj! - simogattam meg az arcát. - Veled semmi sem történhet.

- Ahogy szeretkeztünk, úgy éreztem búcsúzol.

- Most itt vagyok. Csak ez a pillanat számít. Minden más lényegtelen. - tettem a mutatóujjam a szájára, majd átöleltem a nyakát, ő pedig szinte belebújt a mellkasomba. - Most pihenj egy kicsit. - mondtam neki, ő pedig kis idő múlva álomba merült. Mikor már éreztem, hogy lassan és egyenletesen veszi a levegőt, óvatosan kibújtam mellőle és gyorsan felkaptam a ruháimat. Aztán betakartam és kisurrantam a szobából. Este 11 felé járhatott. Graneroék még nem értek haza, mert a lánc nem volt az ajtón. Kivettem a táskámból a könyvet, amit elloptam, és a borítékot, amit Gonzalonak szántam, aztán visszalopakodtam a vendégszobába és letettem az argentin mellé a párnára. Betakartam és egy pár pillanatig még néztem az utcai lámpa fényénél, ahogy alszik. Újra könnyek öntötték el a szememet és képtelen voltam otthagyni. Aztán erőt vettem magamon. Lementem a földszintre, felkaptam a cuccaim, majd elhagytam a házat és felpattantam a motoromra. Úton a panzió felé már nem bírtam magamban tartani a sírást. Záporoztak a könnyeim a sisakrostély alatt. Már megint ott kellett hagynom valakit. De ez most más volt, mint régebben. Ez most kegyetlen volt. csak az vigasztalt, hogy nem búcsú nélkül mentem el.

Vieri nyomozó a hotel bárjában ülve rápillantott az órájára. Éjfél. Ideje aludni. Kifizette a pohár vörösbort és az első emeleti szobájába indult. Ponti még mindig nem tudta megmondani, melyik hotelben laknak az oroszok és a spanyol rendőrök sem jutottak semmire. De ez most nem is foglalkoztatta a hadnagyot, mert tudta,hogy Bagira fel fog bukkanni. Amikor kinyitotta a szoba ajtaját, huzat csapta meg.

- Pedig határozottan emlékszem, hogy bezártam az ablakot. - mérgelődött és felkapcsolta a lámpát. Talán még életében nem lepődött meg ennyire. A szemközti fotelben ugyanis egy barna hajú fiatal nő ült, fekete farmerban, fekete pólóban és edzőcipőben, az ölében pedig egy bukósisak pihent.

- Buonasera, signor Vieri!

- Maga ki? És hogy jutott be ide?

- Tudja ki vagyok. De ha nem, nézze meg az ablakzárat és választ kap mindkét kérdésére.

Vieri odasétált az ablakhoz és megnézte a zárat, ami precízen fel volt törve, majd elsápadt.

- Az nem lehet. Maga...maga...maga ő? - kérdezte hebegve, mire bólintottam. - De...de...de...maga nő? - erre nevetni kezdtem.

- A legjobb tudásom szerint.

- Ezt nem hiszem el, maga nem lehet ő!

- Ez szép!Én meg még üzentem is, hogy idejöjjön! Ugyan Vieri, három éve üldöz!Maga érzi, hogy én vagyok az.

- Atyaég! - fakadt ki a hadnagy majd rám szegezte a pisztolyát. - Kezeket fel. Letartóztatom. - erre ismét nevetni kezdtem.

- Tegye el a stukkert Vieri. Nem akarom bántani, és maga sem fog letartóztatni, mert szükségünk van egymásra. 

- Nekem? Magára? - kérdezte, még mindig felém irányítva a pisztoly csövét.

- Igen. Tudja, hogy az állandó megbízóm, az orosz maffiózó Arszejev és két társa is ebben a hotelban szálltak meg?

- Tessék?

- Úgy bizony. Bármikor kiszúrhatják és elintézhetik magát. Segíteni akarok.

- Honnan tudjam, hogy nem ők küldték rám? - kérdezte, de ekkor lépteket hallottunk a folyosón. Vieri az ajtó felé nézett. Én erre egy hirtelen mozdulattal felpattantam és kivettem a pisztolyt a kezéből majd megfogtam a karját.

- Ugorjon! Gyorsan! - mutattam az ablakra, mire az olasz kinézett, majd mikor látta, hogy nem túl magas, kiugrott. Én is követtem őt és az ablak alatti puha virágágyásban landoltunk. Segítettem neki felállni és magam után rángattam a motorom felé. Rátettem a fejére a sisakomat, majd gyorsan elhúztunk a külváros irányába.

Kolsky berúgta az ajtót és körülnézett a szobában. Igor és Jaroslav követték őt.

- Már nincs itt főnök! Kiugrott az ablakon.

Igor odasétált az ablakhoz és lenézett az utcára, de már senkit nem látott odalent.

- Ez a zsaru még borsot fog törni az orrunk alá! Találjátok meg és intézzétek el. - szólt dühösen a két társának.

Megálltunk a motorral a város határában egy kihalt országúton és eszembe jutott, hogy itt tanítottam motorozni Higuaínt. Mély levegőt vettem és miután Vieri leszállt a motorról, én is követtem a példáját. 

- Ezek ők voltak? - kérdezte izgatottan a hadnagy.

- Igen. - válaszoltam és mélyen a szemébe néztem.

- Miért mentett meg?

- Megmondtam. Szükségünk van egymásra. Most már hisz nekem?

Az olasz nagyot sóhajtott.

- Mi az ajánlata?

- Maga megkapja Arszejevet és bandáját. Cserébe szabadon elmehetek. Feltéve, ha túlélem az egészet.

- Nézze. Én rendőr vagyok. Nem engedhetek el önkényesen egy körözött bűnözőt. Felesküdtem a törvényre. De köthetünk vádalkut. Én...

- Hagyjon ezzel a vádalku dumával! - vágtam a szavába. - Értse meg, én vagy halott vagyok, vagy szabad. Ez az orosz maffia. Nincs harmadik választás. Vagy eltűnök, vagy kinyírnak, mert köptem. Magának magyarázzam, hadnagy?

- Rendben. - válaszolta Vieri néhány perc gondolkodás után. - Valami azt súgja, hogy meg kell Önt hallgatnom. Mit akar csinálni, és hogyan tudok én segíteni? - kérdezte, erre felé nyújtottam a pisztolyát. Ezen meglepődött, de elvette és elrakta a pisztolytáskájába.

- Hát nem egyszerű a dolog, és nem is kockázatmentes, de ha sikerül... - a-tól z-ig beavattam a tervembe.

(Zene: 5. rész: Boyce Avenue-Somebody That I Used To Know

          6. rész: Nickelback-Too Bad)